2015. július 16., csütörtök

Epilógus

Jade

   - Kész vagy? Mehetünk? - dugta be Paul a fejét az ajtómon, majd elfelhősödött tekintettel beljebb lépett. - Gyönyörű vagy - állt meg előttem.
 - Köszönöm - nyögtem ki a torkomat fojtogató gombócot lenyelve és lehunytam a szemeimet, hogy a vadul dobogó szívemet lecsillapítsam.
 - Jade minden oké? - köszörülte meg a torkát amitől felkaptam a fejemet.
 - Persze, csak ideges vagyok - ropogtattam meg az ujjaimat.
 - Nyugi - nevetett fel halkan - nem a vérfarkasok elé veted magad csak férjhez mész - simított végig a vállaimon amiket szabadon hagyott a ruhám.
 - Tudom - sóhajtottam fel miközben újra lehunytam a szemeimet. - Félek - pattantak is ki azonnal és elgyötörve néztem velük a férfi arcára. - Mi van, ha nem én vagyok neki az igazi? Ha elkapkodja az egészet vagy ha csak azért vesz el, mert kötelességének érzi? - tódultak ki a napok óta érlelt kétségek a számon.
 - Te is tudod, hogy ez hülyeség.  Mindennél jobban szeret téged és a lányokat. Ti egy család vagytok.
A fejemben kavargó rémképek szép lassan lecsendesedtek és újra tudtam tisztán gondolkodni. Paul is észre vette a változást, mert rám mosolygott. Sosem hittem volna, hogy pont ő lesz az aki majd megnyugtató beszédet mond nekem, de az élet útjai kifürkészhetetlenek. A kezdeti ellenségeskedés után itt áll mellettem és arra készül, hogy oltár elé vezessen.
 - Most már indulhatunk? - vigyorgott rám, megint kirántva a gondolataim közül.
 - Igen - fogadtam el a felém nyújtott karját és erősen belekapaszkodtam. - Légyszi ne hagyd, hogy pofára essek - morogtam az orrom alá.
 - Bízz bennem - nevetett fel halkan.
Szótlanul lépkedünk le a lépcsőkön, majd a nyitott teraszajtón keresztül kijutottunk a kertbe, ahol már vártak a barátok és néhány családtag a McIntry famíliából, de én csak egy embert néztem. Tekintetünk összefonódott és a belőle kiolvasható mérhetetlen szerelemtől megnyugodtam. Tudtam, hogy helyesen döntöttem. 
Joe, magabiztosan, csillogó szemekkel állt egy emelvényen. A megbeszéltek szerint az egyik fellépő ruhájában volt, ami egy bőrnadrágból és egy kigombolt fehér ingből állt, míg rajtam a kedvenc tüllős aljú, fűzős ruhám volt. 
Sikerült egész kecsesen fellépnem mellé és elmosolyodtam mikor Paul áthelyezte a kezemet Joe-éba.
 - Vigyázz rá! - morogta a menedzserünk, akit szinte a második apámnak tartottam. 
 - Úgy lesz - válaszolt a srác, de a tekintetét egy percre sem vette le rólam. - Gyönyörű vagy - suttogta majd odafordultunk az anyakönyvvezető felé, aki hatalmas vigyorral az arcán köszöntött minket. 
Szinte semmire nem emlékszem a beszédből csak arra, hogy a mellettem álló Joe magabiztos, hangos igennel adta tudtára mindenkinek, hogy akar engem és én ugyanilyen határozottan tettem ugyanezt. Mikor végre megcsókolt a pillangóim násztáncot jártak örömükben. 
 - Hé, elég lesz - tolta el tőlem az öccsét Dam. - Most már meg akarom ölelni a sógornőmet - vigyorgott rám és a karjai közé vont. Nem sokáig tarthatott így, mert mások is szerettek volna ugyanígy tenni. Mindenki gratulált és kézről kézre adott. 
 - Nézd csak Joanne, milyen szép az anyukád - állt meg aztán előttem Niall, aki szinte le sem tette a lányokat a kezéből mióta megérkeztek. - Gratulálok - vigyorgott rám a jól ismert kedves mosolyával. 
 - Köszönöm - pusziltam meg az arcát és közben átvettem a felém kéredzkedő kislányt. - Hanna merre van? - néztem körbe idegesen.
 - Hazza bevitte tisztába tenni - vonta meg a vállát az ír srác.
