25. rész

Jade

   Már mindenki alszik, csak én fekszem az ágyamon, mint egy darab fa és bámulom a plafont. Nem tudok aludni. Félek, ha elalszom, újra azzal a szörnyű nappal álmodnék. Már a gondolatától is rosszul vagyok. A mellettem fekvő srác, mintha érezné a feszültségemet, szorosabban ölel magához álmában. Nézem az arcát és szemeimmel  végigsimítom a vonásait. Azt hittem, utálni fog, vagy megvet azért, amit tettem, de ő nem rám volt dühös, hanem Stylesra. Váratlanul ért, hogy bevallotta, mit tett a múltban. Nem hittem volna, hogy beismeri, ezért is tettem fel neki a kérdést, mégis engem lepett meg a legjobban, hogy őszinte volt. Hiába lesz lassan két éve, nekem még mindig ugyanúgy fáj, amit tett.

  Óvatosan másztam ki Joe mellől az ágyból és úgy ahogy voltam, bugyiban és egy szál pólóban, kiléptem a folyosóra. A lépcsőház felé tartottam, kezemben az öngyújtómmal és a cigimmel. Mintha egy zár kattanását hallottam volna, ezért egy pillanatra lemerevedtem, majd mikor nem láttam senkit, folytattam az utamat tovább. Kezem már az ajtó kilincsén volt, mikor meghallottam a nevemet.

 - Jade. - Megpördültem és a szöszi írrel találtam szembe magam. - Bocs, nem akartalak megijeszteni - emelte fel a kezét szabadkozva.

 - Nem ijedtem meg, csak nem hittem volna, hogy bárkivel is összefuthatok ilyenkor - mondtam, majd kiléptem a vészkijáraton és egész a tetőteraszig lépcsőztem. Nem is figyeltem, hogy Niall utánam jött, csak akkor vettem észre, mikor leült mellém.

 - Nem zavarlak? - kérdezte kedvesen, de nekem egyből felforrt az agyvizem. Nem akartam, hogy sajnálkozzon rajtam.

 - De igen zavarsz - vágtam oda, hátha veszi a lapot és lelép, de nem tette.

 - Figyelj - kezdte és mielőtt rászólhattam volna, már folytatta is. - Tudom, hogy most azt hiszed, hogy mi is olyanok vagyunk, mint Harry, de nem. Nem is gondoltuk volna, hogy ilyet tett veled. Nem fogok a nevében bocsánatot kérni, mert én és a többiek is haragszunk rá. Kivétel persze Louis, akivel ők nagyon jó barátok és bármilyen hülyeséget csinál is a másik, elnézik neki, de én nem. Amit veled tett az megbocsáthatatlan. Szeretném, ha tudnád, hogy rám bármiben számíthatsz - hadarta.

  Nem akartam tovább hallgatni, így tenyeremet a szájára tapasztottam.

 - Vegyél már levegőt - mondtam neki, miközben döbbent szemeibe néztem. Bólintott, így megszüntettem a testi kontaktust köztünk. Meggyújtottam a cigimet és egy mélyet szívtam belőle. A nikotin átjárta a tüdőmet és nyugtatóként hatott megviselt idegeimre.

 - Előtte is dohányoztál? - kérdezte Niall, majd ijedten nézett rám. - Ne haragudj, csak kicsúszott.

 - Nem, eszembe sem jutott volna - válaszoltam, magamat is meglepve, hogy egy idegennel beszélgetek régi önmagamról.

 - Megkérdezhetem, hogy miben változtál még?

  Keserűen felnevettem.

 - Ha azt mondanám, hogy mindenben, elhinnéd? - tettem fel neki a kérdést.

 - Nem ismertelek, de el. Gondolom, nem volt könnyű feldolgoznod, amit veled tett.

  Felsóhajtottam és tovább szívtam a cigimet.

 - Elmesélem neked, mint egy esti mesét és így talán megérted, hogy miért vagyok ma olyan, amilyen.

" Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy lány, aki baromi naiv volt és hitt a világra szóló szerelemben. Hosszú szőke haja, szemüvege és plusz tizenöt kilója volt. Ő volt a suli eminense, akire a fiúk rá se néztek, míg egy napon csoda történt. Az iskola legnagyobb sztárja randira hívta. A lány a fellegek közt járt. A srác volt neki minden tekintetben az első. Az első kapcsolat, az első csók és az első úgy is. Annyira elvakította a szerelem, hogy mindent elhitt a fiúnak, még azt is, hogy azért kell bujkálniuk, mert szívén viseli a volt barátnője érzéseit és nem akarja megbántani azzal, hogy már tovább lépett. Mindent bevett, amit a fiú mondott, de hát ilyen a szerelem."- csuklott el a hangom és a könnyeim újra utat törtek maguknak. Niall közelebb ült hozzám és kezét a karomra tette.

 - Nem kell folytatnod - simított végig rajta.

 - De igen, mert még nincs vége - erőt vettem magamon, és folytattam.

