2014. június 16., hétfő

63.rész

Jade

  Két hónap telt el a búcsúéjszaka óta. Ha tehettem kerültem a fiúkkal való találkozást. Szép csendben vége lett a turnénak és mindenki ment a maga dolgára. Közben betöltöttem a tizennyolcadik évemet is. Megköszöntem Lounak, hogy ebben a néhány hétben vigyázott rám. Ő is és Lux is a szívemhez nőttek.
  Nagykorúságom örömére mindenkit megkértem, hogy lehetőleg mellőzzék a köszöntést. Csendben, magamba fordulva töltöttem el azt a napot. Aprólékosan megterveztem a jövőmet, hogy hogyan fogok új életet kezdeni.
 - Min merengsz? - kérdezte Dam, miután leült mellém a stúdióban. Jól haladtunk a lemezünk felvételével.
 - Semmin, csak nézek ki a fejemből - dőltem a vállára. Mostanában egyre többször tör rám a fáradtság és a közérzetem sem a legjobb.
 - Nem kéne elmenned orvoshoz? - kérdezte miután kisimította a hajamat az arcomból.
 - Dr. Cromwel után senkit nem akarok látni - utaltam az amerikai orvosra, aki kísérleti nyúlnak nézett, és mindenféle vizsgálatot elvégeztetett rajtam.
 - Csak jót akart, és végül is sikerült visszakapnod a hangodat, nem? - vigyorgott rám.
 - De - húztam el a számat, mikor azokra a napokra gondoltam, mikor meg sem szabadott szólalnom.
 - Pedig milyen nyugi volt akkor - sóhajtott fel engem cukkolva.
 - Kapd be! - könyököltem oldalba és kirobbant belőlünk a röhögés, ami egészen addig tartott, míg Joe és újdonsült barátnője be nem léptek az ajtón.
 - Sziasztok! - szólalt meg Joe és azonnal elengedte Rose kezét, amit a lány nem vett jó néven.
 - Helló! - viszonoztuk a köszönést.
 - Többiek? - nézett körül a srác zavartan.
 - Lementek ebédelni - válaszolt Dam közönyösen.
 - Én is éhes vagyok nyuszifül - nyafogott Rose miközben óriásiakat pislogott Joera. Alig bírtam visszafogni a nevetésem, míg Damien köhögésnek álcázta röhögését.
 - Akkor mi is megyünk - ölelte magához a lányt és megcsókolta, és közben a szemeimbe nézett. Fintorogva fordultam el. Mióta Joeban tudatosult, hogy nem fogom meggondolni magam, belevetette magát a csajozásba és szinte minden héten új nővel jelent meg. A bátyja hiába beszélt a fejével, nem érdekelte. Én pedig azt vettem észre, hogy egyre jobban kezdenek idegesíteni a Joe körül legyeskedő cicababák. Hiányzott, de ezt nem vallottam be senkinek, így magamnak sem. Ezért fapofával néztem végig újabb és újabb románcait, amik sokszor a mellettem lévő szobában teljesedtek ki éjszakánként.
 - Végre leléptek - mordult fel mellettem a srác és a becsukott ajtóra nézett.
 - Nyugi - simítottam végig a karján. - Jövő héten már úgyis másik libája lesz.
 - Ja - csóválta meg a fejét. - Ugye tudod, hogy ezt miattad csinálja?
 - Sejtettem - sóhajtottam fel.
 - Kicsit sem zavar?
 - Nem - mondtam ki életem talán legnagyobb hazugságát, mert akárhányszor reggelente láttam, hogy lekíséri az éppen aktuális ágymelegítőjét, úgy éreztem, mintha tőrt döftek volna a szívembe, de nem mutattam.
 - Mi van Niallékkel? - terelte kevésbé kényes talajra a beszélgetésünket, mikor látta rajtam,  hogy nem akarok erről beszélgetni.
 - Meg vannak. Niallel szinte minden nap beszélünk telefonon, amibe Louise és Liam is beleszokott csacsogni.
 - És Zayn?
 - Összejött Perrievel és azóta szerelmes - mosolyodtam el párosukra gondolva.
 - Nem zavar?
 - Csöppet sem. Zayn és köztem nem volt más csak kémia - vontam meg a vállam. Láttam Damen, hogy valamit még szeretne tudni, így a szememmel jeleztem, hogy kérdezhet.
 - Sikerült megbeszélnetek Harryvel a történteket?
 - Beszéltünk róla, igen, de neki is megmondtam, hogy nem tudok neki egyenlőre megbocsátani, de már gyűlölni sem tudom, mint eddig - sóhajtottam fel.
 - Kérdezhetek egy utolsót?
 - Nyugodtan - dőltem az ölébe, mert megint forogni kezdett velem a világ.
 - Jól vagy? - simította az arcomra a tenyerét. - Úgy elsápadtál!
 - Nincs semmi baj, csak kicsit fáradt vagyok, mert nem tudtam aludni a gerlepártól - nyögtem fel ahogy az éjjelre gondoltam.
 - Ne is mond, olyan volt, mintha macskát nyúztak volna - fintorgott.- Te legalább izgató hangokat adtál ki magadból, de ez a csaj... - legyintett. Arcom vörösbe borult, mikor belegondoltam, ő vajon hányszor hallhatott minket.
 - Kérdezni akartál valamit - tereltem el a témát.
 - Szereted az öcsémet? - nézett rám komolyan -, mert amikor ránézel, olyan, mintha éreznél valamit iránta.
 - Ez bonyolult - sütöttem le a szemeimet.
 - Miért lenne az? Ő imád téged és ha te is szereted őt, nem értem miért kínlódtok?
 - Mert ő sokkal jobbat érdemel nálam - pattantam fel az öléből. - Ráadásul még én sem vagyok tisztában az saját érzéseimmel - indultam el az ajtó felé, hogy magamba szállhassak egy kicsit. Damien aggódó kiáltása jutott el hozzám utoljára.
 - Jade!
 Nem érzékeltem már mást, csak a körém fonódó karokat és a sötétséget ami gyógyírként hatott fáradt elmémre.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése