2014. október 14., kedd

84.rész

Zayn

  - Mit szólnátok, egy bulihoz a Funky Buddhában? - kérdezte jókedvűen Louis.
 - Jó ötlet, de mit ünnepelünk? - kérdeztem mosolyogva, miközben Perrievel chateltem.
 - Mit-mit? Az új lemezt - vágott hátba úgy, hogy majdnem elejtettem a telefonomat.
 - Nem kéne ezt Paullal is megbeszélnünk? - aggodalmaskodott Liam.
 - De. Bár nem hinném, hogy bármi ellenvetése lenne. Mostanában jó kisfiúk voltunk - pattant fel a foteljéből Lou.
 - Most hova mész? - néztünk rá értetlenül.
 - Paulhoz? - nevetett fel és elindult az ajtóhoz.
 - Várj, mi is jövünk! - kiáltott fel Niall és Louis hátára pattant.
 - Baszd meg Horan, leszakad a vesém! - lökte le magáról a kék szemű és fájdalmasan felnyögött.
 - Ezzel azt akarod mondani, hogy kövér vagyok? - szipogott fel színpadiasan a szőke srác.
 - Nem drágám, csak nagy felületen szép - nyomott puszit, vigasztalásul az arcára.
 - Bolondok - nevetett fel Liam is a két fiú évődését hallva, miközben megérkeztünk a menedzserünk szobájához.
 - Akkor fiúk - kacsintott ránk Louis. - Egy, két, há-rom! Pauuul! - robbantunk be mit sem sejtve az irodába. A menedzser az asztalánál ült, de minket az ablaknál álló páros sokkolt le.
 - Jade? Harry? - hallottam meg Louis döbbent hangját.
  Tekintetem, ahogy szerintem a többieké is, a göndör barátunk kezein állapodott meg. Nem, semmi kétségem nem volt afelől, hogy Jade nem csak egyszerűen meghízott, hanem terhes. Mikor végre sikerült elszakadnom a domborodó pocakjától, jobban szemügyre vettem az arcát. Megdöbbentett a változás. A haja szőke lett és rövidebb, arcát pedig már nem ékesítették az őt oly különlegessé tévő piercingek, de így is gyönyörű volt.
 - Ezt most nem értem - nyögött fel Liam. Jade ajkáról egy hatalmas sóhaj szakadt fel, majd megfordult Harry karjaiban és hozzá simult.
 - Miért nem mondtátok el? - találta meg a hangját Louis.
 - Mit? - kérdezte tettetett nyugalommal Harry.
 - Hát ezt! - csattant fel a kék szemű és a párosukra mutatott.
 - Mert nem volt mit elmondanunk - szólalt meg végre a lány is.
 - Aha, mert szerinted azt nem kell az orrunkra kötni, hogy az egyik barátunk apa lesz? - nézett Lou felháborodva Jadere.
 - Nem , mert nem ő az apa - mondta JB. és egy pillanatra rajtam felejtette a tekintetét, majd idegesen elfordult.
 - Mi?...Hogy? - hápogott Lou. -Mármint...Akkor ki?
 - Louis, nem hiszem, hogy ehhez neked bármi közöd is lenne - szólt közbe most már Paul is, de Louis letorkolta.
 - Te csak ne beszélj! Nagyon jól tudtad, hogy mennyire kiakadtunk, mikor JB. eltűnt! Legalább annyit mondhattál volna, hogy jól van.
 - Én is csak pár napja szembesültem vele, hogy ő írta a dalotokat - mentegetőzött a menedzser.
 - Te írtad a You and I-t? - lepődtünk meg mindannyian.
 - Igen - sütötte le a szemeit.
 - Áh, most már nem kell titkolózni - lépett hozzá Niall. - Jól vagytok? Mit mondott az orvos?
  Meghökkenve néztünk az írre, aki mackó ölelésben részesítette a lányt.