Szemöldököm felszaladt a homlokomra és a kíváncsiságomtól hajtva elindultam befelé, miután vissza adtam a kicsit a keresztapjának.  A gyerekszoba ajtaja nyitva volt így premier plánban láthattam és hallhattam a göndör srác minden gondolatát amit megosztott a pelenkázón fekvő kislánnyal.
 - Édesem, te aztán szép kis csomagot csináltál nekem - somolygott a kíváncsian figyelő babára. - Ne vigyorogj te szépséges nőszemély - fedte meg bohóckodva miközben tiszta pelenkát tett a kicsi feneke alá. - Hát szabad ilyet csinálni? Mit fognak szólni a pasik? Bár tudod mit, meg se szólaljanak - komorult el az arca - mert ha csak egy is a közeledbe megy, velem gyűlik meg a baja, na meg apáddal és a keresztapáddal - magyarázta majd elhallgatott és én lélegzet visszafojtva vártam, hogy folytassa, amit néhány pillanat múlva meg is tett. - Tudod, hogy majdnem én lettem az apukád? - nézett a kislányra, aki egy hatalmas mosollyal köszöntötte a bejelentését. - Na igen, ha nem vagyok olyan idióta, most én lennék apukád helyébe - sóhajtott fel és újra a kicsire nézett. - De tudod mit? Így sem jártál rosszul. Apád imád titeket, talán jobban is, mint én. Anyud pedig szintén szereti őt. Jó lesz így nektek - suttogta ás halvány mosolyra húzta a száját. - De azt soha ne felejtsd el, ha valami gond van, Harry bácsira mindig számíthattok - simított végig Hanna arcán, aki ezt kitörő lelkesedéssel és egy meglepő próbálkozással fogadta.
 - Ha.i - csücsörítette össze a száját, mire a göndör elképedve nézett rá.
 - Igen szívem, Harry - emelte fel a karjára nevetve.
 - Ha.i - vette két kicsi kezét közé az énekes  arcát a lányom és vigyorogva figyelte a reakcióját.
 - Ó, édes Istenem - nyögött fel a srác és magához szorította a babát. - Szeretlek - sírta el magát és ezt már én sem tudtam halkan végig nézni, úgyhogy egy reszketeg sóhajjal felfedtem magam és beléptem a szobába.
 - Ő is szeret téged - néztem a könnyező fiúra - és én is - engedtem meg egy halvány mosolyt.
 - Ö.. - jött zavarba - Szia Jade. Mióta vagy itt?
 - Elég régóta ahhoz, hogy tudjam, Hannának és Joannenak nem lesz egyszerű kamaszkora mellettetek - vigyorodtam el, amit viszonzott.
 - Nézd, amit mondtam... - túrt fél kézzel a hajába miközben Hanna a mellkasának dőlt és az ujját szopva nézett rám. 
 - Hazza - emeltem fel a kezemet, hogy elnémítsam. -  Választottam, de attól neked még mindig különleges helyed lesz a szívemben - néztem vele farkasszemet. - Te voltál az első szerelmem és ez olyan kötelék, amit nehéz elfelejteni - mosolyodtam el.
 - Elég mély benyomást tettem rád, igaz? - vigyorodott el végre.
 - Ó te, beképzelt, perverz majom - boxoltam bele a vállába amit csak nevetve tűrt majd magához húzott és arcát a a hajamba temette.
 - Az vagyok, te meg gyönyörű, mint mindig - csókolta meg a fejem búbját. - Jók lesztek együtt - morogta. - Ennek így kellett lennie - engedett el és újra láthattam a csodálatos zöld szemeit, amik most kedvesen csillogtak rám. - Nála jobbat el sem tudnék képzelni neked.
 - Köszönöm - nyeltem le a gombócot ami fojtogatta a torkomat. 
 - Na gyere, mert szerintem már el sem tudják képzelni, hogy hol maradunk ilyen sokáig - húzott ki maga után a szobából és vezetett a többiek közé, ahol Joe kérdő pillantása azonnal ránk vetült. - Remélem tudod, hogy mekkora mázlista vagy? Gratulálok - nyújtotta neki a kezét Harry miközben Dam elvette tőle a már félálomban lévő Hannát, hogy betegye a babakocsiba a már alvó testvére mellé. 
 - Igen, tudom - bólintott a raszta srác elfogadva a békejobbot és közben magához húzott egy szerelmes csókra, amit én készségesen viszonoztam. Ahogy befészkeltem magam a karjai közé, egy furcsa, meleg, jóleső érzés, teljesen elárasztotta a testemet és a lelkemet. Úgy éreztem hazaértem.