  "Már majdnem három hónapja jártak együtt titokban, mikor a fiú közölte vele, hogy másnap reggel elé jön a házukhoz és együtt mennek suliba. Érthetőbben, felvállalja a kapcsolatukat. A lány annyira boldog volt, hogy nem gondolkodott és elvakultságában odaadta magát a srácnak. Úgy érezte, hogy soha életében nem volt olyan boldog, mint akkor. Izgatottan várta a reggelt, alig aludt valamit éjszaka. Aztán jött a fekete leves. Hiába várta a fiút, nem jött. A lány naivan azt gondolta, hogy közbejött neki valami. Beérve az iskolába szembesült vele, hogy a "barátja" a volt barátnőjével csókolózik. Ők nem vették észre, de a lány mindent látott. Ha nem a saját szemével látja, talán el sem hiszi. Haza botorkált és útközben elsírta az összes könnyét. Otthon az ágyán ülve, ahol előzőnap olyan boldog volt, megfogadta, hogy soha többé nem hisz a szerelemben és azt a bizonyos fiút örök életében gyűlölni fogja, pedig akkor még nem is sejtette, hogy a java csak ezután jön. Másnap úgy ment iskolába, mintha semmi se történt volna. Megnyugtatta a tudat, hogy senki nem tudhat a titkos kapcsolatukról, de ennek ellent mondott, hogy amint belépett az iskola kapuján, összesúgtak a háta mögött. Először nem értette, majd mikor meglátta a fiú régi/új barátnőjét, aki a slepjével felé közeledett, már sejtette, hogy nem is volt olyan titkos ez a viszony. Akkor és ott, az iskola közepén lett felvilágosítva róla, hogy egy fogadás miatt vesztette el a szüzességét és a szerelembe vetett hitét. Mindenki rajta nevetett. Teljesen összetört a megalázás hatására. A mai napig nem tudja, hogy jutott haza, de otthon bezárkózott a szobájába. Nem evett, ki sem mozdult onnan napokig, majd mikor már orvost hívtak hozzá, akkor vett erőt magán és felkelt. Megkérte a szüleit, akik nem nagyon foglalkoztak vele, hogy írassák át másik iskolába. Megtették. Egy nappal az új iskolába érkezése előtt állt a tükör előtt és nézte magát. Az önkéntes szobafogság alatt sokat fogyott. Valamilyen belső indíttatásból elment fodrászhoz és levágatta a derékig érő szőke haját és a színét feketére változtatta, majd megállt egy tetováló szalonnál és megcsináltatta az első tetkóját és piercingjét. A szemüvegét kontaklencsére cserélte, így másnap egy teljesen új lány kezdte meg a tanulmányait a másik iskolában. Felvette a második nevét és soha többé nem használta az elsőt. Nem akarta, hogy újra kihasználják, ezért inkább ő használt ki másokat. Hamar hírnevet szerzett magának és a sors fintoraként ő lett a suli legkelendőbb csaja, de soha nem felejtette el, hogy a fiúkban nem bízhat, mert csak fájdalmat okoznak."

 - Hát ennyi - pöcköltem le a csikket a tetőről. - Sajnálom, de ez olyan mese, ahol nincs happy end - húztam el a számat és ránéztem Niallra, aki elgondolkodva meredt maga elé.

 - Milyen tetoválást csináltattál? - kérdezte meg pár perc hallgatás után és én csodálkozva néztem rá. - Érdekel, hogy mi lehet az, amit egy ilyen dolog után magadra varrattál - vonta meg a vállát, mintha ez tök természetes lenne.

  Néztem az arcát és valamiért megbíztam benne. Felhúztam a pólómat és megmutattam az egész oldalamon végignyúló feliratot.

 - Remember - olvasta suttogva, majd az ujjait végig húzta a bordáimon. Megrázkódtam az érintésére és ekkor kapott észbe. - Ne haragudj. Ez nagyon szép. De miért pont ez?

 - Szerinted? - gúnyolódtam. - Soha nem akarom elfelejteni, hogy mit tett velem.

  Percekig csöndben ültünk, majd érezni kezdtem a hajnali levegő hűvösségét. Megborzongtam és inkább felálltam, hogy visszamenjek a szobánkba.

 - Köszönöm, hogy elmondtad nekem - hallottam meg Niall hangját mögöttem. Egymás mellett lépkedtünk le a lépcsőkön, majd a megfelelő emeletre érve, benyitottunk a folyosónkra.

 - Jó éjszakát - állt meg az ajtajuk előtt. Nem mertem ránézni, mert már nem voltam biztos benne, hogy jó ötlet volt-e elmondani neki a történteket.

 - Ne aggódj, amit meséltél az köztünk marad - olvasott a gondolataimban és belőlem egy megkönnyebbült sóhaj szakadt fel.

 - Köszönöm - suttogtam és átöleltem az ír fiút, akinek az ölelése megnyugtatta háborgó lelkemet. - Jó éjszakát - néztem végre rá és egy puszit nyomtam az arcára, majd kibontakoztam az öleléséből. A mi ajtónk előtt még visszafordultam és intettem egyet neki, majd beléptem a szobánkba. Visszabújtam az ágyba, ahol Joe magához húzott és a fülembe suttogott.

 - Sokáig voltál. Gond volt?

 - Nem, csak jólesett egy kicsit egyedül lenni - cirógattam meg az arcát, majd bevackoltam magam a karjai közé és valamivel könnyebb szívvel adtam meg magam az álommanók támadásának.