 - Ne mond, hogy te is tudtál róla? - sóhajtott fel fájdalmasan Lou. Nehezen emésztette meg, hogy kihagyták valamiből.
 - Akkor nem mondom - vigyorodott el a szőke srác.
 - De mégis hogy tudtátok titokban tartani? - tette fel kíváncsi kérdését Liam, míg én még mindig Jade előző mozdulatán kattogtam. Fura volt ahogy rám nézett. Várjunk csak!
 - Hányadik hónapban vagy? - szólaltam meg halkan, mégis meghallották. Jade ijedten kapta rám a tekintetét és úgy éreztem, ettől megvilágosodtam. Feszülten vártam, hogy cáfoljon rá a megérzésemre, de ez elmaradt, mikor kimondta.
 - Négy és fél hónapos - suttogta alig halhatóan. A fiúk csak kapkodták a fejüket köztünk, míg mi egymást bámultuk.
 - Az enyém? - tettem fel félve a kérdést, mire Jade megrázta a fejét, de mielőtt megkönnyebbülhettem volna, folytatta.
 - Nem tudom.
 Kijelentése után szinte vágni lehetett a feszültséget a szobában. Senki sem moccant, mindenki az elhangzottakon gondolkodott. A döbbent csendet Niall hasának hangos korgása törte meg, mire nevetni kezdtünk.
 - Jól van na! Nem bírom a feszültséget! Mindig megéhezem tőle - vonta meg a vállát a haspók.
 - Mit szólnátok egy vacsorához együtt? Szerintem sok megbeszélni valónk lenne, főleg nektek - mutatott ránk Liam.
 - Nem is tudom - ölelte magához Harry a lányt, aki úgy bújt hozzá, mint kiscica a gazdájához. Nem tetszett amit láttam, nagyon nem.
 - Én azt hiszem kihagyom - szólalt meg Jade.
 - De miért? - pislogott rá kétségbeesetten Niall.
 - Nem szeretnék címlapra kerülni - nézett rá könyörgőn a lány.
 - Oh, igaz, de akkor is meg kéne ezt beszélnünk - hajtotta le a fejét Niall, de aztán elvigyorodott. - Nem mehetnénk hozzád? Csinálhatnál megint valami finomat - pislogott rá az ír kiskutya szemekkel.
 - Nem hiszem, hogy ez jó ötlet - szólalt meg végre Harry is. - JB-nek pihennie kell - simított végig a lány karján.
 - Hagyd csak - mosolygott fel rá Jade. - Niallernek igaza van. Most, hogy lebuktunk, talán be kéne avatnunk őket is.
 - Biztos vagy benne? - nézett Harry olyan érzelmesen a lány szemébe, amit mi nem kis döbbenettel néztünk végig.
 - Nyugi - állt lábujjhegyre Jade és puszit nyomott a göndör arcára. - Így legalább már nem kell titkolóznod a barátaid előtt.
 - És én? - hördült fel Niall. - Én sem kotyogtam el semmit - mutatott az arcára, mire Jade nevetve megpuszilta.
 - Örülök, hogy ez megoldódott - szólalt meg Paul, akinek a jelenlétéről el is felejtkeztünk. - Gondolom, így már nem kell teljesen elszeparálnom téged? - nézett a lányra. - Viszont beszéltem Brenttel, aki azt üzeni, hogy hétfőn tárt karokkal vár.
 - Köszönöm - mosolygott rá hálásan a lány.
 - Jade újra énekelni fog - oldotta meg nekünk a rejtélyt Harry.
 - Az szuper - bólogatott Liam.
  Elköszöntünk a menedzsertől, el is felejtve, hogy miért törtük rá az ajtót, hiszen Jade titka sokkal jobban izgatott mindenkit. Harry és a lány beszálltak a göndör autójába és elindultak, mi pedig követtük őket. Ismerős utcákon keresztül jutottunk el az úticélig.
 - Ez nem Harry háza? - mutatott Louis az előttünk lévő épületre.