Két évvel később.

    Idegesen nézegettem az órámra. 
 - Hol a fenében vannak? - dünnyögtem.
 - Nyugi Cica - csókolta meg a vállamat hirtelen Joe. - Ilyenkor a legnagyobb a forgalom. Biztos dugóba kerültek.
 - Tudom, csak már annyira hiányoznak - nyafogtam látványosan.
 - Ó, ha ennyire nem bírsz magaddal, van egy ötletem, hogyan tereljem el a figyelmedet a várakozásról - húzta végig a nyelvét a nyakam vonalán, amitől felnyögtem és arrébb biccentettem a fejemet, hogy jobban hozzám férjen. Testem azonnal reagált a kényeztetésére, de mielőtt belemelegedhettünk volna egymásba, hangos dudaszó törte meg az intim pillanatot. Szemeim kipattantak, a ruhám megigazítása után az ajtóhoz siettem és kinyitottam. Mosolyogva néztem a három hatalmas Rovert ahogy felparkoltak a házunk elé. Az egyikből a Hellboys család tagjai szálltak ki, míg a másik kettő a One Directiont és barátnőiket rejtette, na meg persze a lányainkat. Megkönnyebbült sóhaj hagyta el a számat mikor megláttam a két sötét barna fürtös kislányt ahogy Zayn és Louis karjaiban aludtak. 
 - Elfáradtak - vigyorgott rám a pakisztáni fiú és két gyors puszi után eltűnt a bejárati ajtó mögött.
 - Ahogy mi is - köszönt hasonlóképp a répaimádó is és követte a barátját a lakás mélyére. 
Sorban jöttek a többiek is. Dam Liliennel, Adam és Pepe egyedül,  Liam, Sophiával, Niall a legújabb barátnőjével Jenniferrel, aztán Perrie aki kedvesen megölelt majd ment, hogy megkeresse az elkóborolt vőlegényét és végül Harry, aki egy világos barna hajú és zöld szemű lány kezét szorongatta.
 - Ő itt Fanny - vigyorgott a lányra, mint a tejbetök. A göndör hajú srác arcáról sütött a szerelem.
 - Szia Jade vagyok - mutatkoztam be. - Örülök, hogy megismerhetlek. Hazza már rengeteget mesélt rólad - löktem vállba a zöld szeműt, aki csak zavartan megvonta a vállát. 
 - Én is rengeteget hallottam rólad - mosolyodott el a lány és ebből a mozdulatból azonnal tudtam, hogy jóban leszünk. Bekísértem őket az új otthonunkba, amit nemsokkal az esküvőnk után vettünk, hogy kényelmesen elférjünk a lányokkal együtt. 
Végre mindenki leült az asztalhoz és én elégedetten körbe néztem. Ők voltak az én családom. A családom, akik mellett annyi mindent átéltem, jót és rosszat egyaránt és most, hogy így együtt láttam őket, még jobban eluralkodott rajtam az érzés, hogy tartozom valahová. 
A kezdeti hangzavart felváltotta az érdeklődő csend, amikor mindenki elmesélte, hogy mi történt vele az elmúlt hetekben, hónapokban. 
 - Még meg sem köszöntem, hogy elvittétek a lányokat a hétvégére - néztem Niallra, aki csak látványosan  felvonta a szemöldökét.
 - Nincs mit, de valld be, sokkal jobb volt úgy dugni, hogy kiereszthetted a hangodat - kacsintott rám és hangosan felröhögött mikor meglátta az elképedt arcomat.
