56.rész

Jade

   Fülembe dübörögtek az utolsó szavai. Tudtam, hogy csak bántani akart, mégsem esett jól. Idegesen lépkedtem az ebédlő felé, ahol a többieket sejtettem. Igazam volt, még bent ültek és beszélgettek. Damien rám nézett és mikor mellé ültem megkérdezte.

 - Minden rendben?

 Megráztam a fejem, mert ennél többre most nem telt tőlem. Rettenetes érzés volt tudni, hogy mit tettem a barátommal. Az elhatározásom, hogy eltűnök a képből egyre jobban gyökeret vert bennem. Nem akartam még nagyobb fájdalmat okozni Joenak ezért úgy gondoltam, hogy a turné végén lelépek és valahol új életet kezdek, de most ez a lemez dolog nagyon bekavart a terveimnek. Nem tehettem meg a bandával, hogy az álmaik kapujában hagyom magukra őket.

  Felkaptam a fejem, mikor Joe és Lou jelentek meg az ajtóban. A fiú arca meggyötört volt és próbálta felvenni velem a szemkontaktust, de én inkább elfordultam.

 - Jade, beszélhetnénk? - tette vállamra a kezét a gyámom.

 - Persze - pislogtam rá meglepetten, de ő idegesen körülnézett és folytatta.

 - Nem itt. Gyere a szobámba.

  Elindult a lifthez és én megbabonázva követtem. Szótlanul léptünk be az ajtaján. Millió kérdés zakatolt az agyamban. Vajon mit akarhat tőlem?

 - Ülj csak le - mutatott a kanapéra aztán nagyot sóhajtva rám nézett.

 - Hol van Lux? - kérdeztem, hogy húzzam az időt, mert éreztem, hogy valami nem jó dolog fog történni.

 - Adam vigyáz rá - utalt az egyik testőrre. - Jade - ült le mellém, de a szavai elakadtak. Nem tudta, mit mondjon, majd pár perc múlva vett egy nagy lélegzetet és felemelt a földről egy kisebb dobozt. - Ez a tied - nyújtotta felém, de mikor látta, hogy nem nyúlok érte, letette elém az asztalra. - A romok eltakarításakor találták - mosolyodott el halványan, és felállva mellőlem magamra hagyott.

  Meredten bámultam a papírdobozt amiből kesernyés füstszag terjengett. Nem akartam kinyitni. Nem akartam újra szembesülni a veszteségemmel, de a kíváncsiságom erőseb volt nálam. Lassan nyúltam érte, mintha félnék, hogy valami megtámad, rám veti magát belőle. Kinyitottam a fedelet és döbbenten néztem meg a tartalmát. A plüss nyuszim volt benne, amit még a harmadik születésnapomra kaptam és két fénykép. Az egyiken a szüleimmel voltam kb. hat-hét évesen, a másik pedig egy iskolás képem volt kicsit elmosódva. Fura volt látni a régi önmagamat. Azt hittem, annak idején minden olyan dolgot eltüntettem ami Harryre emlékeztetett, de úgy látszik tévedtem. Ujjaimmal végig simítottam az arcképemen, ahol még hosszú szőke hajam volt és szemüvegem.

 - Elizabeth? - kérdezte mögöttem Harry amitől én megijedtem és ugrottam egyet. Nem is vettem észre, hogy bejött. Szemei a kezemben tartott képre tapadtak és hitetlenkedve nézte azt.

 - Hogy kerülsz ide? - fordítottam fejjel lefelé a fotót az asztalra.

 - Ne haragudj, ha megijesztettelek, de Lou szólt, hogy szükséged lehet valakire - motyogta, de figyelmét még mindig a lefordított papír tartotta fogva. - Milyen régen volt - sóhajtott fel, majd mellém ült. - Tudom, hogy ez nem változtat semmin - mondta halkan -, de tudd, hogy nagyon megbántam amit veled tettem. Már másnap bocsánatot akartam kérni, de az apád a közeledbe se engedett, utána pedig eltűntél.

 - Harry! - szóltam rá, mert nem akartam hallani a magyarázkodását, felugrottam a helyemről és magamhoz vettem a dobozt, amibe mindent visszadobáltam. - Már nem érdekel - néztem a göndörhajúra, aki döbbenten figyelte a mozdulataimat. Kisiettem az ajtón és könnyeimet nyelve a szobánkba siettem. A dobozt mindenestől belevágtam az ajtó mellett álló kukába és bezárkóztam a fürdőszobába, ahol utat engedtem a szememből kitörő sós patakoknak.