91. rész

Joe

   Le kellett higgadnom, ezért megszaporázva a lépteimet magam mögött hagytam a stúdió épületét. Idegesen turkáltam a zsebeimben mire végre a kezembe akadt a gyújtóm így végre rágyújthattam a számból kilógó cigimre. Lehunyt szemekkel tüdőztem le a nikotint, várva a nyugtató hatására.

 - Hogy tehette ezt velem? - kattogott az agyam, majd eszembe jutott, hogy honnan is indult ez az egész.

 "Mikor leültünk Paul elé, már a mosolyából éreztem, hogy valami történni fog, de erre nem számítottam. Felmutatott egy cd-t, majd becsúsztatta a lejátszóba. A szobát azonnal betöltötte egy lány hangja mire Damiennel egymásra néztünk. Ezt a hangot bárhol felismertük volna.

 - Lehetetlen - suttogta a bátyám míg engem elöntött a keserűség, a csalódottság és a fájdalom. Ordítva ugrottam fel a székemből és azonnal felelősségre vontam a menedzserünket, aki csak szótlanul hallgatta a vádaskodásomat.

 A dühtől szinte semmit nem látva indultam el a folyosón, Jadet keresve, mert éreztem, hogy valahol a közelben kell lennie és igazam lett. Az egyik ajtó előtt belebotlottam a One Direction két tagjába, így valahogy sejtettem, hogy a mellettük lévő ajtó mögött kell keresnem a lányt. Mikor benyitottam, egy pillanatra megtorpantam és elvesztem a rémült kék íriszekben. Ahogy körül néztem, megláttam a szobában ülő srácokat és azonnal leesett, hogy ők is tudtak róla. Teljesen átvágva éreztem magam. Tekintetemet visszavezettem a lány arcára, ami valahogy másképp nézett ki, mint emlékeimben, de csak akkor jöttem rá, hogy miért, mikor felállt és észrevettem árulkodóan gömbölyödő hasát. Mintha tőrt döftek volna a szívembe mikor rájöttem, hogy terhes. A lány, aki egykor az életet jelentette nekem tovább lépett és újra kezdte nélkülem. Ami keserűség csak volt bennem, mind kitört belőlem és az arcába vágtam, főleg miután Styles magához szorította és ebből arra következtettem, hogy együtt vannak. A levegő fullasztóvá vált számomra, így otthagytam őket."

 Villogásra kaptam fel a fejemet. Egy mentő gördült be a főbejárat elé és egy ideges férfi ugrott ki belőle. Kíváncsian vártam, hogy mi történhetett, de mikor megláttam Harryt, kezében az ájult Jade-del, elszégyelltem magam. Lehet, hogy ez miattam van? Egy ideig lesokkolva néztem a távozó mentő után, majd láttam, hogy a többi fiú rohanva közelíti meg az egyik parkoló autót, majd nagygázzal utána indult.

 - Gyere már te idióta barom! - kiáltott rám mérgesen a bátyám miközben lefékezett mellettem a kocsijával. Kérdés nélkül ugrottam be mellé. Egy ideig szótlanul követtük az előttünk haladókat.

 - Mi történt? - bukott ki belőlem a kérdés.

 - Te, baszd meg, te történtél! - ordította. - Jade-nek elfolyt a magzatvize, beindult a szülés és ahogy a srácok reakciójából levettem, még nem volt itt az ideje.

 - Úristen - pislogtam ki a fejemből - én...nem akartam ezt.

 - Tudom - nyögött fel a testvérem megenyhülve. - Megértem, hogy kiakadtál, de akkor sem kellett volna így neki támadnod.

 - Most mi lesz? - haraptam be az ajkamat.

 - Nem tudom, de szerintem jobb lenne, ha egy darabig nem mutatkoznál előttük - bökött a fejével az előttünk haladó autóra.

  Szótlanul bólintottam.

 Néhány pillanat múlva leparkoltunk és figyeltük, ahogy Tomlinson felrázza Stylest a letargiából.

 - Szereti - suttogtam megtörten. - Gyerekük lesz.

 - Joe - nézett rám szomorúan Dam. - Ne emészd magad.

 - De miért pont ő? Miért az aki tönkre tette? Azt hazudta, hogy nem tud többé szeretni és én elfogadtam, erre pont vele - temettem az arcomat a kezeim közé.

 - Hé - érintette meg a vállamat a testvérem - ezen már kár filóznod. Viszont most megyek és megnézem mi van vele, de te maradj itt! - parancsolt rám majd kiugrott az autóból és a többiek után szaladt.

  Percekig bámultam utánuk és az ujjaimat tördeltem az idegességtől. Vajon mi történik most Jade-del? Mikor már nem bírtam tovább a tétlen várakozást, lezártam az autót és a testvérem keresésére indultam. A recepciónál készségesen eligazítottak, így megcéloztam az emeletet és felsétáltam a lépcsőn. Az egyik sarkon befordulva megláttam a fiúkat, így visszaléptem a fal takarásába. Mivel senki nem volt a folyosón, így minden szavuk eljutott hozzám. Döbbenten hallgattam, hogy nem a göndör a gyerek apja, hanem nagy valószínűséggel Zayn vagy én. Én? Úristen - kerekedtek el a szemeim - ha a lány sem tudja, akkor...akkor az utolsó éjszakánkon foganhatott meg. Az elmúlt hónapok darabjai, mint valami kibaszott puzzle, összeállni látszottak előttem.