 - Niall Horan, te mikor lettél ilyen perverz dög? - nyögtem ki mikor végre szóhoz jutottam.
 - Mióta barátnőm van - csókolta meg kicsit sem óvatosan Jennifert, akivel lassan már egy éve együtt voltak és aki nagyon jó hatással volt az ír srácra. 
 - Szobára! - kurjantotta el magát Louis, aki mostanában a szinglik aranyéletét élte. 
 - Fiúk - szólalt meg Liam halkan, mégis mindenki oda kapta a fejét.
 - Igen? - néztünk kíváncsian a barna srácra, aki egész megférfiasodott az elmúlt hónapok alatt.
 - Én...mi... - nyökögött, majd vett egy mély levegőt és kezébe vette Sophia kezét, aki bátorítólag rá mosolygott. - Szóval, az van, hogy megkértem Sophiet és ő igent mondott - hadarta el. 
Ahogy felfogtuk a mondata értelmét, felpattantunk és azonnal gratuláltunk a jegyeseknek. Miután kiörömködtünk magunkat, magamhoz ragadtam a szót.
 - Azt hiszem ennél jobb időpontot nem is választhattam volna, hogy én is közöljek valamit - köszörültem meg a torkom, mire azonnal rám kapta mindenki a fejét, még a férjem is, aki szintén nem tudott semmiről. 
 - Baj van? - nézett rám rémülten.
 - Baj? - simítottam végig az arcán, ahonnan az elmúlt évek sem tudták letörölni a szerelmet amit irántam érzett. - Nincs baj - haraptam be a szám szélét - ha csak az nem az, hogy megint gyarapszik a családunk - tettem a hasamra a kezemet, hogy felfogja miről beszélek. 
Nem tudom, a többiek hogy reagáltak, de Joe szemei elkerekedtek mikor megértette a mozdulatomat.
 - Terhes vagy?- kérdezte suttogva.
 - Igen - bólintottam. - Méghozzá megint ikrekkel - sütöttem le a szemeimet zavartan.
 - Azta ... - nyögtek fel a többiek míg végül Damien volt az aki egy jókedvű beszólással megtörte a kínos csendet.
 - Az igen öcskös! Ehhez már tudomány kell! Remélem fiúk lesznek és akkor egálban lesz a nemek aránya a családban - veregette vállba a testvérét röhögve, aki még mindig lefagyva nézett rám. 
A szívem bolondul kalapálni kezdett az ijedtségtől. Most mi lesz? De úgy látszik, nem volt okom a félelemre, mert néhány pillanat múlva már a karjai közt voltam, ajkaival a számon. 
 - Istenem JB. annyira szeretlek - suttogta miközben figyelmen kívül hagyta a minket figyelő barátainkat. 
 - Én is téged - sóhajtottam fel megkönnyebbülve. - Féltem - vallottam be halkan.
 - Mitől kicsim?
 - Hogy ez már túl sok lesz neked. Hogy nem akarod őket.
 - De buta vagy - emelte fel az államat, hogy a szemembe nézhessen. - A lányokkal sok mindenről lemaradtam és most pótolhatom - húzta édes mosolyra a száját. - Készülj fel, mert nem lesz még egy kismama akit annyira elkényeztetnek majd, mint én téged. Mindennél jobban szeretlek - csókolt meg újra. 
 - Az életemnél is jobban - sóhajtottam fel boldogan. 
 

