35.rész

Jade

   Hiába feküdtünk le későn, a bennem tomboló érzések miatt alig aludtam valamit, de ez nem látszott rajtam, mert pörögtem és jókedvű voltam. Mire a fiúk felkeltek, összepakoltam a szétdobált ruháikat, rendeltem reggelit aztán halkan dúdolva álltam az ablaknál, néztem az elém táruló Los Angelest. Lenyűgözött a kora reggel is nyüzsgő város.

 - Min  agyalsz? - ölelt át Damien és egy puszit adott a hajamra.

 - Jó reggelt - mosolyodtam el. - Csak nézek ki a fejemből.

 - Ismerem már ezt a nézésed, valami történt.

  Olyan áthatóan nézett, mintha belém akarna látni, ezért sóhajtottam egyet, megfordultam az ölelésében, kezeimet a derekára kulcsoltam és elmeséltem neki, hogy mire vezetett rá Zayn tegnap.

 - Én ezt akarom csinálni, érted? - emeltem fel a szemeimet, hogy láthassam a reakcióját. Furcsa volt, mert nem volt meglepve, inkább mosolyogva nézett rám. Kisimított egy kósza tincset a homlokomból és a helyére egy puszit nyomott.

 - Te erre születtél. Eddig is ezt mondtuk neked, de úgy látszik, nekünk nem hitted el. Ha másra nem is, arra jó ez a turné, hogy végre tisztán lásd magad. Nem vagyok jós, de már most borítékolom neked, hogy mikor hazamegyünk, téged szét fognak szedni és legalább három szerződés vár majd az asztalon. Híres leszel, talán híresebb, mint a One Direction.

  Elgondolkodtam a szavain amik jól is estek és meg is ijesztettek a jövőre nézve, De egy valami feltűnt, végig csak rólam beszélt, a zenekarról egy szót sem szólt, pedig mi így voltunk kerek egész. Nélkülük én sehol nem lennék.

 - Ez nagyon szép jövőkép amit lefestettél - bontakoztam ki az öleléséből -, de csak veletek az igazi. Ti is híresek lesztek velem együtt és közösen kapjuk a szerződést.

 - JB., te is tudod, hogy bármikor, bármilyen zenekart be tudnak tenni melléd. Itt te vagy a lényeg. A te hangod varázsolja el a közönséget. Mi csak egy kisvárosi banda vagyunk, akiket az a szerencse ért, hogy veled zenélhetünk.

 - Ez nem igaz! - csattantam fel. - Ti épp olyan jók vagytok, mint én. Zayn tegnap olyan dologra tanított meg, amit nektek sem ártana felfogni. Hinned kell abban amit csinálsz és akkor sikerül elérni az álmaidat. Ez a turné nem csak nekem óriási lehetőség, hanem nektek is. Együtt vagyunk egy csapat. Együtt vagyunk a Hellboys és ha valaki esetleg szerződést ajánl, akkor az első kikötésem az lesz, hogy csak veletek együtt.

 - De... - próbált közbevágni, de a szájára tettem az ujjam és bevallottam neki azt, amit már nagyon régóta éreztem.

 - Nekem ti vagytok a családom és a család mindenek felett áll. Szeretlek titeket.

  Karjai ismét körém fonódtak és szorosan átölelt, míg én a könnyeimmel küszködtem.

 - Mi is szeretünk - hallottam a hangján, hogy mosolyog, aztán még hozzátette - Húgi.

 - Mindig is szerettem volna, ha vannak testvéreim - morogtam a mellkasába.

 Percekig álltunk így, egymást ölelve, gondolatainkba feledkezve.

 - Jó reggelt! Hát ti? - szólalt meg egy álmos, rekedt hang, amit még másik kettő követett.

 - Bővült a család tesó - nézett az öccsére Dam vigyorogva. - Örökbefogadtam JB-t. Mostantól a húgunk - felröhögött, mikor meglátta Joe értetlen arcát.

  Mellkasba vágtam ami körülbelül annyit ért neki, mintha egy lepke simogatta volna meg. El akartam lépni tőle, de nem engedte, szorosan tartott, majd intett a fiúknak, akik mellénk léptek és ők is átöleltek.

 - Nagy ölelés! - kiáltotta Adam és jó szorosan átfogott. Alig kaptam levegőt, de megérte. Tudtam, hogy erre a négy fiúra számíthatok és az, hogy ők lettek a családom még tökéletesebbé tette ezt a pillanatot, amit kopogtatás zavart meg.

 - Biztosan a reggeli amit rendeltem nektek - bontakoztam ki az ölelésükből és az ajtóhoz léptem. Kisebb sokként ért, mikor nem a reggelinket hozták, hanem egy gyönyörű rózsacsokrot.

 - Elizabeth Blackwood? - kérdezte mosolyogva a srác, míg nekem mintha kést szúrtak volna a szívembe a név hallatán. Lesápadtam és azonnal tudtam, hogy ki küldte a virágokat.

