2014. április 24., csütörtök

49. rész

Jade

 - Mi a fene...? - néztem mérgesen a fiúra, aki a csuklómnál fogva berántott a színfalak mögé.
 - Végre valami érzelmet is látok az arcodon - mosolyodott el Zayn.
 - De jó neked - gúnyolódtam, majd el akartam menni.
 - Jade - fogta meg újra a kezemet. - Miért taszítasz el magadtól mindenkit?
 - Nem teszem - válaszoltam halkan, de még én sem hittem el amit mondtam.
 - De igen. Mióta visszajöttél, figyellek. Nem beszélsz senkivel és teljesen elzárkózol tőlünk.
 - Nincs kedvem beszélgetni - vontam meg a vállamat.
 - Ne legyél ennyire ellenséges, csak segíteni szeretnék! - nézett rám haragos tekintettel.
 - Azzal segítesz, ha nem nyaggatsz - csattantam fel.
 - Ne csináld ezt! Szükséged van valakire, akivel megbeszéled az érzéseidet.
 - Ez lennél te? - húztam gúnyos mosolyra a számat.
 - Én, Niall vagy Lou, mindegy csak valakinek mond el, mit érzel, mert ha magadba zárod, fel fog emészteni.
 - Mi vagy te, pszihomókus?
 - Jade, kérlek - lépett közelebb hozzám ami engem hátrálásra késztetett. - Legyél olyan, mint régen.
 - Te ezt nem érted! - ordítottam rá. - Semmi sem lesz már olyan, mint akkor. Régen volt családom, otthonom. Most nincs semmim - hunytam le a szemeimet.
 - Én csak azt tudom, hogy volt egy apád aki vert, volt egy otthonod ahonnan mindig menekültél és voltak barátaid, akik még most is megvannak, de te nem engeded, hogy veled legyenek.
 - Nem engedhetem, mert ha mellettem vannak csak a bajt hozom rájuk - suttogtam rekedten, miközben az áruló könnyeim kibuggyantak a szemem sarkából és vékony, sós csíkot húztak az arcomon.
 - JB ez butaság - húzott magához és átölelt. - Nem miattad történnek a rossz dolgok.
  Válaszolni már nem tudtam, mert elemi erővel rám törő zokogás kezdte rázni a testemet. Felszakadtak a sebek a lelkemben, amiket eddig rejtegettem és egyre jobban fájtak. Ha Zayn nincs velem, összeesek és a padlón végzem, de így szoros ölelésébe vont és türelmesen várta, hogy lecsillapodjon a sírásom. Közben a hajam simogatta és megnyugtató szavakat suttogott a fülembe, mint egy kisgyereknek.
 - Jade? - hallottam meg Joe hangját, majd ő maga is megjelent mellettünk. - Mit csináltál vele? - támadt azonnal Zaynnek.
 - Semmit - nézett rá nyugodtan a fiú, de nem engedett el.
 - Látom - pattogott tovább a barátom - azért borult ki ennyire.
 - Zayn csak segíteni akart - fordítottam felé az arcom.
 - Kicsim - nézett rám elérzékenyülve. - Mi a baj?
  Megráztam a fejem, hogy nem akarok róla beszélni, de a bradfordi fiú nem hagyta.
 - Jade, ne csináld! Az előbb beszéltük meg, hogy nem taszítod el őket.
  Sóhajtva hunytam le a szemem és a fejemet visszafúrtam Zayn mellkasába. El akartam bújni a világ elől, el akartam tűnni a föld színéről, nyugalmat akartam.
 - JB? - a Joe hangjából kihallatszódó aggodalom megmelengette a szívemet, de nem fordultam felé. Egyszerűen még nem ment.
 - Hagyj még egy kis időt neki - morogta Zayn Joenak.
 - De mennyit? - kérdezte olyan fájdalmas hangon a barátom, hogy a szívem majdnem beleszakadt.
 - Nem tudom - szólaltam meg nagyon halkan, de meghallották. Joe szomorú szemekkel nézett rám, majd egy hatalmas sóhaj után otthagyott minket.
 - Szeret téged - nézett Zayn utána.
 - Tudom, én is őt.
 - Nem, félreérted. Ő szerelmes beléd.
 - Mi? Dehogy! - löktem el magam a biztonságot adó karjai közül. - Csak barátok vagyunk.
 - Joe nem így gondolja. Lehet, hogy azt mondja, de az arcára van írva, hogy többet érez irántad.
 - Az nem lehet - suttogtam hitetlenkedve, de mikor felnéztem Zayn arcára, tudtam, hogy igazat mond. Szívemet görcs szorította össze a gondolatra, mert ha tényleg így van, akkor minden megváltozik köztünk.
 - Azt hiszem, most levegőre van szükségem - motyogtam és sietős léptekkel hagytam el a búvóhelyünket. Végigszaladtam a folyosón, meg sem hallva az utánam kiabáló Damien hangját. Ahogy kivágtam az egyik hátsó kijárati ajtót, megkönnyebbülve szívtam be a friss levegőt. Körül néztem, de végre egyedül voltam. Zsebemből előhalásztam a cigisdobozomat és rágyújtottam. Mélyen letüdőztem a füstöt és jóleső sóhajjal fújtam ki.
 - JB, nem hallottad, hogy szóltam? - lépett ki mellém Dam.
 Végig néztem rajta. Teljesen olyan volt, mint Joe. Eszembe jutottak Zayn szavai és úgy éreztem itt az idő, hogy tiszta vizet öntsünk a pohárba. Damiennél senki nem ismeri jobban az öccsét.
 - Mióta tudod? - szegeztem neki a kérdést.
 - Mit? - nézett rám értetlenül.
 - Hogy Joe szerelmes belém - kíváncsi tekintettel fürkésztem az arcát ahonnan azonnal letudtam olvasni az igazságot.
 - Ki mondta el? - hajtotta le a fejét.
 - Nem az a lényeg, hanem, hogy nem szóltatok - pirítottam rá.
 - Mégis mit kellett volna mondanom? JB az öcsém beléd esett, de ne haragudj rá és ne hagyd el ezért - emelte fel a fejét és gúnyosan nézett rám.
 - Nem csak... - csuklott el a hangom. - Te is tudod, hogy ez mit jelent? - acéloztam meg szívemet.
 - Ne tedd ezt vele - fogta könyörgőre, mikor rájött, hogy miről beszélek. - Nem hagyhatod el, te vagy a mindene.
 - Dam, mi ezt annak idején megbeszéltük Joeval. Csak addig működik a dolog, míg nincsenek érzelmek. Bűntudatom lenne, hogy úgy vagyok vele együtt, hogy nem tudom viszonozni az érzéseit - szívtam bele a cigimbe, majd a csikket elnyomva ránéztem a fiúra. - Sajnálom, Joe jobbat érdemel nálam.
  Belöktem az ajtót és otthagytam a magába roskadt Damient.

2 megjegyzés:

  1. Na ez az a rész amit nem akartam olvasni :( Imádom Joet nem szeretném ha Jaddel vége lenne ennek az egésznek. Nem terelnéd úgy az egész sztorit hogy Joeba legyen szerelmes? :$ Kérlek :((

    VálaszTörlés
  2. Szia Niki!
    Először is örülök, hogy újra itt vagy. :D Másodszor ennek a sztorinak már meg van a vége, de nem árulom el, hogy mi. :p Majd idővel megtudod, hogy kit választ JB és azt is, hogy miért. :D Pusszancs: Dolores

    VálaszTörlés