2014. április 28., hétfő

50. rész

Jade

 - Mi legyen a ráadás? - fordult hozzám Damien és én gondolkodás nélkül vágtam rá:
 - TH és Kerli Strange.
  Túl vagyunk egy újabb egyórás koncerten, ahol ismét megérezhettem a siker ízét, de még az sem tudta csillapítani a bennem dúló érzelmeket.
  Joe rám kapta a tekintetét, de én inkább nem néztem rá. Ez a szám egy olyan időszakra emlékeztetett, mikor nagyon sokat foglalkoztam az öngyilkosság gondolatával. Akkor úgy éreztem, hogy ez a világ nem nekem való, kívülálló vagyok és senkinek nem leszek jó.
 - JB? - nézett rám kérdőn, de a többiek már bele is fogtak a zenélésbe, így visszaálltam a mikrofonhoz és belekezdtem az éneklésbe.


 A freak of nature 
Stuck in reality 
I don't fit the picture 
I'm not what you want me to be 
Sorry 

Under the radar 
Out of the system 
Caught in the spotlight
That's my existence 
You want me to change 

But all I feel is… 
Strange, strange 
In your perfect world 
So strange, strange 
I feel so absurd in this life 
Don't come closer
In my arms, 
Forever you'll be strange, strange 

You want to fix me, push me
Into your fantasy 
You try to give me, sell me 
A new personality 

You try to lift me 
I don't get better
What's making you happy 
Is making me sadder 
In your golden cage 

All I feel is strange, strange
In your perfect world 
So strange strange 
I feel so absurd in this life 
Don't come closer 
In my arms 




Forever you'll be strange, strange 

Like me 

(Strange) When you touch me 
(Strange) When you kill me 
(Strange) All I feel is strange 
In my dreams together, 
We'll be… 

Strange, strange 
In your perfect world strange 
Strange! (I am so strange), 
Strange! (I am so strange) 
Strange, strange
In your perfect world 
So strange, strange 
I feel so absurd in this life 
Don't come closer 
You'll die slowly 
In my arms, 
Forever you'll be strange, strange 
Like me…


  Észre sem vettem, hogy közben árulkodó könnycseppek kelnek útra az arcomon. A tömeg áhítattal hallgatta az előadásunkat és mikor az utolsó hangok is elhaltak, őrült ovációba törtek ki. Megköszöntem nekik a ma estét, majd felkonferáltam a One Directiont.


 - Állj meg! - hallottam meg a barátom hangját, mikor a dohányzó felé indultam. Elkapta a karomat és maga felé fordított. - Ez mi az isten volt!? - nézett rám aggódva. - Ugye nem?
 - Nem - ráztam meg a fejem, majd ránéztem. Most, hogy tudtam a titkát, nyitott könyvként olvastam le az arcáról az érzelmeit, amik megrémítettek.
 - Akkor miért? Kicsim - simított végig lágyan az arcomon és én akaratlanul is behunytam a szemem, mert jól esett az érintése. - Ezt csak akkor énekled, ha valami baj van. Mi történt?
  Éreztem ahogy teste megfeszül a válaszomra várva. Kinyitottam a szemeimet és ránéztem. Összefonódó tekintetünk olyan volt, mintha egymás lelkébe látnánk. Hatalmas sóhaj hagyta el a számat, majd belevágtam. Tudtam, ahogy kimondom, minden megváltozik.
 - Be kell fejeznünk ami kettőnk közt van - jelentettem ki határozottan, hogy még csak eszébe se jusson kételkedni a szavaimban. Szemei a döbbenettől elkerekedtek.
 - De...miért? - kérdezte értetlenül.
 - Mert én nem tudom viszonozni az érzelmeidet - simítottam végig az arcán, mire a kezem után kapott és a tenyerembe csókolt.
 - Én ... nem... - szabadkozott.
 - Tudok róla Joe - néztem keményen a szemébe, hogy ne hazudjon. Láttam, ahogy pillanatok alatt összetört. A szívem belefájdult, de nem tehettem mást. Mellettem nem lenne boldog.
 - Jade, kérlek! Ne taszíts el magadtól - kapott a derekam után és erősen magához rántott.
 - Megbeszéltük - próbáltam hatni a józan eszére. - Nincs érzelem.
 - Nem tehetek róla - suttogta a hajamba. - Adj egy kis időt és...
 - Mit és, Joe? Kiszeretsz belőlem? - néztem rá gúnyosan, de közben majd belehaltam, hogy így kell viselkednem vele. Elakartam hitetni vele, hogy egy szívtelen dög vagyok, hogy ne fájjon neki annyira ez az egész.
 - Kicsim - csókolta végig a nyakamat, simogatta a hátamat, mindent bevetve, amivel letudna venni a lábamról. - Nem számít, ha te nem érzel így, én megelégszek annyival, hogy melletted lehetek.
 - Joe - szakítottam ki magam a karjaiból - vége, eddig tartott - csattantam fel, mert nem szerettem volna ha még jobban megalázza magát. Felnéztem Damienre, aki ekkor jelent meg az öccse háta mögött. - Sajnálom, de nekem ez nem megy - sírtam el magam és elindultam hátrafelé.
 - Jade - nézett rám összetörve, könyörgő szemekkel Joe, de én csak megráztam a fejem.
 - Sajnálom - ismételtem önmagam és megszaporáztam a lépteimet, hogy minél hamarabb kijussak az épületből. Amint kiértem, megakadt a szemem a turnébuszon. A sofőr nem kérdezett semmit, felengedett rá. Leültem az egyik ülésre és utat engedtem a könnyeimnek. Fájt, hogy elveszítettem a legjobb barátomat, de tudtam, hogy helyes döntést hoztam. Ő olyan lányt érdemel, aki viszont szereti őt. Észre sem vettem és álomba sírtam magam.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése