2014. szeptember 30., kedd

82.rész

Jade

   Kezeimet tördelve álltam az ajtó előtt. Harry biztatóan rám mosolygott, amitől vettem egy nagy levegőt és bekopogtam.
 - Tessék! - hallottam meg a férfi hangját és tudtam, hogy innentől már nincs vissza út.

  Mikor Harry néhány napja hazajött és elmesélte, hogy mit beszélt Paullal, lefagytam majd hevesen tiltakoztam az ötlet ellen, miszerint beszéljek a menedzserrel. De Hazza türelmes volt és szinte mindennap elmondta, hogy miért is lenne az jó nekem, ha elfogadnám a kiadó ajánlatát. Ő nyert főleg, hogy Niallt is beavatta, aki szintén el volt ragadtatva az ötlettől, hogy az én egyik számomat énekeljék fel a lemezükre. Végül aztán beadtam a derekamat és beleegyeztem, hogy elmondja Paulnak, hogy én vagyok a titokzatos szövegíró. Most pedig remegve léptem be a szobába, hogy megkapjam életem talán legnagyobb lecseszését.
 - Szia Paul! - intettem egyet a szinte kővé vállt menedzsernek majd zavartan lesütöttem a szemeimet.
 - Jade? - ejtette ki a nevemet csodálkozva, majd mikor magához tért, felugrott az asztaltól. - Hol a fenében voltál? Miért tűntél el? Miért csináltad ezt velünk? - ölelt magához, amitől nem kicsit lepődtem meg. - Hű, a fiúk, hogy fognak örülni neked - mosolygott rám teli szájjal.
 - Öhm, volna itt egy kis gond - pislogtam először Harryre, majd Paulra.
 - Mond csak - tolt el magától.
 - Nem szeretném, ha tudnák, hogy itt jártam.
 - Mi? De mégis miért? - nézett rám döbbenten. Kezeimet óvatosan végig húztam magam előtt, majd megállapodtam a pocakomon, ami így a terhesség felénél már elég jól látszott, de egy lenge ruhával azért még el lehetett rejteni.
 - Ó - huppant le a székébe. - Ti...? - járattam köztünk a tekintetét.
 - Nem - ráztam, meg a fejemet. - Nem Harry az apja, de hogy ki abba inkább ne menjünk bele.
 - Oké - bólintott. - Üljetek már le - mutatott a székekre. - Amúgy jól vagy? Nem kérsz semmit? Mert ha igen, akkor csak egy szavadba kerül - hadarta a férfi, de nevetve leállítottam.
 - Jól vagyunk és nem kérek semmit, csak azt, hogy a fiúk ne tudjanak a felbukkanásomról.
 - Nem ígérhetem meg, de azért megpróbálom titokban tartani - nézett rám gondterhelten. - Gondolom oka van annak, hogy ezt kéred, ezért inkább nem firtatom tovább a dolgot.
 - Köszönöm - mosolyogtam rá hálásan.
 - Szóval akkor te vagy Harry titokzatos ismerőse, aki ezeket a dalokat írta - mutatott egy paksamétára az asztalán.
 - Dalokat? - néztem furcsán rá. - Én úgy tudtam, hogy csak egy számról van szó - néztem a mellettem ülő srácra, aki bűnbánóan leszegte a fejét.
 - Nos igen, Hazzáék albumára csak egy számot raknánk fel, mégpedig a You and I-t. Viszont - tette össze az ujjait és elkomolyodva nézett rám - a többi számot egy másik együttesnek szántuk.
 - Többi számot? - értetlenkedtem. - Harry?! - néztem mérgesen a fiúra. - Mégis mennyi dalt hoztál el?
 - Nem tudom - vonta meg a vállát a göndör hajú - csak ami tetszett - eresztett meg felém egy bugyi olvasztó mosolyt.
 - Baszd meg - ingattam meg a fejemet. - Milyen bandának? - fordultam vissza a menedzser felé.
 - A... Hellboysnak - nyögte ki Paul.
