Merry Christmas and Happy New Year!

Minden kedves olvasómnak, szeretetben és boldogságban gazdag ünnepeket kívánok!

91. rész

Joe

   Le kellett higgadnom, ezért megszaporázva a lépteimet magam mögött hagytam a stúdió épületét. Idegesen turkáltam a zsebeimben mire végre a kezembe akadt a gyújtóm így végre rágyújthattam a számból kilógó cigimre. Lehunyt szemekkel tüdőztem le a nikotint, várva a nyugtató hatására.

 - Hogy tehette ezt velem? - kattogott az agyam, majd eszembe jutott, hogy honnan is indult ez az egész.

 "Mikor leültünk Paul elé, már a mosolyából éreztem, hogy valami történni fog, de erre nem számítottam. Felmutatott egy cd-t, majd becsúsztatta a lejátszóba. A szobát azonnal betöltötte egy lány hangja mire Damiennel egymásra néztünk. Ezt a hangot bárhol felismertük volna.

 - Lehetetlen - suttogta a bátyám míg engem elöntött a keserűség, a csalódottság és a fájdalom. Ordítva ugrottam fel a székemből és azonnal felelősségre vontam a menedzserünket, aki csak szótlanul hallgatta a vádaskodásomat.

 A dühtől szinte semmit nem látva indultam el a folyosón, Jadet keresve, mert éreztem, hogy valahol a közelben kell lennie és igazam lett. Az egyik ajtó előtt belebotlottam a One Direction két tagjába, így valahogy sejtettem, hogy a mellettük lévő ajtó mögött kell keresnem a lányt. Mikor benyitottam, egy pillanatra megtorpantam és elvesztem a rémült kék íriszekben. Ahogy körül néztem, megláttam a szobában ülő srácokat és azonnal leesett, hogy ők is tudtak róla. Teljesen átvágva éreztem magam. Tekintetemet visszavezettem a lány arcára, ami valahogy másképp nézett ki, mint emlékeimben, de csak akkor jöttem rá, hogy miért, mikor felállt és észrevettem árulkodóan gömbölyödő hasát. Mintha tőrt döftek volna a szívembe mikor rájöttem, hogy terhes. A lány, aki egykor az életet jelentette nekem tovább lépett és újra kezdte nélkülem. Ami keserűség csak volt bennem, mind kitört belőlem és az arcába vágtam, főleg miután Styles magához szorította és ebből arra következtettem, hogy együtt vannak. A levegő fullasztóvá vált számomra, így otthagytam őket."

 Villogásra kaptam fel a fejemet. Egy mentő gördült be a főbejárat elé és egy ideges férfi ugrott ki belőle. Kíváncsian vártam, hogy mi történhetett, de mikor megláttam Harryt, kezében az ájult Jade-del, elszégyelltem magam. Lehet, hogy ez miattam van? Egy ideig lesokkolva néztem a távozó mentő után, majd láttam, hogy a többi fiú rohanva közelíti meg az egyik parkoló autót, majd nagygázzal utána indult.

 - Gyere már te idióta barom! - kiáltott rám mérgesen a bátyám miközben lefékezett mellettem a kocsijával. Kérdés nélkül ugrottam be mellé. Egy ideig szótlanul követtük az előttünk haladókat.

 - Mi történt? - bukott ki belőlem a kérdés.

 - Te, baszd meg, te történtél! - ordította. - Jade-nek elfolyt a magzatvize, beindult a szülés és ahogy a srácok reakciójából levettem, még nem volt itt az ideje.

 - Úristen - pislogtam ki a fejemből - én...nem akartam ezt.

 - Tudom - nyögött fel a testvérem megenyhülve. - Megértem, hogy kiakadtál, de akkor sem kellett volna így neki támadnod.

 - Most mi lesz? - haraptam be az ajkamat.

 - Nem tudom, de szerintem jobb lenne, ha egy darabig nem mutatkoznál előttük - bökött a fejével az előttünk haladó autóra.

  Szótlanul bólintottam.

 Néhány pillanat múlva leparkoltunk és figyeltük, ahogy Tomlinson felrázza Stylest a letargiából.

 - Szereti - suttogtam megtörten. - Gyerekük lesz.

 - Joe - nézett rám szomorúan Dam. - Ne emészd magad.

 - De miért pont ő? Miért az aki tönkre tette? Azt hazudta, hogy nem tud többé szeretni és én elfogadtam, erre pont vele - temettem az arcomat a kezeim közé.

 - Hé - érintette meg a vállamat a testvérem - ezen már kár filóznod. Viszont most megyek és megnézem mi van vele, de te maradj itt! - parancsolt rám majd kiugrott az autóból és a többiek után szaladt.

  Percekig bámultam utánuk és az ujjaimat tördeltem az idegességtől. Vajon mi történik most Jade-del? Mikor már nem bírtam tovább a tétlen várakozást, lezártam az autót és a testvérem keresésére indultam. A recepciónál készségesen eligazítottak, így megcéloztam az emeletet és felsétáltam a lépcsőn. Az egyik sarkon befordulva megláttam a fiúkat, így visszaléptem a fal takarásába. Mivel senki nem volt a folyosón, így minden szavuk eljutott hozzám. Döbbenten hallgattam, hogy nem a göndör a gyerek apja, hanem nagy valószínűséggel Zayn vagy én. Én? Úristen - kerekedtek el a szemeim - ha a lány sem tudja, akkor...akkor az utolsó éjszakánkon foganhatott meg. Az elmúlt hónapok darabjai, mint valami kibaszott puzzle, összeállni látszottak előttem.

 - Lányok - sírt fel hirtelen Horan, mire felé kaptam a tekintetemet. - Az én kis hercegnőim.

 A szívem szúrni kezdett a gondolatra, hogy lehet, hogy az én lányaim vannak odabent.

 - Ikrek? - hallottam meg Damien döbbent hangját. - Akkor tuti biztos, hogy McIntryk, hiszen mi is... - lelkesedett fel, de Zayn szavai lehűtötték, ahogyan engem is.

 - A mi családunkban is vannak.

 Csalódottan vettem tudomásul a szavait, és csak később jöttem rá, hogy azért, mert nem szerettem volna, hogy Jade tőle terhes. Én akartam a lányok apja lenni.

  Hirtelen egy orvos lépett ki a műtőből és valami vérről hablatyolt. Mindenki egy emberként pattant fel és követte a nővért a laborba. Fejemet a falnak vetve vártam vissza őket, ami néhány perc múlva meg is történt, majd újabb idegölő percek múlva megjelent egy nővér, kezében egy papírral.

 - Damien McIntry - mondta ki a bátyám nevét, amitől felsóhajtottam.

Az enyémek - terült el széles vigyor a képemen. Elégtételként néztem végig ahogy Zayn arcára kiült a csalódottság, de mégis a legnagyobb boldogság akkor töltött el, mikor Harry keserű mosolyra húzta a száját. Ha már megkapta Jadet, a gyerekeimet nem adom - határoztam el magamban. Vigyorogva néztem végig, ahogy a barna srác eltűnik az egyik kijáraton. Őt már legyőztem, már csak a bongyor hajú van hátra. A nővér szavai térítettek vissza a valóságba.

 - Jöjjön Damien, a maga vére segíthet a babáknak életben maradni.

 Ez az egyetlen mondat elég volt ahhoz, hogy felfedjem magam a többiek előtt.

