2015. július 1., szerda

111.rész

Dam

   Az első reakcióm a teljes döbbenet volt, mikor Joe előállt az ötletével, de aztán átgondolva a dolgot, rájöttem, hogy ennél jobbat nem is tehetne. Ahogy teltek a napok és közeledett az öcsém által kitűzött nap, egyre jobban beleéltem magam az egészbe. Charlotték és lelkesen segédkeztek mindenben. Volt amikor a lányokra kellett vigyázni, volt mikor JB.-t kellett lefoglalni, de eddig minden simán ment. Egyetlen dolog aggasztott. Méghozzá valami olyan ami miatt már percek óta csak forgattam a telefonomat a kezemben. Mivel Joe szabad kezet adott a szervezésben, nem kellett vele egyeztetnem, ezért hosszas tépelődés után megnyomtam a hívás gombot a készülékemen. Hosszasan kicsengett és már majdnem letettem, mikor végre meghallottam az ismerős akcentust a vonal másik végéről.
 - Szia Damien? - hallottam ki a meglepetést a srác szavaiból. - Valami gond van? Jade? A Hercegnők?
 - Nyugi Niall - nevettem fel a rám zúdított kérdésektől. - Minden oké. Ennél okébb már nem is lehetne - vigyorogtam. 
 - Ah, megnyugodtam - fújta ki az eddig bent tartott levegőjét. - Viszont akkor miért hívtál?
 - Te se vesztegeted az idődet - röhögtem még mindig.
 - Dam, ne szórakozz! - mordult fel. - Ne húzd az agyam! Mi az a fontos dolog, ami miatt képes voltál telefonálni?
 - Elmondom, de előtte meg kell, hogy kérdezzek valamit. Harry mennyire van túl Jaden?
 - Mi? Hogy? - kérdezte a szöszi zavartan. 
 - Mennyire akadna ki, ha végig kéne néznie, hogy végleg elveszíti? - tettem fel idegesen a kérdést.
 - Te miről beszélsz? - makogott az ír srác, de aztán meghallottam a légzésének a változását és tudtam, hogy megértette a burkolt célzást. - Oh...
Percekig csend borult ránk. Már azt hittem, hogy megszakadt a vonal, de aztán Niall megköszörülte a torkát és válaszolt a feltett kérdésemre.
 - Azt hiszem megértette, hogy ő volt a hunyó és nincs több esélye. 
 - Rendben...
 - De miért akartad ezt tudni? - vágott a szavamba.
 - Mert ti is JB. barátai vagytok és szeretnénk őt meglepni azzal, hogy itt lesztek vele amikor Joe megkéri a kezét.
 - Ti komolyan azt szeretnétek, ha ott lennénk?
 - Szerinted felhívnálak, ha nem így lenne? - forgattam meg a szemeimet, amit ő nem láthatott. - Fontosak vagytok Jade-nek és szerintem rettenetesen örülne, ha itt lennétek vele.
 - Mikor?
 - A szombati koncerten. 
 - Stílusos - nevette el magát.
 - Igyekszik az öcskös - helyeseltem vigyorogva. - Akkor?
 - Beszélek a fiúkkal, de szerintem tuti, hogy számíthatsz ránk - mondta, majd rövid búcsú után bontottuk a vonalat. 
Néhány pillanatig még néztem az elhalványodó kijelzőt és azon gondolkodtam, hogy vajon jó ötlet volt-e meghívni őket. De végül meggyőztem magam, hogy a One Direction lett Jade második családja amíg mi nem voltunk mellette, így nekik is itt a helyük a nagy napon. Telefonomat zsebre csúsztattam és elindultam megkeresni a testvéremet, hogy egyeztessünk, mi az amit még el kell intéznünk a hétvégi koncert előtt.


