2015. május 26., kedd

108.rész

Harry

   - Na mizu haver? - huppant le mellém Louis. - Te miért nem táncolsz? - bökött a fejével a terem felé, ami tele volt emberekkel, akik a zene bűvöletében mozgatták a testüket. 
 - Nincs kedvem - vontam meg a vállamat, majd belekortyoltam az előttem lévő pohárba. Az abszint íze végig marta a torkomat amitől én köhögni, Lou pedig röhögni kezdett. 
 - Csak nem ittál még eleget - tolt egy újabb poharat a látómezőmbe, amit azonnal megragadtam és az előző után küldtem. Testemet jóleső zsibbadtság kezdte magába szippantani. - Ne gondolj most rá - szólalt meg a barátom halkan, mintha tudta volna, hogy egész este JB. járt az eszemben és miatta nem volt kedvem semmihez.
 Hiányzott. Ő és a lányok is. Minden nappal amit tőlük távol töltöttem, csak még nagyobb űr tátongott a szívemben. Igaz, hogy beszéltünk telefonon vagy skypeoltunk, de egyik sem volt az igazi. A monitoron keresztül nem érezhettem az illatát és nem csókolhattam addig, míg meg nem adja magát nekem. 
 - Hiányoznak - nyögtem ki mire Louis a vállamra tette a kezét és az orrom alá nyomott egy teli poharat. Kérdezés nélkül gurítottam le a torkomon. 
Nem tudom meddig ült mellettem vagy én mellette, de a következő kép már az volt, hogy a parketten táncolok önfeledten és kezeimmel egy fekete hajú lány csípőjébe kapaszkodok. A kép váltott és már egy taxiban utaztunk egy ismeretlen cél felé, egymásba feledkezve. A következő, amire emlékszem, hogy meztelenül simulok a lányhoz és miközben férfiasságom elmerül benne, a fülébe suttogok.

Apró légkalapácsok munkálkodtak a fejemben, mikor megpróbálkoztam a szemhéjaim nyitogatásával. 
 - Aucs - nyögtem fel fájdalmasan és inkább összeszorítottam a szemeimet. 
 - Hoztam vizet és fájdalomcsillapítót - hallottam meg egy ismerős, ám de komor hangot magam mellől. 
 - Niall? - erőltettem rést a szemeimre.
 - Örülök, hogy engem még megismersz - húzta el gúnyosan a száját.
 - Most mi van? Mi rosszat tettem? - kérdettem miután leerőltettem a gyógyszert a torkomon. 
 - Nem emlékszel semmire? 
 - Nem - ráztam meg a fejemet, de nagyon rossz ötletnek tűnt, mert azonnal belehasított a fájdalom és vele együtt kézenfogva a hányinger is elkapott. Erőtlenül zuhantam vissza a párnámra.
 - Akkor majd ez felvilágosít - nyomta a képembe a telefonját, amin az egyik pletykalap legfrissebb száma virított, a címlapon velem és egy számomra ismeretlen lánnyal akivel nem gyónni készültünk, az tuti.
 - Ez mi a szar? - ültem fel hirtelen és már nem érdekelt a fájdalom, se semmi más. 
 - Szar? Hmm, jól mondod - nézett rám az ír srác komolyan. - Nagy szarban vagy. Ha Jade ezt meglátja nem hiszem, hogy lesz még esélyed nála - sóhajtott fel, mintha átérezné a dolgot. - Hiába is magyaráznád neki, hogy egész éjjel amíg ezt a lányt dugtad, az ő nevét suttogtad a fülébe, hogy mennyire szereted.
 - Mi van? - emeltem fel a fejemet, hogy aztán bambán bámuljak rá. 
 - April, mert így hívták a csajt, ordítva világosította fel az egész szállodát és vele együtt az újságírókat is, hogy mekkora egy lúzer vagy, hogy amíg rajta dolgoztál, egy másik nőnek vallottál szerelmet.
 - Basszus - nyögtem fel miközben visszafeküdtem a párnáimra. - Ezt elkúrtam.
 - De el ám - bólogatott helyeslően a szőke srác.
 - Most mi a francot csináljak? 
 - Nem tudom - csóválta meg a fejét. 
 - A többiek tudnak róla? - bólintott. - Ők mit szóltak hozzá? 
 - Zayn és Liam nem repesnek az örömtől. Louis meg...ő meg Louis. 
 - És Paul? - kérdeztem rá félve a menedzserünkre.
 - Nézd Hazza - sóhajtott fel. - Paul úgy szereti Jadet, mint a lányát, még ha nem is mondja, szóval most jobb, ha egy ideig meghúzod magad. 
 - Szóval nagyon kiakadt.
 - Háát, ha az hogy beakarja perelni az összes újságot és téged meg ki akar herélni, kiakadásnak számít, akkor igen. Nagyon kiakadt.
 - Szuper - húztam el a számat. - Most mi a faszt csináljak? - tettem fel a költői kérdést amire Niall azonnal válaszolt.
 - Én a helyedben felhívnám JB.-t, hogy tőled tudja meg és ne az újságokból. Hátha nem késő még.
 Tudtam, hogy igaza van, de a félelem teljesen leblokkolt. Nem tudtam volna elviselni, ha Jade megutál, de a történtek fényében nem volt más lehetősége. Én is utáltam magam. A szőke srác még vetett rám egy bátorító pillantást, majd magamra hagyott. Reszkető kézzel nyúltam a mobilomért, megkerestem JB. számát és legalább tíz percig totojáztam mire megnyomtam a hívást. Végtelennek tűnő percekig vártam, hogy felvegye és mikor ez megtörtént, leblokkoltam. Nem tudtam, hogyan fogjak bele az egész történet elmesélésébe, de nem is kellett, mert a vonal végén nem az volt, akit vártam.
 - Hello Harry! 
 - Szia Dam! Ő hol van? - szorult össze a torkom.
 - Gondolom megérted, hogy most nem akar beszélni veled - halkította le magát a srác miközben hallottam, hogy a háttérben valaki sír és egy másik valaki nyugtatgatja.
 - De meg kell magyaráznom neki...
 - Mit Harry? - csattant fel idegesen. - Azt, hogy megint átkúrtad a fejét? Hogy megint hitt neked és te újra átgyalogoltál rajta? 
 - Nem, ez nem igaz! - kiáltottam fel fájdalmasan. - Én csak... én... - akadtak a szavak a torkomon.
 - Látod? - sóhajtott fel. - Megint csak te. Mindig magadra gondolsz először. Kérlek, hagyd békén egy kicsit. Engedd, hogy helyre tegye magát. 
 - Persze - kaptam fel a vizet - közben meg az öcséd szépen tele beszéli a fejét.
 - Elhiheted, hogy minden joga meg van hozzá. Ő még nem bántotta egyszer sem - vágta kíméletlenül a fejemhez.
 - Kivel beszélsz? - kérdezte a háttérben egy rekedt hang, amiről először nem tudtam eldönteni, hogy kihez tartozik, de mikor meghallottam a telefonban, már tudtam. - Harry? - szólalt meg fájdalommal teli hangon.
 - Szia Jade - leheltem.
 - Miért csináltad? - kérdezte vádlón. 
 - Nem tudom - ráztam meg a fejem, mintha látná. - Hiányoztatok, sokat ittam és ez lett a vége - nyeltem le a könnyeimet, mert így kimondva még rosszabb volt az egész. - Ne haragudj! - könyörögtem.
 - Nem haragszom - suttogta amitől a szívem hevesebben kezdett verni. - Már nem.
 - Miért mondod ezt? - kérdeztem rosszat sejtve.
 - Mert csak arra haragudhatunk, aki jelent még nekünk valamit.
 - Ne! - kiáltottam fel. - Jade, ne mond ezt! Szeretlek.
 - Tudom, de majd elmúlik - zokogott fel majd megszakította a beszélgetést. 
Elgyötörten bámultam a kezemben lévő készülékre, mintha attól, hogy nézem valami is megváltozna. Pedig tudtam, hogy nem fog. Elcsesztem. Megint és ezt most már nem tudom helyre hozni. Végig dőltem az ágyon és hagytam, hogy a könnyek végig szánkázzanak az arcomon. Fájt a szívem, de nagyobb fájdalmat is megérdemeltem volna. Hülye voltam és a hülyeség ellen nincs orvosság. 