 - De igen - bólogattunk meglepetten, csak Niall vigyorgott ránk sunyin.
  Kiszálltunk az autóból és csodálkozva figyeltük, ahogy Jade és Harry elindul a szomszédos ház felé.
 - Ti nem jöttök? - sétált el mellettünk Niall röhögve.
 - Te mióta tudod ezt? - kérdezte hisztis hangon Lou.
 - Nem olyan régóta - vont vállat az ír. - Egyik reggel nem találtam otthon Hazzat, így becsöngettem a szomszédba, hátha tudnak róla valamit. Így buktak le - somolygott Niall sejtelmesen.
  Beléptünk a házba, ami elég kicsi volt, de annál otthonosabb és barátságosabb.
 - Üljetek le - pislogott ránk zavartan Jade. - Mindjárt készítek nektek valamit - sietett el a konyha felé. Harry, mint aki otthon van, poharakat vett elő és inni töltött nekünk. Nem bírtam tovább, így felpattantam és a lány után indultam. Nekem háttal állva a pultnak támaszkodott, remegő vállakkal nézett kifelé az ablakon. Sírt.
 - Jade - szólítottam meg halkan, de így is összerázkódott.
 - Jól vagyok - törölte le az arcáról az árulkodó jeleket majd egy erőltetett mosollyal felém fordult - csak a hormonok.
  Hozzá lépve magamhoz öleltem az így terhesen is törékeny testét.
 - Miért nem mondtad el? - kérdeztem rá halk, rekedt hangon.
 - Nem akartam belerondítani a kapcsolatodba - suttogta a mellkasomnak. - Mire észrevettem, hogy gond van, már rég Perrievel jártál.
 - Mit jelent az, hogy nem tudod, hogy enyém-e a baba?
 - Mert ez az igazság - nézett fel rám. - Fogalmam sincs, hogy te vagy Joe az apa - remegett meg a hangja. - Emlékszel még az utolsó éjszakánkra? - suttogta és én már az említésétől is keményedni kezdtem. - Úgy érzem, igen - kuncogott fel JB, majd hátrébb lépett. - Akkor történhetett, de hogy megnyugtassalak, nagy valószínűséggel Joe az apjuk.
 - Miből gondolod? - néztem rá érdeklődve.
 - Mert ikrek. Két kislány - simított végig a hasán, amit én megbabonázva néztem.
 - Szabad? - pislogtam rá kérőn, majd mikor bólintott, óvatosan leutánoztam a mozdulatát. Furcsa érzés kerített hatalmába. Valahol legbelül vágytam rá, hogy az enyémek legyenek. - A mi családunkban is vannak ikrek - ejtettem ki a szavakat elvarázsolódva.
 - Na készül a kaja, mert lassan mindenki éhen hal - lépett be Harry jókedvűen, megtörve az idillt. Szemei elkomorultak, mikor meglátott minket.
 - Ó, bocsánat - nézett rám gúnyosan majd fogta magát és kiviharzott.
 - Ennek meg mi baja? - néztem utána döbbenten.
 - Szerintem féltékeny - motyogta Jade.
 - Mi?
 - Féltékeny - nézett rám félve a lány. - Ő és én...lefeküdtünk, de megmondtam neki, hogy ne várjon tőlem semmit, mert nem szeretném elveszíteni, mint barát - pislogta ki a feltörő könnyeit.
 - Szerintem ő már rég nem barátként tekint rád - világosítottam fel.
 - Tudom, de önző mód még így sem akarom elveszíteni - sóhajtott fel. - Annyi mindent köszönhetek neki - sírta el magát.
 - Jade - fogtam kezei közé az arcát és hüvelykujjammal letöröltem az egyre sűrűbben folydogáló sós cseppeket - most már itt vagyok én is és ha kiderül, hogy ők az én babáim akkor...