 - Az enyém jobban - léptem a nővérhez, mit sem törődve a gyilkos tekintetekkel. - Mert ha jól vettem ki az előbbi kis beszélgetésetekből, akkor én vagyok az apa.

 - Mit keresel itt? - pattant fel a göndör hajú és fenyegetően megindult felém. - Takarodj innen! Már épp elég bajt okoztál!

 - Félted a pozíciód Styles? - néztem rá gúnyosan. - Nem mondhatod meg, hogy mit tegyek, mert ők az én gyerekeim.

 - Uraim - lépett közénk a nővér. - Sem az idő, sem a hely nem alkalmas arra, hogy most egymásnak essenek. Két apró baba küzd odabent az életben maradásért, úgyhogy sietnünk kell - ragadta meg a karomat és magával húzott a laborba. Odabent leültetett egy ágyra, majd szakszerűen előkészített mindent.

 - Egy apró szúrás lesz - mondta egy csepp mosoly nélkül.

 - Mennyire komoly a dolog? - kérdeztem félve, de a választól még én is megijedtem.

 - Őszintén? - kérdezte szomorú szemekkel.

 - Igen - száradt ki a szám a válaszára várva.

 - Ötven százalék az esélye, hogy életben maradnak. Túl kicsik még. A hetedik hónap a legkritikusabb, még nem szabadott volna megszületniük - sóhajtott fel, majd magamra hagyott. Meredten néztem utána.

 - Az nem lehet - nyögtem fel fájdalmasan. - Életben kell maradniuk. Istenem, de barom vagyok! Miért kellett úgy neki támadnom? Ha bármi gond lesz a kicsikkel, az az én hibám lesz - csorgott le egy könnycsepp a szememből, amit még több is követett.

 Magányomban azon imádkoztam, hogy ne történjen semmi rossz egyikőjükkel sem. Nekik muszáj élniük, hiszen ők szerelem gyerekek, az én szerelmemé.

 Óriási nyüzsgésre kaptam fel a fejemet. A nővér elvitte a levett véremet majd elsietett.

 - Elnézést - szólítottam meg egy másik dolgozót. - Mi történt? Ugye nem a babákkal van gond? - kérdeztem idegesen mire a nővérke rám nézett és egy sajnálkozó mosollyal válaszolt.

 - Nem, ők úgy néz ki túlélik, viszont az anya összeomlott...

 - Mi? Hogy...?

 - Leállt a szíve és újra kellett éleszteni. A doktor úr most próbálja stabilizálni az állapotát - suttogta részvéttel teli hangon.

 - Jade - sóhajtottam, szemeimet lehunyva a lány nevét. - Ne add fel!

  Üveges szemekkel indultam ki a folyosóra, de ahogy kiléptem, Harry a falnak taszított.

 - Ha bármi baja lesz, megöllek te szemét! - szorította meg a nyakamat.

90.rész

Harry

   Mosollyal az arcomon kormányoztam be az autómat a parkolóba. Három hete, mióta Jade a barátnőm lett semmi sem tudta elrontani a kedvemet. A fiúk sokat ugrattak vele, hogy olyan lettem mint egy szerelmes tini, de nem érdekelt. Besiettem a szúdióba, ahol az utolsó simításokat végezték Jade feléneklésével kapcsolatban. Ma van a napja, hogy szembesítik az ikreket az "új" énekesnőjük hangjával. Kíváncsi lettem volna az arcukra mikor meghallják, de nem lehettem ott, mert az én helyem Jade mellett volt, aki egy távolabbi szobában várta a reakciókat. Benyitottam a helységbe, ahol azonnal kiszúrtam a kanapén ücsörgő, szemmel láthatóan ideges lányt. Kezeit tördelve kapta rám rémült tekintetét.

 - Nyugi életem, csak én vagyok - vigyorogtam rá, mire kifújta a benne rekedt levegőt. Leültem mellé és kezeit az enyémek közé vettem majd finoman puszilgatni kezdtem az ujjait. - Hol vannak a többiek? - kérdeztem szétnézve az üres szobában.

 - Niall éhes volt - vonta meg a vállát, halvány mosollyal az arcán.

 - Bélpoklos - morogtam. - Néha azt hiszem nem is te vagy terhes, hanem ő.

 - Pedig ha jól megnézel minket, szemmel látható a különbség - húzta el a száját.

 - Szépségem - simítottam az arcára a tenyeremet - már mondtam neked, hogy te vagy a legszebb kismama a világon akit valaha is láttam.

 - Hát persze - legyintett lemondóan.

 - Jade - fordítottam magam felé az arcát. - Azt hiszed hazudok? Azt gondolod, hogy a te jó közérzeted miatt mondom ezt? - fúrtam tekintetemet a riadtan figyelő íriszeibe. - Basszus Kicsim - sóhajtottam fel csalódottan. - Mit tegyek, hogy elhidd, nekem te vagy a legszebb? - kaptam el a kezét és a nadrágomhoz húztam. - Érzed ezt? - kérdeztem elfúló hangon. - Azért ilyen kemény, mert minden percben vágyik rád, ahogy én is. Ha csak eszembe jut, hogy mit műveltünk tegnap este vagy csak bevillannak a képek a gyönyörű telt melleidről, amik ágaskodva várják, hogy kényeztessem őket...

 - Elég - lehelte vágytól elhomályosult szemekkel. Imádtam benne, hogy már ennyitől is beindult. - Elég.

 - Mikor fogod már fel végre, hogy megőrülök érted? - csaptam le az ajkaira. Fel akartam falni, meg akartam neki mutatni, hogy mit is érzek iránta, így az összes érzelmemet belevittem ebbe a csókba.

 - Khm, gerlepár - szólalt meg Liam hangja az ajtóból. - Talán nem itt kéne egymásnak esnetek - vigyorogtak a fiúk miközben besétáltak az ajtón.

 - Hoztam sütit a Hercegnőimnek - huppant le Jade mellé Niall és kezét azonnal a már igencsak gömbölyödő pocakra simította.

 - Minden rendben? - kérdezte Louis suttogva, hogy csak én halljam. Fejemmel az ajtó felé böktem és mielőtt még kiléptem volna, egy utolsó pillantást vetettem a lányra, aki nevetve tűrte, hogy az ír srác teletömje édességgel.

 - Mi a baj? - kérdezte a barátom újra miután becsuktuk az ajtót magunk után.

 - Nem tudom - túrtam göndör fürtjeim közé idegesen. - Egyszerűen csak félek - mondtam ki végre ami már napok óta nyomasztott.

 - Mitől?

 - Hogy nem leszek neki elég, hogy egy szép napon fogja magát és lelép...

 - Hazza - tette Louis a vállamra a kezét. - Ne gondolkodj ilyen hülyeségeken. Most veled van és csak ez számít. Idővel ... - hangos szóváltás szakította félbe a beszélgetésünket.

 - ROHADTUL ÁTVERTÉL MINKET PAUL! VÉGIG TUDTAD, HOGY HOL VAN ÉS NEM MONDTAD EL! - üvöltötte egy ismerős hang majd a folyosó elején lévő szoba ajtaja kivágódott és megláthattuk a hozzátartozó, tajtékzó fiút is. - HOL VAN?

 - Joe állj le! - próbálta csitítani a bátyja, de az arcán látszott, hogy neki sem tetszik a dolog.

