66.rész

Jade

   Órák óta gyűrögetem az ultrahangon kapott képet. Az a kis pötty, amit az orvos bekarikázott, megváltoztatja az egész életemet. Az eddig szépen eltervezett nyugis lelépésem most dugába dőlt. Úgy voltam vele, fél év elég, hogy mindent lezárjak és előkészítsek az új életemhez, de így... Nagyot sóhajtva bámultam ki az ablakon. Nem tudom, hogy helyes volt-e felhívni Harryt, de akkor abban a pillanatban nem volt jobb ötletem.

 - Heló JB - jelent meg Dam az ajtóban, így gyorsan a köntösöm zsebébe rejtettem a képet és álmosollyal az arcomon néztem a fiúra.

 - Szia.

 - Minden rendben? - ült le mellém.

 - Persze. A dokinő nagyon rendes volt velem. Megcsináltatott egy csomó vizsgálatot és igaza volt, csak kimerültem és vitamin hiányom van - hazudtam neki folyékonyan.

 - Ha hazajössz, rajtad tartom majd a szemem, hogy még véletlenül se csinálj megint ilyen butaságot . nézett rám megrovón. - A frászt hoztad rám Húgi - ölelt magához és az én szemeimet elfutották a könnyek. Hiányozni fog ez a nagy mamlasz.

 - Mikor engednek haza? - engedett el és fürkészőn nézett az arcomra.

 - Az éjszakát még bent töltöm - húztam el a számat -, de délelőtt már elengednek.

 - Oké, akkor hozok neked tiszta ruhát - gondolkodott hangosan.

 - Dam - pislogtam rá a könnyeimen keresztül - szeretlek! - törtek ki belőlem az érzéseim.

 - Én jobban - mosolyodott el és megpuszilt. - Most már megyek, de reggel jövök érted - igazgatta meg a takarómat, mint egy gondos apuka.

 - Te is pihenj - böktem meg a mellkasát. - Hallottam ám, hogy végig itt voltál mellettem.

 - Hű, de pletykás ez a kórház - nevetett fel vidáman.

 - Tényleg köszönöm, hogy így vigyázol rám - simítottam végig a karján.

 - Ez csak természetes. Tudod, mindig abban reménykedtem, hogy te és Joe... Szóval, hogy te leszel a sógornőm. Szülsz egy szakajtó gyereket, akiket én teljesen elkényeztetek - sóhajtott fel elszomorodva.

 - Sajnálom - nyögtem ki megtörten. Rossz volt látni, hogy nem csak egy embert bántottam meg a döntésemmel. Már majdnem bevallottam neki a kis titkomat, mikor megszólalt.

 - Ne tedd, mert így legalább őszinte voltál. Az sokkal rosszabb lett volna, ha csak áltattad volna az öcsémet és közben megjátszod az érzéseidet. Erre majd Joe is rájön, csak adj neki egy kis időt.

 - Nem hiszem, de neked legyen igazad - nyomtam el egy ásítást, mert a fáradtság kezdett újra erőt venni rajtam.

 - Megyek, hagylak aludni - állt fel mellőlem Damien és egy jó éjt puszit nyomott a homlokomra. - Mire reggel kinyitod a szemeidet, már itt is leszek.

 - Nem kell sietned. Pihend ki magad. Én ráérek, nem fogok elszaladni - ironizáltam.

 - Okés - intett egyet majd lelépett.

  Akármilyen fáradt is voltam, nehezen jött álom a szememre, mert a lelkiismeretem folyamatosan Damien arcát vetítette elém.