 - Nem - tépte ki magát a kezeim közül. - Nem engedem, hogy miattam szakíts Perrievel. Ti együtt vagytok boldogok. Látod, ezért nem akartam, hogy tudjatok róla - zokogott fel keservesen. - Nem akarlak magamhoz láncolni és boldogtalanná tenni.
 - Jade... - néztem rá hitetlenkedve, hiszen még most is csak arra tud gondolni, hogy nekem jó legyen.
 - Zayn! - csattant fel mögöttem Harry hangja. - Hagyd békén! Nem tesz jót nekik, ha felidegesíted - villantotta rám haragos tekintetét, majd Jadehez sétált és magához ölelte. - Csssh, semmi baj - simogatta a hátát.
Úgy éreztem, hogy megfulladok, ha nem mehetek ki a levegőre és nem gyújthatok rá egy cigire, így otthagytam őket és sietős léptekkel az ajtóhoz mentem. Szinte felszakítottam azt majd megkerestem a cigisdobozom és rágyújtottam. A nikotin nyugtatólag száguldott végig a testemen, így szépen lassan agyalni kezdtem, hogy most hogyan tovább. Két dologban biztos voltam. Az egyik, hogy nem akarom elveszíteni Perriet, a másik pedig, hogy ha a kicsik az enyémek, akkor szeretnék mindent megadni nekik, beleértve egy szerető családot is. Erre mondják, hogy a huszonkettes csapdája.

2014. október 7., kedd

83.rész

Jade

   Lesokkolva, akadozó lábakkal közelítettem meg Harry kocsiját.
 - Jade jól vagy? - ugrott ki a vezetőülésből a barátom, majd aggódva mellém lépett. - Gyere ülj be, mert mindjárt összeesel - nyitotta ki nekem az autó ajtaját. Mint egy robot, követtem az utasítását és beültem. Becsukta az ajtómat majd megkerülve a terepjárót, ő is helyet foglalt mellettem.
 - Mi történt? Baj van a babával? - kérdezte aggódva, amitől én elsírtam magam. - Hé, nyugi - húzott magához és nyugtatólag simogatni kezdte a hátam.
 - Harry... én... - kezdtem bele mikor végre észhez tértem az orvos által közölt sokkból - nem tudom, mit csináljak.
 - Dehát mi a baj? Mond el és együtt kitalálunk valamit.
 - Ikrek - nyögtem ki majd tekintetemet Hazza arcára emeltem. - Két kislány - suttogtam.
 - Basszus - túrt sóhajtva a hajába - a frászt hoztad rám. Azt hittem valami komoly baj van.
 - Hát nem érted? - emeltem meg a hangom. - Még Manócskát is nehezen fogtam fel és most meg kiderült, hogy ketten vannak. Mit fogok csinálni két kisbabával? - kérdeztem magam elé meredve az ülésben, miközben a szemeimből újra könnyek kezdtek potyogni.
 - JB. - fogta meg az államat Haz. - Nézz rám - kérte kedvesen. - Felfoghatnád már, hogy nem vagy egyedül. Itt vagyok neked én és persze Niall is - fúrta gyönyörű zöld szemeit az enyémekbe. - Mindenben segíteni fogunk.
 - Biztos? - pislogtam rá elveszetten.
 - Becsszó - villantott rám egy féloldalas mosolyt, amitől azonnal jobb kedvem lett. - És nézd a jó oldalát - húzta el a száját, én pedig értetlenkedve pislogtam rá. - Most már kilencvenkilenc százalékig biztos lehetsz benne, hogy Joe az apjuk.
  Döbbenten tátottam el a számat, mert ez eddig nekem le sem esett. Igaza volt, mivel az ikreknek nagyobb az esélyük rá, hogy az ő gyerekeik is ikrek lesznek.
 - De még mindig ott van az az egy százalék - morogtam magamnak, de a göndör meghallotta.
 - Ne legyél már ennyire negatív! Ezzel csak ártasz a lányoknak - vigyorodott el. - Úristen! - nyögött fel fájdalmasan.