 Louis-zal egymásra néztünk. A torkomat gombóc kezdte fojtogatni. Nem akartam, hogy rátaláljon Jadere, de mire észbe kaptam, már ott is állt előttünk.

 - Á, Styles és a bandája - habzott a szája a méregtől. - Ti is tudtatok róla, igaz!? - kérdezte dühtől eltorzult arccal.

 Nyikkanni sem volt időnk, már be is rontott a szobába, ami a lányt rejtette. Egy pillanatra megtorpant, majd mikor meglátta a keresett személyt, fújtatni kezdett mint egy bika. Ijedten léptünk utána.

 - Hát itt vagy - nézett végig gúnyosan a lányon, aki félelemtől tágra nyílt szemekkel pislogott rá. - Hogy teheted ezt!? Eltűntél és egy kibaszott életjelet sem adtál magadról - ordított Joe magából kikelve és még közelebb lépett a lányhoz. Jade hirtelen felállt, így látszott, hogy keze lába remeg, de állta a fiú tekintetét. Ahogy a másik végig nézett a lány alakján, a döbbenete szinte köztük koppant a padlón.

 - Joe, szerintem higgadj le és aztán megbeszélitek - tette Liam nyugtatólag a srác vállára a kezét, de az lerázta.

 - Higgadjak le? - kérdezte először normál hangerőn, majd újra ordítva. - Higgadjak le, mikor valamelyiktek felcsinálta azt a lányt akit mindennél jobban szerettem? Szerintem te nekem kurvára ne mond meg, hogy mit tegyek! - üvöltött megint torkaszakadtából. - Te pedig... - nézett vészjósló szemekkel JB-re, akinek már patakokban folytak a könnyei és reszketett, mint a nyárfalevél, ezért félre lökve az ikreket hozzásiettem és magamhoz öleltem. Egész teste remegett, próbáltam csitítani, de a dühöngő őrülté vált Joe miatt nem lehetett.

 - Szóval Styles-sal? - köpte gúnyosan a nevemet. - Tudod mit Jade, nem is érdemelsz jobbat! Egy ribanc vagy és az is maradsz! Basszátok meg egymást! - ordította majd elhagyva a szobát magunkra hagyott minket. Utána néztem, de csak Damien meggyötört arcával találkoztam, aki nem tudta eldönteni, hogy mit tegyen. Maradjon vagy menjen az öccse után. Ez azonnal eldőlt, mikor meglátta, hogy Jade a kezeim közé omlik.

 - Úristen, Kicsim - néztem a halott sápadt lányra, aki ernyedten lógott a karjaimban. - Louis, hívjátok a mentőket! - kiáltottam, mikor megláttam egy hatalmas tócsát a lány alatt. - Nem, nem , ennek még nincs itt az ideje - motyogtam miközben a karjaimba kaptam őt és elindultam vele a bejárat felé.

 - Minek nincs itt az ideje? - kérdezte Niall és Dam szinte egyszerre.

 - A szülésnek - nyögött fel Zayn is, aki csak most tért magához. - JB.-nek elfolyt a magzatvize.

 - De mégcsak hét hónapos - kerekedtek el Louis szemei az ijedtségtől.

 - Tudom, tudom - nyeltem a könnyeimet, míg magamban az égiekhez fohászkodtam, hogy ne legyen semmi bajuk.

  Ahogy kiértem az előtérbe, már láttam ahogy a mentő befordul a főbejárat elé és az orvos rohanva lép hozzánk. Mivel nem akartam letenni a kezemből, így én fektettem be a hordágyra.

 - Ha hozzátartozó, akkor velünk jöhet - nézett rám a doki, mire elgyötörten válaszoltam.

 - A barátja vagyok - ültem mellé és a kezét fogva figyeltem, ahogy az orvos vizsgálni kezdi.

 - Mi történt?

 - Egyszerűen csak összecsuklott - futották el szemeimet a könnyek.

 - Érte valami sokk hatás előtte?

 - Igen - sóhajtottam fel - találkozott az exével.

 - Értem - bólogatott a férfi miközben különböző vizsgálatnak vetette alá a lányt, útban a kórház felé. - Mennyi idős terhes?

 - A hetedik hónapban van. Ikrek - nyögtem fel.

 - Ez nem jó hír - csóválta meg a fejét az orvos, majd fura nyelven kezdett beszélni a mentő rádióján.

  Körülöttem megszűnt a világ, csak a lányt láttam magam előtt. Hófehér volt, bár lélegzett mégis úgy nézett ki, mintha már nem élne. A gyönyörű csillogó szemei most csukva voltak, míg kívánatos ajkai sápadtan, vonallá szűkülve vesztek el fehér arcában.

 - Megérkeztünk - szólt a doki, majd mikor kivágódott a mentő oldala, minden felgyorsult. Egy csomó ember jött, szakszavakat kiabálva egymásnak, elvitték őt. Csak álltam egy helyben és bámultam utánuk, egészen addig míg a barátaim le nem fékeztek mellettem és kipattanva az autóból kérdések millióit zúdították rám.

 - Mi van vele?

 - Jól van?

 - Mi van a babákkal?

 - Hazza - rázott meg Louis óvatosan - most nem omolhatsz össze. Szüksége lesz rád.

 Pillanatok alatt tértem észhez. Hatalmas léptekkel mentem az információs pulthoz, ahol közölték, Jade a műtőben van. Felsiettünk a megadott emeletre és helyet foglalva a székeken, vártunk. A csend nyomasztó vattaként nehezedett ránk. Óráknak tűnő percekig néztük az ajtót, hátha kinyílik és valaki tájékoztat minket a fejleményekről, de nem történt semmi.

  Arcomat a kezeim közé rejtettem.

 - Hé, haver nem lesz semmi baj - szólalt meg Liam, de nem hozzám beszélt, hanem a teljesen összetört Zaynnek.

 - De lehet, hogy az én lányaim - nyögött fel fájdalmasan. - Mi van, ha történik velük valami?

  Szívembe belemart a tudat, hogy lehet neki több joga van itt ülni, mint nekem.

 - Hogyhogy lehet? - kérdezte egy hang, ami Damien értetlen tekintetével párosult. - Nem Harrytől terhes?

 - Nem - fordítottam el a fejemet.

 - Ezt nem értem - pislogott ránk még mindig zavartan.

  Felsóhajtottam, majd könyörgő tekintetet küldtem Louis felé, aki megértette néma kérésemet, így a kíváncsi fiú felé fordult.

 - Jade sem tudja, ki a picik apja. Zayn vagy...vagy az öcséd - mondta ki halkan.

  Dam egy pillanatra ledermedt, majd tekintetét végig vezette rajtunk, hogy az átverés kicsiny kis szikráját megtalálja, de nem jött össze neki.

 - Úgy érted, hogy lehet, hogy Joe az apjuk? - kúszott magasba a hangja majd lerogyott a mellettem lévő székre.

 - Ő vagy Zayn - sóhajtottam.

 - Akkor te hogy kerülsz a képbe?

 - Engem kért meg, hogy segítsek neki eltűnni, de közben beleszerettem és rengeteg időmbe tellett míg meggyőztem, hogy legyen a barátnőm, de sajnos nem tőlem terhes. Én csak biztonságban akartam őket tudni - nyeltem le feltörő könnyeimet.

 - Ezért ment el - nem kérdezte, megállapította.

