51. rész

Joe

 - Jade - ejtettem ki a nevét szinte könyörögve.

 - Sajnálom - mondta, majd sietve otthagyott. Lefagyva álltam és csak bámultam utána.

 - Jól vagy? - éreztem meg Dam kezét a vállamon.

 - Te mondtad el neki? - fordultam felé haragosan.

 - Nem - rázta meg a fejét. - Már tudta.

 - Ha nem te, akkor ki?

 - Nem mindegy már? - kérdezte szánalommal teli hangon.

 - Nem! Meg akarom tudni, ki tett tönkre mindent - csattantam fel idegesen és elindultam az öltözőnkbe. Damien nem hagyta, hogy lerázzam, követett.

 - Teljesen feleslegesen hergeled magad - állt elém. - JB rájött és kész.

 - De nem érted? Mindennek vége! Soha nem fog újra közel engedni magához és én abba beleőrülök - temettem az arcomat a kezeim közé és leültem a kanapéra. - Már most hiányzik - suttogtam elkeseredetten.

  Damien nem szólalt meg, csak leült mellém. Sokáig lehettünk így, a gondolatainkba merülve, mert arra eszméltem, hogy nyílik az ajtó és Pepe lép be rajta.

 - Indulunk! Jade? - nézett körül a lányt keresve.

 - Előre ment - szólalt meg a bátyám elkerülve a felesleges kérdezősködést.

  Feltápászkodtunk és elindultunk a többiek után. Ahogy felszálltunk a buszra megláttam a számomra kedves lányt, aki az egyik ülésen aludt. Sminkje szétfolyt, már messziről lehetett látni, hogy sírt. Pepe és Adam rám néztek, de én tüntetőleg elfordultam. Most nem volt kedvem magyarázkodni. Fájt, hogy elveszítettem őt. Talán ha én mondom el neki és nem mástól tudja meg, akkor másképp alakul minden. De ki mondhatta el neki? - néztem körül a buszban. Szemem Zaynen akadt meg. Ő beszélt vele utoljára. Idegesen szívtam be a levegőt a fogaim közt. Teóriámat alátámasztani látszott, hogy a srác leült Jade mellé és finoman végig simított annak meggyötört arcán. A féltékenység pillanatokon belül elérte nálam a csúcspontot.

  Damien mintha olvasott volna a gondolataimban, felém fordult.

 - Ne őt okold! Nem hiszem, hogy direkt csinálta.

 - Dehogyisnem! Nézd meg, most elégedett lehet magával, mert sikerült Jadet elvennie tőlem.

 - Joe - sóhajtott fel Dam. - JB soha nem volt a tiéd. Lefeküdtetek egymással, de nem jártatok.

  Tudtam, hogy igaza van, de az agyam és a szívem nem akarta elfogadni ezt a helyzetet.

 - Beszélnem kell vele - álltam volna fel, mikor megláttam, hogy felébredt és a szemeit kinyitva eső dolga volt engem keresni.

 - Hagyd! - húzott vissza a testvérem - Jade mostanában nem önmaga. Lehet, ha hagysz neki egy kis időt, akkor meggondolja magát.

 - És addig mit csináljak? - néztem a bátyámra, mintha tőle várnám a megoldást.

 - Nem tudom - vonta meg a vállát -, de a te helyedben átgondolnám, hogy érdemes-e várnom rá. Ne érts félre, mert én is nagyon szeretem Jadet, de ha ő úgy gondolja, hogy nem tud téged boldoggá tenni, akkor én elgondolkodnék ezen.

 - Szeretem - nyögtem ki - és ezen semmi sem tud változtatni.

 - Majd meglátjuk - morogta Dam az orra alatt, mégis meghallottam, de mielőtt kérdőre vonhattam volna, megérkeztünk a szállodához.

  Csalódottan néztem ahogy Jade eltűnik Zaynnel a másik lakosztály ajtajában. Nem tudom, mit vártam, hisz ezek után biztos nem akarna velem aludni. Pepe és Adam kérdőn néztek rám mikor lefekvéshez készülődtünk.

 - Jade megtudta, hogy szeretem, így betartotta az ígéretét és kidobott - vázoltam fel gyorsan a tényeket, majd bebújtam az ágyba és a fejemre húztam a takarót. Nem voltam kíváncsi a sajnálkozó tekintetükre.

  Volt viszont valami, ami szöget ütött a fejemben. Jadeval nem csak egy ígéretet tettünk. Megbeszéltük, ha szétválnánk, akkor tartozunk egy búcsúéjszakával egymásnak. Szám gonosz mosolyra húzódott. Holnap szembesíteni fogom ezzel és megpróbálom felejthetetlenné tenni neki az utolsó együttlétünket.

