2015. április 22., szerda

104.rész

Jade

   A napok úgy elrepültek mellettem, hogy szinte észre sem vettem. Az időm nagy részét a lányokkal való foglalkozás töltötte ki. Mostam, főztem, takarítottam amikor pedig volt egy csepp szabadidőm, tollat ragadtam és újabb dalszövegeket írtam. A fiúkkal való kapcsolatom egy időre háttérbe szorult.
Éppen befejeztem a teregetést, mikor meghallottam a zár zörgését. Kíváncsian fordultam az ajtó felé, hogy lássam, ki örvendeztet meg a jelenlétével, mivel szinte mindenkinek volt kulcsa a házamhoz. Ez azért volt hasznos, mert így nem verték fel a csengővel az esetleg alvó babákat.
 - Szia - lépett be a nappaliba Joe és egy lehengerlő mosollyal mellém lépett. - Hogy vannak az én szerelmeim? - nyomott puszit a fejemre, majd a résnyire nyitott gyerekszoba ajtajához ment és bekukucskált.
 - Végre alszanak - sóhajtottam fel fáradtan és hátradőltem a konyhaszéken.
 - Nyűgösek voltak? - ült le mellém a srác.
 - Nagyon - bólintottam. - Úgy néz ki, jön a foguk.
 - Máris? Nem túl kicsik még? - nézett rám Joe rémülten.
 - A védőnő szerint nem. Minden kisbaba máskor kezdi a fogzást. Ők pedig már olyan fejlettek, hogy megindult náluk a folyamat, de sajnos ez a nyáladzáson kívül a fájdalomban is megnyilvánul.  Egész éjjel sírtak. Mire Hanna elaludt, Joanne kezdett rá és ezt csinálták felváltva - ásítottam nagyot.
Joe kitolta maga alól a széket és mögém sétált. Ujjai a vállamra siklottak és masszírozni kezdte az izomcsomókat. Tettére elégedett sóhaj hagyta el a számat.
 - Ez...annyira jó - nyögtem fel lehunyt szemekkel. A testemet kellemes borzongás járta át az érintésétől, de nem foglalkoztam vele. A fáradtság elemi erővel tört rám és mire észbe kaphattam volna, már ülve elaludtam a széken.
Nem tudom mennyi időre dőltem ki, csak arra ébredtem, hogy nem messze tőlem valakik sutyorognak. Mivel kíváncsi természet voltam, így még egy ideig színleltem az alvást és kihallgattam a szobában lévőket.
 - Baromi kimerült volt - sóhajtott fel Joe. - Azt sem vette észre, hogy felemeltem és lefektettem. 
 - Nem kéne ennyit vállalnia - mordult fel egy ismerős rekedtes hang. Csodálkozásom még nagyobb lett, hiszen még nem hallottam, hogy Joe és Harry ilyen nyugodtan elbeszélgessenek egymással. Eddig mindig találtak rá okot, hogy összevesszenek. - Többet kéne segítenünk.
 - De ha egyszer nem engedi? - méltatlankodott a raszta hajú. - Te is tudod, milyen önfejű.
 - Tudom - csendült fel Harry hangja amiből kihallottam, hogy mosolyog. - Pont ez miatt a makacssága miatt szeretjük őt.
 - Ja - horkant fel Joe, majd pár perc hallgatás után újra megszólalt és a kérdése felkeltette az érdeklődésemet. - Tudja már, hogy elmentek?
 - Nem - komorodott el a göndör. - Egyikünk sem tudja, hogyan mondjuk meg neki. Niall már attól hisztizni kezd, hogy itt kell hagynia a lányokat, én meg a gondolatától is rosszul vagyok, hogy hónapokig kettesben marad veled.
 - Pedig elhiheted, hogy vigyázni fogok rá - csöpögtek gúnytól a gitáros szavai.
 - Gondolom - vágott vissza neki azonnal Harry. - Csak jusson mindig eszedbe, hogy amikor terhes volt, akkor is megszökött előled és az én karjaimban kötött ki.
 - Az más volt. Azóta van két lányunk és ez összeköt minket egy életre, ha akarod, ha nem - vágta neki oda dühösen Joe. 
Szinte a bőrömön éreztem a köztük lévő ellenséges szikrák pattogását.Úgy éreztem, ha nem akarom, hogy elfajuljanak a dolgok, ideje "felébrednem". Nagyot nyújtózva hívtam fel magamra a két fiú figyelmét.
 - Jó reggelt! - néztem nagyokat pislogva rájuk.
 - Reggelt? - nevette el magát Joe. - Délután három van.
 - Úristen, miért hagytál ennyit aludni? - ültem fel idegesen. - A lányok?
 - Nyugi - huppant le mellém a göndör hajú srác. - Niall és Zayn elvitték őket sétálni.
 - Mit csináltak? - néztem döbbenten Harryre. - És ha felismerik vagy lefényképezik őket? Nem akarok tömeg hisztériát - nyögtem fel. 
 - Nem lesz semmi baj, D. és a csapata velük van - próbált csitítani a raszta srác.
