104.rész

Jade

   A napok úgy elrepültek mellettem, hogy szinte észre sem vettem. Az időm nagy részét a lányokkal való foglalkozás töltötte ki. Mostam, főztem, takarítottam amikor pedig volt egy csepp szabadidőm, tollat ragadtam és újabb dalszövegeket írtam. A fiúkkal való kapcsolatom egy időre háttérbe szorult.

Éppen befejeztem a teregetést, mikor meghallottam a zár zörgését. Kíváncsian fordultam az ajtó felé, hogy lássam, ki örvendeztet meg a jelenlétével, mivel szinte mindenkinek volt kulcsa a házamhoz. Ez azért volt hasznos, mert így nem verték fel a csengővel az esetleg alvó babákat.

 - Szia - lépett be a nappaliba Joe és egy lehengerlő mosollyal mellém lépett. - Hogy vannak az én szerelmeim? - nyomott puszit a fejemre, majd a résnyire nyitott gyerekszoba ajtajához ment és bekukucskált.

 - Végre alszanak - sóhajtottam fel fáradtan és hátradőltem a konyhaszéken.

 - Nyűgösek voltak? - ült le mellém a srác.

 - Nagyon - bólintottam. - Úgy néz ki, jön a foguk.

 - Máris? Nem túl kicsik még? - nézett rám Joe rémülten.

 - A védőnő szerint nem. Minden kisbaba máskor kezdi a fogzást. Ők pedig már olyan fejlettek, hogy megindult náluk a folyamat, de sajnos ez a nyáladzáson kívül a fájdalomban is megnyilvánul.  Egész éjjel sírtak. Mire Hanna elaludt, Joanne kezdett rá és ezt csinálták felváltva - ásítottam nagyot.

Joe kitolta maga alól a széket és mögém sétált. Ujjai a vállamra siklottak és masszírozni kezdte az izomcsomókat. Tettére elégedett sóhaj hagyta el a számat.

 - Ez...annyira jó - nyögtem fel lehunyt szemekkel. A testemet kellemes borzongás járta át az érintésétől, de nem foglalkoztam vele. A fáradtság elemi erővel tört rám és mire észbe kaphattam volna, már ülve elaludtam a széken.

Nem tudom mennyi időre dőltem ki, csak arra ébredtem, hogy nem messze tőlem valakik sutyorognak. Mivel kíváncsi természet voltam, így még egy ideig színleltem az alvást és kihallgattam a szobában lévőket.

 - Baromi kimerült volt - sóhajtott fel Joe. - Azt sem vette észre, hogy felemeltem és lefektettem. 

 - Nem kéne ennyit vállalnia - mordult fel egy ismerős rekedtes hang. Csodálkozásom még nagyobb lett, hiszen még nem hallottam, hogy Joe és Harry ilyen nyugodtan elbeszélgessenek egymással. Eddig mindig találtak rá okot, hogy összevesszenek. - Többet kéne segítenünk.

 - De ha egyszer nem engedi? - méltatlankodott a raszta hajú. - Te is tudod, milyen önfejű.

 - Tudom - csendült fel Harry hangja amiből kihallottam, hogy mosolyog. - Pont ez miatt a makacssága miatt szeretjük őt.

 - Ja - horkant fel Joe, majd pár perc hallgatás után újra megszólalt és a kérdése felkeltette az érdeklődésemet. - Tudja már, hogy elmentek?

 - Nem - komorodott el a göndör. - Egyikünk sem tudja, hogyan mondjuk meg neki. Niall már attól hisztizni kezd, hogy itt kell hagynia a lányokat, én meg a gondolatától is rosszul vagyok, hogy hónapokig kettesben marad veled.

 - Pedig elhiheted, hogy vigyázni fogok rá - csöpögtek gúnytól a gitáros szavai.

 - Gondolom - vágott vissza neki azonnal Harry. - Csak jusson mindig eszedbe, hogy amikor terhes volt, akkor is megszökött előled és az én karjaimban kötött ki.

 - Az más volt. Azóta van két lányunk és ez összeköt minket egy életre, ha akarod, ha nem - vágta neki oda dühösen Joe. 

Szinte a bőrömön éreztem a köztük lévő ellenséges szikrák pattogását.Úgy éreztem, ha nem akarom, hogy elfajuljanak a dolgok, ideje "felébrednem". Nagyot nyújtózva hívtam fel magamra a két fiú figyelmét.

 - Jó reggelt! - néztem nagyokat pislogva rájuk.

 - Reggelt? - nevette el magát Joe. - Délután három van.