 - Mi van?
 - Három bombázó fog a szomszédomban lakni. Hogy fogom a pasikat elzavarni? - nézett rám huncut mosollyal.
 - Bolond - löktem vállon és már én is nevettem, majd kezeimet a pocaklakóimra csúsztattam. - Hát csajok azt hiszem még meg kell szoknom, hogy hárman leszünk - motyogtam nekik.
 - Mi az hogy hárman? - kiáltott fel felháborodva Harry. - Niall nevében is kikérem magunknak, mert mi is ott leszünk ám, várjatok csak - csúsztatta szabad kezét ő is a hasamra, ezzel megsimogatva a kezemet, amitől még a levegőt is szaporábban kezdtem venni. - Majd meglátjátok, hogy Niall bácsi és én mennyi mindenre megfogunk tanítani benneteket.
 - Igen? És mire? - néztem nevetve rá.
 - Mondjuk, hogyan kell focizni, autót vezetni, gitározni, énekelni, pasizni - sorolta hadarva.
 - Ácsi - tettem fel a kezeimet. - Ezekkel bőven ráértek majd. Amúgy sem hiszem, hogy a pasizást tőletek kéne megtanulniuk.
 - Most miért? Elmondanánk nekik, hogy soha ne bízzanak egyik srácban sem és ha valamelyik mégis összetörné a kicsi szívüket, akkor mi szívesen törjük össze a pofáját - kormányozta be az autót egy szabad parkoló helyre. - De randizni úgyis csak nyolcvan éves koruk után engednénk őket - nézett rám komoly képpel, amitől kitört belőlem a nevetés.
 - Olyan hülye vagy - törölgettem a könnyeimet, amik most kivételesen nem a szomorúságtól csorogtak le az arcomon.
 - Nem is - nézett rám kiskutyaszemekkel, de látszott rajta, hogy ő is alig tudja visszatartani a nevetését.
  Rendbe szedtük magunkat és a kocsiból kipattanva besétáltunk az épületbe. Elővigyázatosságból az orromra toltam a napszemüvegemet, hogy megpróbáljam elrejteni magam az ismerősök elől, ami sikerült is. Senki nem ismert fel míg feljutottunk Paul irodájához, ahova a kopogtatás után beléptünk. A menedzser már jókedvűen üdvözölt minket.
 - Gyorsak voltatok - nézett rám kedvesen. - Minden rendben van veletek? - szegezte a tekintetét a pocakomra, ami most a feszülős pólómban elég jól látszott.
 - Történt egy kis malőr, de már minden oké - sóhajtottam fel.
 - De nem a babával ugye? - kérdezte aggódva.
 - Nem... vagyis... - dadogtam, majd úgy döntöttem, hogy beavatom a dologba. - Ikreket várok.
 - Ú, gratulálok - villantott rám egy széles mosolyt. - Lehet tudni, hogy mik lesznek?
 - Csajok - kotyogott bele Harry, levakarhatatlan vigyorral a képén. - Három szuper csaj - áradozott rólunk, ami nagyon jól esett.
 - Hazza - röhögött fel a menedzser - úgy be vagy sózva, mintha a te csináltad volna őket.
 - Nem én voltam - sértődött meg a fürtös -, de én fogom őket mindenre megtanítani - húzta ki magát. - Én leszek a pótpapájuk - jelentette ki, amitől Paul és én csak döbbenten meredtünk rá. - Most mi van? Csak nem nőhetnek fel úgy, hogy nincs mellettük egy férfi, aki mindenben segít nekik? - nézett ránk, mintha az előző kijelentése teljesen természetes lenne.
 - Ne is foglalkozz vele - tértem észhez - úgy látszik bolond gombát reggelizett.
 - Okkké - nyomta meg a szót Paul, majd az asztalához vezetett. Harry összeszorított szájjal nézett ránk és ebből tudtam, hogy szerinte még nem végeztünk és később még elő fogja hozni ezt a témát.