50. rész

Jade

 - Mi legyen a ráadás? - fordult hozzám Damien és én gondolkodás nélkül vágtam rá:

 - TH és Kerli Strange.

  Túl vagyunk egy újabb egyórás koncerten, ahol ismét megérezhettem a siker ízét, de még az sem tudta csillapítani a bennem dúló érzelmeket.

  Joe rám kapta a tekintetét, de én inkább nem néztem rá. Ez a szám egy olyan időszakra emlékeztetett, mikor nagyon sokat foglalkoztam az öngyilkosság gondolatával. Akkor úgy éreztem, hogy ez a világ nem nekem való, kívülálló vagyok és senkinek nem leszek jó.

 - JB? - nézett rám kérdőn, de a többiek már bele is fogtak a zenélésbe, így visszaálltam a mikrofonhoz és belekezdtem az éneklésbe.

Strange

 A freak of nature 

Stuck in reality 

I don't fit the picture 

I'm not what you want me to be 

Sorry 

Under the radar 

Out of the system 

Caught in the spotlight

That's my existence 

You want me to change 

But all I feel is… 

Strange, strange 

In your perfect world 

So strange, strange 

I feel so absurd in this life 

Don't come closer

In my arms, 

Forever you'll be strange, strange 

You want to fix me, push me

Into your fantasy 

You try to give me, sell me 

A new personality 

You try to lift me 

I don't get better

What's making you happy 

Is making me sadder 

In your golden cage 

All I feel is strange, strange

In your perfect world 

So strange strange 

I feel so absurd in this life 

Don't come closer 

In my arms 

Forever you'll be strange, strange 

Like me 

(Strange) When you touch me 

(Strange) When you kill me 

(Strange) All I feel is strange 

In my dreams together, 

We'll be… 

Strange, strange 

In your perfect world strange 

Strange! (I am so strange), 

Strange! (I am so strange) 

Strange, strange

In your perfect world 

So strange, strange 

I feel so absurd in this life 

Don't come closer 

You'll die slowly 

In my arms, 

Forever you'll be strange, strange 

Like me…

  Észre sem vettem, hogy közben árulkodó könnycseppek kelnek útra az arcomon. A tömeg áhítattal hallgatta az előadásunkat és mikor az utolsó hangok is elhaltak, őrült ovációba törtek ki. Megköszöntem nekik a ma estét, majd felkonferáltam a One Directiont.

 - Állj meg! - hallottam meg a barátom hangját, mikor a dohányzó felé indultam. Elkapta a karomat és maga felé fordított. - Ez mi az isten volt!? - nézett rám aggódva. - Ugye nem?

 - Nem - ráztam meg a fejem, majd ránéztem. Most, hogy tudtam a titkát, nyitott könyvként olvastam le az arcáról az érzelmeit, amik megrémítettek.

 - Akkor miért? Kicsim - simított végig lágyan az arcomon és én akaratlanul is behunytam a szemem, mert jól esett az érintése. - Ezt csak akkor énekled, ha valami baj van. Mi történt?

  Éreztem ahogy teste megfeszül a válaszomra várva. Kinyitottam a szemeimet és ránéztem. Összefonódó tekintetünk olyan volt, mintha egymás lelkébe látnánk. Hatalmas sóhaj hagyta el a számat, majd belevágtam. Tudtam, ahogy kimondom, minden megváltozik.

 - Be kell fejeznünk ami kettőnk közt van - jelentettem ki határozottan, hogy még csak eszébe se jusson kételkedni a szavaimban. Szemei a döbbenettől elkerekedtek.

 - De...miért? - kérdezte értetlenül.

 - Mert én nem tudom viszonozni az érzelmeidet - simítottam végig az arcán, mire a kezem után kapott és a tenyerembe csókolt.

 - Én ... nem... - szabadkozott.

 - Tudok róla Joe - néztem keményen a szemébe, hogy ne hazudjon. Láttam, ahogy pillanatok alatt összetört. A szívem belefájdult, de nem tehettem mást. Mellettem nem lenne boldog.

 - Jade, kérlek! Ne taszíts el magadtól - kapott a derekam után és erősen magához rántott.

 - Megbeszéltük - próbáltam hatni a józan eszére. - Nincs érzelem.

 - Nem tehetek róla - suttogta a hajamba. - Adj egy kis időt és...

 - Mit és, Joe? Kiszeretsz belőlem? - néztem rá gúnyosan, de közben majd belehaltam, hogy így kell viselkednem vele. Elakartam hitetni vele, hogy egy szívtelen dög vagyok, hogy ne fájjon neki annyira ez az egész.

 - Kicsim - csókolta végig a nyakamat, simogatta a hátamat, mindent bevetve, amivel letudna venni a lábamról. - Nem számít, ha te nem érzel így, én megelégszek annyival, hogy melletted lehetek.