 - Úristen, miért hagytál ennyit aludni? - ültem fel idegesen. - A lányok?

 - Nyugi - huppant le mellém a göndör hajú srác. - Niall és Zayn elvitték őket sétálni.

 - Mit csináltak? - néztem döbbenten Harryre. - És ha felismerik vagy lefényképezik őket? Nem akarok tömeg hisztériát - nyögtem fel. 

 - Nem lesz semmi baj, D. és a csapata velük van - próbált csitítani a raszta srác.

 - Kösz, ezzel tényleg megnyugtattál - forgattam meg a szemeimet. - Kicsit se feltűnő, ha két híres énekes egy babakocsit tol miközben jó pár megtermett gorilla követi őket.

 - Oké, igazad van - sóhajtottak fel lemondóan. - Reméljük van annyi eszük, hogy nem keverednek bajba.

 - A remény hal meg utoljára - suttogtam magamnak, majd felálltam és elindultam a konyha felé, mert a gyomrom éktelen égzengésbe kezdett. - Kaja? - kérdeztem a fiúktól, anélkül, hogy hátra fordultam volna.

 - Nekem jöhet - vágta rá azonnal Harry.

 - Nekem is - csatlakozott hozzá Joe.

Egy apró mosollyal az arcomon bólintottam, hogy megértettem. Kinyitottam a hűtőt és felmértem a terepet majd az itthon lévő hozzávalókból elkészítettem egy hatalmas adag carbonara spagettit. Ahogy letettem a tálat az asztal közepére, a két fiú úgy esett neki, mint akik legalább egy hete nem ettek. Vigyorogva néztem ahogy megtöltik a tányérjukat és neki fognak az evésnek. Én is szedtem magamnak egy kisebb adagot és enni kezdtem. Fél szemmel a két fiút méregettem. Ha kerestem volna sem találok két ennyire különböző embert és ezt most nem csak a külsejükre értettem, hanem a belső tulajdonságaikra is. A gond az volt, hogy mindketten vonzottak magukhoz. Mindkettőjükben volt valami ami miatt szeretni tudtam volna őket. Gondolataimból a hatalmas zajjal megérkező babáim és az őket cipelő Niall és Zayn szakított ki.

 - Megjöttünk - dobta le magát lihegve Zayn a kanapémra, ügyelve a kezében tartott Hannára. 

 - Kaja! - pislogott hatalmas szemekkel a szöszi ír és azonnal lepasszolta Joannet Harrynek. Nem zavartatta magát és elhúzta előlem a tányéromat majd nagyokat nyammogva tömte magába a tésztát. - Na.on fi.om - közölte tele szájjal, amin csak mosolyogni tudtam.

 - Akkor egyél bőven, mert két nap múlva már... - harapta el a mondat végét Zayn és ijedten nézett a dühösen grimaszoló Harryre.

 - Mi lesz két nap múlva? - kérdeztem úgy, mintha nem tudnám és a gyomrom már most gyűszűnyire zsugorodott az idegességtől.

 - Az van, hogy... - nyöszörgött a pakisztáni fiú, mire a göndör megkegyelmezett neki.

 - Turnéra megyünk.

 - Óh - tettettem a meglepődöttet. 

 - Holnapután indulunk - tette le a villát Niall is szomorúan és tekintetét az asztalra szegezte.

 - És ezt mikor akartátok elmondani? - ugrottam fel idegesen és sietős léptekkel otthagytam őket. Kirohantam a kertbe és a karjaimat magam köré fonva elnéztem a távolba. Hallottam, hogy valaki utánam jött, de direkt nem fordultam felé.

 - Jade, ne haragudj - hallottam meg rekedt hangját a mögöttem állónak. Meg sem kellett volna szólalnia, mert a szél felém hozta mentolos, citrusos illatát így azonnal tudtam, ki jött utánam. - Nem tudtuk, hogyan mondjuk el - ölelte magához a testemet és én megadóan simultam hozzá.

 - És ha Zayn nem szólja el magát, nem is tudom meg, csak ha már eltűntetek? - fordultam meg a karjai közt és szemeimet vádlón az arcára szegeztem. 

 - Nem, dehogy. Ma mindenképp elmondtam volna, csak nem így - simított végig lágyan az arcomon.

 - Mennyi időre mentek? - hunytam le a szemeimet, hogy ne láthassa benne a fájdalmat, ami már most mardosta a szívemet.

 - Körülbelül hat hónap - suttogta elhalón.

Szemeim kipattantak és hitetlenkedve néztem fel rá.