 - Mi van? - pattantam fel a székről és a hirtelen mozdulattól megszédültem. Harry elkapta a kezemet és visszahúzott.
 - Nyugi. Ne ugrálj és ne idegeskedj, mert az árthat Manócskának - simított végig a hasamon, amitől egyből lenyugodtam. Kifújtam a levegőmet és egy hálás mosolyt küldtem felé, mert örültem, hogy még helyettem is gondol a babára.
 - Tuti, hogy nem Harry az apja? - pislogott ránk Paul kíváncsian miközben az előző jelenetet dolgozta fel.
 - Száz százalék - biztosítottam róla.
 - Megnyugtattál - bólintott -, de térjünk vissza a tárgyra. Szóval, odaadtam a dalokat Damiennek és nagyon úgy tűnt, hogy tetszettek neki.
 - De kivel akarja elénekeltetni? - kotyogott közbe Harry.
 - Joe is ezt kérdezte - ejtette ki azt a nevet Paul a száján, amitől azonnal gombóc keletkezett a torkomban.
 - Ők... jól vannak? - szaladt ki a kérdés a számon.
 - Fogjuk rá. Szerintem nagyon el vannak anyátlanodva nélküled. Hiányzol nekik - forgatta szavait tőrként a szívemben a férfi.
 - Nekem is hiányoznak - suttogtam magam elé.
 - Akkor miért nem...?
 - Nem - csattantam fel. - Csak feldúlnám az életüket.
 - Tehát valamelyiküké a baba - állapította meg szemfülesen Paul. Összeszorítottam a számat és kibámultam az ablakon. - Oké, felfogtam, hogy ez nem az én dolgom - tette fel a kezeit. - Remélem, azt tudod, hogy bármire szükséged van, rám mindig számíthatsz, csak szólj!
 - Köszi - lágyultam el a kedvességétől.
 - Azért jó lenne valahogy megoldani ezt a helyzetet - sóhajtott fel. - Nézd, nekünk kellenek a dalaid. Mondj egy árat és remélem, hogy megtudunk egyezni.
  Harry megszorította a kezemet és utána kezdetét vette egy hosszadalmas megbeszélés a menedzser és köztem, aminek a végén mindketten elégedetten álltunk fel a tárgyalóasztaltól.
 - Beszélek az ügyvédekkel és ha minden jól megy, akkor holnap aláírjuk a papírokat.
 - Oké - mosolyogtam rá boldogan.
 - Nem holnap kell menned ultrahangra? - nézett rám Harry kérdőn.
 - Basszus! - kaptam a fejemhez. - De jó, hogy figyelmeztetsz - pislogtam hálásan a srácra. - Így viszont nem tudom mikor tudok bejönni, mert lehet, hogy elhúzódik a vizsgálat - szabadkoztam.
 - Jössz amikor végeztél - mosolygott rám Paul. - A papírok megvárnak és a lényeg, a szóbeli megegyezés már megvan.
 - Ahogy végeztem az orvosnál, egyből ide jövök - ígértem meg.
 - Jó, de nem kell rohannod, óvatos legyél - figyelmeztetett. - Lehet már tudni, hogy kisfiú lesz vagy kislány?
 - Még nem - ráztam meg a fejemet. - Ha minden igaz, holnap erre a titokra is fény derül.
 - Menjünk - tette a hátamra a kezét Harry és óvatosan kitolt az ajtón. Elköszöntem Paultól és követtem a barátomat az autójához.
 - Hova? - kérdezte vigyorogva, mikor beültem mellé.
 - Haza - sóhajtottam fel miközben hátradőltem az ülésben.
 - Fáradt vagy? - nézett rám aggódva.
 - Kicsit - vallottam be.
 - Akkor legjobb lesz, ha megállok egy Nando's-nál és veszünk valami kaját. Ne kelljen a főzéssel bajlódnod.
 - Köszönöm Haz - pislogtam rá a könnyeimen keresztül, mert nagyon meghatott, hogy ennyire törődik velem. - Örülök, hogy olyan barátom van, mint te.
  Egy pillanatra megfeszültek az izmai a kormány körül, de aztán rám mosolygott.
 - Én pedig örülök, hogy a barátodnak tartasz.

2014. szeptember 24., szerda

81.rész

Joe

  - Mi a fenének kellett idejönnünk? - tettem fel mérgesen a kérdést a mellettem caplató bátyámnak.
 - Paul beszélni akar velünk.
 - Minek?
 - Nem mondta, de szerintem az új lemezről, amivel már hetek óta nyaggat.
 - Jó vicc - húztam el a számat.
  Ahogy befordultunk az egyik folyosóra, egy fülbemászó dallam ütötte meg a fülünket. Kíváncsian sétáltunk a keverőszoba ajtajához, ahol megláttuk a One Directionos fiúkat, akik éppen egy papírból énekeltek. A szöveg szívbemarkoló volt, mint ahogy a zene is. Rögtön Jade ugrott be róla. Mikor vége lett a dalnak, megtapsoltuk a fiúkat, mert tetszett az előadásuk. Kezet fogtunk mindenkivel és szokás szerint néhány mondat után megint JB-nél lyukadtunk ki. Már a neve hallatától is fájdalmas csomóba ugrott össze a gyomrom. Rettenetesen hiányzott. Jó lett volna tudni, hogy hol van, mi van vele, mit csinál. Damien nagyon sokáig, sőt talán még most is engem okolt az eltűnéséért, mert szerinte nem voltam normális az utolsó együtt töltött éjszakánk után és túlzásba vittem a felejtésre irányuló tetteimet. Tudom, hogy nem voltam túl visszafogott a csajokkal kapcsolatban és, hogy Jade idegeire mentem, mikor éjszaka a szobája mellett szexeltem velük, de azt hittem, hogy féltékeny lesz és visszajön hozzám. Baromi nagyot tévedtem. Ezzel inkább elüldöztem a lányt, akit a mai napig nem tudok kiverni a fejemből.
  Néhány mondat után otthagytuk a fiúkat és Paul irodájához siettünk. Damien bekopogott, majd a menedzser kikiabálása után beléptünk.
 - Sziasztok! - köszönt ránk mosolyogva, majd hellyel kínált. - Gondolom tudjátok, hogy miért hívtalak ide titeket - nézett ránk.
 - Van sejtésünk róla, de már a múltkor is elmondtam, hogy JB. nélkül nem tudunk új lemezt csinálni - ingatta meg a fejét a bátyám.
 - Pedig muszáj lesz.
 - Nem érted, hogy nem megy? - nyögött fel Dam idegesen. - Jade és én írtuk a banda számait. Most, hogy ő nincs itt, én egyedül kevés vagyok.
 - Ennyi? - húzta fel a szemöldökét Paul. Bólintottunk. - Nos, akkor probléma megoldva - tolt elénk egy halom nyomtatott papírt.
 - Mik ezek? - vettem kezembe óvatosan a lapokat, mintha félnék tőlük.
 - Dalszövegek. Olyanok amik illenek a Hellboys stílusához - dőlt hátra elégedetten a férfi.
  Dam és én olvasgatni kezdtük a sorokat. Nehéz volt beismerni, de tetszettek.
 - Honnan vannak? - nézett fel kíváncsian a bátyám.
 - Harry egyik ismerőse írta. Amikor elolvastuk őket, úgy gondoltuk, hogy a ti bandátoknak jobban feküdne ez a zenei stílus. Egyetlen kivétel volt, azt a másik csapat kapta meg.
 - Gondolom, az volt az amit az előbb hallottunk - morogta a bátyám, de láttam rajta, hogy fejben már nem itt jár. Ujjai már az egyik dal ütemére mozogtak.
 - És tetszett? - hajolt kíváncsian felénk Paul.
 - Egész jó volt - vontam meg a vállamat, de semmi pénzért nem vallottam volna be, hogy nagyon is tetszett.  - Viszont igazad volt, az a szám jobban illik a nyálasokhoz.
 - Joe - csóválta meg a fejét a menedzser, miközben Damien a papírok mögé rejtette a vigyorát.
 - Elvihetem őket? - szedte össze a papírokat Dam.
 - Persze.
 - Ö..oké... - néztem bizonytalanul a testvéremre. - Ha sikerül zenét írnod rá, még akkor is ott van az a gond, hogy ki énekli fel a lemezre?
 - Nem tudom - húzta el a száját.  - De abban biztos vagyok, hogy nekem kellenek ezek a számok. Nagyon jók és már most inspirálnak, pedig tudod, hogy mióta Ő elment, nem igazán volt ihletem, és ha csak ezen múlik, akkor keresünk valakit JB. helyére... - mondta ki, mire gyilkos pillantást vetettem rá -...ideglenesen - fejezte be a mondatát. - Figyelj, Jade lelépett, de nekünk attól még tovább kell élnünk. Ő is ezt kérte - győzködött róla.
 - Lehet, hogy ki kéne írni egy versenyt - gondolkodott hangosan Paul, az állát simogatva. - Jó reklám lenne a készülő lemeznek és az énekes gondjaitok is megoldódnának.
 - Erre még visszatérünk - köszörülte meg a torkát Dam. - Most ha nem gond lelépnénk.
 - Nem, persze - intett Paul. - Gondolkodjatok el ezen a versenyen, mert nem maradhattok énekes nélkül és szerintem ti is jobb szeretnétek hallani, hogy ki kerül a bandába, minthogy odategyünk egy vadidegent.
 - Jó, majd...hívunk - köszöntünk el és amilyen gyorsan csak tudtunk távoztunk.
 - Na persze, mert JB-t olyan könnyű helyettesíteni - morogtam a lift felé sétálva.
 - Hát...végül is - gondolkodott el Dam - ha a Nightwishnek sikerült...?
 - Ez a gond! - csattantam fel. - Nekik se jött össze! Tarja után Anette sehol nem volt!
 - Nyugi - csitított a bátyám. - Egyenlőre nem mondtam semmi konkrétat, de azt neked is be kell látnod, hogy tovább kell lépnünk Jadevel vagy nélküle.
  Tudtam, hogy igaza van, de nem akartam beismerni. Ha elfogadtam volna az indokait, az olyan lett volna, mintha elismerném, hogy Jade soha többé nem jön vissza hozzám és ebbe belegondolni sem mertem. A szívem egyik legrejtettebb zugában még mindig bíztam benne, hogy ő és én idővel újra együtt leszünk.

2014. szeptember 15., hétfő

80.rész

Harry

   - Hé, haver! Várj már meg! - kiáltott utánam Niall mikor végig vágtattam az utcán a garázsomig. - Mi a franc van veled? - kapta el a karomat.
 - Én... - dadogtam idegesen. - Nem tudom - túrtam bele a hajamba majd felnéztem rá.
 - Ó, te szent szar - sóhajtott fel Niall. - Te teljesen beleestél.
  Nem tudtam és nem is akartam megcáfolni az állítását. Sóhajtva dőltem a kocsim oldalának.
 - Tud róla? - puhatolódzott az ír.
 - Nem, nem mondtam meg neki és még csak nem is sejti. Tegnap estig csak barátok voltunk - nyeltem nagyot az emlékekre.
 - Mi változott?
 - Ő! Illetve... - makogtam. - Tegnap fodrásznál volt és úgy jött haza, mint...Elizabeth.
 - Harry, nem akarok beleszólni, de ő még mindig Jade. Az a lány, aki most kisbabát vár és amint az előbb a tudomásodra hozta, nem akar bonyodalmakat.
 - Tudom! - csattantam fel, majd higgadtabban folytattam. - Tudom, de mit csináljak, ha elvette az eszemet?
 - Vettem észre - mosolygott rám Niall. - Régen biztos nem tudtad volna megtartani a titkát.
 - Így is nagyon nehéz volt - sóhajtottam fel és először éreztem azt, hogy jó, hogy más is tud erről a titokról.
  Beszálltunk az autóba és a stúdióig meg sem álltunk. Épp csak üdvözöltem a barátaimat, mikor Paul mellém lépett.
 - Harry, beszélhetnénk? - tette a vállamra a kezét.
 - Persze - néztem rá értetlenül majd követtem őt az egyik sarokba. - Baj van?
 - Nem, nincs. Csak szeretném tudni, hogy ki írta ezt a szöveget? - nyomott a kezembe egy papírt, amit még Jade asztaláról csórtam el.
 - Egy ismerősöm - mondtam zavartan. - Miért?
 - Szeretnék vele beszélni.
 - Ö, azt hiszem, hogy az nem fog menni. Nem szereti a nyilvánosságot - vakartam meg a tarkómat idegesen.
 - Pedig nagyon fontos lenne - nézett rám szigorúan a menedzserünk.
 - Akkor sem hiszem, hogy belemegy. De miről akarsz vele beszélni? Mondd el és meglátom, hogy mit tehetek.
  Pár perc néma gondolkodás után megtudtam a választ.
 - Oké. Szóval elolvastuk amiket hoztál és úgy döntöttünk, hogy ez a szám - mutatott a papírra - felkerül a lemezetekre. Persze, csak akkor, ha az illető megengedi és megtudunk vele egyezni a jogdíjjakról.
 -Úh - nyögtem fel - ez remek. Figyelj Paul, nem ígérek semmit, de megpróbálok beszélni vele. Így jó lesz?
 - Egyenlőre megteszi. Még a héten lépni kéne az ügyben, mert már csak erre a számra várunk, hogy felénekeljétek és akkor készen vagytok. Mehettek pihenni - vigyorgott rám majd otthagyott. Gondolataimból a többiek érkezése szakított ki.
 - Mi ez? Szerelmeslevél? - kapta ki a kezemből Louis a lapot nevetve majd olvasni kezdte. - Hű - kerekedtek el a szemei és láttam, hogy szemeivel szinte falja a sorokat. - Ez rohadt jó - suttogta el a végén. - Te írtad?
 - Nem - ráztam meg a fejemet. - Egyik ismerősöm.
 - Paul látta már? - kérdezte miközben Li kezébe adta a lapot, aki aztán Zaynnek, majd onnan Niallhez került.
 - Igen. Erről beszéltünk pont. Szeretné, ha felkerülne a lemezre...
 - Benne vagyok! - kiáltott fel Zayn. - Ez valami fenomenálisan gyönyörű. A zenei alap megvan hozzá?
 - Nem tudom - vontam meg a vállamat.
 - Bruce! Bruce! - rontottak ki az ajtón.
 - Mi kellene fiúk? - kérdezte a hangmérnökünk riadtan, mikor ez a három sügér rátámadt.
 - Ennek a számnak megvan az alapja? - lengette meg a lapot Zayn.
 - Melyiknek? - tolta a szemüvegét az orrára, hogy eltudja olvasni a betűket. - You and I ? Igen, már meg van. Akarjátok hallani?
  Miután Niallal utolértük a többieket, így mind az öten hevesen bólogatni kezdtünk. Bruce az előtte elterülő rengeteg gomb közül megnyomott néhányat, majd hátradőlt a székében.
  Felcsendültek az első akkordok mi pedig akaratlanul is a szöveg köré csoportosultunk, majd mikor úgy éreztük mehet, énekelni kezdtünk. Mintha előre meglett volna beszélve, tudtuk, hogy ki, ki után jön. Élvezettel adtuk át magunkat a zenének. Mikor az utolsó hang is elhalt vigyorogva néztünk egymásra.
 - Ez csúcs volt - hümmögött elégedetten Bruce. - Kicsit még csiszolni kell rajta, de fasza lesz.
  Ekkor taps hallatszódott az ajtóból. Odakaptuk a fejünket és meglepetten vettük észre a régi ismerősöket.
 - Jó volt - mondta halvány mosollyal az arcán Damien, majd beljebb lépett, hogy kezet tudjunk fogni.
 - Szívhez szóló volt - morogta Joe és ő is üdvözölt mindenkit.
 - Sziasztok. Hát it? - kérdezte Louis kíváncsian, ugyanis már elég régóta nem találkoztunk az ikrekkel.
 - Paul beszélni akart velünk. Lassan ki kellene adni egy újabb lemezt, de gőzünk sincs hogyan, mikor Jade eltűnt - válaszolt Dam. Öccsének a lány neve hallatán megrándult az arca.
 - Még mindig semmi hír róla? - nézett Zayn Joera aki csak a fejét lehajtva nemet intett.
 - Senki nem tud róla semmit - motyogta maga elé a fiatalabbik iker. - Jó lenne legalább tudni, hogy jól van-e - sóhajtott fel.
  Ahogy jobban megnéztem a srácot, feltűnt, hogy fogyott, szemei alatt halvány karikák virítottak és arcára mintha ráfagyott volna a közöny álarca. Sajnáltam őt és eszem szerint megmondtam volna neki, hogy hol találja, de a szívem hevesen tiltakozott ellene, és én hallgattam rá.