                                                       VÉGE

2015. július 7., kedd

112.rész

Jade

   Napok óta éreztem, hogy valamit titkolnak előlem, de nem tudtam kitalálni, hogy mi lehet az. Mindenki furcsán viselkedett a közelemben. Ahogy megláttak, elhallgattak és csak mosolyogtak rám mindent tudó nézéssel. Rohadt idegesítő volt. 
Kopogás törte meg a koncert előtti koncentrálásomat.
 - Gyere! - kiáltottam ki miközben belebújtam a fellépő cuccomba. - Egy perc és kész vagyok - igazgattam meg magamon a ruhát, ami majdnem úgy nézett ki, mint a Novemberi esőben a csaj menyasszonyi hacukája, annyi különbséggel, hogy ez nem fehér, hanem fekete volt. - Nem értelek Lisa, miért kellett nekem ezt felvennem. Nem tudtál volna valami egyszerűbbet adni? Úgy nézek ki benne, mint egy kibaszott vámpír hercegnő. Ráadásul tök röhejesnek érzem magam - morogtam miközben elő léptem a paraván takarásából. 
 - Pedig gyönyörű vagy - búgta egy régen hallott, rekedt hang felém mire felkaptam a fejemet.
 - Hazza? - leheltem csodálkozó tekintettel. - Te hogy...? Mit...? - makogtam összezavarodva.
 - Szia - mosolygott rám azzal a szívdöglesztő mosollyal, amitől most is megugrott a szívverésem. - Csak látni akartalak... - lépett közelebb hozzám és kezével végig simított az arcomon. 
 - Ne - húztam el a fejemet az érintése elől, mert csak most kezdett derengeni bennem, hogy miért is nem akartam vele többet találkozni. Szívembe újra belemart a sajgás amit a tette okozott.
 - Sajnálom - olvadt le a derű az arcáról. - Nem akartam neked fájdalmat okozni...
 - Pedig sikerült! - csattantam fel.
 - Jade - kapta el a karomat mielőtt elléphettem volna mellőle. - Tudom, hogy kibaszottul elcsesztem, és hidd el ha rajtam múlna, visszaforgatnám az időt, de már nem tudom meg nem történté tenni. 
Felnéztem az arcába és kiolvastam a szemeiből, hogy tényleg komolyan gondolja amit mond. Az íriszei a fájdalomtól, a megbánástól és olyan valamitől csillogtak amiről nem akartam tudomást venni. Zavartan fordítottam el a fejem.
 - Miért jöttél ide? - kérdeztem.
 - Hogy a saját szememmel lássam, hogy boldog vagy vele - simított ki egy tincset az arcomból. 
 - Kivel? - szorult össze a szívem és ez csak egyre jobban nőt, mikor cinikusan felnevetett azon a borzongató hangján, amitől a testem még most is libabőrös lett. 
 - Tudod, hogy kire gondoltam. Arra, aki mindig ott van veled, mikor én elbaszom - húzta el fájdalmasan a száját. - Arra aki mindennél jobban szeret és arra akit megajándékoztál két gyönyörű kislánnyal. 
 - Harry...
 - Ne - tette az ajkamra az ujját. - Nem kell magyarázkodnod. Jól döntöttél. McIntry szeret téged és a lányokat is. Ti egy család vagytok - döntötte a homlokát az enyémnek miközben nekem elszorult a torkom és szemeimet ellepték a könnyek. - Csak azt sajnálom, hogy én nem tudtam neked ugyanezt megadni. 
 -Hazza - sírtam el magam és a mellkasához bújtam.
Így álltunk egy darabig, míg a zokogásom le nem csillapodott. Ekkor elléptem tőle és szemeimet lesütve papírzsepi után kezdtem kotorászni. 
 - Tessék - nyújtott felém egy egész dobozzal a göndör srác. - Gyorsan hozd rendbe magad, mert ha meglátják, hogy sírtál, kitekerik a nyakamat - eresztett meg felém egy halvány mosolyt.
 - Kitekerik? Kicsodák? Damék? - fújtam ki az orromat.
 - Nem, Niall, Zayn, Liam és Louis - vigyorodott el végre. - Ők is itt vannak.
 - Miiii? - emelkedett meg a hangom. - Mindenki itt van és te csak most szólsz? - ütöttem a mellkasára.
 - Hé - húzott újra az ölelésébe. - Ne öld meg a hírhozót - nevetett rám a gyönyörű szájával, amin egy pillanatra megakadt a tekintetem. - Jade? - bizonytalanodott el a hangja, miközben ő is az arcomat fürkészte. Felpillantva rá, tisztán ki tudtam olvasni a szemeiből, hogy mit szeretne. Akaratlanul közelítettem felé és őrülten verdeső szívvel láttam, hogy ő is így tesz. Ajkaink félúton találkoztak, hogy régi ismerősként üdvözöljék egymást. Harry karjai szorosabban vontak minket egymáshoz miközben nyelvével az enyémet hívta őrjítő táncba. Éreztem az ízében a szerelem édes ízét, a bánat keserűségét. Mindketten tudtuk, hogy ez  az utolsó csókunk és pont ezért esett olyan nehezünkre elválasztani ajkainkat a másikétól. Mikor megtörtént csak álltunk szorosan összefonódva és hallgattuk egymás kapkodó lélegzetét. 
 - Köszönöm - suttogta a fülembe és én kiléptem az öleléséből. 
 - Mit? - néztem fel rá.
 - Mindent - simított végig a hüvelykujjával csóktól duzzadt ajkamon. - Remélem nagyon boldog leszel.
 Mielőtt válaszolhattam volna, berobbant az ajtóm és egy szőke hajú srác nyomakodott be rajta.
 - Jól van már! Ennyi idő alatt mindent megtudtatok beszélni! - lökte el mellőlem Harryt. - Mindjárt színpadra kell állnod és én még csak meg sem öleltelek - csóválta meg tettetett haraggal a fejét, de ennek ellent mondott az ölelés amiben részesített. Viszonoztam a gesztust, de vállai felett a göndört néztem, aki egy halovány mosollyal az arcán, zsebre dugott kézzel elindult az ajtó felé. Szemei végig rajtam voltak és mikor kilépet csak bólintott egyet. Tudtam, hogy most lépett ki végleg az életemből.