 - Joe - szakítottam ki magam a karjaiból - vége, eddig tartott - csattantam fel, mert nem szerettem volna ha még jobban megalázza magát. Felnéztem Damienre, aki ekkor jelent meg az öccse háta mögött. - Sajnálom, de nekem ez nem megy - sírtam el magam és elindultam hátrafelé.

 - Jade - nézett rám összetörve, könyörgő szemekkel Joe, de én csak megráztam a fejem.

 - Sajnálom - ismételtem önmagam és megszaporáztam a lépteimet, hogy minél hamarabb kijussak az épületből. Amint kiértem, megakadt a szemem a turnébuszon. A sofőr nem kérdezett semmit, felengedett rá. Leültem az egyik ülésre és utat engedtem a könnyeimnek. Fájt, hogy elveszítettem a legjobb barátomat, de tudtam, hogy helyes döntést hoztam. Ő olyan lányt érdemel, aki viszont szereti őt. Észre sem vettem és álomba sírtam magam.

49. rész

Jade

 - Mi a fene...? - néztem mérgesen a fiúra, aki a csuklómnál fogva berántott a színfalak mögé.

 - Végre valami érzelmet is látok az arcodon - mosolyodott el Zayn.

 - De jó neked - gúnyolódtam, majd el akartam menni.

 - Jade - fogta meg újra a kezemet. - Miért taszítasz el magadtól mindenkit?

 - Nem teszem - válaszoltam halkan, de még én sem hittem el amit mondtam.

 - De igen. Mióta visszajöttél, figyellek. Nem beszélsz senkivel és teljesen elzárkózol tőlünk.

 - Nincs kedvem beszélgetni - vontam meg a vállamat.

 - Ne legyél ennyire ellenséges, csak segíteni szeretnék! - nézett rám haragos tekintettel.

 - Azzal segítesz, ha nem nyaggatsz - csattantam fel.

 - Ne csináld ezt! Szükséged van valakire, akivel megbeszéled az érzéseidet.

 - Ez lennél te? - húztam gúnyos mosolyra a számat.

 - Én, Niall vagy Lou, mindegy csak valakinek mond el, mit érzel, mert ha magadba zárod, fel fog emészteni.

 - Mi vagy te, pszihomókus?

 - Jade, kérlek - lépett közelebb hozzám ami engem hátrálásra késztetett. - Legyél olyan, mint régen.

 - Te ezt nem érted! - ordítottam rá. - Semmi sem lesz már olyan, mint akkor. Régen volt családom, otthonom. Most nincs semmim - hunytam le a szemeimet.

 - Én csak azt tudom, hogy volt egy apád aki vert, volt egy otthonod ahonnan mindig menekültél és voltak barátaid, akik még most is megvannak, de te nem engeded, hogy veled legyenek.

 - Nem engedhetem, mert ha mellettem vannak csak a bajt hozom rájuk - suttogtam rekedten, miközben az áruló könnyeim kibuggyantak a szemem sarkából és vékony, sós csíkot húztak az arcomon.

 - JB ez butaság - húzott magához és átölelt. - Nem miattad történnek a rossz dolgok.

  Válaszolni már nem tudtam, mert elemi erővel rám törő zokogás kezdte rázni a testemet. Felszakadtak a sebek a lelkemben, amiket eddig rejtegettem és egyre jobban fájtak. Ha Zayn nincs velem, összeesek és a padlón végzem, de így szoros ölelésébe vont és türelmesen várta, hogy lecsillapodjon a sírásom. Közben a hajam simogatta és megnyugtató szavakat suttogott a fülembe, mint egy kisgyereknek.

 - Jade? - hallottam meg Joe hangját, majd ő maga is megjelent mellettünk. - Mit csináltál vele? - támadt azonnal Zaynnek.

 - Semmit - nézett rá nyugodtan a fiú, de nem engedett el.

 - Látom - pattogott tovább a barátom - azért borult ki ennyire.

 - Zayn csak segíteni akart - fordítottam felé az arcom.

 - Kicsim - nézett rám elérzékenyülve. - Mi a baj?

  Megráztam a fejem, hogy nem akarok róla beszélni, de a bradfordi fiú nem hagyta.

 - Jade, ne csináld! Az előbb beszéltük meg, hogy nem taszítod el őket.

  Sóhajtva hunytam le a szemem és a fejemet visszafúrtam Zayn mellkasába. El akartam bújni a világ elől, el akartam tűnni a föld színéről, nyugalmat akartam.

 - JB? - a Joe hangjából kihallatszódó aggodalom megmelengette a szívemet, de nem fordultam felé. Egyszerűen még nem ment.