 - Igen - vetette fejét a csempének Zayn. - Nem akarta elbaszni az életünket - húzta el a száját. - Mi is csak később tudtuk meg, hogy miért lépett le.

 - Ez rá vall - mosolyodott el halványan Damien, majd hirtelen elfehéredett. - Szóval lehet, hogy odabent az én unokahúgomért vagy öcsémért küzdenek? - állt fel hirtelen.

 - Lányok - sírta el magát Niall. - Az én kis hercegnőim - dőlt Liam vállának szipogva.

 - Ikrek? - döbbent meg a srác. - Akkor tuti biztos, hogy McIntryk, hiszen mi is...

 - A mi családunkban is vannak  - hűtötte le őt Zayn.

 - Ó... - ült vissza a helyére a fiú.

 - Érted már milyen bonyolult és szar ez az egész? - sóhajtottam fel fájdalmasan. Válaszolni viszont már nem tudott, mert kivágódott a műtő ajtaja és egy doki jelent meg előttünk.

 - Vér kell! - közölte kicsit sem finomkodva. - AB Negatív. Melyiküknek van ilyen vércsoportja? - nézett végig rajtunk, de mivel látta, hogy gőzünk sincs az egészről, hívott egy nővért, aki elkísért minket a laborba. A vérvétel után percekig álltunk, reménykedve, hogy valamelyikünk segíthet Jaden. Aztán megjött a nővér, kezében egy papírlappal.

 - Damien McIntry - a fiú a nevét hallva felpattant és szélsebesen a nő előtt termett.- A maga vére AB negatív.

  Csalódott sóhaj hagyta el a számat, hiszen reménykedtem benne, hogy talán az enyém is az és akkor én segíthetek rajtuk, de nem így lett.

 - Ez azt jelenti...? - kérdezte Zayn elhaló hangon.

 - Sajnálom haver - szorította meg a vállát Liam - ők nem a te babáid.

  A pakisztáni fiú elhúzta a száját, majd hátat fordított, hogy ne lássuk a szemeiben gyülekező könnyeket.

 - Azt hiszem elszívok egy cigit - közölte rekedt hangon azután magunkra hagyott minket. Louis felpattant, hogy utána menjen, de Liam megállította.

 - Hagyd! Szüksége van egy kis magányra.

 - Jöjjön Damien - mosolygott a fiúra biztatóan a nővér. - A maga vére segíthet a babáknak életben maradni - szorította meg a karját.

 - Az enyém jobban - szólalt meg egy hang a folyosó végéről mire mind odakaptuk a fejünket. - Mert ha jól vettem ki az előbbi kis beszélgetésetekből, akkor én vagyok az apa - húzta el a száját a hívatlanul felbukkanó Joe.

89.rész

Joe

   Zúgó fejjel, kiszáradt torokkal ébredtem. Szemeimet résnyire nyitottam és körülnézve megnyugodva konstatáltam, hogy a saját szobámban vagyok. Egy fájdalmas nyögés után felültem, hogy elinduljak a fürdőmbe mikor egy idegen hang megállított.

 - Hova mész szivi?

  Ijedten kaptam tekintetemet az ágyamra ahonnan egy szőke, nagy mellű nehézbombázó pislogott rám. Mi a jóistent keres ez itt?

 - Uhw, zuhanyozni? - méregettem idegesen.

 - Csatlakozzak? - húzta pajzán mosolyra felpumpált ajkait.

 - Inkább tűnj el! - mordultam rá mire arcáról leolvadt az idegesítő kéjenc vigyor és szinte felnyársalt a szemeivel.

 - Köcsög! - vágta a képembe majd kipattant az ágyból és magára kapkodta a szobában szanaszét heverő ruháit. Nem vártam meg míg távozik, hanem inkább magamra csuktam a fürdőszobát. Még az ablakok is beleremegtek, mikor bevágta a bejárati ajtót. Vállat vonva álltam be a vízsugár alá. Jóleső borzongás futott végig rajtam mikor a meleg víz végig folyt a testemen. Arcomat a zuhanyrózsa felé fordítottam. A hő jót tett a fejfájásomnak, mert kezdett alább hagyni a bantu négerek dobolása a fejemben.

  Nagyot sóhajtva léptem ki a tükör elé, hogy kezeimet végig simítsam az arcomat borító szőrzeten, amit Jade eltűnése óta növesztettem. Farkas szemet néztem a tükörképemmel, miközben idióta gondolatok, kérdések lepték el az elmémet. Jade. Vajon merre lehetsz? Mit csinálhatsz most? Biztos találtál már új játékszert magadnak, akivel jól eljátszogathatsz. Keserű mosolyra húztam a számat. Miért nem tudtál viszont szeretni mikor én mindent megtettem volna érted? A csillagokat is lehoztam volna neked, ha velem maradsz. Szomorúan hajtottam le a fejemet miközben a szívem fájdalmasan összerándult.

 - Ó, a fenébe! - nyitott rám a bátyám, de nyomban vissza is csukta az ajtót. - Öltözz már fel! Nem vagyok kíváncsi a pucér seggedre!

 - Most miért? - rebegtettem meg a pilláimat picsásan majd elnevettem magam, elűzve az előbbi rossz kedvemet.

 - Mert akárhányszor a tükörbe nézek ugyanazt látom - röhögött fel és beljebb jött, miután bekukucskálva látta, hogy már egy törölköző van a derekamra tekerve.

 - Hogy-hogy ilyen korán fent vagy? - néztem rá értetlenül.

 - Először is, mert "valaki" olyan erővel vágta be az ajtót, hogy a környező erdők összes madara ijedten repült el - húzta el gúnyosan a száját.

 - Bocsi, de nem volt kedvem egy reggeli menetre, így elküldtem - vontam meg a vállam miközben már a szekrényemben keresgéltem valami normális göncért. - És mi a másik? - kiáltottam el magam.

 - Ne ordíts - szólalt meg Dam mögöttem, amitől majdnem összehugyoztam magam ijedtemben.

- A picsába! Minek lopakodsz a hátam mögé?

 - Nyugi tesó - röhögött a képembe. - Ne ijedezz, mert árt a szépségednek.

 - Hülye fasz - intettem be neki. - Elmondod végre, hogy mi a másik dolog?

 - Ja, Paul hívott, hogy ma be kéne mennünk egyeztetni valamit - dőlt végig az ágyamon. - Fúj baszd meg! Tiszta szex szagú az ágyneműd - pattant fel fintorogva.

 - Mivel én dugásra is használom, nem csak alvásra - ütögettem meg nevetve a vállát.

 - Látom - pörgetett egy fekete tangát az ujjai közt.- - Szuvenír?

 - Dobd már ki az istenért - mordultam rá, mert most gondolni sem akartam a nőkre.

  Nevetve sétáltunk le a konyhába ahol egy inkább ebédnek mondható reggelit készítettünk magunknak.

 - Szerinted mi van már megint? - kérdeztem Damet a stúdió felé tartva.

 - Nem tudom. Szerintem szimplán csak lecseszés jön, hogy nem találtunk még énekest magunknak - tekerte be a kormányt az épület elé.

 - Mintha az olyan egyszerű lenne - tört fel egy mély sóhaj a torkomból. - Egyszerűen nincs olyan aki helyettesíteni tudná őt.