 - Fél év? - száradt ki a szám. Nagyon hosszúnak tűnt ez az idő, főleg Harry és Niall nélkül.

 - Amint lesz egy kis szabadidőnk, repülök hozzátok - ígérte.

 - Na persze, mert a világ másik feléről olyan könnyű ám csak úgy lelépni - húztam el a számat.

 - JB., ne csináld! - hajtotta le a fejét a vállam és a nyakam közé. - Te is tudod, hogyha tehetném, nem mennék sehova. Mindig veletek lennék - nyomott apró csókot az érzékeny bőrre, amitől jóleső vibrálás kúszott fel a gerincemen. Sóhajtva simultam ölelő karjai közé és hagytam, hogy az érzelmeim felül kerekedjenek a józan eszemen, így mikor a kezemet megfogva magával húzott a házába, szó nélkül követtem.

103.rész

Jade

 - Na? - dőlt neki a konyhaszekrénynek Zayn karba font kézzel, miután követett és figyelte ahogy elkészítem a lányok kajáját.

 - Mit na? - néztem rá értetlenül.

 - Sikerült döntened?

 - Miben?

 - Ne csináld már - sóhajtott fel. - Tudod te azt. Kit választasz?

 - Mondtam én egy szóval is, hogy választok? - álltam meg a mozdulatom közben.

 - Jade, ne játsz az idegeimmel - csóválta meg a fejét. - És nem csak az enyémmel, hanem a fiúkéval sem.

 - Nem játszom - csattantam fel idegesen, de megpróbáltam a hangerőt olyan szinten tartani, hogy a többiek semmit ne halljanak meg abból amit beszélünk. - Egyszerűen csak kell még egy kis idő.

 - Mire? 

 - Mérlegelni - sóhajtottam fel. - Muszáj végig gondolnom mindent, mert már nem csak rólam van szó. A lányok szempontját kell a magamé elé helyeznem. Itt már nem csak én számítok. A döntésem kihatással lesz rájuk és az életükre magyaráztam hevesen.

 - Igazad van - nézett rám hatalmas barna szemeivel. - Én erre nem is gondoltam - vigyorodott el.

 - Én viszont igen - forgattam meg a szemeimet majd kézbe vettem a cumisüvegeket és odasétáltam a babákhoz, akik Harry és Joe karjaiban feküdtek. - Itt a kaja - mosolyodtam el a látványukra.

 - Pont jókor - vette el tőlem az egyik üveget a göndör - Hanna baba már kezdett éhes lenni - nyomta a kicsi szájába a cumit.

 - Te beszélsz? - nyúlt a másik üvegért Joe. - Joanne az éhen halás szélén járt - vigyorodott el mikor a kislány kapkodva vette birtokba a finomságot. - Nem is tudom, kitől örökölte a falánk természetét - nézett szúrós szemekkel a bátyjára, aki csak nevetett ezen.

 - Legalább ezt az egyet örökölte a McIntry vérből - vonta meg a vállait Damien.

 - Miért mást nem? - pislogtam értetlenül.

 - Nézz már rájuk, ezek a babák szépek. Ja és nem utolsó sorban lányok - mutatott vigyorogva a hangosan nyeldeklő kicsikre.

 - Te bolond vagy - ráztam meg nevetve a fejemet. 

Körül néztem a szobában és tetszett a látvány. Jó érzés volt, hogy mindenkit akit itt ült, a barátomnak mondhattam. Niall csillogó szemekkel nézte a hercegnőit, Liam és Louis fogadtak, hogy melyik lány végez hamarabb az evéssel, Harry és Joe elmélyülten figyelték a kezükben szuszogó lányokat, Zayn lehunyt szemekkel relaxált és Damien... Nos ő engem vizslatott áthatóan. Kérdő tekintetemet látva, intett a fejével, hogy menjek utána a kertbe. 

 - Baj van? - kérdeztem idegesen mikor utolértem, de ő csak megcsóválta a fejét.

 - Nincs, csak szerettem volna beszélgetni veled egy kicsit.

 - Ha azt akarod tudni, hogy kit választok, akkor el kell, hogy keserítselek, mert még én sem tudom - szögeztem le gyorsan. - Túl sok mindent kell végig gondolnom és nem akarom elkapkodni a döntésemet.

 - Megértem - bólintott komolyan. - De ugye tudod, hogy bárhogy is döntesz, én mindig itt leszek, hogy segítsek? - nézett rám kedvesen.

 - Köszönöm - suttogtam rekedten, mert a rám törő érzelmektől a sírás kerülgetett.