 - Hagyj még egy kis időt neki - morogta Zayn Joenak.

 - De mennyit? - kérdezte olyan fájdalmas hangon a barátom, hogy a szívem majdnem beleszakadt.

 - Nem tudom - szólaltam meg nagyon halkan, de meghallották. Joe szomorú szemekkel nézett rám, majd egy hatalmas sóhaj után otthagyott minket.

 - Szeret téged - nézett Zayn utána.

 - Tudom, én is őt.

 - Nem, félreérted. Ő szerelmes beléd.

 - Mi? Dehogy! - löktem el magam a biztonságot adó karjai közül. - Csak barátok vagyunk.

 - Joe nem így gondolja. Lehet, hogy azt mondja, de az arcára van írva, hogy többet érez irántad.

 - Az nem lehet - suttogtam hitetlenkedve, de mikor felnéztem Zayn arcára, tudtam, hogy igazat mond. Szívemet görcs szorította össze a gondolatra, mert ha tényleg így van, akkor minden megváltozik köztünk.

 - Azt hiszem, most levegőre van szükségem - motyogtam és sietős léptekkel hagytam el a búvóhelyünket. Végigszaladtam a folyosón, meg sem hallva az utánam kiabáló Damien hangját. Ahogy kivágtam az egyik hátsó kijárati ajtót, megkönnyebbülve szívtam be a friss levegőt. Körül néztem, de végre egyedül voltam. Zsebemből előhalásztam a cigisdobozomat és rágyújtottam. Mélyen letüdőztem a füstöt és jóleső sóhajjal fújtam ki.

 - JB, nem hallottad, hogy szóltam? - lépett ki mellém Dam.

 Végig néztem rajta. Teljesen olyan volt, mint Joe. Eszembe jutottak Zayn szavai és úgy éreztem itt az idő, hogy tiszta vizet öntsünk a pohárba. Damiennél senki nem ismeri jobban az öccsét.

 - Mióta tudod? - szegeztem neki a kérdést.

 - Mit? - nézett rám értetlenül.

 - Hogy Joe szerelmes belém - kíváncsi tekintettel fürkésztem az arcát ahonnan azonnal letudtam olvasni az igazságot.

 - Ki mondta el? - hajtotta le a fejét.

 - Nem az a lényeg, hanem, hogy nem szóltatok - pirítottam rá.

 - Mégis mit kellett volna mondanom? JB az öcsém beléd esett, de ne haragudj rá és ne hagyd el ezért - emelte fel a fejét és gúnyosan nézett rám.

 - Nem csak... - csuklott el a hangom. - Te is tudod, hogy ez mit jelent? - acéloztam meg szívemet.

 - Ne tedd ezt vele - fogta könyörgőre, mikor rájött, hogy miről beszélek. - Nem hagyhatod el, te vagy a mindene.

 - Dam, mi ezt annak idején megbeszéltük Joeval. Csak addig működik a dolog, míg nincsenek érzelmek. Bűntudatom lenne, hogy úgy vagyok vele együtt, hogy nem tudom viszonozni az érzéseit - szívtam bele a cigimbe, majd a csikket elnyomva ránéztem a fiúra. - Sajnálom, Joe jobbat érdemel nálam.

  Belöktem az ajtót és otthagytam a magába roskadt Damient.

48. rész

Zayn

   Harry és JB együttes megjelenése mindenkit megdöbbentett. Kérdőn néztünk a fürtösre, de ő kerülte a tekintetünket.

 - Mindenki itt van? - robogott be Paul az ajtón. - Nagyszerű! Megjöttek a fényképek és komolyan mondom, valami zseniálisak lettek - tette elénk a mappát az asztalra. - Majd üljetek le együtt és válasszátok ki, hogy melyikből készüljenek az óriás plakátok.

 - Hány kép kell? - nézett rá Liam.

 - Legalább három, de ha öt az se baj - válaszolt a férfi miközben már a papírjait nézegette. - Ma este fellépés, így mindjárt indulhattok is az arénába. Amíg az egyikőtök hangszerel, addig a másik csapatot a stylistok veszik kezelésbe. Érthető voltam és világos? - nézett körül, mire bólintottunk. - Jade veled beszédem van - intett a lánynak, aki felállt és kilépett Paullal a folyosóra.

 - Ú, basszus ezek kurva jók! - fogta a kezébe Louis a mappát. - Rohadt nehéz lesz választani - adta körbe a képeket.

 - Az igen! - vette a kezébe Liam is.

 - Nekem is! Én is! - nyúzta őket Niall, őt követte Harry aztán Joe, Damien majd én, Pete és Adam.

 Mikor megláttam az első fotót a szám is eltátottam. Nemhiába Phil az egyik legjobb a szakmában.