 - Lányok - sírt fel hirtelen Horan, mire felé kaptam a tekintetemet. - Az én kis hercegnőim.

 A szívem szúrni kezdett a gondolatra, hogy lehet, hogy az én lányaim vannak odabent.

 - Ikrek? - hallottam meg Damien döbbent hangját. - Akkor tuti biztos, hogy McIntryk, hiszen mi is... - lelkesedett fel, de Zayn szavai lehűtötték, ahogyan engem is.

 - A mi családunkban is vannak.

 Csalódottan vettem tudomásul a szavait, és csak később jöttem rá, hogy azért, mert nem szerettem volna, hogy Jade tőle terhes. Én akartam a lányok apja lenni.

  Hirtelen egy orvos lépett ki a műtőből és valami vérről hablatyolt. Mindenki egy emberként pattant fel és követte a nővért a laborba. Fejemet a falnak vetve vártam vissza őket, ami néhány perc múlva meg is történt, majd újabb idegölő percek múlva megjelent egy nővér, kezében egy papírral.

 - Damien McIntry - mondta ki a bátyám nevét, amitől felsóhajtottam.

Az enyémek - terült el széles vigyor a képemen. Elégtételként néztem végig ahogy Zayn arcára kiült a csalódottság, de mégis a legnagyobb boldogság akkor töltött el, mikor Harry keserű mosolyra húzta a száját. Ha már megkapta Jadet, a gyerekeimet nem adom - határoztam el magamban. Vigyorogva néztem végig, ahogy a barna srác eltűnik az egyik kijáraton. Őt már legyőztem, már csak a bongyor hajú van hátra. A nővér szavai térítettek vissza a valóságba.

 - Jöjjön Damien, a maga vére segíthet a babáknak életben maradni.

 Ez az egyetlen mondat elég volt ahhoz, hogy felfedjem magam a többiek előtt.

 - Az enyém jobban - léptem a nővérhez, mit sem törődve a gyilkos tekintetekkel. - Mert ha jól vettem ki az előbbi kis beszélgetésetekből, akkor én vagyok az apa.

 - Mit keresel itt? - pattant fel a göndör hajú és fenyegetően megindult felém. - Takarodj innen! Már épp elég bajt okoztál!

 - Félted a pozíciód Styles? - néztem rá gúnyosan. - Nem mondhatod meg, hogy mit tegyek, mert ők az én gyerekeim.

 - Uraim - lépett közénk a nővér. - Sem az idő, sem a hely nem alkalmas arra, hogy most egymásnak essenek. Két apró baba küzd odabent az életben maradásért, úgyhogy sietnünk kell - ragadta meg a karomat és magával húzott a laborba. Odabent leültetett egy ágyra, majd szakszerűen előkészített mindent.

 - Egy apró szúrás lesz - mondta egy csepp mosoly nélkül.

 - Mennyire komoly a dolog? - kérdeztem félve, de a választól még én is megijedtem.

 - Őszintén? - kérdezte szomorú szemekkel.

 - Igen - száradt ki a szám a válaszára várva.

 - Ötven százalék az esélye, hogy életben maradnak. Túl kicsik még. A hetedik hónap a legkritikusabb, még nem szabadott volna megszületniük - sóhajtott fel, majd magamra hagyott. Meredten néztem utána.

 - Az nem lehet - nyögtem fel fájdalmasan. - Életben kell maradniuk. Istenem, de barom vagyok! Miért kellett úgy neki támadnom? Ha bármi gond lesz a kicsikkel, az az én hibám lesz - csorgott le egy könnycsepp a szememből, amit még több is követett.

 Magányomban azon imádkoztam, hogy ne történjen semmi rossz egyikőjükkel sem. Nekik muszáj élniük, hiszen ők szerelem gyerekek, az én szerelmemé.

 Óriási nyüzsgésre kaptam fel a fejemet. A nővér elvitte a levett véremet majd elsietett.

 - Elnézést - szólítottam meg egy másik dolgozót. - Mi történt? Ugye nem a babákkal van gond? - kérdeztem idegesen mire a nővérke rám nézett és egy sajnálkozó mosollyal válaszolt.

 - Nem, ők úgy néz ki túlélik, viszont az anya összeomlott...

 - Mi? Hogy...?

 - Leállt a szíve és újra kellett éleszteni. A doktor úr most próbálja stabilizálni az állapotát - suttogta részvéttel teli hangon.

 - Jade - sóhajtottam, szemeimet lehunyva a lány nevét. - Ne add fel!

  Üveges szemekkel indultam ki a folyosóra, de ahogy kiléptem, Harry a falnak taszított.

 - Ha bármi baja lesz, megöllek te szemét! - szorította meg a nyakamat.