 - Kösz, ezzel tényleg megnyugtattál - forgattam meg a szemeimet. - Kicsit se feltűnő, ha két híres énekes egy babakocsit tol miközben jó pár megtermett gorilla követi őket.
 - Oké, igazad van - sóhajtottak fel lemondóan. - Reméljük van annyi eszük, hogy nem keverednek bajba.
 - A remény hal meg utoljára - suttogtam magamnak, majd felálltam és elindultam a konyha felé, mert a gyomrom éktelen égzengésbe kezdett. - Kaja? - kérdeztem a fiúktól, anélkül, hogy hátra fordultam volna.
 - Nekem jöhet - vágta rá azonnal Harry.
 - Nekem is - csatlakozott hozzá Joe.
Egy apró mosollyal az arcomon bólintottam, hogy megértettem. Kinyitottam a hűtőt és felmértem a terepet majd az itthon lévő hozzávalókból elkészítettem egy hatalmas adag carbonara spagettit. Ahogy letettem a tálat az asztal közepére, a két fiú úgy esett neki, mint akik legalább egy hete nem ettek. Vigyorogva néztem ahogy megtöltik a tányérjukat és neki fognak az evésnek. Én is szedtem magamnak egy kisebb adagot és enni kezdtem. Fél szemmel a két fiút méregettem. Ha kerestem volna sem találok két ennyire különböző embert és ezt most nem csak a külsejükre értettem, hanem a belső tulajdonságaikra is. A gond az volt, hogy mindketten vonzottak magukhoz. Mindkettőjükben volt valami ami miatt szeretni tudtam volna őket. Gondolataimból a hatalmas zajjal megérkező babáim és az őket cipelő Niall és Zayn szakított ki.
 - Megjöttünk - dobta le magát lihegve Zayn a kanapémra, ügyelve a kezében tartott Hannára. 
 - Kaja! - pislogott hatalmas szemekkel a szöszi ír és azonnal lepasszolta Joannet Harrynek. Nem zavartatta magát és elhúzta előlem a tányéromat majd nagyokat nyammogva tömte magába a tésztát. - Na.on fi.om - közölte tele szájjal, amin csak mosolyogni tudtam.
 - Akkor egyél bőven, mert két nap múlva már... - harapta el a mondat végét Zayn és ijedten nézett a dühösen grimaszoló Harryre.
 - Mi lesz két nap múlva? - kérdeztem úgy, mintha nem tudnám és a gyomrom már most gyűszűnyire zsugorodott az idegességtől.
 - Az van, hogy... - nyöszörgött a pakisztáni fiú, mire a göndör megkegyelmezett neki.
 - Turnéra megyünk.
 - Óh - tettettem a meglepődöttet. 
 - Holnapután indulunk - tette le a villát Niall is szomorúan és tekintetét az asztalra szegezte.
 - És ezt mikor akartátok elmondani? - ugrottam fel idegesen és sietős léptekkel otthagytam őket. Kirohantam a kertbe és a karjaimat magam köré fonva elnéztem a távolba. Hallottam, hogy valaki utánam jött, de direkt nem fordultam felé.
 - Jade, ne haragudj - hallottam meg rekedt hangját a mögöttem állónak. Meg sem kellett volna szólalnia, mert a szél felém hozta mentolos, citrusos illatát így azonnal tudtam, ki jött utánam. - Nem tudtuk, hogyan mondjuk el - ölelte magához a testemet és én megadóan simultam hozzá.
 - És ha Zayn nem szólja el magát, nem is tudom meg, csak ha már eltűntetek? - fordultam meg a karjai közt és szemeimet vádlón az arcára szegeztem. 
 - Nem, dehogy. Ma mindenképp elmondtam volna, csak nem így - simított végig lágyan az arcomon.
 - Mennyi időre mentek? - hunytam le a szemeimet, hogy ne láthassa benne a fájdalmat, ami már most mardosta a szívemet.
 - Körülbelül hat hónap - suttogta elhalón.
Szemeim kipattantak és hitetlenkedve néztem fel rá.
 - Fél év? - száradt ki a szám. Nagyon hosszúnak tűnt ez az idő, főleg Harry és Niall nélkül.
 - Amint lesz egy kis szabadidőnk, repülök hozzátok - ígérte.
 - Na persze, mert a világ másik feléről olyan könnyű ám csak úgy lelépni - húztam el a számat.
 - JB., ne csináld! - hajtotta le a fejét a vállam és a nyakam közé. - Te is tudod, hogyha tehetném, nem mennék sehova. Mindig veletek lennék - nyomott apró csókot az érzékeny bőrre, amitől jóleső vibrálás kúszott fel a gerincemen. Sóhajtva simultam ölelő karjai közé és hagytam, hogy az érzelmeim felül kerekedjenek a józan eszemen, így mikor a kezemet megfogva magával húzott a házába, szó nélkül követtem.

