82.rész

Jade

   Kezeimet tördelve álltam az ajtó előtt. Harry biztatóan rám mosolygott, amitől vettem egy nagy levegőt és bekopogtam.

 - Tessék! - hallottam meg a férfi hangját és tudtam, hogy innentől már nincs vissza út.

  Mikor Harry néhány napja hazajött és elmesélte, hogy mit beszélt Paullal, lefagytam majd hevesen tiltakoztam az ötlet ellen, miszerint beszéljek a menedzserrel. De Hazza türelmes volt és szinte mindennap elmondta, hogy miért is lenne az jó nekem, ha elfogadnám a kiadó ajánlatát. Ő nyert főleg, hogy Niallt is beavatta, aki szintén el volt ragadtatva az ötlettől, hogy az én egyik számomat énekeljék fel a lemezükre. Végül aztán beadtam a derekamat és beleegyeztem, hogy elmondja Paulnak, hogy én vagyok a titokzatos szövegíró. Most pedig remegve léptem be a szobába, hogy megkapjam életem talán legnagyobb lecseszését.

 - Szia Paul! - intettem egyet a szinte kővé vállt menedzsernek majd zavartan lesütöttem a szemeimet.

 - Jade? - ejtette ki a nevemet csodálkozva, majd mikor magához tért, felugrott az asztaltól. - Hol a fenében voltál? Miért tűntél el? Miért csináltad ezt velünk? - ölelt magához, amitől nem kicsit lepődtem meg. - Hű, a fiúk, hogy fognak örülni neked - mosolygott rám teli szájjal.

 - Öhm, volna itt egy kis gond - pislogtam először Harryre, majd Paulra.

 - Mond csak - tolt el magától.

 - Nem szeretném, ha tudnák, hogy itt jártam.

 - Mi? De mégis miért? - nézett rám döbbenten. Kezeimet óvatosan végig húztam magam előtt, majd megállapodtam a pocakomon, ami így a terhesség felénél már elég jól látszott, de egy lenge ruhával azért még el lehetett rejteni.

 - Ó - huppant le a székébe. - Ti...? - járattam köztünk a tekintetét.

 - Nem - ráztam, meg a fejemet. - Nem Harry az apja, de hogy ki abba inkább ne menjünk bele.

 - Oké - bólintott. - Üljetek már le - mutatott a székekre. - Amúgy jól vagy? Nem kérsz semmit? Mert ha igen, akkor csak egy szavadba kerül - hadarta a férfi, de nevetve leállítottam.

 - Jól vagyunk és nem kérek semmit, csak azt, hogy a fiúk ne tudjanak a felbukkanásomról.

 - Nem ígérhetem meg, de azért megpróbálom titokban tartani - nézett rám gondterhelten. - Gondolom oka van annak, hogy ezt kéred, ezért inkább nem firtatom tovább a dolgot.

 - Köszönöm - mosolyogtam rá hálásan.

 - Szóval akkor te vagy Harry titokzatos ismerőse, aki ezeket a dalokat írta - mutatott egy paksamétára az asztalán.

 - Dalokat? - néztem furcsán rá. - Én úgy tudtam, hogy csak egy számról van szó - néztem a mellettem ülő srácra, aki bűnbánóan leszegte a fejét.

 - Nos igen, Hazzáék albumára csak egy számot raknánk fel, mégpedig a You and I-t. Viszont - tette össze az ujjait és elkomolyodva nézett rám - a többi számot egy másik együttesnek szántuk.

 - Többi számot? - értetlenkedtem. - Harry?! - néztem mérgesen a fiúra. - Mégis mennyi dalt hoztál el?

 - Nem tudom - vonta meg a vállát a göndör hajú - csak ami tetszett - eresztett meg felém egy bugyi olvasztó mosolyt.

 - Baszd meg - ingattam meg a fejemet. - Milyen bandának? - fordultam vissza a menedzser felé.

 - A... Hellboysnak - nyögte ki Paul.

 - Mi van? - pattantam fel a székről és a hirtelen mozdulattól megszédültem. Harry elkapta a kezemet és visszahúzott.

