57. rész

Joe

  - Mi volt ez? - kérdeztem a bátyámtól, de ő is csak értetlenül nézett a lány után.

 - Fogalmam sincs, de szerintem nem sokára kiderül.

 - Hány órára beszéljem meg a találkozót? - zökkentett vissza minket Paul.

 - Nem tudom - rázta meg a fejét Dam. - Ez a te asztalod. Nekünk csak akkor szólj, ha alá kell írni a szerződést.

 - Úgy érted, hogy legyek a ti menedzseretek is? - nézett végig rajtunk kérdőn.

 - Ha vállalod - vette fel komoly arcát Damien. Ezért is volt ő a zenekarvezető, mert ő értett a legjobban a hivatalos ügyek intézéséhez.

 - Adj egy kis időt, hogy átgondoljam - vágott töprengő arcot Paul, majd elvigyorodott. - Oké, átgondoltam, elvállalom - nyújtotta a kezét a testvérem felé, aki megrázta azt. Utána velünk is lekezelt. Arcunkra hatalmas vigyor kúszott. Hihetetlen volt, hogy a One Direction menedzsere elvállalt minket is. Egymást lökdösve, taszigálva lépkedtünk a lift felé miután Paul megígérte, hogy azonnal elkezd egyeztetni a kiadóval és szól, hogy mikorra kell mennünk. Jókedvűen léptünk be a szobánkba ahol enyhe füst szag csapta meg az orrunkat.

 - Ez mi? - kérdezte Pepe és kiemelt a szemetesből egy dobozt.

 - Nem tudom, de mielőtt lementünk még nem volt itt - nyitottam ki kíváncsian. A szemeim döbbenten fogták fel a látványt. A kép ami benne volt kicsit sem hasonlított Jadera, de mégis tudtam, hogy ő az. Most értettem meg igazán, hogy Harry miért nem ismerte fel.

 - Hol van JB? - néztem körül rosszat sejtve. Szemem a fürdőszoba ajtóra tapadt és a lábaim maguktól indultak el arra. Lenyomtam a kilincset, de nem engedett.

 - Jade, bent vagy? - kopogtam, majd a fülemet az ajtóra tapasztottam. Halk zokogás szűrődött ki bentről. - JB engedj be - könyörögtem neki, de nem válaszolt. - Most mi a fene legyen? - fordultam tanácstalanul a többiekhez.

 - Eressz oda! - tolt arrébb a bátyám. - Kicsilány hallasz? Engedj be! Ne csináld ezt - kérlelte most már ő is, de semmi válasz nem érkezett.

  Idegesen pislogtunk az ajtóra, mintha az tehetne róla, hogy Jade bezárkózott. Féltettem őt, mert ilyenkor teljesen ki tudott borulni.

 - Menjetek ki - mondtam halkan a fiúknak, akik szónélkül tették amit kértem. Mikor magamra maradtam, leültem és háttal neki dőltem az ajtónak majd beszélni kezdtem.

 - Kár, hogy nem ismertelek már akkor - kezdtem bele - szőkén is gyönyörű voltál. - Hallottam ahogy felzokog, tehát figyel rám, így folytattam. - Talán akkor másképp történik minden. Nem veszíted el a szerelembe vetett hitedet és megérted, hogy ezt nem lehet irányítani. Ez jön magától. Nem tudom, hogy miért, de azt igen, hogy már akkor beléd szerettem mikor megláttalak az esőben, széttárt karokkal mosolyogva. Éreztem, hogy különleges vagy és igazam is lett. Türelmesen vártam, hátha egyszer te is viszonzod majd az érzéseimet. Soha nem értettem, hogy miért zárkózol el előlem. Most, hogy már tudom, másképp látok mindent. Bezártad magad egy fal mögé, hogy ne bánthassanak újra, de én bízom benne, hogy egyszer jön valaki, mégha nem is én leszek az és földig rombolja a falat a szíved körül. Elfogadtam, hogy nem viszonzod az érzéseimet, de azt nem akarom, hogy a barátságunk is véget érjen. - Megköszörültem a torkomat és folytattam. - Ne haragudj a reggel történtekért, egy idióta voltam, Nem akarlak elveszíteni. Hiányzol - sóhajtottam fel a mondandóm végén, majd feszülten vártam, hogy történjen valami. Percekig ültem hiába, egy pisszenés sem hallatszott. Lemondó sóhajjal álltam fel és indultam volna ki a szobából, mikor meghallottam a zár kattanását. Dübörgő szívvel fordultam az ajtó felé. A látvány elborzasztott. Jade rettenetesen nézett ki kisírt szemeivel, vörös orrával, szétfolyt sminkjével és kócos hajával, de nekem még így is ő volt a legszebb lány a világon. Nem szólaltam meg, mert amit akartam, azt már elmondtam. Egyszerűen csak kitártam a karjaimat és ő közéjük lépett. Örömmel öleltem át és hajába csókolva szívtam magamba a jól ismert illatát. Percekig álltunk így szótlanul, erőt merítve egymásból.