 - JB. jól vagy? - lépett mellém Joe és ahogy ránézett a futárra, majd a rózsákra, elkomorult az arca.

 - Elnézést - habogott szegény fiú. - Elizabeth Blackwoodnak küldték ezt a csokrot és a szobaszám egyezik - nézett az ajtóra, majd a papíron szereplő számra nyugtalanul.

 - Köszönjük - nyögte ki Joe. - Neki küldték - mutatott rám - csak még soha nem látott ilyen nagy csokrot és sokkot kapott - magyarázkodott a viselkedésem miatt.

  Szegény fiú nagyot sóhajtott, majd a kezembe nyomta a virágokat és sietve távozott. Biztosan komplett idiótának gondolt. Joe becsukta az ajtót és kivette a kezemből a rózsákat. Magához húzott és megnyugtatásképp simogatni kezdte a hátamat.

 - Üzensz neki valamit? - kérdezte pár perc múlva, mire értelmesen nézhettem rá, mert magyarázni kezdett. - Gondolom nem akarod megtartani, vagy igen? - Hevesen megráztam a fejem. - Akkor most megyek és elmagyarázom neki, hogy hagyjon már végre békén. Szóval? Mondjak neki még valamit?

 - Csak azt, hogy dugja fel magának és ne küldjön nekem semmit - jött meg végre a hangom és vele együtt a harag is végigszáguldott rajtam. Mit képzel Harry magáról?

  Megint kopogtak, de most Joe nyitott ajtót. Mit nyitott? Majdnem kitépte szegény kilincset a helyéről, olyan elánnal nyúlt hozzá.

 - Jó reggelt! - mosolygott ránk egy szobalány és egy kiskocsit tolva maga előtt, belépett a szobánkba. - Meghoztam a reggelit.

  Amíg beért a nappaliba és kipakolta a dolgokat, lopva végig nézett a srácokon. Ők szerintem észre sem vették, de nekem fel tűnt. A szeme egy pillanatra megakadt Joen, aki még mindig alsónadrágban ácsorgott az ajtóban, kezében egy rózsacsokorral, várva, hogy a csaj lelépjen végre. Aztán rám villant a tekintete, amiből nem sok jót olvastam ki.

 -Jó étvágyat - mondta affektálva és ringó csípővel indult el az ajtóhoz, ahol Joe mát türelmetlenül várta, hogy kitessékelhesse.

 - Köszönjük - szóltam utána gúnyosan, mire újra rám villantotta számító tekintetét, aztán végre lelépett.

 - Ez mi volt? - kérdezte Joe miután becsukta az ajtót.

 - Cicaharc - nevettek fel a többiek.

 - Semmi, csak utálom az ilyen nyomulós kis ribancokat - vontam meg a vállam.

 - Esküvőre készülsz Joe? - röhögték ki Pepéék a még mindig a csokrot szorongató fiút.

 - Basszus - kapott a fejéhez, aztán levágta az asztalra a szerencsétlen virágokat. - Felöltözöm és átmegyek, elmagyarázom annak a gyökérnek, hogy hagyja békén JB-t - közölte, majd eltűnt a szobában.

 - Menjünk veled? - kiáltott utána Adam.

 - Minek? - jött a válasz bentről. - Szerinted nem bánok el fél kézzel vele, ha arra kerül a sor?

  A szívem kihagyott egy ütemet a válaszára. Berobbantam a szobába és nem érdekelt, hogy éppen pucéran állt a bőröndje előtt, idegesen kérdeztem rá.

 - Ugye nem csinálsz semmi hülyeséget?

 - Azon kívül, hogy mindjárt megduglak, mert olyan szexi vagy ilyen mérgesen? - vigyorgott rám perverzül és közelebb jött, de most nem érdekelt. Féltettem őt, a bandát, hogyha valami baromságot csinál hazaküldenek minket.

 - Joe, ne csináld - állítottam meg a mellkasára tett kezemmel. - Nem szeretném, ha valami bajod esne - néztem a szemébe. Elkomolyodott.

 - Nyugi kicsim, én sem akarok még csomagolni. Nem ér annyit az a görény, de azért megmondom neki, hogy felejtsen el téged - simogatta meg az arcomat és egy apró csókot lehelt a számra. - Különben is, az én húgomnak egy ilyen kis köcsög ne küldözgessen virágot - vigyorodott el. Nem tudom miért, de az ő szájából nem esett jól ez a szó.

  Ellépett tőlem és gyorsan felöltözött. Rám mosolygott, majd kezében a rózsával otthagyott minket.

 - Ugye tényleg nem csinál baromságot? - néztem aggódva a fiúkra.

 - Ha megígérte, akkor biztosan nem - fogta meg a kezemet Damien és leültetett maga mellé. - Gyere Húgi, egyél valamit, mert lassan teljesen elfogysz.

  Kezembe nyomott egy pirítóst, amit megkent vajjal és lekvárral. Étvágytalanul kezdtem el rágcsálni és addig nem is ettem rendesen, míg Joe vissza nem jött és el nem mesélt mindent.