2014. szeptember 9., kedd

79.rész

Jade

   Reggel a csengő hangjára ébredek. Nyöszörögve nyitom ki a szemeimet hiszen szinte az egész éjszakát átszexeltük Harryvel. Ahogy ez eszembe jut, ijedten ülök fel és meredten nézek a mellettem szétterülve alvó fiúra. Haja kócosan lóg az arcába és ahogy lejjebb vezetem a tekintetemet, észreveszem, hogy még mindig meztelen. Mikor rájövök, hogy percek óta a fenekét bámulom, elpirulok majd felkelek és felveszem a köntösömet. A csengőm újra megszólal. Fogalmam sincs róla, hogy ki lehet az ilyen korán, így mérgesen tárom ki az ajtót előtte. Lefagyok, mikor meglátom, hogy ki áll a küszöbömön. Ő viszont nem néz rám, hanem lehajtott fejjel a legnagyobb zavarban kezd el beszélni.
 - Bocsánat, hogy így rád török, de nem láttad véletlenül a szomszédodat? Mármint Harryt - hadarja fülig pirulva, de még mindig a papucsomat stíröli. - Úgy volt, hogy együtt megyünk próbára, de nincs otthon csak a kocsija, ezért gondoltam azt, hogy... szóval ő sokat mesélt rólad, így... - dadogja - azt gondoltam, esetleg itt megtalálom.
  Mielőtt reagálhatnék, Harry hangja szólal meg a konyhából.
 - Ki az Jade?
  Niall a nevemre felkapja a tekintetét és hatalmasra nyílt pupillákkal pislog rám.
 - JB?
 - Szia Niall. - sütöm le a szemeimet.
 - Ez ...  hogy?...- néz rám zavarodottan.
 - Gyere beljebb, nem kell a feltűnés - húzom be az ajtón, majd becsukom mögötte. Elindulok a konyhába, ahol a Fürtöst sejtem, Niall pedig szótlanul követ.
 - Ki volt az Jade? - kérdezi újra Harry, de pont teát készít így nem láthatja a mögöttem álló fiút.
 - Csak én - szólal meg az ír, mire a Göndör kezéből kiesik a kiskanál. Hirtelen fordul meg és először rám, majd a szőke srácra néz. - Úgy volt, hogy ma együtt megyünk a stúdióba - frissíti fel az emlékezetét a barátjának.
 - Basszus, teljesen kiment a fejemből - kap a homlokához.
 - Nem csodálom - néz ránk villámló tekintettel Niall. - Felvilágosítanátok, hogy mégis mi folyik itt? - helyezi magát kényelembe az egyik széken.
 - Azt hiszem, ez a te feladatod lesz - néz rám Harry. - Én addig átmegyek és elkészülök - mutat az ajtóra zavartan, majd eltűnik a hálómban, ahonnan néhány pillanat múlva felöltözve kerül elő. - Akkor én megyek - nyögi ki, majd egy tétova lépést tesz felém, de mozdulat közben megáll és inkább csak gyorsan elhúzza a csíkot. Percekig nézünk utána némán, de mivel a helyzet egyre kínosabb, megpróbálom oldani.
 - Kérsz valamit enni? - kérdezem Niallt miközben a hűtőhöz lépek.
 - Nem - lep meg a válaszával. - Vagyis addig nem, míg nem mondod el, hogy mi folyik itt - javítja ki magát. - Miért tűntél el? Miért nézel ki másképp? És főleg mit keres nálad Harry meztelenül?
  Az utolsó kérdés hallatán akaratlanul is elmosolyodok, hiszen sokkoló lehetett neki, hogy korán reggel egy szál faszban látta a barátját. Hogy húzzam az időt, neki állok szendvicset készíteni.
 - Ha nem bánod, attól én még eszek.
  Niall döbbenten nézi, ahogy megkenem a kenyeremet nutellával, majd uborkát karikázok rá.
 - Ööö... - pislog kérdőn. - Szóval most vagy én vagyok hülye, vagy a te ízlésed változott. Régen biztos nem ettél volna ilyet - mutat a kenyeremre. - Mi van veled JB?
  Úgy érzem, jobb ha most nem kertelek, hanem egyből a közepébe vágok.
 - Terhes vagyok! - és ahogy gondoltam, Niall lesokkolva néz rám.
 - Hogy mi vagy? - kérdezi elvékonyodott hangon.
 - Terhes. Tudod, mikor egy ici-pici baba növekszik idebent - simítom a hasamra a kezem és az eddig köntösbe bújtatott pocakom látszódni kezd. A szőke ír döbbent arccal követi a mozdulatomat.
 - Azt hiszem mégiscsak kérek én is egy ilyen kenyeret - szólal meg nagy sokára, és én már ugrok is, hogy elkészítsem. - Hazza az apja?
  Jogosan gondolhatja ezt, de nagyon elcsodálkozik, mikor megrázom a fejemet.
 - Nem. Ő és én csak tegnap gabalyodtunk össze - nézek a barátomra. - Nem tudom ki az apa - suttogok magam elé, de meghallja.
 - Az hogy...? - mered rám.
  Elé teszem az elkészült szendvicset majd leülök mellé és elmesélem neki, hogy mi történt Zayn-nel és Joeval. Figyelmesen hallgat egészen az utolsó szó elhangzásáig.
 - Akkor ezért léptél le - állapítja meg és nagyot harap a kenyeréből.
 - Igen - hajtom le a fejemet. - Mikor rájöttem, Joe már minden héten, minden nap, másik nővel volt, míg Zayn akkor már Perrie-vel járt és nem akartam belerondítani az életükbe, hogy "figyeljetek csak, emlékeztek még az utolsó éjszakánkra, mikor meghúztatok, mert terhes vagyok és fogalmam sincs melyikteké a gyerek" - mondom és közben szépen lassan elerednek a könnyeim.
 - Na, ne sírj - ül közelebb Niall és magához húz. Olyan jó újra érezni az ölelését. - Ne csináld ezt, mert árt a babának - aggodalmaskodik édesen amivel csak annyit ér el, hogy még jobban sírok.
 - Mi a fene történt itt? - toppan be Harry és az arcára aggodalom ül ki. - Niall, ha nem tűnt volna fel, Jadenek nem tesz jót, ha felidegesítik - ül le a másik oldalamra és elhúz Nialltől. - Csssh - ringat a karjai közt, míg meg nem nyugszom. Niall némán figyeli kettősünket majd kinyögi, ami a csőrét böki.
 - Miért pont Harry? Miért őt kérted meg, hogy segítsen és miért nem engem? - néz rám fájdalmas tekintettel, hiszen ő volt az egyik legjobb barátom.
 - Mert tudtam, hogy rá nem gyanakodna senki. Mi nem voltunk olyan jóban, hogy azt gondoljátok, hogy ő rejteget.
 - Okos - hümmög valamelyest megnyugodva. - Tényleg ő lett volna az utolsó akiről elhittük volna, hogy tudja hol vagy - morog maga elé. - Jól átvertetek minket - ereszt meg egy halvány mosolyt. - Most már azt is tudom, hogy miért járkáltál te folyton a szomszédba vacsorázni - löki meg egy kicsit Harry vállát, aki szintén elmosolyodik.
 - Mert itt főzik a világ legjobb ételeit - nevet fel Harry is megkönnyebbülten. Én pedig még mindig félve, bűnbánóan nézek az ír fiúra.
 - Akkor már nem haragszol?
 - Nem, de csak ha mostantól én is átjöhetek vacsorázni - vigyorog rám.
 - Naná - ugrok boldogan a nyakába. - Annyira hiányoztál - suttogom neki, mikor megölelem.
 - Te is nekem - szorít magához óvatosan. Mikor elhúzódok tőle kérdőn néz Harryre, majd rám.
 - Akkor ti most együtt vagytok?
 - Nem!
 - Igen! - hangzik fel a szánkból egyszerre. A Göndör megrökönyödve néz rám.
 - Én azt hittem, hogy a tegnap este után...
 - Hazza - simítok végig az arcán. - Tegnap elkapott minket a hév. Megkívántuk egymást és kész, de szerintem nem kéne többet látni bele, mint ami ténylegesen van. Én egy olyan gyerekkel vagyok várandós, akinek azt sem tudom, ki az apja - sóhajtok fel. - Hidd el, neked egy normális csaj kell, nem egy ilyen zűrös életű, mint én - hajtom le a fejemet szégyenkezve, de ő elkapja a kezemet és megcsókolja az ujjaimat.
 - Kicsim, leszarom mit gondolsz, mert ez hülyeség. Nekem akkor is te kellesz. Manócskát pedig úgy szeretném, mintha az enyém lenne - néz rám gyönyörű szemeivel könyörögve.
 - Egészen addig, míg el nem kezd mondjuk hasonlítani Zaynre és te mindennap azzal szembesülsz, hogy a barátod gyerekét neveled. Ráadásul ha a sajtó kiszagolná, akkor abból óriási botrány lenne, ami nem hiszem, hogy bármelyikteknek is hiányozna. Akár még a banda is rámenne. Ezt akarod? - kérdezem tőle idegesen.
 - Nem - suttogja megtörten. - De...
 - Harry - szólal meg Niall - szerintem Jadenek igaza van. Nem hiszem, hogy józanul végig gondoltad, hogy mire is vállalkoznál - okítja ki a barátját, amiért én hálásan pislogok rá. Örülök, hogy ő legalább megérti, hogy csak a Göndörnek akarok jót.
 - Ti ezt nem értitek - pattan fel az asztaltól Harry. Értetlenül nézünk a fiúra. - Á, mindegy is - legyint lemondóan. - Menjünk, mert elkésünk a próbáról - szól oda a barátjának aki megölelget és puszival búcsúzik.
 - Niall - nézek könyörögve rá.
 - Tudom, lakat a számon - cipzározza be képletesen az ajkait majd úgy tesz, mintha eldobná a kulcsot.
 - Köszönöm - mosolygok rá, de ez azonnal leolvad, mikor Harry hozzám lép és keményen megcsókol. Döbbenetemben visszacsókolom. Mikor elszakad tőlem, csak állok lefagyva a konyhapultnál és nézem, hogy Niallt maga előtt tolva kilép az ajtómon.