2015. április 14., kedd

103.rész

Jade

 - Na? - dőlt neki a konyhaszekrénynek Zayn karba font kézzel, miután követett és figyelte ahogy elkészítem a lányok kajáját.
 - Mit na? - néztem rá értetlenül.
 - Sikerült döntened?
 - Miben?
 - Ne csináld már - sóhajtott fel. - Tudod te azt. Kit választasz?
 - Mondtam én egy szóval is, hogy választok? - álltam meg a mozdulatom közben.
 - Jade, ne játsz az idegeimmel - csóválta meg a fejét. - És nem csak az enyémmel, hanem a fiúkéval sem.
 - Nem játszom - csattantam fel idegesen, de megpróbáltam a hangerőt olyan szinten tartani, hogy a többiek semmit ne halljanak meg abból amit beszélünk. - Egyszerűen csak kell még egy kis idő.
 - Mire? 
 - Mérlegelni - sóhajtottam fel. - Muszáj végig gondolnom mindent, mert már nem csak rólam van szó. A lányok szempontját kell a magamé elé helyeznem. Itt már nem csak én számítok. A döntésem kihatással lesz rájuk és az életükre magyaráztam hevesen.
 - Igazad van - nézett rám hatalmas barna szemeivel. - Én erre nem is gondoltam - vigyorodott el.
 - Én viszont igen - forgattam meg a szemeimet majd kézbe vettem a cumisüvegeket és odasétáltam a babákhoz, akik Harry és Joe karjaiban feküdtek. - Itt a kaja - mosolyodtam el a látványukra.
 - Pont jókor - vette el tőlem az egyik üveget a göndör - Hanna baba már kezdett éhes lenni - nyomta a kicsi szájába a cumit.
 - Te beszélsz? - nyúlt a másik üvegért Joe. - Joanne az éhen halás szélén járt - vigyorodott el mikor a kislány kapkodva vette birtokba a finomságot. - Nem is tudom, kitől örökölte a falánk természetét - nézett szúrós szemekkel a bátyjára, aki csak nevetett ezen.
 - Legalább ezt az egyet örökölte a McIntry vérből - vonta meg a vállait Damien.
 - Miért mást nem? - pislogtam értetlenül.
 - Nézz már rájuk, ezek a babák szépek. Ja és nem utolsó sorban lányok - mutatott vigyorogva a hangosan nyeldeklő kicsikre.
 - Te bolond vagy - ráztam meg nevetve a fejemet. 
Körül néztem a szobában és tetszett a látvány. Jó érzés volt, hogy mindenkit akit itt ült, a barátomnak mondhattam. Niall csillogó szemekkel nézte a hercegnőit, Liam és Louis fogadtak, hogy melyik lány végez hamarabb az evéssel, Harry és Joe elmélyülten figyelték a kezükben szuszogó lányokat, Zayn lehunyt szemekkel relaxált és Damien... Nos ő engem vizslatott áthatóan. Kérdő tekintetemet látva, intett a fejével, hogy menjek utána a kertbe. 
 - Baj van? - kérdeztem idegesen mikor utolértem, de ő csak megcsóválta a fejét.
 - Nincs, csak szerettem volna beszélgetni veled egy kicsit.
 - Ha azt akarod tudni, hogy kit választok, akkor el kell, hogy keserítselek, mert még én sem tudom - szögeztem le gyorsan. - Túl sok mindent kell végig gondolnom és nem akarom elkapkodni a döntésemet.
 - Megértem - bólintott komolyan. - De ugye tudod, hogy bárhogy is döntesz, én mindig itt leszek, hogy segítsek? - nézett rám kedvesen.
 - Köszönöm - suttogtam rekedten, mert a rám törő érzelmektől a sírás kerülgetett.
 - Gyere ide - tárta ki a karjait és én úgy bújtam a mellkasához, mint egy félős kiscica. - Tudom, hogy okosan fogsz dönteni. 
Megnyugtató érzés volt beszippantani az illatát. Dam olyan volt nekem, mint egy báty és mint olyan, fontos volt a véleménye. Percekig álltunk így és ez az idő elég volt arra, hogy feltöltődjek a belőle áradó szeretetből. Felemeltem a fejemet és mosolyogva néztem rá, míg ő a homlokomra nyomott egy puszit. Vidáman csillogó szemekkel tértünk vissza a többiekhez, akik már megint valami új zenei alapon dolgoztak. Legalábbis erre engedett következtetni a dudorászás, a térd csapkodás, az asztalon való ujjdobolás és az egymás szavába vágás, ahogy a sorok végi rímeket keresték. 