 - Gyere ide - tárta ki a karjait és én úgy bújtam a mellkasához, mint egy félős kiscica. - Tudom, hogy okosan fogsz dönteni. 

Megnyugtató érzés volt beszippantani az illatát. Dam olyan volt nekem, mint egy báty és mint olyan, fontos volt a véleménye. Percekig álltunk így és ez az idő elég volt arra, hogy feltöltődjek a belőle áradó szeretetből. Felemeltem a fejemet és mosolyogva néztem rá, míg ő a homlokomra nyomott egy puszit. Vidáman csillogó szemekkel tértünk vissza a többiekhez, akik már megint valami új zenei alapon dolgoztak. Legalábbis erre engedett következtetni a dudorászás, a térd csapkodás, az asztalon való ujjdobolás és az egymás szavába vágás, ahogy a sorok végi rímeket keresték. 

Sziasztok!

Nem szoktam ilyet csinálni, de most muszáj, mert megszeretném köszönni a több, mint 100.000-es megtekintést. El sem hiszem, hogy már itt tartunk. :) Eszméletlenül boldog vagyok és ezt nagyon, nagyon szépen köszönöm nektek! Puszi: Dolores <3 <3 <3

Kaptam egy díjat! Köszönöm szépen Sophia Abraham!

Nem küldöm tovább, mert annyi jó blogírót ismerek, hogy nem akarok senkit sem megbántani, ha kihagyom. :)

Kérdései:

Mi alapján jön az első ötleted a történetedhez? 

Ez jó kérdés. :D Nem tudom. Egyszercsak kipattan az agyamból egy ötlet és azt tovább szövöm, egészen addig, míg egy kerek történet nem lesz belőle. :D

Mi akartál lenni kiskorodban, ha majd felnősz? 

Fodrász vagy óvónő. 

Milyen zenét hallgattál utoljára? 

Nehéz lesz elhinni, de a 1D-től az akusztikus Night Changest. :D

Van kedvenc idézeted? Ha igen, mi? 

 Én hiszek az álmaimban.

Szerinted melyek a legerősebb tulajdonságaid? 

Az empátiás készségem. 

Egy közös kép vagy egy ölelés a One Direction valamelyik tagjától? (Nem lehet mindkettő! :D ) 

Egy ölelés. (Ha már nem lehet egy ölelgetős kép. :) )

Kedvenc városaid?

 Madrid, Milánó.

Legtávolabbi pont ahol eddig jártál?

 Olaszország Caorle. :)

Szeretnél-e komolyabb foglalkozni az írással, vagy csak marad hobbinak? 

Egyszer talán, ha elég felkészültnek érzem majd magam, akkor neki állok és írok egy könyvet.

Mi volt az első olyan könyv ami nagy hatással volt rád?

 A Gyűrűk Ura. :)

Kellemes Húsvéti Ünnepeket Kívánok Mindenkinek!

102.rész

Jade

   Percek vagy talán órák óta ültem Lou nappalijában és vártam, hogy megszólaljon, mert ahogy megérkeztem, kiöntöttem neki a szívemet és a legapróbb részletét is elmeséltem a múltamnak. Ha ki is akadt, jól titkolta, mert az arcáról nem tudtam semmit sem leolvasni. Idegességemben az ujjaimat tördeltem, és nem figyeltem a mellettem ülő nőre, aki már sokadszorra szólhatott hozzám.

 - JB.? Itt vagy? - simogatta végig a karomat majd tenyerével befedte a kezemet.

 - Persze - néztem rá egy halvány mosoly kíséretében.

 - Aha - nevette el magát - pont úgy is nézel ki. Figyelj - komolyodott el aztán hirtelen - amit elmondtál, az nagyon megdöbbentett. Eddig is tudtam, hogy nem volt könnyű életed, de még csak végig gondolni is szörnyű, amiket mondtál. Egy ilyen fiatal lány nem ezt érdemelné a sorstól - rázta meg a fejét szomorúan. - De bárhogy is történt, a múlton már nem tudsz változtatni.

 - Tudom, de a jelenem és a jövőm múlik azon, hogy most mit csinálok - dőltem hátra a kanapén és kezeimet a fejem alá támasztottam. - Viszont képtelen vagyok dönteni. Az egyik oldalon ott van Joe, akire mindig számíthattam, segített amikor senki nem volt mellettem, összekapart amikor padlóra kerültem. A mérleg másik oldala pedig Harryé, aki igaz, hogy a múltban csúnyán elbánt velem, de amikor a lányokat vártam végig támogatott és nem is tudom, mi lett volna ha ő nincs - temettem az arcomat a tenyerembe.

