73.rész

Jade

   Amekkora hévvel jöttem fel a lépcsőn, akkora tanácstalansággal ültem le az ágy szélére, kezemben a telefonommal. Ha felhívom Damient rá fog jönni, hogy valaki a fiúk közül tudja hol vagyok és addig nem nyugszik, míg ki nem deríti, ki az. Viszont ha nem szólok neki, hogy semmi bajom akkor ezen fogja emészteni magát. Mit tegyek? Végül úgy döntöttem, hogy írok neki egy sms-t.

 "Ne aggódj miattam, jól vagyok!"

  Mielőtt meggondolhattam volna magam, gyorsan rányomtam a küldés gombra, aztán kikapcsoltam a készüléket. Kivettem a sim kártyámat. Majd veszek másikat.

 - Minden oké? - dugta be a fejét kopogás után Harry.

 - Fogjuk rá - sóhajtottam fel. - Rohadt szar érzés, hogy otthagytam őket, de tudom, hogy így lesz a legjobb nekik.

 - És neked?

 - Nem tudom - vontam meg a vállam. - Majd túlélem... ezt is - motyogtam az orrom alá.

 - Éhes vagy? - kuncogott fel a göndör, mikor meghallotta a gyomrom korgását.

 - Kicsit - sütöttem le a szemeimet.

 - Akkor gyere - nyújtotta felém a kezét és felsegített az ágyról. - A te állapotodban nem jó, ha koplalsz - mondta miközben lefelé tartottunk a lépcsőn.

 - Kösz Harry - mondtam a hátának zavartan.

 - Nincs mit - torpant meg egy pillanatra, de aztán tovább vezetett a konyhába. Leültetett az asztalhoz és mindenféle finomságot pakolt elém. - Nem tudom, mit szeretnél enni, ezért mindent ide hoztam. De ha kell, rántottát is csinálhatok - vigyorgott rám.

 - Nem kell - mosolyodtam el. - Ebből is tudok választani.

  Ő is leült mellém és szép csendben megreggeliztünk.

 - Köszönöm, ez jól esett - simítottam végig a hasamon az utolsó falat után. Hazza megbűvölve nézte a mozdulatomat.

 - Mi a baj? - kérdeztem.

 - Semmi - rázta meg a fejét - csak elgondolkodtam.

 - Min?

 - Milyen érzés, hogy kisbabád lesz? - kérdezte elpirulva.

 - Először fura volt. Fel sem fogtam addig, míg kezembe nem nyomták az ultrahang képet - merengtem el. - Még szinte csak egy pötty, de akkor is tudom, hogy ő egy aprócska élet. Belőlem és... - akadt el a szavam - és Joeból vagy Zaynből - böktem ki mikor erőt vettem magamon.

 - Sajnálom - suttogta Harry.

 - Ne tedd, mert én sem teszem. Sőt már örülök neki. Így lesz egy igazi családom, még ha kicsit csonka is - mosolyogtam rá. - Most felmegyek, felöltözöm és utána szeretnék elmenni a házamhoz, ami állítólag pont nekem való - álltam fel ezzel is jelezve, hogy lezártnak tekintem az előző témát.

 - Rendben, amint kész vagy elviszlek. Nagyon fog tetszeni - somolygott titokzatosan.

  Felsétáltam a lépcsőn és egy gyors zuhany után visszavettem az esti ruháimat, mivel a bőröndjeim a kocsiban voltak. Hajamat csak végigszántottam az ujjaimmal, majd lementem Harryhez, aki a nappaliban ült és a tv-t kapcsolgatta.

 - Kész vagyok, mehetünk - álltam meg mellette.

 - Gyors voltál - nézett rám és kinyomta a készüléket.

  Kisétáltunk az utcára és én kérdőn pislogtam a fiúra. Miért nem kocsival megyünk? Harry vigyorogva fogta meg a kezemet és néhány méter után megállt.

 - Ez komoly? - döbbentem le.

 - A legeslegkomolyabb - bólogatott nevetve és kinyitotta a szomszédjában álló ház ajtaját.

 - Te megőrültél - ráncoltam össze a szemöldökömet.

 - Nem hiszem. Szerintem ez ideális megoldás. Itt vagy a szomszédban és ha kell valami segítek, de mégis önálló lehetsz. Ja és még nem is láttad belül - húzott be az épületbe. - Ha ez nem tetszik neked, akkor semmi - mondta magabiztosan.

  Ahogy beléptünk, már tudtam, hogy igaza van. A ház pont olyan volt, mint amit elképzeltem. Meleg és barátságos. Harry leült az egyik fotelbe és hagyta, hogy magam fedezzem fel az egészet. Mosollyal az arcomon jártam körbe a szobákat. Mindenre rácsodálkoztam és egyre jobban tudatosult bennem, hogy ez az én házam. Az én első igazi otthonom. Mikor végeztem, odafutottam Hazzahoz és hatalmas ölelésben részesítettem.