 - Ezzel csak a zenekarra gondolsz vagy az életedre is? - nézett rám kérdőn Damien.

 - Mindkettőre - nyögtem ki néhány pillanatnyi hezitálás után. - Hiányzik - suttogtam csak magamnak, de a mellettem sétáló így is meghallotta.

 - Hidd el, nekem is. Csak remélni tudom, hogy megtalálta a számítását - komorult el az arca.

  A maradék utat csöndben, a gondolatainkba merülve tettük meg.

 - Szabad! - szólt ki a már jól ismert hang a kopogásunk után. - Á, sziasztok - állt fel a menedzser és kezet fogott velünk. - Helyezzétek kényelembe magatokat - mutatott a fotelekre.

 - Hűha, ez nagyon hivatalosnak hangzik - húzta fel a szemöldökét Dam, miközben velem együtt leült.

 - Mondjad, ne kímélj! - néztem keményen az előttünk ülőre, mert már lelkileg felkészültem egy nagyobb vitára az énekesi poszt betöltését illetően.

 - Nyugi fiúk - nevetett fel Paul. - Olyan feszültnek tűntök, pedig nincs rá okotok.

 - Ezt most nem értem. Nem azért hívtál minket, hogy lecsessz amiért még nincs énekesünk? - nézett rá értetlenül a bátyám.

 - Dehogyis - legyintett a kezével Paul. - Azt én már megoldottam. Csak szerettem volna, ha tudjátok, hogy három hét múlva stúdióba vonultok, hogy elkészítsétek végre a lemezt.

 - Énekes nélkül? Mégis hogy a fenében gondoltad ezt? - csattantam fel.

 - Joe - szólt rám a bátyám.

 - Nehogy azt mond, hogy nincs igazam - paprikáztam fel magam. - Jade lelépett és mi ha belegebedünk sem találunk mégegy olyan hangot, mint az övé.

 - Mint mondtam, ezzel ne foglalkozzatok, mert ezt már megoldottam - dőlt hátra elégedetten a székében a férfi.

 - De hogy a picsába? - ugrottam fel. - Találtál egy ugyanolyat, mint ő?

 - Úgyis mondhatjuk - nézett ránk somolyogva.

 - Az kizárt - ráztam meg hevesen a fejemet. - Nincs mégegy olyan.

 - Figyeljetek - hajolt közelebb és hol Dam, hol az én szemembe nézett, hogy nyomatékosítsa a szavait. - Három hét múlva mindent megtudtok. Addig készüljetek fel lelkileg, mert ha beindul a mókuskerék, akkor egy darabig nem lesz időtök pihenni.

 - Van olyan jó, mint JB. volt? - szólalt meg végre Dam is.

 - Ugyanolyan jó - mosolyodott el Paul miközben furcsán csillantak meg a szemei. - De ezt majd ti is meghalljátok három hét múlva.

 - De... - kezdtem volna akadékoskodni, viszont a bátyám leállított.

 - Oké - állt fel. - Akkor három hét múlva találkozunk - indult el az ajtóhoz velem a nyomában. - De ha csak egy icipicivel is rosszabb, mint Jade volt, akkor az egész lefújva - nézett határozottan a menedzser szemeibe.

 - Megegyeztünk - bólintott a férfi is elkomolyodva.

  Halk köszönés után elhagytuk az oroszlán barlangot és elindultunk a parkoló felé.

 - Szerinted van rá lehetőség, hogy olyan jó legyen, mint ő? - kérdeztem idegesen.

 - Kizárt - rázta meg a fejét Dam. - Jade pótolhatatlan - vigyorodott el.

 - Az igaz - nevettem fel én is.

  Befordultunk az egyik folyosóra ahol megláttuk Stylest, aki egy csaj szájából lógott ki éppen. Nem zavartatták magukat, mert a Göndör még közelebb húzta magához a csajt, mintha felakarná falni, így nem sokat láttunk belőle.

 - Csak ésszel Harry fiú - nevetett fel Damien mikor melléjük értünk.

 - Hé, Bongyi! Legalább hazáig bírjátok ki! - röhögtem fel én is majd összepacsiztam a tesómmal. Jókedvűen szálltunk be az autóba majd haza hajtottunk. Otthon felhívtuk a többieket és felkészítettük őket, hogy három hét múlva kezdődik az őrület.

A mai napom emléke

A sokadik :D

88.rész

Harry

   A nap első sugarai bekúsztak a függöny résein és szemtelen módon megpróbálták kiverni az álmot a szememből, de nem sikerült nekik. Nem, mivel már elég régóta ébren voltam és figyeltem a mellettem alvó lányt. Gyönyörű volt. Arca kipirult, haja kócosan terült el a párnán, ajkai kissé elnyílva, hívogatón csábítottak magukhoz, hogy megcsókoljam őket. Muszáj volt vissza fognom magam, pedig legszívesebben újra és újra átéltem volna az este és az éjszaka történteket. Éreztem, hogy már a gondolattól is meglódul a vérem, ezért inkább lehunytam a szemeimet és próbáltam lenyugtatni magam.

 - Mi a baj? - hallottam meg Jade reggeli rekedtes hangját, ami még inkább felkorbácsolta a vágyaimat. Hogy lehet valakinek ilyen szexis, búgó hangja. Büntetni kéne érte. Kinyitottam a szemeimet és belebámultam abba a reggeli kék forgatagba, ami kíváncsian nézett vissza rám.

 - Nincs semmi gond - simítottam végig puha arcán.

 - A-ham - harapott az ajkába kuncogva. - Akkor csak szimplán túrázni készülsz ezzel a sátorral - bökött a fejével a takarómra ami árulkodón meredezett felfelé.

 - Ne nevess ki - ráncoltam össze a homlokom, de én is mosolyogtam. Elkaptam a kezét és belecsókoltam a tenyerébe. Vigyorogva figyeltem el-elakadozó lélegzetét. - A te hibád, te teszed ezt velem! - csúsztattam kezét a merevedésemre. Azt vártam, hogy majd elpirul és elkapja, de ehelyett legnagyobb megdöbbenésemre óvatosan megszorította. Vékony ujjaival körbe ölelte, majd mozgatni kezdte rajta a kezét fel és le.

 - Mi...mit csinálsz? - sóhajtottam fel, majd hátradőltem és csukott szemekkel kezdtem élvezni a mozdulatait. - Jade?

 - Cssh - éreztem meg forró leheletét férfiasságom tetején, mire kipattantak a szemeim. Hangosan felnyögtem mikor láttam és éreztem ahogy eltűntet a szájában.

 - Bassza meg - szorítottam össze a fogaimat míg egyik kezemmel a lepedőbe, a másikkal pedig a lány hajába markoltam. Ölem magától emelkedett meg majd süllyedt vissza az ágyra. Baromi jó érzés volt. Agyam teljesen kikapcsolt és csak az élvezetre koncentrált, ami egyszer csak megszűnt. Értetlenül nyitottam ki a szemeimet és néztem a vigyorgó lányra.

 - Elhitted, hogy csak neked lesz jó? - nézett rám pajkosan majd egyik kezemet elkapva a lába közé vezette azt. Meglepődve éreztem meg hogy mennyire forró és nedves. Én is elvigyorodtam majd felültem és magamhoz húztam.