 - Szerintem csináljuk azt, hogy válasszunk ki egyet a ti együttesetekről, egyet a mienkről - javasolta Damien. - A maradék hármat pedig megszavazzuk. Azok a képek nyernek, amikre a legtöbben szavazunk.

 Egyetértőn bólogattunk.

 - Indulni kell - jött be a szobába Jade. Jobban nézett ki, mint tegnap. Talán végre sikerül összeszednie magát.

 - Jobban vagy? - léptem hozzá és kisimítottam egy kósza tincset az arcából.

 - Fogjuk rá - vonta meg a vállát, de az arca semmiféle érzelmet nem mutatott.

  Sikítozó rajongók gyűrűjében értük el a buszt. Kiosztottunk egy csomó autogramot.

 - Átválogattam a képeket - adott át egy köteggel Damien amikor már a buszon ültünk. - Ezeken ti vagytok, így könnyebb lesz a választás.

 - Kösz - bólintottunk és kupacba tömörültünk, hogy egyszerre lássuk az anyagot.

 - Basszus - sóhajtott fel Hazza - ez így nagyon nehéz lesz. Már most tudnék legalább tízet mondani, ami tetszik.

 - Ha tízet nem is, de nyolcat biztos - nézegette Niall is a fotókat.

  Az én szemem kettőn akadt meg. Az egyiken rajta voltunk mindannyian, plusz Jade, aki a nyakamra csúsztatta a kezét és csábítóan nézett rám, ahogy Phil kérte. A másikon csak ketten voltunk a lánnyal. A kezem a derekára csúsztatva pihent, míg ő ajkait beharapva nézett rám lángoló tekintettel. Az ő keze a szétgombolt ingem alá volt csúsztatva és szinte éreztem, ahogy végigsimít a mellkasomon. Fészkelődni kezdtem mert a fénykép hatására eszembe jutott amit a tetőn csináltunk és szorítani kezdett a boxerem.

 - Jó kép - hallottam meg Liam hangját.

 - Igen - bólogattam. - Ez a kedvencem.

 - Nem csodálom - nézte elmerengve - süt rólatok a vágy. Akár egy szexlapba is betehetnétek.

 - Hülye vagy?  - néztem rá vigyorogva. - Ezt megtartom magamnak - csúsztattam a képet a kabátom belső zsebébe.

 - Úgy látom, nem csak te vagy így vele - vigyorodott el Li, Niall és Harry felé mutatva, akik szintén elrejtettek egy-egy képet a kupacból. Somolyogva néztem a Liam kezében lévő fotót, ami hasonlóan szexi volt, mint az enyém.

 - És te? Nem teszed el?

 - Nem merem. Ha az asszony meglátja, kiveri a balhét - sóhajtott fel.

 - Ja - vigyorodtam el - és te azt szeretnéd, ha mást verne ki.

 - Idióta! - csóválta meg a fejét. - Te könnyen pofázol, neked megtette Jade.

 - Shh - kaptam rá mérgesen a tekintetemet és körbe néztem, hogy ki hallotta. Szerencsére mindenki a képekkel volt elfoglalva, így nem figyeltek ránk. - Halkabban.

 - Bocs - vigyorgott most ő rám.

 - Szerintem ez legyen - szólalt meg Louis és felmutatott egy teljesen átlagos képet.

 - Miért pont ez? - értetlenkedtünk.

 - Mert a többin Jade intim közelségben van valamelyikünkkel és tudjátok, milyenek a directionerek? Többet képzelnek bele, mint ami ténylegesen benne van. Pillanatok alatt szétszednék szegény lányt, akármelyikünkkel látnák.

  Igazat kellett adnunk neki. Erről az oldalról eszünkbe sem jutott megközelíteni a dolgokat.

 - A többit meg majd átnézzük a Hellboys-szal - tette el a fotókat komoly képpel.

 Átnéztem a másik csoporthoz, ahol a fiúk lelkesen nézegették a képeket, hangosan vitatkozva, míg Jade csak bámult kifelé az ablakon, semmivel nem törődve. Annyira magányosnak és elveszetnek tűnt.

  Mikor megérkeztünk az arénához, úgy helyezkedtem, hogy a közelébe maradhassak és egy óvatlan pillanatban behúztam őt a színpad mögé, hogy beszélni tudjak vele.

Happy...

Boldog nyuszikát mindenkinek! :D
  Kedden jelentkezem az új résszel. Pusszancs: Dolores

47. rész

Jade

  "Hiába rohantam, a tűz utolért és körbevett. Ijedten néztem szét, hátha látok egy apró menekülési útvonalat, de semmit nem találtam. Egy tűzgyűrű közepén álltam és tudtam, hogy nincs menekvés. A ragyogó lángokon átnézve a barátaim alakját fedeztem fel. Ott álltak és szomorúan néztek rám. Joe megpróbált áttörni, de nem sikerült neki, elesett és a lángok elnyelték őt.