 - Miért nem hagysz egy kis időt magadnak a gondolkodásra? - szólalt meg Lou kedvesen. - Ne foglalkozz most a pasikkal. Minden figyelmedet fordítsd a kicsikre és meglátod, hogy amikor nem is várod, akkor jössz majd rá a megoldásra - nézett rám egy biztató mosollyal.

Szavai elgondolkodtattak. Miért is kéne nekem azonnal döntenem? Csak mert a fiúkban túlteng a férfi hormon?  Lounak igaza van. Megvilágosodott tekintettel néztem a nőre.

 - Köszönöm - öleltem át.

 - Nincs mit - fonta körém ő is a karjait. - Remélem tudod, hogy bármi gondod van, mindig számíthatsz rám?

 Könnyes szemekkel bólogattam, majd elköszöntem tőle és haza indultam. Sokkal könnyebbnek éreztem a lépteimet, mintha hatalmas súlytól szabadultam volna meg. Jókedvűen léptem be a házba, ahol jó néhány kíváncsi szempárral szembesültem.

 - Sziasztok! - köszöntem mosolyogva a vendégeknek.

 - Hol jártál báránykám? - hajolt hozzám Niall, hogy megpuszilhasson.

 - Csak kellett egy kis friss levegő, na meg egy jóbarát, aki meghallgatott - mondtam halkan, de Harry is és Joe is felkapták rá a fejüket. Kérdő tekintetüket elkerülve ültem le Liam mellé és már nyújtottam is a kezem a térdén lovagló hercegnőmért.

 - Ne már - húzta el a száját szomorúan Li. - Olyan keveset volt nálam.

 - Nálam is - nevettem fel, de nem adtam vissza a kislányt, inkább a karomba fektettem és ringatni kezdtem. Halk dúdolásba kezdtem és tekintetemet a csodaszép kék szemekbe fúrtam, amik engem fürkésztek kíváncsian.

 - Mi az amit énekelsz? - kérdezte Harry érdeklődve.

 - Csak egy dallam foszlány - vontam meg a vállam és tovább dúdoltam.

 - Ez baromi jó - húzta össze a szemét Damien majd az ujjaival ütemet adott neki.

 - Nekem is bejön - fülelt Liam, aztán ő is elkezdte ritmusra emelgetni a vállait.

Mire észbe kaptam, az egész szobát betöltötte a fiúk által kiadott hangok kavalkádja, ami meglepően hasonlított egy új dalhoz.

 - Ez tuti nyerő lesz - kapott a telefonja után Niall. - Még egyszer, mert otthon szeretném lekottázni - tette az asztal közepére a készüléket és megnyomta a felvevő gombot. A fiúk lelkesen követték az utasítását. Körbe néztem és meglepetten tapasztaltam azt a nyugalmat, amit az egész társaság ontott magából. Mindenki együttműködött a másikkal és nem voltak ellentétek. Nem hiába mondják, hogy a zene csodákra képes, mert ami a nappalimban történt az felért egy kisebb csodával. Merengésemből a kezemben tartott pici lány térített vissza, aki gőgicsélve jelezte, hogy neki is nagyon tetszik amit a fiúk csinálnak. Mosolyogva simítottam végig a puha arcán, majd meglepetten kaptam fel a fejemet, mikor kinyílt a lányok szobájának ajtaja és egy álmos kisbaba jelent meg az ajtóban egy még álmosabb Zayn kezében.

 - Hát ti? - kérdeztem, szavaimmal megszakítva a többiek zenélését.

 - Bevittem Hannat aludni, aztán valahogy engem is elnyomott az álom - puszilt bele a hajamba a pakisztáni énekes.

 - Add ide Joannet - nyúlt készségesen a lányáért Joe, de nem maradtam gyerek nélkül, mert Zayn máris pótolta a hiányt a kezében lévő tündérkével.

Az eddig nyűgösen nézelődő baba most hatalmas szemekkel pislogott rám és amikor ennek hatására elmosolyodtam, ő is így tett. Édes kis hangocskájával elvarázsolt mindenkit a szobában. Az az érzés ami ekkor költözött a szívembe leírhatatlan. Először tudatosult bennem úgy igazán, hogy életem legjobb döntése volt, amikor vállaltam őket. Tudtam, hogy rengeteg gondom lesz velük, de éreztem, hogy az ilyen pillanatok miatt éri meg az egész küszködés.