2014. szeptember 4., csütörtök

78.rész

Harry

   Újabb fárasztó nap után tértem végre haza. Kocsimmal beparkoltam a garázsba majd mikor be akartam lépni a lakásba, akaratlanul is Jade háza felé néztem ahol egy szőke lány próbált bejutni az ajtón.
 - Segíthetek? - kérdeztem miközben megszaporáztam a lépteimet, hogy eltudjam kapni ha szökni próbálna a betörőnek nézett csaj.
 - Kösz Harry, de egyedül is megy - szólalt meg az ismerős hang, de valahogy nem tudtam összeegyeztetni a külsejével.
 - Bocs, de ismerjük egymást?
  A szőkeség kuncogva fordult felém és mikor megláttam az arcát lefagytam.
 - Elizabeth? - szaladt ki a számon.
 - Mi az Hazza? Úgy nézel, mint aki kísértetet lát - nevetett fel a zavarodottságomon.
 - De hogy? ... Mi? ... Te... - makogtam idétlenül, mert még mindig nehéz volt feldolgoznom a látványát.
 - Elegem volt abból, hogy nem tehetem ki a lábamat az utcára - vonta meg a vállát. - Amúgy is, így sokkal anyukásabb leszek - simított végig szeretettel a már gömbölyödő pocakján. - Hogy tetszik?
 - Nagyon - vigyorodtam el most már én is. - Elsőre furcsa, de tényleg nem lehet felismerni - ujjaim önállósították magukat és beletúrtak a megváltozott tincsekbe. Ahogy hozzáértem, bevillantak a múlt képei, hogy ugyanezekkel a mozdulatokkal bolondítottam magamba régen.
 - Harry? - legyezett az arcom előtt egyet. - Jól vagy?
 - Mi? Igen, persze - eresztettem le a kezemet. - Akkor ez azt jelenti, hogy ma már ki is mozdultál végre a négy fal közül?
 Kinyújtotta rám a nyelvét majd mosolyogva válaszolt.
 - Képzeld voltam bevásárolni, fodrásznál, sétálni - sorolta boldogan. - Ha gondolod, elmesélem. Persze, csak ha ráérsz - halkult el a hangja és várakozón pislogott rám.
 - Kapok vacsorát is - húztam fel a szemöldökömet - vagy csak a csacsogásodat kell hallgatnom?
 - Háát, ha jól viselkedsz, akkor még meggondolom - cukkolt, majd kinyitotta az ajtót és beengedett.
  Levettük a cipőnket, kabátunkat majd követtem a konyhába, ahol leültem ő pedig neki állt vacsorát készíteni.
 - Most már mesélj, ki tette ezt veled? - kérdeztem kíváncsian, mert mióta megláttam, nem tudtam levenni róla a szemeimet.
 - Jamesnek hívják - mosolyodott el mikor kiejtette a nevét, nekem pedig ettől görcsbe ugrott a gyomrom. - Nagyon kedves, aranyos és főleg ügyes. Képzeld, azonnal felismert és közölte, hogy imádja a zenénket - áradozott, miközben a keze egy pillanatra sem állt meg. Olyan ügyesen és gyorsan tette a dolgát, hogy szinte azonnal előttem is volt egy nagy adag saláta.
 - Remélem ízleni fog - nyújtott felém egy villát. - Mostanában szeretek kísérletezni az ízekkel - ült le mellém.
 - Ezt hogy érted? - túrtam a zöldségek közé, hátha meglátok valami nem oda illőt, de nem találtam semmit.
 - A múltkor reggelire mogyorókrémes szendvicset ettem csemege uborkával és majonézzel - csettintett egyet a nyelvével.
 - Fúj - húztam el a számat - össze kéne titeket kötni Niallal. Ő is mindig ilyen furcsaságokat eszik, annyi különbséggel, hogy ő nem terhes.
  A szőke ír említésére Jade arca elkomorult, szemeiből sütött a szomorúság.
 - Hiányoznak? - kérdeztem hülyeséget, mire bólintott és néhány könnycsepp leszánkázott eddig mosolygós arcán. - Na - toltam, ki magam alól a széket és mellé léptem. Felhúztam magamhoz és fejét a mellkasomnak döntöttem. - Nincs semmi baj. Minden rendben lesz - nyugtatgattam, de csak még jobban sírt. Az utóbbi hetekben elolvastam néhány cikket a neten, hogy tudjam, hogyan kell kezelni a terhes lányt, így nem értek váratlanul a hangulatváltozásai sem. Miután a zokogása csendes hüppögésé szelídült, kivettem a zsebemből egy zsepit és átnyújtottam neki.
 - Köszi - motyogta miután megtörölte az arcát és kifújta az orrát.
 - Jobb már? - emeltem meg az állát, hogy a szemébe nézhessek. Azonnal észre vettem az egész testén végig futó borzongást. Jó érzéssel töltött el, hogy ilyen hevesen reagál az érintésemre.