Az utolsó akkord is elhallgatott én pedig kinyitottam a szememet és végig néztem a tömegen. A sikításoktól és a kiabálásoktól alig hallottam, hogy Dam mit mond a mikrofonba, de aztán egy pillanat alatt mindenki elcsendesedett. Kérdőn fordultam a többiek felé, akik csak vigyorogva fogadták a kíváncsi pillantásaimat. Hirtelen elsötétedett a színpad, majd egy fénycsóva megvilágította Joet aki egy akusztikus gitárral a kezében ült egy hangfalon és énekelni kezdett. A döbbenettől először fel sem fogtam, hogy ez a dal nekem szól, hogy nekem írta, de aztán felnézett, tekintetét az enyémekbe fúrta és nem eresztett el vele. Észre sem vettem, hogy mikor kezdtek folyni a könnyeim, ahogy hallgattam a szavait, amikkel elmondta nekem több ezer ember előtt, hogy mennyire szeret és hogy mennyire jó, hogy vagyok neki. Aztán valami olyan következett amire álmomban sem gondoltam volna. Joe letette a gitárt és elém lépve letérdelt miközben a zsebéből előhúzott egy dobozkát. Valahol a tudatom mélyén hallottam a közönség soraiban álló lányok sikítását, de én csak az előttem lévő fiúra koncentráltam.
 - Jade Blackwood, megtisztelnél azzal, hogy hozzám jössz feleségül? - olvastam le a szájáról.
Zavarodottan néztem rá, majd gyorsan végig pásztáztam a többieket, akik szintén feszülten várták, hogy mit válaszolok. Ahogy ide-oda cikázott a tekintetem, összeakadt egy zölden csillogó szempárral. Harry egy fájdalmas mosollyal adta tudtomra a jelenlétét. Azonnal kapcsoltam. A kirakó összeállt, minden darab a helyére került. Tudott róla. Tudta, hogy Joe mire készül és előtte elbúcsúzott. Halvány mosoly rezgett a szája szélén, aminek a párja most kiült az enyémre is. Már tudtam, hogy mit kell tennem. Újra az előttem térdelő fiúra néztem és azzal a tudattal mondtam ki a választ, hogy tudtam ez a legjobb döntésem.
 - Igen Joe, hozzád megyek! 