2015. május 19., kedd

107.rész

Jade

  A forró csokimat kavargattam a konyhában, mikor meghallottam a csengőt. Gondolataim amik mostanában összevissza kavarogtak, azonnal tova tűntek. Kíváncsian álltam fel az asztaltól és lépdeltem el a bejáratig. Óvatosan nyitottam ki az ajtót és kukucskáltam ki, hogy a szemeim tányér méretűre kerekedjenek az előttem álló láttán. 
 - Szia! - vette le a napszemüvegét a nő, hogy biztos legyek benne, nem hallucinálok. 
 - Ö... szia - nyögtem ki nagy nehezen.
 - Bemehetnék? Nem szeretném, ha az újságírók észrevennének - mosolygott rám kedvesen.
 - Pe..persze - léptem el az útjából és engedtem be a házamba. Ahogy becsuktam az ajtót, idegesen utána siettem. 
 A szőke nő a nappalim közepén állt és kíváncsian nézelődött. Az ajtófélfának dőlve vártam, hogy megszólaljon, amit néhány perc után meg is tett.
 - Szép ház, nagyon otthonos - helyezte magát kényelembe a kanapén. Levette az arcát takaró napszemüveget majd hátra dőlt.
 - Gondolom nem azért jöttél, hogy ezt közöld velem.
 - Nem - rázta meg a fejét nevetve -, de szerintem vagy annyira okos, hogy kitaláltad miért vagyok itt.
 - Nézd Charlotte - sóhajtottam fel miközben én is leültem a The Subways basszusgitárosával szemben - Paulnak és Bennek is elmondtam már, hogy nem vállalom a turnét. Nem értem, miért nem lehet ezt felfogni?
 - Mondták - bólintott elkomolyodva a nő. - Viszont én a saját szememmel akartam meggyőződni róla és a saját fülemmel akartam hallani, hogy miért. Miért dobod el magadtól ezt a hatalmas lehetőséget? Ne érts félre - emelte fel védekezőn a kezeit, amivel belém fojtotta a szót -, nem arra akarok utalni, hogy mekkora dolog előttünk zenélni, hanem arra, hogy bejárhatnád a világot és komoly hírnévre tehetnétek szert. Gyönyörű hangod van, a színpadi kisugárzásod fenomenális, a banda egyben van. Mi a baj? - nézett a szemeimbe. Hirtelen nem tudtam, hogyan mondjam el neki, hogy lehet, hogy tizennyolc évesen fiatalnak tűnök a szemében, de az én életem már nem a bulik körül forog. Ekkor mint egy végszóra valamelyik lány felsírt. Azonnal talpra ugrottam és a szobájuk felé siettem. Joanne pislogott rám könnyes szemekkel az ágyából.
 - Jól van, nincs semmi baj - nyugtatgattam a lányomat miközben felvettem a karomba. - Itt vagyok - öleltem magamhoz és beleszagoltam a hajába, ami kellemes babaillatot árasztott. Tekintetem találkozott a küszöbön döbbenten álló nőével. Elmosolyodtam és ránéztem a másik kiságyban alvó hercegnőmre.
 - Úgy látom, Paulék nem mondtak el mindent - mondtam halkan.
 - Nem, ezt a "apró" tényezőt elfelejtették közölni - lépett beljebb a szobába. - Ők a te lányaid? - kérdezte jól hallható kíváncsisággal és csodálkozással  a hangjában.
 - Igen - húztam ki magam büszkén. - Ő itt Joanne, az alvó baba pedig Hanna.
Jó volt látni Charlotte arcán az ellágyulást, ahogy végig nézett a kicsiken.
 - Most már értelek - bólintott. - Csak azt nem tudom, hogy miért nem mondták el nekünk?
 - Én kértem meg Pault, hogy maradjon titokban, mert nem szeretném, ha ránk szállna a média.
 - Érthető - nézte a kezemben egyre éberebben figyelő kislányt.
 - Megfogod? - nyújtottam felé, mikor láttam az arcára kiülő érzelmeket. 
 - Szabad? - kérdezte cseppnyi áhítattal.
 - Persze - nyomtam a kezébe.
Az ajtót halkan behúzva magunk után, visszaültünk az előző helyünkre. Charlotte csillogó szemekkel játszott a magát jócskán produkáló Joval. Akkora mosolyokat villantott a nőre, hogy még én is elcsodálkoztam rajta.
 - Szóval neked és Harrynek van egy, nem is, két apró titkotok - nézett rám vigyorogva.
 - Mi? Ja, nem. Nem Harry az apuka - sütöttem le zavartan a szemeimet.
 - Ó, bocs én azt hittem...Mármint azt olvastam, hogy ti együtt vagytok.
 - Ez egy nagyon bonyolult és hosszú történet - sóhajtottam fel.
 - Én ráérek - vonta meg a vállát vigyorogva és ahogy a szemeibe néztem, tudtam, hogy bízhatok benne.
 - Kérsz valamit inni? - álltam fel és indultam el a konyha felé.
 - Egy ásványvíz jól esne, köszönöm - dajkálta tovább a lányomat, aki boldogan sütkérezett a új hódolója figyelmében. 