Sziasztok!

Nem szoktam ilyet csinálni, de most muszáj, mert megszeretném köszönni a több, mint 100.000-es megtekintést. El sem hiszem, hogy már itt tartunk. :) Eszméletlenül boldog vagyok és ezt nagyon, nagyon szépen köszönöm nektek! Puszi: Dolores <3 <3 <3

2015. április 13., hétfő

Kaptam egy díjat! Köszönöm szépen Sophia Abraham!



Nem küldöm tovább, mert annyi jó blogírót ismerek, hogy nem akarok senkit sem megbántani, ha kihagyom. :)

Kérdései:
Mi alapján jön az első ötleted a történetedhez? 
Ez jó kérdés. :D Nem tudom. Egyszercsak kipattan az agyamból egy ötlet és azt tovább szövöm, egészen addig, míg egy kerek történet nem lesz belőle. :D

Mi akartál lenni kiskorodban, ha majd felnősz? 
Fodrász vagy óvónő. 

Milyen zenét hallgattál utoljára? 
Nehéz lesz elhinni, de a 1D-től az akusztikus Night Changest. :D

Van kedvenc idézeted? Ha igen, mi? 
 Én hiszek az álmaimban.

Szerinted melyek a legerősebb tulajdonságaid? 
Az empátiás készségem. 

Egy közös kép vagy egy ölelés a One Direction valamelyik tagjától? (Nem lehet mindkettő! :D ) 
Egy ölelés. (Ha már nem lehet egy ölelgetős kép. :) )

Kedvenc városaid?
 Madrid, Milánó.

Legtávolabbi pont ahol eddig jártál?
 Olaszország Caorle. :)

Szeretnél-e komolyabb foglalkozni az írással, vagy csak marad hobbinak? 
Egyszer talán, ha elég felkészültnek érzem majd magam, akkor neki állok és írok egy könyvet.

Mi volt az első olyan könyv ami nagy hatással volt rád?
 A Gyűrűk Ura. :)