2015. július 1., szerda

111.rész

Dam

   Az első reakcióm a teljes döbbenet volt, mikor Joe előállt az ötletével, de aztán átgondolva a dolgot, rájöttem, hogy ennél jobbat nem is tehetne. Ahogy teltek a napok és közeledett az öcsém által kitűzött nap, egyre jobban beleéltem magam az egészbe. Charlotték és lelkesen segédkeztek mindenben. Volt amikor a lányokra kellett vigyázni, volt mikor JB.-t kellett lefoglalni, de eddig minden simán ment. Egyetlen dolog aggasztott. Méghozzá valami olyan ami miatt már percek óta csak forgattam a telefonomat a kezemben. Mivel Joe szabad kezet adott a szervezésben, nem kellett vele egyeztetnem, ezért hosszas tépelődés után megnyomtam a hívás gombot a készülékemen. Hosszasan kicsengett és már majdnem letettem, mikor végre meghallottam az ismerős akcentust a vonal másik végéről.
 - Szia Damien? - hallottam ki a meglepetést a srác szavaiból. - Valami gond van? Jade? A Hercegnők?
 - Nyugi Niall - nevettem fel a rám zúdított kérdésektől. - Minden oké. Ennél okébb már nem is lehetne - vigyorogtam. 
 - Ah, megnyugodtam - fújta ki az eddig bent tartott levegőjét. - Viszont akkor miért hívtál?
 - Te se vesztegeted az idődet - röhögtem még mindig.
 - Dam, ne szórakozz! - mordult fel. - Ne húzd az agyam! Mi az a fontos dolog, ami miatt képes voltál telefonálni?
 - Elmondom, de előtte meg kell, hogy kérdezzek valamit. Harry mennyire van túl Jaden?
 - Mi? Hogy? - kérdezte a szöszi zavartan. 
 - Mennyire akadna ki, ha végig kéne néznie, hogy végleg elveszíti? - tettem fel idegesen a kérdést.
 - Te miről beszélsz? - makogott az ír srác, de aztán meghallottam a légzésének a változását és tudtam, hogy megértette a burkolt célzást. - Oh...
Percekig csend borult ránk. Már azt hittem, hogy megszakadt a vonal, de aztán Niall megköszörülte a torkát és válaszolt a feltett kérdésemre.
 - Azt hiszem megértette, hogy ő volt a hunyó és nincs több esélye. 
 - Rendben...
 - De miért akartad ezt tudni? - vágott a szavamba.
 - Mert ti is JB. barátai vagytok és szeretnénk őt meglepni azzal, hogy itt lesztek vele amikor Joe megkéri a kezét.
 - Ti komolyan azt szeretnétek, ha ott lennénk?
 - Szerinted felhívnálak, ha nem így lenne? - forgattam meg a szemeimet, amit ő nem láthatott. - Fontosak vagytok Jade-nek és szerintem rettenetesen örülne, ha itt lennétek vele.
 - Mikor?
 - A szombati koncerten. 
 - Stílusos - nevette el magát.
 - Igyekszik az öcskös - helyeseltem vigyorogva. - Akkor?
 - Beszélek a fiúkkal, de szerintem tuti, hogy számíthatsz ránk - mondta, majd rövid búcsú után bontottuk a vonalat. 
Néhány pillanatig még néztem az elhalványodó kijelzőt és azon gondolkodtam, hogy vajon jó ötlet volt-e meghívni őket. De végül meggyőztem magam, hogy a One Direction lett Jade második családja amíg mi nem voltunk mellette, így nekik is itt a helyük a nagy napon. Telefonomat zsebre csúsztattam és elindultam megkeresni a testvéremet, hogy egyeztessünk, mi az amit még el kell intéznünk a hétvégi koncert előtt.