 - Imádom, hogy ilyen kis kívános vagy - súgtam a fülébe amitől az egész teste megborzongott. Óvatosan simítottam végig megnagyobbodott mellein, amik már csak ennyitől is ágaskodó bimbókkal várták a kényeztetést. - Istenem, milyen érzékenyek - nyaltam őket végig, amitől Jade felmordult és a hajamba túrt.

 - Ne baszakodj Styles! - döntött hátra az ágyon. Eszméletlen látvány volt, ahogy felettem térdelt. Örültem, hogy tegnap éjszaka sikeresen meggyőztem róla, hogy ne szégyellje magát.

 - Awh - mordultam fel és belemarkoltam a csípőjébe, mikor magába vezetett. Szűk volt, forró és nedves amitől majdnem azonnal elélveztem. Keményen tartottam a derekát, hogy még ne mozogjon.

 - Harry - nyögött fel türelmetlenül.

 - Nyugi baby - csitítottam. - Mindjárt megkapod ami jár - húztam széles mosolyra a számat majd mozogni kezdtem benne. Úgy látszik a könyvek nem hazudtak, hogy a kismamák érzékenyebbek és hamarabb eljutnak a csúcsig, mert nem telt el két perc sem, Jade teste megfeszült körülöttem minek következtében én is elélveztem. Pihegve borult a mellkasomra, majd gondolom kényelmetlennek találta a helyzetet így legördült rólam. Érdeklődve vizslattam végig a vonásait.

 - Ne bámulj! - mordult rám majd egyik kezét kinyújtva megpróbálta magára rángatni a takaróját.

 - Ne! - állítottam le a mozdulatát. - Semmi szükség rá, hogy eltakard magad - fúrtam a tekintetemet az övébe. Kezeinket összekulcsoltam majd hozzá hajoltam, hogy megcsókoljam.

 - Te vagy a világ leggyönyörűbb kismamája - suttogtam az ajkainak majd rájuk tapadtam. Gyengéden vettem birtokba a száját és kényeztetni kezdtem a nyelvemmel az övét. Percekig merültünk el ebben a csodás érzésben aminek a levegőhiány vetett véget. Oxigénért kapkodva dőltem vissza mellé. Kezem automatikusan siklott a már jól látszódó pocakjára amit simogatni kezdtem. Jóleső sóhaj szaladt ki a száján, amiből rájöttem, hogy élvezi. Elvigyorodtam mikor megéreztem az apró rúgásokat az ujjaim alatt.

 - Jó reggelt lányok - csókoltam meg a helyet, ahol valamelyik baba éppen nyújtózkodott.

 - Ah - nyögött fel Jade majd nehézkesen felült.

 - Hova mész? - néztem rá értetlenül.

 - Pisilni, mert valamelyik rosszcsont ráült a hólyagomra - sietett be a fürdőbe. Nevetve néztem utána majd hirtelen ötlettől vezérelve felkaptam a boxerem és a konyhába mentem.

  Gyorsan körül néztem, hogy mit is csinálhatnék reggelire, de nem találtam semmi ehetőt. Tegnap elfelejtettünk hazafelé bevásárolni. Idegesen túrtam a hajamba. Visszasétáltam a hálóba, ahol felöltöztem. Hallottam, hogy Jade zuhanyzik, így arra gondoltam, hogy elugrom valami kajáért míg ő elkészül. Jókedvűen pattantam be a kocsimba és meg sem álltam az első pékségig. Napszemüvegem az orromra biggyesztettem, majd beléptem. Hála istennek egy idősebb hölgy volt a pult mögött, így nem kellett attól félnem, hogy sikítani kezd, vagy lerohan egy képért, aláírásért. Mivel nem tudtam Jade ma mit szeretne enni, így szinte az egész boltot felvásároltam. Miután bepakoltam a kocsiba megláttam egy virág üzletet, ahova betértem és egy gyönyörű hosszú szárú rózsával lettem gazdagabb. Jade háza előtt megállva kezembe fogtam a szatyrokat és mivel máshol nem volt elég hely, a számba vettem a virágot.

 - Megjöttem! - kiáltottam nehezen a rózsától. Nem kaptam választ így berúgtam magam után az ajtót és besiettem a nappaliba, ahol nem várt kép fogadott. Jade a kanapén ült és sírt. A szatyrokat ledobtam a fotelbe és a virágot a tetejükre helyeztem.

 - Kicsim, mi a baj? - guggoltam le elé, hogy belenézhessek a sírástól vörös szemeibe. Teljes káoszt és zavarodottságot olvastam ki belőlük.

 - Hol voltál? - kérdezte halkan mire nekem leesett, hogy mi történt.

 - Csak reggeliért mentem - ültem le mellé és az ölembe húztam. - Azt hitted, hogy csak megdugtalak és itt hagylak? -kérdeztem mire elfordította a fejét, de nem hagytam. - Nézz rám - kértem kedvesen amit nehezen, de meg tett. - Soha nem tennék veled ilyet.

 - Egyszer már megtetted - sütötte le a szemeit. Szavai felértek egy gyomorszájba vágással. Igaza volt, egyszer már átélte ezt miattam.

 - Azóta is bánom - simítottam a kezemet az arcára. - Életem legnagyobb baromsága volt és ha most visszamehetnék, hogy jóvá tegyem, megtenném.

 - Ne mondj olyat, amit nem gondolsz komolyan - rázta meg szomorúan a fejét.

 - Jade - emeltem fel az állát. - A legkomolyabban mondom és gondolom. Tudom, hogy akkor nagyon elszúrtam, de most nem akarom - néztem rá.  - Szeretném jóvá tenni - nyúltam a már kissé kókadt virágért. - Elizabeth Jade Blackwood, lennél a barátnőm? - pislogtam rá félve.

  Arcáról hatalmas döbbenetet tudtam csak leolvasni amit aztán felváltott az értetlenség.

 - Én...miért? - dadogta majd összeráncolta a homlokát. Felpattant a kanapéról és az ablakhoz lépett. Feszülten figyeltem ahogy az érzelmek egymást kergetve kiülnek az arcára. Féltem. Féltem, hogy ezzel a kérdéssel mindent elrontottam, de nem bírtam már tovább, meg kellett próbálnom.

 - JB.? - kérdeztem halkan mire megrezzent majd rám nézett. Most semmit nem tudtam leolvasni az arcáról.

 - Miért Harry? - törte meg a csendet. - Miért kérsz erre? Ha a lelkiismereted tisztasága miatt, akkor megnyugtathatlak, már megbocsátottam...

 - Hogy mondhatsz ilyet? - léptem mellé.

 - Mert nem értelek - morogta. - Itt vagyok két kisbabával a hasamban, akiknek fogalmam sincs ki az apjuk erre te azzal jössz, hogy szeretnéd jóvá tenni a múltat. De nem kell, változtatni már nem tudsz rajta és ahogy mondtam én már...

 - Félre értettél - szakítottam meg a monológját. - Én nem azt akarom jóvá tenni, hogy lefeküdtem veled, hanem azt, hogy nem vállaltalak fel, mint a barátnőmet - öleltem át. - Hát nem érted? - kérdeztem elkeseredetten.

 - Mit?

 - Szeretlek - mondtam végre ki ami már régóta a szívemet nyomta. Éreztem ahogy az izmai megfeszültek a karjaimban.

 - Én ezt...erre én képtelen vagyok - sírta el újból magát. Megfordítottam, majd megcsókoltam a homlokát.