101.rész

Jade

   Furcsa, de egyben megnyugtató is volt ahogy átléptem a házam küszöbét. Az első ami feltűnt, hogy az egész lakást belengte a babák édes illata. Önkéntelenül is mosolyra húztam a számat és úgy indultam a lányaim keresésére. Nem sokat kellett mennem, mert a nappaliban találtam őket, Joe és Damien kezei közt. Éppen hatalmas elánnal tüntették el egy-egy cumisüveg tartalmát.

 - Sziasztok! - köszöntem halkan, hogy ne zavarjam meg az étkezést.

 - Szia...sztok! - köszöntek, majd visszafordultak a dolgukhoz. Néhány pillanatig csöndben bámultuk őket, de aztán kiürültek az üvegek és jöhetett a büfiztetés.

 - Csinálod te? - kérdezte Dam kedvesen és felém nyújtotta az eddig vállán pihenő textil darabot.

Remegő kezekkel vettem el tőle és terítettem a sajátomra, majd átvettem az érdeklődve nézelődő pici lányt.

 - Szia Joanne - nyomtam puszit a szőke tincseire.

 - Honnan tudod, hogy ő az? - nézett rám döbbenten Damien.

 - Nem tudom - vontam meg a vállamat. - Csak érzem, de lehet, hogy abból jöttem rá, hogy ő előbb kész lett az evéssel, mint Hanna. Ti mondtátok, hogy Jo sokkal bélpoklosabb, mint Han - becéztem a lányokat.

 - Eszméletlen vagy - ingatta meg a fejét nevetve az idősebb McIntry. - Nekünk hetekbe telt, mire megtudtuk őket különböztetni.

 - Mondtam én, hogy csodás anya leszel - kacsintott rám Harry biztatóan.

 - Gyere, segíts tisztába tenni őket - állt fel Joe és elindult a gyerekszobába.

Ahogy utána mentem, kíváncsian néztem körül bent. Furcsa volt látni, hogy az eddig üres szobát már teljesen belakták a kicsik. Mindenhol ruhák, játékok, pelenkák és különböző baba ápolási szerek voltak. Elképedve figyeltem ahogy Joe gyakorlott mozdulatokkal cseréli ki Hanna pelenkáját. Annyira rutinosan mozgott, hogy még a számat is eltátottam a nézése közben.

 - Most te jössz - mosolygott rám miközben lefektette a kezében lévő babát az ágyába.

Megrettenve néztem a fiúkra, akik csak kedvesen mosolyogtak rám, ezzel is ösztökélve, hogy nem lesz semmi baj. Először kicsit ügyetlenkedtem, de aztán a szóbeli útmutatások segítségével sikerült tisztába tennem Joannet, aki ezt egy hatalmas vigyorral az arcán hálálta meg nekem. Óvatosan befektettem őt is az ágyába és felhúztam nekik a zenélős, pörgenttyűt, ami az ágyuk felett lógott. Kellemes melódia hangzott fel a szobában és a két kicsi erősen figyelni kezdte a feje felett mozgó tárgyat.

 - Pár perc és alszanak - suttogta Damien, majd Harryvel és Joeval kimentek a szobából. Én még maradtam és egészen addig figyeltem a két kislányt, míg mindketten el nem kezdtek egyenletesen szuszogni. Ekkor egy-egy puszit nyomtam az arcukra és behúztam magam után a szobájuk ajtaját.

 - Alszanak? - kérdezte Dam mosolyogva.

 - Igen, mint a mormoták - sóhajtottam fel és leültem a kanapéra. - Annyira furcsa, hogy nem is olyan rég még azon vitatkoztunk, hogy milyen legyen az ágyuk, most meg már benne alszanak - szaladt ki a számon.

 - Igen, gyorsan telik az idő - vigyorodott el Harry. - Ha hinni lehet Niallnek, lassan már a fiúk is megjelennek, hogy udvaroljanak nekik.

 - Bebaszna - nyögött fel Joe fájdalmasan. - Azt hiszem vennem kell egy puskát - meredt maga elé mogorván. Hangosan nevetni kezdtem, de úgy, hogy még a könnyem is kicsordult.

 - Ne haragudjatok - törölgettem a szemeimet -, de annyira vicces ahogy védeni próbáljátok őket.

 - Persze, mert lányok és nem engedjük, hogy holmi kis pöcsfejek szórakozzanak velük - nézett rám Harry is morcosan.

 - Ó, jaj szegény kicsikéim - tettem a szívemre a kezem. - Egy rakás férfi fogja vigyázni az erényeiket. Egy rakás olyan férfi, akik számolatlanul vitték a nőket az ágyukba - pirítottam rájuk.