Kezembe vettem két üveget meg egy poharat és visszaültem a fotelomba. Beleittam a vizembe és aztán percekig azon gondolkodtam, hogyan kezdjek bele a történetembe, de aztán úgy döntöttem, hogy bele vágok a közepébe. Mindent elmondtam egy szinte vadidegennek. Ömlöttek belőlem a szavak és mikor befejeztem, olyan érzetem volt, mintha lefutottam volna egy maratont. A testem nehéz volt és zsibbadt, de a lelkem egy csomó súlytól szabadult meg.
 - Hát kislány, ez nem semmi - pislogott döbbenten Charlotte. - Ha jól értem, akkor ti most egy ilyen furcsa szerelmi háromszögben vagytok és ez így baromi kényelmes nektek.
 - Abszolút nem kényelmes - csattantam fel - csak nem tudok választani - masszíroztam meg a homlokom.
 - A helyedben én sem tudnék - kuncogott fel és mikor ránéztem, nem lenézést, utálatot láttam a szemeiben, hanem megértést és vidámságot.
 - Te nem akadtál ki? - ráztam meg értetlenül a fejemet.
 - Kellett volna? Nézd Jade, fiatal voltál és bevállalós. Nincs ebben semmi rossz. Nem azt mondom, hogy öreg vagy, mert tizennyolc évesen nem lehetsz az, de a gondolkodás módod megváltozott. Ezt teszi az anyaság. Semmi elítélendő nincs abban, hogy elsősorban a gyerekeid érdekeit tartod szem előtt és pont ezért nem tudsz dönteni. Ne erőltesd. Rá fogsz jönni a megoldásra, ha nem görcsölsz rá ennyire. Nyugi kislány. Tudod mi kéne neked?
 - Nem. Mi? - pislogtam rá értetlenül.
 - Kimozdulni ebből a monotonitásból. Eddig is jöttél-mentél, szabad voltál és most, hogy itt vannak a lányok, azt gondolod, hogy gyökeresen megtudod magad változtatni, de ez nem fog menni. Hiába erőszakolod meg magad, ez nem te leszel. 
 - Honnan tudod, hiszen nem is ismersz? 
 - Higgy nekem. Néha egy kívülálló sokkal jobban átlátja a helyzetet.
 - És szerinted mit kéne csinálnom? - kérdeztem enyhe cinizmussal a hangomban.
 - Szerintem? El kéne fogadnod az ajánlatunkat és végig csinálni velünk a turnét...
 - Na persze - horkantottam fel - és a lányokat meg itt hagyom egy bébiszitterre, nem?
 - Nem. Elhozhatnád őket is. Tuti meg tudnák neked oldani, hogy észrevétlenül melletted legyenek. Csak a koncertek alatt kéne rájuk vigyáznia valakinek, de akkora a stáb, hogy simán megoldható. Hidd el, imádni fogják őket és úgy fognak rájuk vigyázni, mintha a sajátjuk lenne - győzködött tovább és éreztem, hogy már nem sok kell és beadom a derekamat. - Mit fogsz nekik mondani, ha nagyobbak lesznek, hogy feladtad az álmaidat miattuk? - adta meg a kegyelem döfést az utolsó mondataival. - Ők se szeretnék, ha így tennél. Nekik is sokkal jobb, ha egy kiegyensúlyozott, boldog anyuka van mellettük...
 - Jól van, jól van, megértettem - tettem fel a kezeimet mikor már nem tudtam védekezni a szavait átitató igazságtól. - Adj egy kis időt, hogy átgondoljam - kértem, de nem azt a választ kaptam, amire számítottam.
 - Nem! Ezt itt és most kell eldöntened - nézett rám komolyan. 
 - De miért? Miért nem hagyod, hogy átgondoljam?
 - Mert ha időt adok, akkor megint elbizonytalanodsz. Nem akarom, hogy egész életedben arra kelljen gondolnod, hogy "mi lett volna ha".
 - Kemény nő vagy - mosolyodtam el.
 - Ebben a szakmában muszáj - vonta meg a vállát. 
Kulcszörgés zavarta meg a beszélgetésünket. Kíváncsian meredtünk az ajtóra, hogy lássuk ki jött. Joanne majd kirepült Charlotte kezéből, mikor meglátta az apját és a nagybátyját belépni az ajtón. Édes sikongatásokkal fogadta mikor Joe magához ölelte és összevissza puszilta.
 - Nem is kell mondanod, hogy melyikük Joe - nevetett fel a kanapén ülő nő. - Sziasztok - integetett a döbbenten bámuló fiúkra.
 - Helló Charlotte! - köszöntek neki. - Te mi járatban vagy itt?
 - Jadehez jöttem, hogy megbeszéljünk valamit - kacsintott rám, amitől a gyomrom diónyi nagyságúra ugrott.
 - Mit? - fordultak felém a fiúk értetlenkedve.
 Hatalmas sóhaj hagyta el a számat, hiszen én már tudtam, hogy döntöttem és most kíváncsian vártam, hogy mit fognak szólni hozzá a többiek.
 - JB.? - nézett rám óriási, kíváncsi szemekkel Joe mire kihúztam magam és tekintetemet az övébe fúrva mondtam ki.
 - Elfogadtam az ajánlatot. Mi leszünk a Subways előzenekara - jelentettem ki most már magabiztosan.