Harry

   A napok rohadt lassan teltek. Nem volt értelme semminek. Naphosszat csak feküdtem az ágyamban és a plafont bámultam. A fiúk próbáltak segíteni, de hiába, nem engedtem közel magamhoz őket. Próbáltam mindenkit ellökni. Beleőrültem volna, ha másnak is akkora fájdalmat okozok a viselkedésemmel, mint Jade-nek, így jobbnak láttam eltaszítani őket. Voltak könnyebb és nehezebb napjaim. Az egyik ilyen napon annyira felidegesítettem magam a saját idiótaságomon, hogy szétvertem a szobámat. Paul kegyetlen fejmosást tartott utána. Amúgy sem voltam a szívecsücske az újságban megjelentek óta, de amit akkor kaptam rádöbbentett, hogy nem okolhatok senki mást a helyzetemért, csakis egyedül magamat.
 - Kopp-kopp! - nyílt az ajtóm és először Niall arca nyomakodott be rajta, majd megjelentek mögötte a többiek is. - Bejöhetünk?
 - Már bent vagytok - mordultam fel, a tekintetemet visszafordítva a mennyezet felé.
 - Beszélnünk kell - ültek le az ágyam szélére és idegesítően bámulni kezdtek.
 - Mi van? - csattantam fel. - Mit néztek?
 - Csak azt szeretnénk tudni, hogy most milyen hangulatban vagy. A sírós, dobálós vagy a leszarom és gyűlölöm a világot-ban? - húzta el a száját Liam. 
Tudtam, hogy mostanában nem voltam jó társaság, de a hangjából kicsendülő ellenségesség még engem is meglepett.
 - Liam! - szólt rá Louis. - Ne hergeld!
 - Ugyan már! - legyintett a Payne. - Nem tök mindegy, hogy mit csinálunk? Így is, úgy is idióta marad - vonta meg a vállát.
 - Kösz - pislogtam rá hitetlenkedve. - Ha nem vennéd észre éppen lelki válságban vagyok!
 - Amit magadnak köszönhetsz! - szúrta oda.
 - Liam! - jött egy újabb figyelmeztetés a legjobb barátomtól, de a barna hajú srác most nem hagyta magát lerázni.
 - Mond, hogy nincs igazam! Mond azt, hogy nem ő baszta el, mert nem bírt a farkával - mutatott rám idegesen. - És ahelyett, hogy túllépne, sajnáltatja magát.
 - Nem...sajnáltatom...magam! - ültem fel hirtelen és minden egyes szót megnyomtam.
 - Dehogynem - néztünk farkas szemet. 
 - Nem!
 - De!
 - Nem
 - Állj! - kiáltott fel Niall. - Olyanok vagytok, mint az ovisok. Most komolyan, muszáj hülyének lennetek?
 - Ő kezdte - mutattam Liamre.
 - Te meg folytattad - csóválta meg a fejét Zayn. - Hazza, most már ideje lenne, ha túl tennéd rajta magad. Elbasztad, de az nem azt jelenti, hogy örökre be kellene zárkóznod. Vannak más lányok és talán nem is Jade volt neked az igazi...
 - Honnan tudod? - vágtam közbe.
 - És te? - nézett vissza rám szúrósan.
Elgondolkodtam. Tényleg, miből gondoltam, hogy nekem Jade az egyetlen? Lehet, hogy valahol van valaki, aki rám vár és amíg őt megtalálom, rengeteget másikat kell kipróbálnom. Ez az eshetőség jókedvűvé tett.
 - Igazatok van - túrtam a hajamba néhány perc múlva. - Nem zárkózhatok be és nem rejthetem el a világ elől ezt a testet - mutattam magamon végig vigyorogva. 
 - Baszd meg! - forgatták meg a szemüket, de végre együtt nevettünk.
 - És most, hogy ezt tisztáztuk, elmondanátok, hogy minek köszönhetem a látogatásotokat? 
A jókedvük azonnal lelohadt. Egyikük sem nézett a szememben. Niall pedig úgy elvörösödött, hogy még a sarki stop tábla is megirigyelte volna. 
 - Okkké - húztam fel a szemöldökömet. - Ki vele, mit titkoltok?
 - Jó, de ígérd meg, hogy nem csinálsz semmi hülyeséget - pislogott rám Louis komolyan. 
 - Jézusom, a frászt hozzátok rám. Mondjátok már, hogy mi van?
 - Ígérd meg! - néztek rám.
 - Oké, megígérem - húztam el a számat -, de most már ki vele, mi a fene ez a nagy titkolózás?
 - Joe szombaton megkéri Jade kezét, és szeretnék, ha mi is ott lennénk! - hadarta el Niall. 
Kellett egy kis idő, míg felfogtam a szavai jelentését. A szívembe belehasított a fájdalom, a légzésem szaporább lett.
 - Jól vagy? - kérdezte Liam aggódva.
 - Igen - villantottam rá egy hamis mosolyt és megpróbáltam megnyugodni.
 - Szerettük volna tudni, hogy eljössz-e velünk? - néztek rám kíváncsian.
Lehajtottam a fejem és összeszorítottam a szemhéjamat. Akarom én azt látni? Vagyok annyira mazochista, hogy részt vegyek rajta? Végül úgy döntöttem, hogy igen. Szeretném látni, hogy Jade arca újra boldogan ragyog, még ha nem is miattam. Megérdemli. Kinyitottam a szemeimet és végig néztem a fiúkon.
 - Ott leszek - mosolyodtam el, mire megkönnyebbülten felsóhajtottak. 
 - De ugye nem akarsz botrányt kavarni? - kérdezte Liam az arcomat fürkészve.
 - Nem - ráztam meg a hajamat. - Felfogtam, hogy ez a hajó már elment.
 - Ez szuper! - tapsolt egyet Niall, feloldva a szobában lévő feszültséget. - Akkor most, hogy ezt megbeszéltük, menjünk, együnk valamit - ugrott fel az ágyról és a többiek követték.
 - Ha nem gond, akkor én ezt most kihagynám - néztem rájuk. 
 - Rendben - bólintott Louis. - Jól leszel?
 - Persze - mondtam. - Csak még emésztenem kell egy kicsit amit mondtatok.
Megértő mosolyt villantottak rám, majd becsukták maguk után az ajtót. Hatalmas sóhajjal dőltem vissza az ágyra. A szomorúság elemi erővel tört rám. Most fogtam csak fel, hogy tényleg vége. Jade és én soha többé nem leszünk már együtt.