 - Neeeeeee! - ordítottam kétségbeesetten."

  Zihálva, izzadtan, össze-vissza kalimpáló szívvel ültem fel az ágyon.

 - Shhh - hallottam meg a fiú hangját magam mellől. Megkönnyebbülten bújtam vissza karjai közé. Ekkor tudatosult bennem, hogy nem igaz az egész. - Megint rosszat álmodtál? - simogatta meg a hátamat.

 - Rettenetes volt - suttogtam kiszáradt torokkal.

 - Csak egy álom volt - próbált nyugtatni.

 - Tudom, de annyira valóságosnak tűnt - néztem fel rá és szemeimmel végigpásztáztam az arcát, hogy nem látok-e rajta sérülést. Kezem magától járta be ugyanazt az utat. Jóleső sóhaj hagyta el a száját, ahogy mutatóujjamat végig húztam az ajkain.

 - Jade, ne csináld, mert így is alig bírok magammal - suttogta lehunyt szemekkel, de nem ért el vele semmit. Tovább folytattam a kényeztetését. Tarkójára vezettem a kezemet és közelebb húztam magamhoz. Szükségem volt rá, a közelségére, hogy érezzem mellettem van. Ajkaink összeforrtak és kifulladásig csókoltuk egymást. Damien horkolása térített minket vissza a valóságba, hogy nem vagyunk egyedül a szobában. Zavartan bújtam Joe nyakához, aki kuncogva ölelt át. Összebújva aludtunk el, hogy reggel ugyanígy ébredjünk.

 -Jó reggelt Hercegnőm - pislogott rám álmos szemekkel.

 - Neked is - sóhajtottam miközben azon járt az agyam, hogyan fogom túlélni a mai napot is.

 - Lehetne kicsit jobb kedved - könyökölt fel és nézett le rám. - Ma újra színpadra lépsz.

  Az álmosság egy pillanat alatt kiröppent a szememből. Döbbenten néztem rá. Már ma? Nem vagyok rá kész, sőt talán már soha többé nem leszek. Fejemre húztam a párnámat és egy hatalmasat nyögtem bele.

 - Mi a gond? - próbálta lehúzni rólam az alkalmi álcámat.

 - Nem hiszem, hogy menni fog - dünnyögtem alig hallhatóan, de ő megértette.

 - Ne csináld ezt - nézett rám szigorúan, mikor sikerült kifejtenie a párnát a kezeim közül. - Tudom, hogy mindent elvesztettél, de a hangod megmaradt. A zene, az éneklés gyógyír a bánatodra.

 - De én nem akarom - pattantam fel az ágyból idegesen. - A zene miatt vesztettem el mindent - kiáltottam fel, majd magamra kapkodtam az első ruhát ami a kezem ügyébe került.

 - JB? - nézett rám döbbenten Damien, aki ekkor lépett be a szobába. - Ez hülyeség Húgi - fogta meg a karomat - nem miattad történt.

 - De igen - toppantottam a lábammal és kiszabadítottam magam Dam kezéből. - Ha nem jövök el, még ma is élnek!

  Kirontottam az ajtón és az asztalról felkaptam a cigis dobozom, majd becsaptam magam után az ajtót. Fellifteztem a tetőre, ahol remegő kezekkel gyújtottam rá. Végre kimondtam hangosan is, ami napok óta nyomasztott. Ha otthon vagyok, megakadályozhattam volna a katasztrófát. És miért nem voltam otthon? Mert több ezer mérföldre, a világ másik végén kergettem az álmaimat.

 - Soha többé - suttogtam magam elé.

 - Mi nem lesz soha többé? - hallottam meg egy ismerős hangot a hátam mögül.

  Ijedten néztem fel a göndör srácra, aki gondterhelten járatta végig a szemét rajtam.

 - Mit keresel itt? - kérdeztem nem túl kedvesen.

 - Láttalak amikor feldúltan távoztál a szobátokból. Gondoltam, hogy idejössz és... - lehorgasztotta a fejét.

 - Mit és? - kérdeztem türelmetlenül.

 - Attól tartottam, hogy valami hülyeséget csinálsz - suttogta.

  Döbbenten néztem rá. Tényleg azt hitte, hogy képes lennék kárt tenni magamban?

 - Megnyugtatlak, nem állt szándékomban öngyilkosnak lenni. Ahhoz én túl gyáva vagyok - motyogtam az orrom alá.

 - Akkor mire mondtad, hogy soha többé?

  Elgondolkodva néztem rá, hogy mit is mondjak neki, de aztán döntöttem. Én sem értettem miért, de valamiért bízni kezdtem benne és beavattam a gondolataimba.