 - Itt vannak a papírok - tolta elém a férfi a szerződést. - nyugodtan olvasd át és ha megfelel, akkor írd alá - mosolygott rám. Így is tettem. Tüzetesen átnéztem a leírtakat, majd egy határozott mozdulattal aláfirkantottam a nevemet.
 - Gratulálok - fogott velem kezet Paul. - Mostantól már dalszerző is vagy. Ha megint írsz néhány ilyen remek művet, akkor keress meg nyugodtan.
 - Rendben és köszönöm - bólintottam, majd elkomolyodva folytattam. - Van itt valami, amit szeretnék még megbeszélni - néztem félve a menedzserre.
 - Mond csak nyugodtan.
 - Sokat gondolkodtam tegnap azon, amit mondtál - néztem az ölembe ejtett kezeimet -, hogy a Hellboysnak adod a dalaimat. Nem akarom, hogy más énekelje el helyettem a számokat - emeltem fel a fejemet, hogy a szemeibe nézhessek. - Azok az én érzéseim és nálam jobban senki sem tudja átélni őket.
 - Értem, de tegnap még azt mondtad, hogy nem akarsz találkozni a fiúkkal - pislogott rám kérdőn Paul.
 - Most sem akarok - jelentettem ki. - Meg lehetne oldani, hogy az én részemet külön feléneklem, majd összevágjátok a fiúkéval? - vázoltam fel egy gondolatot az előttem ülőnek, aki egy pillanatra elgondolkodott, majd szép lassan elmosolyodott.
 - Szerintem megoldható.
 - Biztos vagy benne Jade? - kérdezte Harry bizonytalanul. - Nem fogod túlhajtani magad? A babák...
 - Haz - szakítottam félbe - te is nagyon jól tudod, hogy semmit nem csinálok otthon, csak unatkozom. Azzal, hogy éneklek, nem hiszem, hogy ártanék nekik, de hogy megnyugodjál, ma beszéltem az orvosommal és ő azt mondta, hogy nincs akadálya, hogy csináljam, csak a pihenésre kell odafigyelnem.
 - Azt pedig én fogom szigorúan ellenőrizni - nézett rám mosolyogva Paul.
 - Hát jó, ha ezt akarod csinálni - sóhajtott fel Harry. - Legalább közel leszel hozzám - derült jobb kedvre.
 - Köszönöm, hogy megértesz - léptem hozzá és egy puszit nyomtam az arcára.
 - Szerintem akkor én már el is kezdem leszervezni a külön stúdiót neked, mert gondolom nem akarsz összefutni senkivel - vette kezébe a telefonját a menedzser.
 - Jó lenne, ha csak ti tudnátok róla - mosolyogtam rá.
 - Oké, akkor pár pillanat és már mondom is, hogy mikor tudsz kezdeni - bújt bele a telefonjába.
  Odasétáltam az ablakhoz és kinéztem a város forgatagára, majd oldalra fordultam, hogy az ablak tükröződésében gyönyörködhessek a pocakomban. Félve gondoltam rá, hogy mit fogok csinálni, ha a kicsik megszületnek. Harry, mintha megérezte volna az idegességemet, mögém lépett és kezeit a hasamra csúsztatta. Egy kívülálló azt hihette volna, hogy szerelmespár vagyunk, akik kisbabát várnak. Mosolyogva emeltem fel a fejemet, hogy felnézhessek a mögöttem magasodó fiúra. Összerezzentem, mikor kivágódott az ajtó és négy nagyon ismerős fiú nyomakodott be rajta.
 - Pauuuuuuuul! - kiáltották vidáman, de mikor megláttak minket, lefagyva álltak meg a szoba közepén. Szemeik Harry kezeire tapadtak, amik még mindig óvón ölelték körbe a hasamat. Louis tért magához először.
 - Jade? Harry?
  Lemondóan felsóhajtottam. Ennyit arról, hogy nem akarok találkozni velük.