 - Nyugi. Ne ugrálj és ne idegeskedj, mert az árthat Manócskának - simított végig a hasamon, amitől egyből lenyugodtam. Kifújtam a levegőmet és egy hálás mosolyt küldtem felé, mert örültem, hogy még helyettem is gondol a babára.

 - Tuti, hogy nem Harry az apja? - pislogott ránk Paul kíváncsian miközben az előző jelenetet dolgozta fel.

 - Száz százalék - biztosítottam róla.

 - Megnyugtattál - bólintott -, de térjünk vissza a tárgyra. Szóval, odaadtam a dalokat Damiennek és nagyon úgy tűnt, hogy tetszettek neki.

 - De kivel akarja elénekeltetni? - kotyogott közbe Harry.

 - Joe is ezt kérdezte - ejtette ki azt a nevet Paul a száján, amitől azonnal gombóc keletkezett a torkomban.

 - Ők... jól vannak? - szaladt ki a kérdés a számon.

 - Fogjuk rá. Szerintem nagyon el vannak anyátlanodva nélküled. Hiányzol nekik - forgatta szavait tőrként a szívemben a férfi.

 - Nekem is hiányoznak - suttogtam magam elé.

 - Akkor miért nem...?

 - Nem - csattantam fel. - Csak feldúlnám az életüket.

 - Tehát valamelyiküké a baba - állapította meg szemfülesen Paul. Összeszorítottam a számat és kibámultam az ablakon. - Oké, felfogtam, hogy ez nem az én dolgom - tette fel a kezeit. - Remélem, azt tudod, hogy bármire szükséged van, rám mindig számíthatsz, csak szólj!

 - Köszi - lágyultam el a kedvességétől.

 - Azért jó lenne valahogy megoldani ezt a helyzetet - sóhajtott fel. - Nézd, nekünk kellenek a dalaid. Mondj egy árat és remélem, hogy megtudunk egyezni.

  Harry megszorította a kezemet és utána kezdetét vette egy hosszadalmas megbeszélés a menedzser és köztem, aminek a végén mindketten elégedetten álltunk fel a tárgyalóasztaltól.

 - Beszélek az ügyvédekkel és ha minden jól megy, akkor holnap aláírjuk a papírokat.

 - Oké - mosolyogtam rá boldogan.

 - Nem holnap kell menned ultrahangra? - nézett rám Harry kérdőn.

 - Basszus! - kaptam a fejemhez. - De jó, hogy figyelmeztetsz - pislogtam hálásan a srácra. - Így viszont nem tudom mikor tudok bejönni, mert lehet, hogy elhúzódik a vizsgálat - szabadkoztam.

 - Jössz amikor végeztél - mosolygott rám Paul. - A papírok megvárnak és a lényeg, a szóbeli megegyezés már megvan.

 - Ahogy végeztem az orvosnál, egyből ide jövök - ígértem meg.

 - Jó, de nem kell rohannod, óvatos legyél - figyelmeztetett. - Lehet már tudni, hogy kisfiú lesz vagy kislány?

 - Még nem - ráztam meg a fejemet. - Ha minden igaz, holnap erre a titokra is fény derül.

 - Menjünk - tette a hátamra a kezét Harry és óvatosan kitolt az ajtón. Elköszöntem Paultól és követtem a barátomat az autójához.

 - Hova? - kérdezte vigyorogva, mikor beültem mellé.

 - Haza - sóhajtottam fel miközben hátradőltem az ülésben.

 - Fáradt vagy? - nézett rám aggódva.

 - Kicsit - vallottam be.

 - Akkor legjobb lesz, ha megállok egy Nando's-nál és veszünk valami kaját. Ne kelljen a főzéssel bajlódnod.

 - Köszönöm Haz - pislogtam rá a könnyeimen keresztül, mert nagyon meghatott, hogy ennyire törődik velem. - Örülök, hogy olyan barátom van, mint te.

  Egy pillanatra megfeszültek az izmai a kormány körül, de aztán rám mosolygott.

 - Én pedig örülök, hogy a barátodnak tartasz.