2015. május 12., kedd

106.rész

Jade

  Miután egy egész délutánt átbeszéltünk Damiannel - akit szintén lázba hozott, hogy egy neves együttes előtt léphetünk fel -,döntöttem. Felhívtam Pault és közöltem vele, hogy elfogadjuk a felkérést. Mondanom sem kell, oda-vissza volt az örömtől. Azonnal szervezkedni kezdett. Aztán aláírtuk a papírokat és onnantól az idő szélsebesen kezdett pörögni mellettünk, mire észbe kaptam, már a backstageben álltam és vártam, hogy színpadra állhassak és újra közönség előtt énekelhessek. Arcomra visszakerültek a már védjegyemmé vált piercingek és a ruhám is a régi Jadet idézte.
 - Mint a régi szép időkben - olvasott szinte a gondolataim közt Joe miközben rám vigyorgott és tekintete végig pásztázta a testemet. A fekete-lila fűző és a fekete tüll szoknya nem sok mindent bízott a képzeletre.
 - Ja, csak annyi a különbség, hogy közben született két babánk - vágtam nyakon, mikor belecsípett a fenekembe. - Állj le Joe! - nevettem el magam és megpróbáltam eltolni magamtól, de nem ment. Sokkal erősebb volt nálam.
 - Mert ha nem? - csücsörítette össze az ajkait és vészesen közeledett hozzám.
 - Akkor kénytelen leszek... - nem tudtam befejezni a mondatot, mert belém fojtotta a szót. Szája rátapadt az enyémre és édes csókban részesített. Testem azonnal reagált rá. Kezeimet a nyakába fontam, míg ő egyre szorosabban ölelt magához. Mámorító érzés volt, úgy mint régen. Idilli pillanatunknak Dam jókedvű szavai vetettek véget.
 - Szerelmes tubicáim, kezdünk! - indult el a lépcsőn felfelé, hogy elfoglalhassa a helyét a színpadon. Zavartan szakítottam meg a csókunkat és sütöttem le a szemeimet. Nem tudom, mi ütött belém, hogy viszonoztam.
 - Gyere Cica! - fogta meg a kezemet Joe és felrángatott a pódiumra. 
Az elsötétített arénában már robbanásig feszült volt a hangulat. Mikor felgyulladtak a fények, hatalmas hangorkán fogadott minket. Ahogy kezembe fogtam a mikrofont és meghallottam az első akkordokat, minden megszűnt körülöttem. Csak én és a zene léteztünk. 