 - Jade? - vesztem el közben a kékségben amiből rengeteg érzelmet tudtam kiolvasni. Zavart, szomorúságot és vágyat. Mikor felfogtam a csillogás jelentését, már nem volt számomra vissza út. Nem érdekeltek a következmények, hiszen én is vágytam rá. Lassan, megfontoltan hajoltam az ajkaira, hogy legyen ideje meggondolnia magát, de nem tette. Szemei várakozón meredtek rám, majd mikor lehunyta őket és ajkai ici-picit elnyíltak, nem bírtam tovább magammal. Megakartam kóstolni, felakartam falni. Meglepő hevességgel válaszolt az érintésemre. Kezei a tarkómra csúsztak, ujjaival a fejbőrömet kezdte masszírozni és néha meg-meghúzott egy tincset. Tetszésemnek hangot adva nyögtem bele a csókunkba. Derekát öleltem, de kezeim bepimaszkodtak a pólója alá és forró, selymes bőrén kőröztem a hüvelykujjaimmal, miközben egyre jobban szorítottam magamhoz. Csókunkat megszakítva hangosan, zihálva kapkodtunk levegő után.
 - Akarlak - préseltem neki a konyhaszekrénynek, hogy érezze keményedő vágyamat. Azon a szinten voltam, hogy nem érdekeltek a következmények. Felnézett rám majd megfogta a kezem.
 - Gyere - suttogta és magával húzott a szobájába. Az ágyat meglátva nagyot nyeltem. Tekintetemet visszavezettem a lányra, aki szinte szégyenlősen állt előttem, pont úgy mint régen. Kezeim közé vettem az arcát és újra megcsókoltam. Talán ezzel a tettemmel romboltam le végleg a már eddig is gyér ellenállását. Mire észbe kaptam, már meztelenül feküdtünk az ágyon, teljese összegabalyodva.
 - Harry - sóhajtotta a nevemet mikor kezeimbe vettem a terhességtől kikerekedett melleit. Végigpásztáztam a testét, ami csodálatos volt, teljesen megőrjített. Végig csókoltam a hasát majd a köldökébe pusziltam és elindultam lejjebb.
 - Hazza - csengett kissé ijedten a hangja. - Ugye vigyázol?
 - Bízz bennem! - emeltem fel a tekintetemet a lába közül. - Nem lesz semmi baja Manócskának, megígérem.
  Megnyugodva rám mosolygott majd átadta magát nekem. Ahogy széttoltam a lábait, szemem megakadt azon a kis fém ékszeren amiről Zayn annyit áradozott. Nem tudtam, hogy az Jadehez tartozik, azt hittem valamelyik egyéjszakás kalandjakor találkozott ilyennel, de most itt van előttem. Nyelvemmel óvatosan megérintettem a szinte forró anyagot amitől a lány vonaglani kezdett. Egyik kezemmel benyúltam a combja alá és kezemet a hasára vezettem, hogy lefogjam ha nagyon ficánkolna, míg a másikkal szétnyitottam a nedvességtől csillogó szeméremajkakat. Nyelvem és az ujjaim kényeztetni kezdték Jadet, akinek nem kellett sok és máris elérte a gyönyört.
 - Úristen - kapkodta a levegőt - annyira hiányzott már ez.
 - Mikor voltál utoljára valakivel? - kérdeztem fölé mászva, de mielőtt válaszolt volna, megkóstoltattam vele önmaga ízét. Nyelve puhán masszírozta az enyémet, kezei pedig már az ölem felé araszoltak. Pillanatnyi elgyengülésemet kihasználva a hátamra fordított.
 - Régen, nagyon-nagyon régen - válaszolt egy huncut mosollyal az ajkán. - Van mit bepótolnom - mondta és elindult lefelé az ágaskodó büszkeségemig. Nem sokat teketóriázott, kétszer végignyalta a hosszomat majd azonnal be is vette a szájába.
 - Bassza meg - kapaszkodtam meg a lepedőbe mikor a nyelvében lévő piercing hozzáért érzékeny bőrömhöz. Mivel én is rég voltam nővel és Jade valami olyat tudott, amivel még nem volt dolgom soha, így hamar feljutottam a csúcsra. Kuncogva feküdt mellém miközben én levegőért kapkodva próbáltam lecsillapítani a felrobbanni készülő szívemet.
  Percekig feküdtünk szótlanul és szerintem mindkettőnk fejében ugyanaz kattogott. A múlt. Ahogy oldalra néztem, láttam Jaden, hogy az arca ismét zárkózott lesz és ezt nem akartam. Megint átakartam élni az előző élményt így mikor fel akart kelni, visszarántottam az ágyra.
 - Azt mondtad, nagyon régen volt már jó neked - gyűrtem magam alá. - Akkor van mit bepótolnunk - csókoltam a nyakába, majd néhány perc múlva végre teljesen birtokba vettem a testét. Mikor ez megtörtént, úgy éreztem hazaértem.