 - Tudom, de nem érdekel. Várok rád. Kellesz nekem te is és a kicsik is - simítottam a hasára.

 - Hazza ezt...nem - zokogott fel.

 - Kérlek, csak engedd, hogy szerethesselek és megadhassak nektek mindent - néztem rá könyörögve. Még magamat is megleptem, mennyire akarom őket. Az ölelésemben tartottam míg a sírása le nem csillapodott és meg nem nyugodott teljesen.

 - Nem tudom miért teszem ezt - emelte fel könnyáztatta arcát rám -, de legyen - eresztett meg felém egy halvány mosolyt.

 - Ez azt jelenti? - dobbant nagyot a szívem.

 - Igen - mosolyodott el. - Leszek a barátnőd.

 - Köszönöm - vettem kezeim közé az arcát és össze-vissza csókoltam. Először az arcát, a homlokát, a szemeit és legvégül rátapadtam az ajkaira. Mámorító érzés volt, hogy a lány akit a kezeim közt tartok mostantól a barátnőm. A boldogság teljesen átjárta a testemet. Üvölteni szerettem volna és szétkürtölni a világba, hogy mindenki megtudja, hogy ez a csodás lány az enyém. Egyedül csakis az enyém!

87.rész

Jade

   Kimerülten nyúltam végig a kanapén, amit Paul hozatott nekem a stúdióba, hogy kényelmesebben teljenek a napjaim munka közben. Imádtam itt lenni és imádtam énekelni. Brent szerint az új lemezzel óriásit sikerünk lesz. Ő most épp lelépett, hogy Paullal egyeztessen egy-két dolgot, így hagyott nekem időt a pihenésre.

 - Jól vagytok csajok? - jelent meg Niall feje az ajtóban, majd belökte azt és belépett. Most láttam csak meg, hogy a keze tele van mindenféle finomsággal. Gyomrom hatalmasat kordult a látványtól.

 - Mondtam már, hogy imádlak? - nyomtam fel magam ülő helyzetbe. Sajnos egyre nehézkesebben ment a mozgás így a hatodik hónap felénél. A hasam nagyot nőt, ami az orvos szerint az iker terhességnél megszokott, de én nehezen viseltem, hogy a tükörbe nézve egy bálna pislogott vissza rám.

 - Tudom, mondanod sem kell - ült le mellém a szőkeség és kipakolta a zacskóban lévő kajákat az asztalra.

 - Ugye tudod, hogy ha ezt mind megeszem, akkor holnapra már nem férek be az ajtón? - néztem elhűlve a rengeteg mindenre előttem.

 - Nyugi. Azért vagyok itt, hogy segítsek - vigyorodott el. - Nem gondolod, hogy hagylak egyedül enni?

  Nevetni kezdtem. Annyira szerettem benne, hogy ilyen bolond.

 - Aú - kaptam a hasamhoz. - Nem tudom, miért jó nekik, hogy lerúgják a vesémet - nyögtem fel fájdalmasan.

 - Nem akartak bántani, csak nekem köszöntek - csúsztatta Niall a tenyerét a hasamra. - Helló lányok - gügyögte kedvesen. - Itt van keresztapu és hozott nektek sok sok finomságot.

  Elhűlve néztem a szőkeségre, aki vigyorogva fogadta a tenyerét rugdosó mozdulatokat. - Ohó - nevetett fel. - Ne legyetek ennyire virgoncok, mert az fáj a maminak - simított végig a pocakomon, majd rám nézett. - Mi az? Valami rosszat mondtam?

 - Nem - ráztam meg a fejemet és közben kipislogtam a könnyeket a szememből. - Csak azt mondtad nekik, hogy keresztapu - mondtam ki halkan.

 - Mégsem mondhattam azt, hogy apu, mert azt már Harry lefoglalta - nevetett fel. - De én leszek a keresztapjuk - nézett rám riadtan. - Vagy nem?

 - Ilyeneken még nem gondolkodtam - nyögtem ki. - De szerintem simán belefér, hogy te legyél az egyik. Tehát? Elvállalod?

 - Ezer örömmel - ölelt magához, majd hirtelen elengedett. - Most pedig tessék enni, mert nem akarom, hogy halálra éheztesd szegénykéket - nyomott egy sajtburgert a kezembe majd ő is beleharapott egybe.

  Jókedvűen, sokat beszélgetve, nevetgélve töltöttük el a délutánt. Mikor Brent visszajött, sokkal gördülékenyebben ment minden.

 - Azt hiszem mára befejeztem - huppantam le a szőkeség mellé. - Ez az utolsó dal sokat kivett belőlem - masszíroztam meg a halántékomat. - Alig várom, hogy hazaérjek és lerúghassam a cipőmet, végig dőljek az ágyon és aludjak - sóhajtottam lehunyt szemekkel.

 - Ne félj, már nem sok van hátra és kész a lemez - mondta Niall miközben felemelte a lábaimat és az ölébe tette. Lehúzta rólam a balerina cipőmet majd masszírozni kezdte a talpamat.

 - Mit csinálsz? - néztem rá meglepetten.

 - Cssh, csak dőlj hátra és élvezd - vigyorodott el.

 - Niall, annyira perverz vagy - csaptam a vállára, de aztán mosolyogva tettem amit mondott.

 - Hmm...annyira jó - sóhajtottam fel. A mozdulatai úgy ellazítottak, hogy majdnem elaludtam. Az álom és az ébrenlét közt lebegtem, mikor megszólalt.

 - Gondolkodtál már azon, hogy mit fogsz csinálni, ha megszületnek a kicsik? Tudni akarod majd, hogy ki az apjuk?

 - Ez hülye kérdés volt - zökkentem vissza a valóságba. - Ha én nem is, Zayn biztos tudni akarja, hogy tőle vannak-e.

 - Igaz - nézett maga elé a szőke. - És mi van, ha nem ő. Mi van, ha Joe az apjuk?

 - Niall. Egyszerűen csak bökd ki, hogy mire akarsz kilyukadni - meredtem rá kíváncsian.

 - Az érdekelne, hogy mi lesz veled és Harryvel?

 - Mi lenne? - pislogtam értetlenül.

 - Jade, te is tudod, hogy érez valamit irántad - nézett a szemembe. - És ha te visszamész a rasztahajúhoz, akkor teljesen össze fog törni.

 - Egy - ültem fel idegesen - nem fogok vissza menni Joehoz. Kettő, Harry és én tisztáztuk, hogy csak barátok vagyunk.

 - De...

 - Nincs de. Niall! Nem akarok senkit sem magamhoz láncolni mikor tisztában vagyok vele, hogy nem tudom viszonozni az érzéseiket. Sajnos én egy ilyen elcseszett érzelmi analfabéta vagyok - tártam szét a karjaimat és megpróbáltam visszanyelni a könnyeimet.

 - Nem is vagy az - húzott az ölelésébe az ír fiú. - Te igenis érző ember vagy. Mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy most is sírsz - törölte le az ujjaival a sós cseppeket az arcomról.

 - Csak az idióta hormonok - szipogtam, de már alig tudtam visszatartani a zokogásomat, ami egyre jobban feltörni készült a belsőmből. Elkeserített a tudat, hogy igazam van és soha nem fogok tudni szeretni egyetlen pasit sem. Ahogy ebbe belegondoltam, átszakadt bennem egy gát és testem rázkódva adta hírül a külvilágnak, hogy összetörtem.