 - Örültünk, hogy itt lehettünk! - kiáltott Damian a mikrofonjába a műsorunk végén. - Most pedig jöjjön az a zenekar, aki miatt eljöttetek. Fogadjátok szeretettel: a Subwayst! - köszöntünk el felpörögve.
Hatalmas vigyorral az arcunkon sétáltunk le és pacsiztunk össze a felfelé lépkedőkkel. 
 - Ez annyira...
 - Überszuper volt! - fejezte be Pepe mondatát Adam lelkesen.
 - Gratulálok srácok! - állt meg előttünk Paul egy férfival. - Ő itt Ben Kirby, ő menedzseli a másik együttest.
 - Sziasztok! - mosolyodott el az idegen, majd kezet fogott a fiúkkal és lenyomott két puszit nekem.  - Azt hiszem elég meggyőzőek voltatok. Szeretném, ha még a héten összeülnénk, megbeszélni a részleteket...
 - Ácsi, miről van szó? - vágtam a szavába illetlenül és tekintetemet a két férfi közt járattam.
 - Még nem szóltál nekik? 
 - Nem volt időm rá - húzta el keserű mosolyra a száját Paul.
 - Ó, akkor engem ért a megtiszteltetés, hogy szóljak, hogy a Subways szeretné, ha velük tartanátok a turnéjukon.
A fiúk meglepetten meredtek maguk elé, míg az én agyamat elöntötte a düh.
 - Nem tudom, hogy mennyit tudsz rólunk, de akkor most felvilágosítalak, két pici lány várja az öltözőben, hogy végre haza vigyem őket. Nem hiszem, hogy egy turné nekik való lenne. A mai napot is csak azért vállaltam el, mert a fiúk megkértek rá. És ha most nem haragszotok... - hagytam ott a döbbent bandát és siettem be a lányaimhoz, akikre ezen az estén egy bébiszitter vigyázott. 
 - Nem volt velük gond? - kérdeztem halkan a lánytól, aki csak megrázta a fejét és elmosolyodott.
 - Nem. Joanne egy kicsit nyűgösködött, de ahogy meghallotta a zenét és a hangodat, megnyugodott és elaludt. 
Óvatosan végig simítottam az arcukon és néhány pillanatig gyönyörködtem az édesen alvó angyalkáimban, de aztán meghallottam, hogy a hátam mögött kinyílt az ajtó. Testem megmerevedett és vártam, hogy megtudjam ki tört be az intim szférámba.
 - Jól vagy? - simult két kéz a vállamra.
 - Nem - válaszoltam idegesen. - Mégis, hogy képzelte ezt? 
 - Nyugi - fordított maga felé és a mellkasára vont. Lehunyt szemekkel hagytam, hogy a simogatásával megnyugtasson. - Megmondtuk neki, hogy ez nem így működik és szerintem megértette - emelte fel az államat. Halvány mosollyal az arcomon bólintottam, majd kibontakoztam a karjai közül és el kezdtem összepakolni. Minél előbb ágyban szerettem volna kerülni és a lányokat is biztonságban akartam tudni. 
 - Ha vársz egy kicsit, szólok a fiúknak és elviszlek - nézett rám Joe
 - Siess - dobáltam be a kicsik váltóruháját a táskába. - Köszönöm Liza - néztem hálásan a lányra, akinek a jelenléte még csak most tűnt fel újra. - Az anyagiak...
 - Paul már mindent elintézett - vágott a szavamba. - Legközelebb is nagyon szívesen vigyáznék rájuk, mert jó kisbabák.
 - Nem hiszem, hogy lesz legközelebb, de azért köszi - búcsúztam el tőle majd a belépő srác kezébe nyomtam az egyik babahordót, míg a másikat Dam vette el tőlem. 
Biztonsági emberek gyűrűjében jutottunk el az autónkig és örültem, hogy a rajongók most inkább a Subways zenéjére voltak kíváncsiak és nem ránk. Feltűnésmentesen ültünk be a járműbe és végre elindultunk haza.