 - Jó, de az más - forgatták meg a szemeiket.

 - Mégis miben?

 - Mert ők a mi lányaink - jelentette ki büszkén Joe.

 - Ja, az mindjárt más - húztam el a számat -, de akikkel lefeküdtél, ők is valakinek a lányai voltak.

 - Basszus, hagyjátok ezt abba - vetett véget a vitánknak Damien. - Hála istennek, még csak pár hónaposak, így rá érünk ezzel a problémával jóval később foglalkozni. Inkább a most fent álló helyzetet kéne megbeszélnünk.

 - Mire gondolsz? - néztem értetlenkedve rá.

 - Arra, hogy most, hogy végre haza jöttél, elég kicsi lett a ház ennyi embernek - mutatott körbe. - Viszont a lányok megszokták az apjuk jelenlétét. Szóval arra gondoltam, hogy én szépen haza költözöm, de Joe marad.

 - Megoldjuk nélküle is a dolgokat - szólalt meg Harry vészjóslóan.

 - Én vagyok az apjuk és ezt senkinek nem engedem át - nézett Joe farkasszemet a Göndörrel.

Magamba roskadva hallgattam, ahogy szócsatázni kezdtek a fejem felett. Nem tudtam, hogy mit is kéne csinálnom. Az eszem és a szívem is mást mondott. Az egyik azt suttogta, hogy fogadjam el Hazza szerelmét és legyek boldog, de a másik rögtön rákontrázott, hogy ezt nem tehetem Joeval, mert ő a kicsik apja és ő is szeret engem.

  - Elég! - emeltem fel a hangom, mikor a két srác már majdnem egymásnak ugrott. Döbbenten hallgattak el és néztek rám. - Dam - pislogtam kérőn a barátomra. - Vigyáznál a lányokra, míg én elmegyek?

Beleegyezően bólintott.

 - Hova mész? - kérdezte Harry értetlenül.

 - Beszélnem kell valakivel - álltam fel a helyemről és a telefonomat magamhoz véve elindultam.

 - Mégis kivel? - ért utol Joe mérges hangja.

 - Egy olyan valakivel, aki segít eldönteni, hogy most mit tegyek - szóltam vissza a vállam felett, majd kiléptem az utcára. Kabátomat összébb húztam magamon és sietősre igazítottam a lépteimet. Jól esett kiszellőztetni a fejemet és rendezni a gondolataimat. Mikor már úgy éreztem, hogy értelmesen fel tudom vázolni a problémámat annak a illetőnek, fogtam a telefonomat és felhívtam. Gombóccal a torkomban vártam, hogy felvegye. Amikor ez megtörtént, egy hatalmas sóhaj szakadt fel a mellkasomból.

 - Szia Lou! - köszöntem a régen látott nőnek, akit annak idején a szívembe zártam.

 - Hali Jade - üdvözölt ő is, de a hangján hallottam, hogy nagyon meglepődött a hívásomtól. - Baj van?

 - Nem nincs, illetve... - habogtam össze-vissza, majd lehunytam a szemeimet és erőt véve magamon belevágtam. - Tanácsra lenne szükségem. Tudnál nekem segíteni?

100.rész

Harry

  A szavak meggondolatlanul törtek fel belőlem. Szemeimmel fogva tartottam Jade tekintetét, amiből kiolvashattam a teljes döbbenetet. Sóhajtva gurultam le róla.

 - Ne haragudj - mondtam megtörten. - Nem akartalak így letámadni - masszíroztam meg az orrnyergemet idegesen.

 A közénk ereszkedő csend szinte fájdalmasan feszítette a dobhártyámat. Magamban már elkönyveltem egy jó nagy pofára esést, mikor hirtelen meghallottam a mellettem fekvő lány bizonytalan hangját.

 - Nem Harry, te ne haragudj - suttogta. - Én... - kezdte remegő hangon - még ...szóval, nem tudom, hogy mit érzek - nyögte ki. - Egyszer voltam szerelmes - ejtette ki a fájdalommal teli a mondatot a száján és én tudtam, hogy mire gondol közben. Felkönyököltem, hogy láthassam az arcát. - Te is tudod, hogy mi lett a vége - húzta el a száját.

 - Jade vagy inkább Elisabeth - fogtam a kezeim közé az arcát -, annyira sajnálom. Soha nem fogom tudni megbocsátani magamnak, amit akkor tettem. Ha tehetném visszamennék az időben és jól seggbe rúgnám az akkori énemet. Elmondanám neki, hogy vigyázzon arra a kincsre, amit talált és ne tegye tönkre.