 - Jade - simogatott hiába Niall. - JB. kérlek, hagyd abba. Nem akartalak kiborítani. Hallod? - kérlelt ijedten, de én nem tudtam megálljt parancsolni a könnyeimnek. Ráborultam  a kanapéra és csak sírtam. Fél füllel hallottam, hogy Niall valakivel beszél telefonon, de nem értettem kivel. Néhány perc múlva viszont választ kaptam rá, mikor kivágódott a stúdió ajtaja és bevágtatott valaki, aki azonnal a hátamhoz simult és átölelve nyugtatni kezdett.

 - Jade, kicsim nyugodj meg - ringatott a karjaiban az én göndör hajú barátom. - Ne csináld ezt, mert a lányok is szomorúak lesznek - csókolt a hajamba. - Mi a fenét mondtál neki? - csattant fel mérgesen.

 - Csak... csak beszélgettünk - hallatszódott Niall megszeppent hangja.

 - Gondolom - húzta gúnyos mosolyra a száját Harry. - Azért borult ki ennyire.

 - De én nem akartam - suttogta az ír megtörten.

 - Persze - mérgelődött tovább a Bongyor miközben az illatát magamba szívva kezdtem megnyugodni.

 - Nem ő tehet róla - szólaltam meg sírástól rekedt hangon. - Ezek a hülye hormonok teljesen megbolondítanak - vettem védelmembe szőke barátomat, aki hálás pillantásokkal bombázott ezért.

 - Jobban vagy? - vette kezei közé az arcomat Harry és aggódva fúrta tekintetét kisírt szemeimbe.

 - Sokkal. Köszönöm - bújtam hozzá. - Nem is tudom mi lenne velem nélküled - sóhajtottam fel.

 - Unalmas lenne az életed - mosolyodott el halványan. - Elmondod mi történt?

 - Semmi Hazza - néztem rá, de láttam, hogy nem hisz nekem. - Csak nagyon elfáradtam és így jött ki rajtam - nyomtam egy puszit az arcára.

 - Annyiszor kértelek már, hogy ne hajtsd túl magad - szidott le kedvesen majd megfogta a kezemet és felhúzott a kanapéról. - Mára elég volt, nyomás haza - indult el velem kifelé, miután elbúcsúztam Nialltől. Az egyik folyosón jártunk, mikor ismerős hangok ütötték meg a fülünket. Ijedten pislogtam a Göndörre, aki először körülnézett majd halkan odasúgta.

 - Ne mozdulj! Ne csinálj semmit - nézett a szemeimbe majd a falhoz nyomott és ajkaival az enyémekre tapadt. Kezeivel közre fogta az arcom, hogy takarja azt. Füttyszó hallatszott nem messze tőlünk. Összeszorítottam a szemeimet, mert féltem a lebukástól.

 - Csak ésszel Harry fiú! - hallottam meg Damien nevetését. A testem teljesen ledermedt.

  Nem gondoltam volna, hogy ők is az épületben vannak. Paul nem mondta, hogy ma bejönnek. Az agyam kattogott. Ha Damien itt van, akkor Neki is itt kell lennie valahol. Mint egy végszóra meg is hallottam a hangját.

 - Hé, Bongyi! Legalább hazáig bírjátok ki - nevetett fel ő is és hallottam ahogy összepacsizik a bátyjával. Szívemben furcsa bizsergés lett úrrá. Rá kellett döbbennem, hogy hiányzik. Ő is és a testvére is.

  Harry ajkai még akkor is az enyémeken voltak, mikor már nem hallottuk az ikrek lépteit.

 - Harry? - húztam el a fejemet, hogy megtudjak szólalni.

 - Ne! Még egy kicsit - nyitotta ki gyönyörű szemeit esdeklőn. - Csak még egy icipicit hagy érezzelek - suttogta a számba majd újra megcsókolt.

 Nem tudom mi ütött belém, de visszacsókoltam. Éreztem ahogy a szíve hevesebben kezd dobogni, hogy a teste lassan lángol és azt is, hogy ostroma a szám ellen egyre hevesebb lesz.

- Istenem Jade - húzódott el hirtelen. - Mit teszel velem?

 - Én... - dadogtam zavartan az előbb átéltektől, mert le sem tagadhattam volna, hogy hatással volt rám a csók - nem tudom - sütöttem le a szemeimet. Teljesen össze voltam zavarodva.

 - Azt hiszem elmentek - sóhajtott fel Harry fájdalmasan miközben elhúzódott tőlem. Testemet abban a pillanatban hiányérzet fogta el. Tudtam, hogy nem helyes, de akartam őt.

 - Gyere, haza viszlek - kulcsolta össze az ujjainkat és kisétált velem az autójáig.

Egész úton azon gondolkodtam, hogy mennyire rossz ötlet, ha ott marasztalom éjszakára?

 - Jade - simított végig a karomon. - Megjöttünk.

 - Óh, köszi - sóhajtottam fel majd kiszálltam a terepjáróból. Harry, mint valami lovag, elkísért a bejáratig és ott búcsúzott el tőlem.

 - Pihend ki magad - suttogta halkan majd puszit nyomott a homlokomra. Ez volt az a pillanat amikor a szívem és a testem diadalmaskodott a józan eszem felett.

 - Hazza - szóltam utána bátortalanul és figyeltem, ahogy megtorpan, majd rám emeli smaragdként csillogó szemeit. - Nincs kedved...? - nyeltem egyet. - Szóval nem maradnál éjszakára? - haraptam az ajkamba és lehajtottam a fejemet.

  Nem értettem mi történt velem hiszen régen csak megfogtam volna és behúzom az ajtón, most meg úgy állok itt, mint valami szűzlány az első randija után. Gondolataimból egy erős kar térített vissza, ami megfogott és az ajtón belülre húzott. Alig pislogtam kettőt, máris a falnak szorítva találtam magam. Harry szemei vágytól parázslón meredtek rám.

 - Annyira kívánlak - sóhajtott a nyakamhoz hajolva.

 - Én is - válaszoltam mire elvigyorodott majd megfogta a kezemet és behúzott a hálószobába.

Ahogy fürge ujjaival vetkőztetni kezdett, ledermedtem. Mi van, ha nem fogok neki tetszeni, így elhízva? Undorodni fog tőlem hiszen úgy nézek ki, mint egy hájpacni. Harry mintha megérezte volna, hogy mire gondolok, felemelte az államat, hogy a szemeimbe nézhessen.

 - Még mindig gyönyörű vagy - lehelte a számba. Ágyékát hozzám dörgölte, így megéreztem a merevedését. - Érzed? - mosolyodott el. - Te váltod ki belőlem.

 - De én... - tiltakozni akartam amiben számra csúsztatott ujja állított meg.

 - Ne foglalkozz most semmivel. Engedd el magad és hagyd, hogy kényeztesselek. Ne félj, vigyázok - csúsztatta hatalmas kezeit a hasamra.

  Ahogy belenéztem lángoló tekintetébe, tudtam, hogy igazat mond. Éreztem, hogy megbízhatok benne, így engedtem a kísértésnek. Hagytam, hogy egy időre elfelejtessen velem mindent és újra nőnek érezzem magam, Vele. Vele, aki még így is gyönyörűnek lát, hiszen egész végig ezt suttogta a fülembe úgy, hogy el is hittem neki.