Harry

   A napok rohadt lassan teltek. Nem volt értelme semminek. Naphosszat csak feküdtem az ágyamban és a plafont bámultam. A fiúk próbáltak segíteni, de hiába, nem engedtem közel magamhoz őket. Próbáltam mindenkit ellökni. Beleőrültem volna, ha másnak is akkora fájdalmat okozok a viselkedésemmel, mint Jade-nek, így jobbnak láttam eltaszítani őket. Voltak könnyebb és nehezebb napjaim. Az egyik ilyen napon annyira felidegesítettem magam a saját idiótaságomon, hogy szétvertem a szobámat. Paul kegyetlen fejmosást tartott utána. Amúgy sem voltam a szívecsücske az újságban megjelentek óta, de amit akkor kaptam rádöbbentett, hogy nem okolhatok senki mást a helyzetemért, csakis egyedül magamat.
 - Kopp-kopp! - nyílt az ajtóm és először Niall arca nyomakodott be rajta, majd megjelentek mögötte a többiek is. - Bejöhetünk?
 - Már bent vagytok - mordultam fel, a tekintetemet visszafordítva a mennyezet felé.
 - Beszélnünk kell - ültek le az ágyam szélére és idegesítően bámulni kezdtek.
 - Mi van? - csattantam fel. - Mit néztek?
 - Csak azt szeretnénk tudni, hogy most milyen hangulatban vagy. A sírós, dobálós vagy a leszarom és gyűlölöm a világot-ban? - húzta el a száját Liam. 
Tudtam, hogy mostanában nem voltam jó társaság, de a hangjából kicsendülő ellenségesség még engem is meglepett.
 - Liam! - szólt rá Louis. - Ne hergeld!
 - Ugyan már! - legyintett a Payne. - Nem tök mindegy, hogy mit csinálunk? Így is, úgy is idióta marad - vonta meg a vállát.
 - Kösz - pislogtam rá hitetlenkedve. - Ha nem vennéd észre éppen lelki válságban vagyok!
 - Amit magadnak köszönhetsz! - szúrta oda.
 - Liam! - jött egy újabb figyelmeztetés a legjobb barátomtól, de a barna hajú srác most nem hagyta magát lerázni.
 - Mond, hogy nincs igazam! Mond azt, hogy nem ő baszta el, mert nem bírt a farkával - mutatott rám idegesen. - És ahelyett, hogy túllépne, sajnáltatja magát.
 - Nem...sajnáltatom...magam! - ültem fel hirtelen és minden egyes szót megnyomtam.
 - Dehogynem - néztünk farkas szemet. 
 - Nem!
 - De!
 - Nem
 - Állj! - kiáltott fel Niall. - Olyanok vagytok, mint az ovisok. Most komolyan, muszáj hülyének lennetek?
 - Ő kezdte - mutattam Liamre.
 - Te meg folytattad - csóválta meg a fejét Zayn. - Hazza, most már ideje lenne, ha túl tennéd rajta magad. Elbasztad, de az nem azt jelenti, hogy örökre be kellene zárkóznod. Vannak más lányok és talán nem is Jade volt neked az igazi...
 - Honnan tudod? - vágtam közbe.
 - És te? - nézett vissza rám szúrósan.
Elgondolkodtam. Tényleg, miből gondoltam, hogy nekem Jade az egyetlen? Lehet, hogy valahol van valaki, aki rám vár és amíg őt megtalálom, rengeteget másikat kell kipróbálnom. Ez az eshetőség jókedvűvé tett.
 - Igazatok van - túrtam a hajamba néhány perc múlva. - Nem zárkózhatok be és nem rejthetem el a világ elől ezt a testet - mutattam magamon végig vigyorogva. 
 - Baszd meg! - forgatták meg a szemüket, de végre együtt nevettünk.
 - És most, hogy ezt tisztáztuk, elmondanátok, hogy minek köszönhetem a látogatásotokat? 
A jókedvük azonnal lelohadt. Egyikük sem nézett a szememben. Niall pedig úgy elvörösödött, hogy még a sarki stop tábla is megirigyelte volna. 
 - Okkké - húztam fel a szemöldökömet. - Ki vele, mit titkoltok?
 - Jó, de ígérd meg, hogy nem csinálsz semmi hülyeséget - pislogott rám Louis komolyan. 
 - Jézusom, a frászt hozzátok rám. Mondjátok már, hogy mi van?
 - Ígérd meg! - néztek rám.
 - Oké, megígérem - húztam el a számat -, de most már ki vele, mi a fene ez a nagy titkolózás?
 - Joe szombaton megkéri Jade kezét, és szeretnék, ha mi is ott lennénk! - hadarta el Niall. 
Kellett egy kis idő, míg felfogtam a szavai jelentését. A szívembe belehasított a fájdalom, a légzésem szaporább lett.
 - Jól vagy? - kérdezte Liam aggódva.
 - Igen - villantottam rá egy hamis mosolyt és megpróbáltam megnyugodni.
 - Szerettük volna tudni, hogy eljössz-e velünk? - néztek rám kíváncsian.
Lehajtottam a fejem és összeszorítottam a szemhéjamat. Akarom én azt látni? Vagyok annyira mazochista, hogy részt vegyek rajta? Végül úgy döntöttem, hogy igen. Szeretném látni, hogy Jade arca újra boldogan ragyog, még ha nem is miattam. Megérdemli. Kinyitottam a szemeimet és végig néztem a fiúkon.
 - Ott leszek - mosolyodtam el, mire megkönnyebbülten felsóhajtottak. 
 - De ugye nem akarsz botrányt kavarni? - kérdezte Liam az arcomat fürkészve.
 - Nem - ráztam meg a hajamat. - Felfogtam, hogy ez a hajó már elment.
 - Ez szuper! - tapsolt egyet Niall, feloldva a szobában lévő feszültséget. - Akkor most, hogy ezt megbeszéltük, menjünk, együnk valamit - ugrott fel az ágyról és a többiek követték.
 - Ha nem gond, akkor én ezt most kihagynám - néztem rájuk. 
 - Rendben - bólintott Louis. - Jól leszel?
 - Persze - mondtam. - Csak még emésztenem kell egy kicsit amit mondtatok.
Megértő mosolyt villantottak rám, majd becsukták maguk után az ajtót. Hatalmas sóhajjal dőltem vissza az ágyra. A szomorúság elemi erővel tört rám. Most fogtam csak fel, hogy tényleg vége. Jade és én soha többé nem leszünk már együtt.