 - Az éneklésre mondtam. Befejeztem, többé nem akarok kiállni a színpadra.

 - Azt nem teheted! - kiáltott fel csalódottan. - A te hangodat mindenkinek hallania kell.

 - Nem megy - csóváltam meg a fejemet.

 - Miért? - ült le mellém és kérdő tekintetét rám szegezte.

 - Mert végig arra gondolok, hogy amíg én jól szórakoztam és énekelgettem, addig ők... - a felindultságtól elcsuklott a hangom.

 - Eliz... bocs, Jade - javította ki magát. - Ne erre gondolj, hanem arra, hogy mennyire büszkék lehettek rád, amiért kaptál egy ilyen lehetőséget.

  Szemeimet elfutották a könnyek, pedig még a temetésen sem tudtam sírni a hatalmas lelkiismeret furdalástól.

 - Gondolod, hogy így van? - kérdeztem, belekapaszkodva a szalmaszálba.

 - Biztos vagyok benne - bólintott komolyan.

  Végig gondoltam amit mondott és eszembe jutott róla anya utolsó mondata, amikor elbúcsúztam tőlük az indulás előtti napon. "Vidd sokra, ahogy a csillagok megírták neked!" Ha apa nem is, de ő mindenképp büszke volt rám és bízott bennem.

 - Miért törődsz velem? - szegeztem hirtelen a kérdést a fiúnak. - Elintézted, hogy ne kerüljek intézetbe, most meg... - tártam szét értetlenül a karjaimat.

 - Azt hiszem, így próbálok vezekelni a múltért - nézett el a távolba.

 Kínos csend telepedett közénk, amit a telefonja csörgése szakított meg.

 - Halló? - emelte a füléhez. - Igen, itt vagyok vele... Nem semmi baja...Jó, megyünk.

  Eltette a mobilt, majd zavartan köhintett.

 - A többiek voltak. Aggódtak érted. Paul üzent, hogy megbeszélést tart tíz perc múlva a szobánkban.

 Elnyomtam a csikket, felálltam és leporoltam a nadrágomat.

 - Akkor menjünk.

  Szótlanul szálltunk be a liftbe és ugyanilyen szótlanul álltunk meg a szobájuk előtt.

 - Harry - szólítottam meg, mielőtt beléptünk volna - köszönöm.

 - Szívesen - eresztett meg egy halvány mosolyt, majd beléptünk a szobába, ahol minden szempár kíváncsian fordult felénk.

46. rész

Joe

   Az Angliában töltött pár nap gyorsan elillant. Szinte észre sem vettük és már a repülőn ültünk. Az otthon töltött idő alatt Lou segítségével elintéztünk , mindent. A temetést, a leégett ház után járó biztosítást, amit Jade a nagykorúsága után vehet csak fel, és egy nagyobb vásárlást, mert nem maradt semmije csak egy bőröndnyi ruhája, annak a fele is Amerikában volt.

  Nézem a lányt, aki a fáradtságtól a vállamra borulva alszik. Szemei alatt sötét karikák virítanak, arca beesett és szerintem megint fogyott pár kilót. Étvágytalansága riasztó, úgy kell belediktálni pár falatot, folyamatosan figyelve rá, hogy meg is egye. Pillantásom lejjebb kúszik a mellkasát borító kötésre. Újabb tetoválással bővült a lány repertoárja. A hat csillag a melle felett igazán gyönyörűre sikeredett, de a jelentését nem árulta el. Azt mondta. hogy majd egyszer, ha eljön az ideje elmeséli.

 - Mennyi az idő? - hallom meg álmos hangját.

 - Még egy negyed óra és ott vagyunk - simítok végig az arcán amit ő, belesimulva a tenyerembe, mint egy kiscica, úgy fogad.

  Hogy állításomat igazolja bemondják, hogy kössük be magunkat, mert nem sokára leszállunk. A földet érés sikeres és gyors. A terminálban megkeresem a bőröndjeinket, majd Jadet kézen fogva elindulunk kifelé. Lou magabiztosan indul meg egy hatalmas, fekete autó felé, aminek az ajtaja kinyílik, ahogy mellé érünk.

 - Helló Josh! - köszön a fiúnak, aki egyszer már volt az alkalmi sofőrünk.

 - Sziasztok - feleli a srác mosolyogva, de mikor megakad a szeme JB-n, elkomorodik. - Sajnálom - mondja kedvesen.

 - Köszönöm - néz rá a lány és most először tűnik fel, hogy mennyire megváltozott. A szemei fénytelenek, az arca zárkózott. Beszállunk a járműbe.

 - Indulhatunk - csukja be az ajtót Lou és a fekete monstrum méltóságteljesen kigördül az útra.