2015. május 6., szerda

105.rész

Jade

  Lassan kevergettem a kávémat, miközben kifele bámultam az ablakon. A fák már kopáron hajladoztak az egyre erősödő szélben. Akár merre néztem, az ősz letette már a névjegyét, olyannyira, hogy a borús hangulat rám is átragadt. Napok óta fojtogatta valami a torkomat és szívem szerint minden percben sírva fakadtam volna. Hiányoztak a fiúk. Most, hogy lassan már három hete elutaztak tűnt csak fel igazán, hogy mennyit segítettek nekem a lányok körül. Bár Joe és Damian szinte minden idejüket velünk töltötték, mégis éreztem Niall, Zayn, Harry vagy akár Liam hiányát. Louist azért nem soroltam közéjük, mert köztem és a répaimádó srác közt nem alakult ki szoros baráti viszony. Gondolataimból a csengő hangos berregése szakított ki.
 - Paul? - néztem döbbenten az előttem álló menedzserre. - Mi szél hozott erre?
 - Neked is szia kislány - nyomott puszit a fejem tetejére, majd félre tolva engem az ajtóból, beljebb sétált.
 - Érzed magad otthon - morogtam az orrom alá és követtem őt befelé.
 - Szép kis lakás - nézett körül kedvesen.
 - Na jó, bökd ki végre, hogy mit szeretnél - ültem le a kanapéra, de közben mutattam a férfinak, hogy tegyen ő is így.
 - Lenne itt valami... - pislogott rám, mint egy kiskutya.
 - Gondoltam - vágtam a szavába. - Nem szoktál te csak úgy megjelenni.
 - Ha hagynád, akkor befejezném - komorodtak el a szemei. Kezemmel intettem, hogy folytassa, befogtam. - Szóval, jött egy felkérés és kellenétek, mint előzenekar.
 - Szó sem lehet róla - ugrottam fel idegesen és fel-alá kezdtem mászkálni. - Megmondtam, hogy amíg kicsik a lányok, ne is keressetek ilyennel.
 - Tudom, de értsd meg ez egy kihagyhatatlan ajánlat - kezdett heves magyarázásba. - Olyan együttes kért direkt titeket, akit nem célszerű visszautasítani.
 - Ki? - álltam meg egy pillanatra és tekintetemet az előttem ülőre szegeztem.
 - A The Subways - jelentette ki tök nyugodt hangon.
 - Mi van? - kerekedtek el a szemeim a csodálkozástól majd visszahuppantam az előző helyemre.
 - Bizony - vigyorodott el Paul. - Charlott külön téged és a bandát kérte.
 - Bassza meg - csúszott ki a számon aztán pedig csak meredtem magam elé egy ideig. Nehezen ment a hír feldolgozása, miszerint előttük zenélhetnénk.
 - Látom, hogy ez most egy kicsit sokkolt téged - állt fel a férfi a helyéről. - Figyelj, gondold át, beszéld meg a fiúkkal és ha döntöttél hívj fel. A koncert két hét múlva lesz, addig van időd kitalálni, hogy mit szeretnél, de javaslom, hogy jusson eszedbe mindig, hogy ők kértek titeket - indult el az ajtó felé. - Ja és puszilom a lányokat - vigyorodott el mikor látta, hogy a gondolataimtól mozdulni sem tudok.
Nem tudom meddig ülhettem magamba szállva, mikor meghallottam az ébredező lányok hangját. Leráztam tagjaimról a bénultságot és egy hatalmas mosollyal az arcomon léptem be a szobájukba.
 - Helló szépségeim - simítottam végig az arcukon. - Jót aludtatok? Szépet álmodtatok? - néztem szerelmes rajongással rájuk. Először Hannát vettem fel és tettem tisztába, majd Joanne következett. Mindketten nyugodtan tűrték míg a másik elkészült. A mécses végül akkor tört el Jo-nál, mikor a nővére hamarabb megkapta a cumisüvegét, mint ő. Nem győztem megnyugtatni az éhenkórász kisasszonyt. Míg hallgattam a cummogásukat, gondolataim akaratlanul is visszaterelődtek a Paullal folytatott beszélgetésre. Hatalmas lehetőség volt amit ajánlott, de nem tudtam mit kéne tennem. Végül miután a lányokat betettem a babakocsiba és kitoltam őket levegőzni, elővettem a telefonomat. Hosszas tanakodás után felhívtam azt az embert, aki talán megtudja mondani, hogy mit tegyek vagy legalábbis segít a döntésben.
 - Szia Dam! Át tudnál jönni egy kicsit? Beszélnünk kéne.