9 megjegyzés:

  1. Szia!
    Siess nekem azzal a következő résszel, mert agybajt kapok! Nagyon szuper rész lett! Remélem Harry nem kavar be semmit, és JB pedig igent mond! Ugye ez most nem azt jelenti, hogy már csak pár rész van hátra? Múlt héten nem hoztál részt, ezért elolvastam megint az egészet az elejéről, és megint beleszerettem a történetedbe! :))
    Puszi: Klau

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Klau!
      Köszönöm szépen. Örülök, hogy tetszett.
      Igen, a múlt heti rész kimaradt. (néha nekem is kell egy kis pihenő ;) )
      Sajnos, ahogy azt már egy másik hozzászólásban írtam, lassan itt a vége ennek a történetnek, de remélem azért a többi még futó sztorimat is elolvasod majd.
      Puszi és jó nyarat neked! :D <3 <3 <3

      Törlés
  2. .....................
    ...........
    ................................
    ..................
    ..........
    ....
    Agyfaszt kaptam.
    Ilyen nincs.
    Rühellem azt a korcsot.
    HARRY!!!!!!! <3 - semmi baj drágám, semmi baj, biztos nincs mg közel a vég, Jade a tied, a tiéd, nyugi. Megvígasztallak én ha kell, de tudom, hogy nem, minden rendben lesz édesem! Ha meg nem tudod, hol találsz :D (komolyan, ha nem Harryt szánod Jadenek, akkor oda én kellek!!! )
    Nem. Most, ugye viccelsz velem? De komolyan. Rohadtul kezd elegem lenni a cuki húzásaidból :))) nem mintha nem imádnám őket, de érted :p
    Grr...
    ajánlom, hogy jövőhéten hozd a következőt, mielőtt ténylegesen beáll nálam a agyhalál :))
    tudod, hogy szeretlek <3
    Pusszancs R.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :DDDDD

      Erre mit tudok írni?
      A vég közeleg és a függöny lehull... :D
      Én is szeretlek! <3 :D
      Igenis, a jövő héten jövök az újjal! (szalutál vigyorogva)
      Addig is puszi és további jó nyarat! <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3

      Törlés
  3. Neeeeeee!
    Jó lehet hogy Harry megbántotta de sajnálja!
    Amikor megcsalta full részeg volt és így is Jade nevét nyögdécselte!
    Más néven......SZE-RE-TI!!!!
    Egyébként hol van a szerelem első látásra??
    Joet nem szerette meg egyből!
    Sőt csak most kezd érezni valmit iránta!!!
    Na most hogy megvoltak az ész éveim, közlöm hogy én is agyfaszt kaptam!
    Siess a kövivel!^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Fanni!
      Köszönöm ezt a mindent magába foglaló eszmefuttatást. :D
      A kövivel reményeim szerint jövő héten jelentkezem. :)
      Puszi <3

      Törlés
  4. Szia!
    Nagyon jó rész lett ez is! Nagyon jó történetét írtál nekünk! Ne legyen vége..! Brühühü ! Na de várom a következő részt! :)
    Puszi: -Kata

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Kata!
      Nagyon szépen köszönöm. :)
      Sajnos egyszer minden történetnek vége kell, hogy legyen, de ne aggódj, már van új ötlet a tarsolyomban. :)
      Puszi és további jó nyarat neked. <3

      Törlés
    2. Akkor várom a következő ötletedet. :)

      Törlés