Harry

   Egész nap izgatott voltam. Először nem értettem, hogy miért, de mikor meghallottam, hogy Paul elküldi Josht a reptérre, rájöttem. Ma jön vissza a lány. A lány aki miatt mostanában álmatlan éjszakáim vannak.

 - Megjöttek! - kiáltott be a folyosóról Louis, ahol eddig dekkolt, hogy elsőnek láthassa őket.

  Mind az ajtóhoz siettünk és kiléptünk a folyosóra. A lift ekkor csukódott be a kis csoport után, akik felénk közeledtek. Szemem tágra nyílt, mikor megláttam őt. Az eddig élettől sugárzó lány most árnyéka volt önmagának, de nem csak engem döbbentett meg a látvány, hanem ahogy láttam a többieket is. Niall és Zayn döbbenten néztek rá, míg Liam összeszűkült szemekkel vizslatta. Louis pedig megállt előtte némán és átölelte. Fura helyzet volt, hiszen ők alig váltottak pár szót mióta megismerték egymást.

 - Bocs fiúk, de megyünk, mert Jade fáradt - fogta meg a lány vállát Joe és elhúzta a barátomtól. JB. mint egy robot követte a srácot. Mielőtt beléptek volna a szobájukba, Elizabeth rám nézett és egy halk mondat hagyta el a száját.

 - Köszönöm Harry - suttogta és eltűnt az ikrek védelmező karjai közt. Pepe és Adam még ott maradt velünk.

 - Hazza, majd beszélni akarok veled! - szólalt meg Lou és a bőröndjét maga után húzva eltűnt a szobáját rejtő folyosón.

 - Hát ez... - meredt maga elé Zayn.

 - Nagyon durva volt - fejezte be helyette Louis.

 - Pedig ez már haladás az eddigiekhez képest - sóhajtott fel Pepe.

 - Hogy-hogy? - kérdeztük szinte egyszerre.

 - Mielőtt belefogsz a mesélésbe, szerintem menjünk be hozzánk - mutatott az ajtóra Liam. - Nem hiszem, hogy ezt egy folyosón kéne megbeszélnünk.

  Követtük őt és a nappaliban helyet foglalva várakozón néztünk a két fiúra. Adam hátra dőlt, jelezve, hogy átadja a szót Pepének, aki azonnal bele is kezdett.

 - Az első nap mi hazamentünk a családunkhoz, így csak másnap tudtuk meg, hogy Jade és Joe elmentek a házhoz. Állítólag JB teljesen kiborult a látványtól. Joe ölben vitte haza.

 - Mi a szent szarnak mentek egyáltalán oda? - csattant fel Louis.

 - Te is látni szeretted volna, hogy mi maradt az otthonodból - nézett rá villámló szemekkel Adam.

 - Ez igaz, bocs - morogta a barátom és jelezte Pepének, hogy folytathatja.

 - Mikor felébredt, megtudta, hogy Lou lett a gyámja - nézett itt rám. _ Igaz is, köszi hogy beszéltél vele. Ha ő nem lép, Jade intézetbe kerül.

  Lesütöttem a szemeimet, de így is éreztem a többiek fürkésző tekintetét.

 - Te beszéltél Louval? - kérdezte döbbenten Niall.

 - Igen - morogtam.

 - Miért? - nézett rám bizalmatlanul az ír.

 - Láttam, hogy Damien hiába próbálja elérni, hogy velük maradhasson. Különben is, tartoztam neki ennyivel azok után amit tettem vele - halkult el a hangom. A többiek hallgatása felért egy helyesléssel.

 - De ez még nem ok arra, amit láttunk - mordult fel Liam. - Jade olyan, mint egy élőhalott.

 - Nem tudjuk, hogy mi történt vele. Azóta alig beszél, nem eszik és éjjel rémálmai vannak. A legfurcsább az volt, hogy egy könnycseppet sem ejtett a temetésen, úgy állt ott mint egy szobor. Rohadt ijesztő volt. Mintha fel sem fogná, hogy mi történik körülötte - magyarázta Pepe.

 - Mi már nem tudjuk, hogy mit tegyünk, mindent megpróbáltunk már, de nem segített semmi - sóhajtott fel Adam.

 - Hagyjunk időt neki - szólalt meg Zayn is. - Nagyon nagy traumát kell feldolgoznia.

  Percekig ültünk néma csendben, majd eszembe jutott, hogy mit ígértem Lounak.

 - Nekem mennem kell, megnézem, mit akar kedvenc sminkesem - álltam fel a fotelből.

  Biccentettek, de nem szólaltak meg. Gondterhelten néztek maguk elé és próbálták kitalálni, mivel segíthetnének a lánynak átvészelni ezt az időszakot.