Figyeltem ahogy a lány lehunyt szemhéjai alól kicsordulnak az első könnycseppek, de nem engedtem lefolyni az arcán, mert ajkaimmal lecsókoltam őket a bársonyos bőrről. A szívem majd megszakadt, mikor meghallottam az ajkai közül feltörő elfojtott zokogás első hangjait. Karjaimat óvón a teste köré fontam és magamhoz szorítottam. Hagytam, hogy kisírja magát, miközben a lelkem egyre több darabra szakadt. A legrosszabb az volt, hogy tudtam, ezt én tettem vele és gőzöm sem volt róla, hogy hogyan tehetném jóvá. 

Telefoncsörgésre kaptuk fel a fejünket. Jade megtörölte a szemeit és próbálta rendezni a légzését. Kezébe vette a készülékét majd megnyomta a zöld gombot.

 - Szia, mondjad - szólt bele rekedten.

 - ...

 - Nem, nincs semmi baj, csak kicsit elfáradtam - füllentette valakinek, akinek a kilétéről még fogalmam sem volt.

 -....

 - Mindjárt megyünk - mosolyodott el halványan. - Igen, Harry is velem van - szegte fel dacosan az állát, amiből rájöttem, hogy McIntry van a vonal másik végén.

 - ...

 - Jó, akkor pár perc és ott vagyunk - nyomta ki a készüléket majd felállt az ágyról és elindult a fürdő felé.

 - Mit csinálsz? - hívtam fel magamra a figyelmét.

 - Ha nem gond, akkor lezuhanyozom - rezzent össze. Olyan volt, mint akinek most esik le, hogy nincs egyedül a szobában. 

 - Miért lenne gond? - ráncoltam össze a szemöldökömet értetlenül, de választ nem kaptam, mert a lány eltűnt a fürdőben.

 Mély levegőt vettem és hanyatt dőltem az ágyon. Kezeimet a tarkóm alá csúsztattam és a plafont kezdtem bámulni, mintha a fejemben kavargó kérdésekre onnan tudnám leolvasni a válaszokat. Hallgattam ahogy Jade a zuhany alatt folyatja magára a vizet és meg kellett erőszakolnom magam, hogy ne menjek utána és ne merüljek el megint a testében. Ez a lány olyan volt nekem, mint egy kibaszott drog. Minél több időt töltöttem vele, annál jobban kívántam és egyre kevésbé akartam létezni nélküle. Tekintetemet az ajtóra szegeztem mikor meghallottam, hogy elzárta a vizet. Egy törölközővel a testén jelent meg a szobában, amitől elállt a lélegzetem. Némán figyeltem, ahogy összeszedegette a szétszórt ruháit majd felöltözött.

 - Joe hívott - emelte rám gyönyörű kék szemeit. - Kérdezte, mikor megyek haza - mondta egy kisebb grimasszal a száján. - Csak meg akartam kérdezni, hogy te is jössz-e - sütötte le a szemeit.

Azonnal felugrottam és elé álltam. 

 - Jade - nyúltam az álla alá. - Akarod, hogy menjek?

Nem válaszolt, csak bólintott. Furcsa volt a viselkedése, mert most cseppet sem hasonlított arra a határozott lányra, aki a szülés előtt volt. Elveszettnek tűnt. Egy gyors csókot nyomtam a homlokára, majd én is birtokba vettem a zuhanyfülkét, hogy felfrissítsem magam. Igyekeztem, mert nem akartam megváratni JB.-t. Mikor felöltözve kiléptem a szobámba, az ágyon ült és bámult kifelé az ablakon. Leültem mellé és kezeit az enyémek közé fogtam.

 - Mi a baj? - kérdeztem. - És ne mond azt, hogy semmi, mert látom rajtad, hogy valami bánt.

 - Én nem tudom, hogy mit kell csinálnom. Félek, hogy valamit elrontok - suttogta. Először nem értettem, hogy mire gondolt és csak néhány pillanat múlva esett le, hogy a lányokról beszélt.

 - Nyugi - öleltem át a vállát. - Hamar bele fogsz jönni - biztattam. - Ha nekünk sikerült, neked miért ne sikerülne? - kacsintottam rá amit egy halvány mosollyal köszönt meg. - Na gyere! - húztam fel az ágyról. - A hercegnők már nagyon várnak - nyomtam még egy csókot az ajkaira és az ujjainkat összekulcsolva elindultam vele a szomszéd ház felé.