81.rész

Joe

  - Mi a fenének kellett idejönnünk? - tettem fel mérgesen a kérdést a mellettem caplató bátyámnak.

 - Paul beszélni akar velünk.

 - Minek?

 - Nem mondta, de szerintem az új lemezről, amivel már hetek óta nyaggat.

 - Jó vicc - húztam el a számat.

  Ahogy befordultunk az egyik folyosóra, egy fülbemászó dallam ütötte meg a fülünket. Kíváncsian sétáltunk a keverőszoba ajtajához, ahol megláttuk a One Directionos fiúkat, akik éppen egy papírból énekeltek. A szöveg szívbemarkoló volt, mint ahogy a zene is. Rögtön Jade ugrott be róla. Mikor vége lett a dalnak, megtapsoltuk a fiúkat, mert tetszett az előadásuk. Kezet fogtunk mindenkivel és szokás szerint néhány mondat után megint JB-nél lyukadtunk ki. Már a neve hallatától is fájdalmas csomóba ugrott össze a gyomrom. Rettenetesen hiányzott. Jó lett volna tudni, hogy hol van, mi van vele, mit csinál. Damien nagyon sokáig, sőt talán még most is engem okolt az eltűnéséért, mert szerinte nem voltam normális az utolsó együtt töltött éjszakánk után és túlzásba vittem a felejtésre irányuló tetteimet. Tudom, hogy nem voltam túl visszafogott a csajokkal kapcsolatban és, hogy Jade idegeire mentem, mikor éjszaka a szobája mellett szexeltem velük, de azt hittem, hogy féltékeny lesz és visszajön hozzám. Baromi nagyot tévedtem. Ezzel inkább elüldöztem a lányt, akit a mai napig nem tudok kiverni a fejemből.

  Néhány mondat után otthagytuk a fiúkat és Paul irodájához siettünk. Damien bekopogott, majd a menedzser kikiabálása után beléptünk.

 - Sziasztok! - köszönt ránk mosolyogva, majd hellyel kínált. - Gondolom tudjátok, hogy miért hívtalak ide titeket - nézett ránk.

 - Van sejtésünk róla, de már a múltkor is elmondtam, hogy JB. nélkül nem tudunk új lemezt csinálni - ingatta meg a fejét a bátyám.

 - Pedig muszáj lesz.

 - Nem érted, hogy nem megy? - nyögött fel Dam idegesen. - Jade és én írtuk a banda számait. Most, hogy ő nincs itt, én egyedül kevés vagyok.

 - Ennyi? - húzta fel a szemöldökét Paul. Bólintottunk. - Nos, akkor probléma megoldva - tolt elénk egy halom nyomtatott papírt.

 - Mik ezek? - vettem kezembe óvatosan a lapokat, mintha félnék tőlük.

 - Dalszövegek. Olyanok amik illenek a Hellboys stílusához - dőlt hátra elégedetten a férfi.

  Dam és én olvasgatni kezdtük a sorokat. Nehéz volt beismerni, de tetszettek.

 - Honnan vannak? - nézett fel kíváncsian a bátyám.

 - Harry egyik ismerőse írta. Amikor elolvastuk őket, úgy gondoltuk, hogy a ti bandátoknak jobban feküdne ez a zenei stílus. Egyetlen kivétel volt, azt a másik csapat kapta meg.

 - Gondolom, az volt az amit az előbb hallottunk - morogta a bátyám, de láttam rajta, hogy fejben már nem itt jár. Ujjai már az egyik dal ütemére mozogtak.

 - És tetszett? - hajolt kíváncsian felénk Paul.

 - Egész jó volt - vontam meg a vállamat, de semmi pénzért nem vallottam volna be, hogy nagyon is tetszett.  - Viszont igazad volt, az a szám jobban illik a nyálasokhoz.

 - Joe - csóválta meg a fejét a menedzser, miközben Damien a papírok mögé rejtette a vigyorát.

 - Elvihetem őket? - szedte össze a papírokat Dam.

 - Persze.

 - Ö..oké... - néztem bizonytalanul a testvéremre. - Ha sikerül zenét írnod rá, még akkor is ott van az a gond, hogy ki énekli fel a lemezre?

 - Nem tudom - húzta el a száját.  - De abban biztos vagyok, hogy nekem kellenek ezek a számok. Nagyon jók és már most inspirálnak, pedig tudod, hogy mióta Ő elment, nem igazán volt ihletem, és ha csak ezen múlik, akkor keresünk valakit JB. helyére... - mondta ki, mire gyilkos pillantást vetettem rá -...ideglenesen - fejezte be a mondatát. - Figyelj, Jade lelépett, de nekünk attól még tovább kell élnünk. Ő is ezt kérte - győzködött róla.

 - Lehet, hogy ki kéne írni egy versenyt - gondolkodott hangosan Paul, az állát simogatva. - Jó reklám lenne a készülő lemeznek és az énekes gondjaitok is megoldódnának.

 - Erre még visszatérünk - köszörülte meg a torkát Dam. - Most ha nem gond lelépnénk.

 - Nem, persze - intett Paul. - Gondolkodjatok el ezen a versenyen, mert nem maradhattok énekes nélkül és szerintem ti is jobb szeretnétek hallani, hogy ki kerül a bandába, minthogy odategyünk egy vadidegent.

 - Jó, majd...hívunk - köszöntünk el és amilyen gyorsan csak tudtunk távoztunk.

 - Na persze, mert JB-t olyan könnyű helyettesíteni - morogtam a lift felé sétálva.

 - Hát...végül is - gondolkodott el Dam - ha a Nightwishnek sikerült...?

 - Ez a gond! - csattantam fel. - Nekik se jött össze! Tarja után Anette sehol nem volt!

 - Nyugi - csitított a bátyám. - Egyenlőre nem mondtam semmi konkrétat, de azt neked is be kell látnod, hogy tovább kell lépnünk Jadevel vagy nélküle.

  Tudtam, hogy igaza van, de nem akartam beismerni. Ha elfogadtam volna az indokait, az olyan lett volna, mintha elismerném, hogy Jade soha többé nem jön vissza hozzám és ebbe belegondolni sem mertem. A szívem egyik legrejtettebb zugában még mindig bíztam benne, hogy ő és én idővel újra együtt leszünk.