Jade
Ülünk a gépen és repülümk haza. Haza? Ez a szó mostantól nem jelent nekem semmit. ? Minden, amit jelentett megszűnt a szüleim halálával. A fásultság, ami a hír óta rám telepedett, egyre nagyobb méreteket ölt a testemben és a lelkemben. Úgy érzem magam, mint aki teljesen üres, csak egy hüvely vagyok akiből a férgek kirágták az érzelmeket. Délután óta, mikor Joe karjaiban felébredtem, egy könnycsepp sem hagyta el a szememet. Arcomra ráfagyott a közönyösség álarca. Nem tudok sírni, pedig érzem, hogy valami feszít belülről.
- Kérsz valamit? - simít végig a karomon Lou. Nem tudom miért van itt, miért jött velünk. Talán Paul kérte meg, hogy kísérjen el minket. Fogalmam sincs. Nemleges válaszként megrázom a fejemet és tovább bámulok kifelé az ablakon. Nézem a kinti világot, ami nagyon jól jellemzi a bennem dúló érzéseket: sötét és fagyos.
- Aludj egy kicsit - szólal meg Joe mögülem.
- Nem tudok - suttogom inkább csak magamnak és igazat mondok. Ahányszor elaludnék, mindig újabb és újabb képek villannak be a szüleimről.
- Tessék, hallgass zenét - nyújtja át a lejátszóját Lou. - A zene sok mindenre gyógyír.
Elveszem tőle a kütyüt és a fülembe dugom a headsetet. Elindítom és meglepődve hallgatom, hogy egész jó ízlése van a nőnek. Szemeimet lehunyom, hogy jobban át tudjam adni magam a zenének. Nem alszom, ez inkább hasonlít egy relaxációs gyakorlatra. Olyan érzés, mintha a dallamok kitörölnék belőlem a fájdalmat.
- Jade - lökdösik meg a vállamat, mire kihúzom a fülemből a dugót és kérdőn nézek Loura. - Kapcsold be az övedet, mindjárt leszállunk.
Csodálkozva nézek ki a mellettem lévő ablakon és meglepődve veszem észre, hogy annyira belemerültem a zenébe, hogy észre sem vettem a több mint tíz órás utat.
- Köszönöm - adtam vissza a lejátszót a nőnek, aki egy apró mosollyal fogadta és eltette a táskájába.
- Remélem azért hallgatható volt?
- Voltak egészen fura számok, de a Guns'n Roses mindent vitt - közöltem vele. - A November Rain kimondottan tetszett, pont a hangulatomhoz illett - mondtam, mire egy döbbent pillantást kaptam a mellettem ülőtől.
Végre leszálltunk és kinyújtóztathattam az elgémberedett tagjaimat.
- Hová megyünk? - kérdeztem, miután a fiúk levadászták a csomagjainkat és beültünk egy taxiba.
- Hozzánk - felelte Damien. - Úgy gondoltuk, hogy tök felesleges a szálloda, ha haza is mehetünk.
A szóra összerándult az arcom.
- Jó ötlet - nyögtem ki.
A ház előtt kiszállva megrohamoztak az emlékek az utolsó napunkról, amikor is rohanva tettük meg az utat a reptérig, hogy elérjük a gépet, ami a turnéra vitt minket. Sokat hülyéskedtünk közben, egymást ugrattuk folyamatosan, pedig az én gyomrom már görcsben volt a gondolattól, hogy Harry mellett leszek. Mennyi minden történt azóta, mintha hónapokkal ezelőtt lett volna, pedig csak egy hete történt.
Belépve a házba rend, de áporodott levegő fogadott. Azonnal az ablakhoz léptem és kinyitottam.
- Gyere, megmutatom a szobádat - szóltam Lounak és felvezettem a vendégszobába.
- Te hol alszol? - nézett rám kíváncsian.
- Joeval szoktam - vontam meg a vállam és ott akartam hagyni, de a kérdése megállított.
- Akkor te és ő...?
- Nem - ráztam meg a fejemet. - Ez csak olyan barátság extrákkal.
- Ó - kerekedtek el a szemei, de nem kérdezett többet.
Lesétáltam a lépcsőn és a bejárati ajtóhoz indultam.
- Hová mész? - lépett mellém Joe.
- Látnom kell - suttogtam.
A fiú nem szólt csak megfogta a kezemet és elindultunk. Furcsa volt az ismerős utcákon sétálni. Kívülről gondtalannak nézhettünk ki. A sarkunkon befordulva a szél már messziről hozta felénk a bűzt, amit az elszenesedett ház falai árasztottak.
- Jézusom - nyögött fel Joe amint meglátta, hogy mi maradt a jól ismert lakásból. Nekem még ennyire sem tellett. Gyomromat megülte a kesernyés bűz és csak bámultam a volt otthonom torzóját. Az emelet teljesen eltűnt, a földszint romjai feketén meredeztek az ég felé. Bele sem mertem gondolni, hogy mekkora lehetett a tűz, ami így elpusztított mindent. Lábaim önálló életre kelve indultak el a volt bejárat irányába.
- JB - nyúlt értem Joe - nem hiszem, hogy jó ötlet oda bemenni. Nem véletlenül van elkerítve minden - mutatott a "Veszély" feliratú sárga szalagra, ami körbe futott a rom körül.
- De muszáj - néztem rá könyörögve. Nagyot sóhajtott, de elengedett.
Bokáig süllyedtem a vizes hamuba, de nem érdekelt. A nappali romjait kerestem, hátha megmenthetek még valamit. Csalódottan néztem körül. Nem találtam semmit amit érdemes lett volna megtartanom. Csak álltam a romok közepén és bámultam ki a fejemből. Most tudatosult bennem, hogy nincs már családom, nincs semmim. Fásult arccal néztem szét a szószerint füstölgő romok közt. Sokkolt az egész. Kínomban hisztérikus nevetésben törtem ki. Csak nevettem, nevettem. Alig érzékeltem, hogy Joe hozzám lép és óvatosan kivezet az utcára. Az emberek szánakozva néztek rám, míg visszafelé támogatott a házukhoz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése