106.rész

Jade

  Miután egy egész délutánt átbeszéltünk Damiannel - akit szintén lázba hozott, hogy egy neves együttes előtt léphetünk fel -,döntöttem. Felhívtam Pault és közöltem vele, hogy elfogadjuk a felkérést. Mondanom sem kell, oda-vissza volt az örömtől. Azonnal szervezkedni kezdett. Aztán aláírtuk a papírokat és onnantól az idő szélsebesen kezdett pörögni mellettünk, mire észbe kaptam, már a backstageben álltam és vártam, hogy színpadra állhassak és újra közönség előtt énekelhessek. Arcomra visszakerültek a már védjegyemmé vált piercingek és a ruhám is a régi Jadet idézte.

 - Mint a régi szép időkben - olvasott szinte a gondolataim közt Joe miközben rám vigyorgott és tekintete végig pásztázta a testemet. A fekete-lila fűző és a fekete tüll szoknya nem sok mindent bízott a képzeletre.

 - Ja, csak annyi a különbség, hogy közben született két babánk - vágtam nyakon, mikor belecsípett a fenekembe. - Állj le Joe! - nevettem el magam és megpróbáltam eltolni magamtól, de nem ment. Sokkal erősebb volt nálam.

 - Mert ha nem? - csücsörítette össze az ajkait és vészesen közeledett hozzám.

 - Akkor kénytelen leszek... - nem tudtam befejezni a mondatot, mert belém fojtotta a szót. Szája rátapadt az enyémre és édes csókban részesített. Testem azonnal reagált rá. Kezeimet a nyakába fontam, míg ő egyre szorosabban ölelt magához. Mámorító érzés volt, úgy mint régen. Idilli pillanatunknak Dam jókedvű szavai vetettek véget.

 - Szerelmes tubicáim, kezdünk! - indult el a lépcsőn felfelé, hogy elfoglalhassa a helyét a színpadon. Zavartan szakítottam meg a csókunkat és sütöttem le a szemeimet. Nem tudom, mi ütött belém, hogy viszonoztam.

 - Gyere Cica! - fogta meg a kezemet Joe és felrángatott a pódiumra. 

Az elsötétített arénában már robbanásig feszült volt a hangulat. Mikor felgyulladtak a fények, hatalmas hangorkán fogadott minket. Ahogy kezembe fogtam a mikrofont és meghallottam az első akkordokat, minden megszűnt körülöttem. Csak én és a zene léteztünk. 

 - Örültünk, hogy itt lehettünk! - kiáltott Damian a mikrofonjába a műsorunk végén. - Most pedig jöjjön az a zenekar, aki miatt eljöttetek. Fogadjátok szeretettel: a Subwayst! - köszöntünk el felpörögve.

Hatalmas vigyorral az arcunkon sétáltunk le és pacsiztunk össze a felfelé lépkedőkkel. 

 - Ez annyira...

 - Überszuper volt! - fejezte be Pepe mondatát Adam lelkesen.

 - Gratulálok srácok! - állt meg előttünk Paul egy férfival. - Ő itt Ben Kirby, ő menedzseli a másik együttest.

 - Sziasztok! - mosolyodott el az idegen, majd kezet fogott a fiúkkal és lenyomott két puszit nekem.  - Azt hiszem elég meggyőzőek voltatok. Szeretném, ha még a héten összeülnénk, megbeszélni a részleteket...

 - Ácsi, miről van szó? - vágtam a szavába illetlenül és tekintetemet a két férfi közt járattam.

 - Még nem szóltál nekik? 

 - Nem volt időm rá - húzta el keserű mosolyra a száját Paul.

 - Ó, akkor engem ért a megtiszteltetés, hogy szóljak, hogy a Subways szeretné, ha velük tartanátok a turnéjukon.

A fiúk meglepetten meredtek maguk elé, míg az én agyamat elöntötte a düh.

 - Nem tudom, hogy mennyit tudsz rólunk, de akkor most felvilágosítalak, két pici lány várja az öltözőben, hogy végre haza vigyem őket. Nem hiszem, hogy egy turné nekik való lenne. A mai napot is csak azért vállaltam el, mert a fiúk megkértek rá. És ha most nem haragszotok... - hagytam ott a döbbent bandát és siettem be a lányaimhoz, akikre ezen az estén egy bébiszitter vigyázott. 

 - Nem volt velük gond? - kérdeztem halkan a lánytól, aki csak megrázta a fejét és elmosolyodott.

 - Nem. Joanne egy kicsit nyűgösködött, de ahogy meghallotta a zenét és a hangodat, megnyugodott és elaludt. 

Óvatosan végig simítottam az arcukon és néhány pillanatig gyönyörködtem az édesen alvó angyalkáimban, de aztán meghallottam, hogy a hátam mögött kinyílt az ajtó. Testem megmerevedett és vártam, hogy megtudjam ki tört be az intim szférámba.

 - Jól vagy? - simult két kéz a vállamra.

 - Nem - válaszoltam idegesen. - Mégis, hogy képzelte ezt? 

 - Nyugi - fordított maga felé és a mellkasára vont. Lehunyt szemekkel hagytam, hogy a simogatásával megnyugtasson. - Megmondtuk neki, hogy ez nem így működik és szerintem megértette - emelte fel az államat. Halvány mosollyal az arcomon bólintottam, majd kibontakoztam a karjai közül és el kezdtem összepakolni. Minél előbb ágyban szerettem volna kerülni és a lányokat is biztonságban akartam tudni. 

 - Ha vársz egy kicsit, szólok a fiúknak és elviszlek - nézett rám Joe

 - Siess - dobáltam be a kicsik váltóruháját a táskába. - Köszönöm Liza - néztem hálásan a lányra, akinek a jelenléte még csak most tűnt fel újra. - Az anyagiak...

 - Paul már mindent elintézett - vágott a szavamba. - Legközelebb is nagyon szívesen vigyáznék rájuk, mert jó kisbabák.

 - Nem hiszem, hogy lesz legközelebb, de azért köszi - búcsúztam el tőle majd a belépő srác kezébe nyomtam az egyik babahordót, míg a másikat Dam vette el tőlem. 

Biztonsági emberek gyűrűjében jutottunk el az autónkig és örültem, hogy a rajongók most inkább a Subways zenéjére voltak kíváncsiak és nem ránk. Feltűnésmentesen ültünk be a járműbe és végre elindultunk haza.

105.rész

Jade

  Lassan kevergettem a kávémat, miközben kifele bámultam az ablakon. A fák már kopáron hajladoztak az egyre erősödő szélben. Akár merre néztem, az ősz letette már a névjegyét, olyannyira, hogy a borús hangulat rám is átragadt. Napok óta fojtogatta valami a torkomat és szívem szerint minden percben sírva fakadtam volna. Hiányoztak a fiúk. Most, hogy lassan már három hete elutaztak tűnt csak fel igazán, hogy mennyit segítettek nekem a lányok körül. Bár Joe és Damian szinte minden idejüket velünk töltötték, mégis éreztem Niall, Zayn, Harry vagy akár Liam hiányát. Louist azért nem soroltam közéjük, mert köztem és a répaimádó srác közt nem alakult ki szoros baráti viszony. Gondolataimból a csengő hangos berregése szakított ki.

 - Paul? - néztem döbbenten az előttem álló menedzserre. - Mi szél hozott erre?

 - Neked is szia kislány - nyomott puszit a fejem tetejére, majd félre tolva engem az ajtóból, beljebb sétált.

 - Érzed magad otthon - morogtam az orrom alá és követtem őt befelé.

 - Szép kis lakás - nézett körül kedvesen.

 - Na jó, bökd ki végre, hogy mit szeretnél - ültem le a kanapéra, de közben mutattam a férfinak, hogy tegyen ő is így.

 - Lenne itt valami... - pislogott rám, mint egy kiskutya.

 - Gondoltam - vágtam a szavába. - Nem szoktál te csak úgy megjelenni.

 - Ha hagynád, akkor befejezném - komorodtak el a szemei. Kezemmel intettem, hogy folytassa, befogtam. - Szóval, jött egy felkérés és kellenétek, mint előzenekar.

 - Szó sem lehet róla - ugrottam fel idegesen és fel-alá kezdtem mászkálni. - Megmondtam, hogy amíg kicsik a lányok, ne is keressetek ilyennel.

 - Tudom, de értsd meg ez egy kihagyhatatlan ajánlat - kezdett heves magyarázásba. - Olyan együttes kért direkt titeket, akit nem célszerű visszautasítani.

 - Ki? - álltam meg egy pillanatra és tekintetemet az előttem ülőre szegeztem.

 - A The Subways - jelentette ki tök nyugodt hangon.

 - Mi van? - kerekedtek el a szemeim a csodálkozástól majd visszahuppantam az előző helyemre.

 - Bizony - vigyorodott el Paul. - Charlott külön téged és a bandát kérte.

 - Bassza meg - csúszott ki a számon aztán pedig csak meredtem magam elé egy ideig. Nehezen ment a hír feldolgozása, miszerint előttük zenélhetnénk.

 - Látom, hogy ez most egy kicsit sokkolt téged - állt fel a férfi a helyéről. - Figyelj, gondold át, beszéld meg a fiúkkal és ha döntöttél hívj fel. A koncert két hét múlva lesz, addig van időd kitalálni, hogy mit szeretnél, de javaslom, hogy jusson eszedbe mindig, hogy ők kértek titeket - indult el az ajtó felé. - Ja és puszilom a lányokat - vigyorodott el mikor látta, hogy a gondolataimtól mozdulni sem tudok.

Nem tudom meddig ülhettem magamba szállva, mikor meghallottam az ébredező lányok hangját. Leráztam tagjaimról a bénultságot és egy hatalmas mosollyal az arcomon léptem be a szobájukba.

 - Helló szépségeim - simítottam végig az arcukon. - Jót aludtatok? Szépet álmodtatok? - néztem szerelmes rajongással rájuk. Először Hannát vettem fel és tettem tisztába, majd Joanne következett. Mindketten nyugodtan tűrték míg a másik elkészült. A mécses végül akkor tört el Jo-nál, mikor a nővére hamarabb megkapta a cumisüvegét, mint ő. Nem győztem megnyugtatni az éhenkórász kisasszonyt. Míg hallgattam a cummogásukat, gondolataim akaratlanul is visszaterelődtek a Paullal folytatott beszélgetésre. Hatalmas lehetőség volt amit ajánlott, de nem tudtam mit kéne tennem. Végül miután a lányokat betettem a babakocsiba és kitoltam őket levegőzni, elővettem a telefonomat. Hosszas tanakodás után felhívtam azt az embert, aki talán megtudja mondani, hogy mit tegyek vagy legalábbis segít a döntésben.

 - Szia Dam! Át tudnál jönni egy kicsit? Beszélnünk kéne.

104.rész

Jade

   A napok úgy elrepültek mellettem, hogy szinte észre sem vettem. Az időm nagy részét a lányokkal való foglalkozás töltötte ki. Mostam, főztem, takarítottam amikor pedig volt egy csepp szabadidőm, tollat ragadtam és újabb dalszövegeket írtam. A fiúkkal való kapcsolatom egy időre háttérbe szorult.

Éppen befejeztem a teregetést, mikor meghallottam a zár zörgését. Kíváncsian fordultam az ajtó felé, hogy lássam, ki örvendeztet meg a jelenlétével, mivel szinte mindenkinek volt kulcsa a házamhoz. Ez azért volt hasznos, mert így nem verték fel a csengővel az esetleg alvó babákat.

 - Szia - lépett be a nappaliba Joe és egy lehengerlő mosollyal mellém lépett. - Hogy vannak az én szerelmeim? - nyomott puszit a fejemre, majd a résnyire nyitott gyerekszoba ajtajához ment és bekukucskált.

 - Végre alszanak - sóhajtottam fel fáradtan és hátradőltem a konyhaszéken.

 - Nyűgösek voltak? - ült le mellém a srác.

 - Nagyon - bólintottam. - Úgy néz ki, jön a foguk.

 - Máris? Nem túl kicsik még? - nézett rám Joe rémülten.

 - A védőnő szerint nem. Minden kisbaba máskor kezdi a fogzást. Ők pedig már olyan fejlettek, hogy megindult náluk a folyamat, de sajnos ez a nyáladzáson kívül a fájdalomban is megnyilvánul.  Egész éjjel sírtak. Mire Hanna elaludt, Joanne kezdett rá és ezt csinálták felváltva - ásítottam nagyot.

Joe kitolta maga alól a széket és mögém sétált. Ujjai a vállamra siklottak és masszírozni kezdte az izomcsomókat. Tettére elégedett sóhaj hagyta el a számat.

 - Ez...annyira jó - nyögtem fel lehunyt szemekkel. A testemet kellemes borzongás járta át az érintésétől, de nem foglalkoztam vele. A fáradtság elemi erővel tört rám és mire észbe kaphattam volna, már ülve elaludtam a széken.

Nem tudom mennyi időre dőltem ki, csak arra ébredtem, hogy nem messze tőlem valakik sutyorognak. Mivel kíváncsi természet voltam, így még egy ideig színleltem az alvást és kihallgattam a szobában lévőket.

 - Baromi kimerült volt - sóhajtott fel Joe. - Azt sem vette észre, hogy felemeltem és lefektettem. 

 - Nem kéne ennyit vállalnia - mordult fel egy ismerős rekedtes hang. Csodálkozásom még nagyobb lett, hiszen még nem hallottam, hogy Joe és Harry ilyen nyugodtan elbeszélgessenek egymással. Eddig mindig találtak rá okot, hogy összevesszenek. - Többet kéne segítenünk.

 - De ha egyszer nem engedi? - méltatlankodott a raszta hajú. - Te is tudod, milyen önfejű.

 - Tudom - csendült fel Harry hangja amiből kihallottam, hogy mosolyog. - Pont ez miatt a makacssága miatt szeretjük őt.

 - Ja - horkant fel Joe, majd pár perc hallgatás után újra megszólalt és a kérdése felkeltette az érdeklődésemet. - Tudja már, hogy elmentek?

 - Nem - komorodott el a göndör. - Egyikünk sem tudja, hogyan mondjuk meg neki. Niall már attól hisztizni kezd, hogy itt kell hagynia a lányokat, én meg a gondolatától is rosszul vagyok, hogy hónapokig kettesben marad veled.

 - Pedig elhiheted, hogy vigyázni fogok rá - csöpögtek gúnytól a gitáros szavai.

 - Gondolom - vágott vissza neki azonnal Harry. - Csak jusson mindig eszedbe, hogy amikor terhes volt, akkor is megszökött előled és az én karjaimban kötött ki.

 - Az más volt. Azóta van két lányunk és ez összeköt minket egy életre, ha akarod, ha nem - vágta neki oda dühösen Joe. 

Szinte a bőrömön éreztem a köztük lévő ellenséges szikrák pattogását.Úgy éreztem, ha nem akarom, hogy elfajuljanak a dolgok, ideje "felébrednem". Nagyot nyújtózva hívtam fel magamra a két fiú figyelmét.

 - Jó reggelt! - néztem nagyokat pislogva rájuk.

 - Reggelt? - nevette el magát Joe. - Délután három van.

 - Úristen, miért hagytál ennyit aludni? - ültem fel idegesen. - A lányok?

 - Nyugi - huppant le mellém a göndör hajú srác. - Niall és Zayn elvitték őket sétálni.

 - Mit csináltak? - néztem döbbenten Harryre. - És ha felismerik vagy lefényképezik őket? Nem akarok tömeg hisztériát - nyögtem fel. 

 - Nem lesz semmi baj, D. és a csapata velük van - próbált csitítani a raszta srác.

 - Kösz, ezzel tényleg megnyugtattál - forgattam meg a szemeimet. - Kicsit se feltűnő, ha két híres énekes egy babakocsit tol miközben jó pár megtermett gorilla követi őket.

 - Oké, igazad van - sóhajtottak fel lemondóan. - Reméljük van annyi eszük, hogy nem keverednek bajba.

 - A remény hal meg utoljára - suttogtam magamnak, majd felálltam és elindultam a konyha felé, mert a gyomrom éktelen égzengésbe kezdett. - Kaja? - kérdeztem a fiúktól, anélkül, hogy hátra fordultam volna.

 - Nekem jöhet - vágta rá azonnal Harry.

 - Nekem is - csatlakozott hozzá Joe.

Egy apró mosollyal az arcomon bólintottam, hogy megértettem. Kinyitottam a hűtőt és felmértem a terepet majd az itthon lévő hozzávalókból elkészítettem egy hatalmas adag carbonara spagettit. Ahogy letettem a tálat az asztal közepére, a két fiú úgy esett neki, mint akik legalább egy hete nem ettek. Vigyorogva néztem ahogy megtöltik a tányérjukat és neki fognak az evésnek. Én is szedtem magamnak egy kisebb adagot és enni kezdtem. Fél szemmel a két fiút méregettem. Ha kerestem volna sem találok két ennyire különböző embert és ezt most nem csak a külsejükre értettem, hanem a belső tulajdonságaikra is. A gond az volt, hogy mindketten vonzottak magukhoz. Mindkettőjükben volt valami ami miatt szeretni tudtam volna őket. Gondolataimból a hatalmas zajjal megérkező babáim és az őket cipelő Niall és Zayn szakított ki.

 - Megjöttünk - dobta le magát lihegve Zayn a kanapémra, ügyelve a kezében tartott Hannára. 

 - Kaja! - pislogott hatalmas szemekkel a szöszi ír és azonnal lepasszolta Joannet Harrynek. Nem zavartatta magát és elhúzta előlem a tányéromat majd nagyokat nyammogva tömte magába a tésztát. - Na.on fi.om - közölte tele szájjal, amin csak mosolyogni tudtam.

 - Akkor egyél bőven, mert két nap múlva már... - harapta el a mondat végét Zayn és ijedten nézett a dühösen grimaszoló Harryre.

 - Mi lesz két nap múlva? - kérdeztem úgy, mintha nem tudnám és a gyomrom már most gyűszűnyire zsugorodott az idegességtől.

 - Az van, hogy... - nyöszörgött a pakisztáni fiú, mire a göndör megkegyelmezett neki.

 - Turnéra megyünk.

 - Óh - tettettem a meglepődöttet. 

 - Holnapután indulunk - tette le a villát Niall is szomorúan és tekintetét az asztalra szegezte.

 - És ezt mikor akartátok elmondani? - ugrottam fel idegesen és sietős léptekkel otthagytam őket. Kirohantam a kertbe és a karjaimat magam köré fonva elnéztem a távolba. Hallottam, hogy valaki utánam jött, de direkt nem fordultam felé.

 - Jade, ne haragudj - hallottam meg rekedt hangját a mögöttem állónak. Meg sem kellett volna szólalnia, mert a szél felém hozta mentolos, citrusos illatát így azonnal tudtam, ki jött utánam. - Nem tudtuk, hogyan mondjuk el - ölelte magához a testemet és én megadóan simultam hozzá.

 - És ha Zayn nem szólja el magát, nem is tudom meg, csak ha már eltűntetek? - fordultam meg a karjai közt és szemeimet vádlón az arcára szegeztem. 

 - Nem, dehogy. Ma mindenképp elmondtam volna, csak nem így - simított végig lágyan az arcomon.

 - Mennyi időre mentek? - hunytam le a szemeimet, hogy ne láthassa benne a fájdalmat, ami már most mardosta a szívemet.

 - Körülbelül hat hónap - suttogta elhalón.

Szemeim kipattantak és hitetlenkedve néztem fel rá.

 - Fél év? - száradt ki a szám. Nagyon hosszúnak tűnt ez az idő, főleg Harry és Niall nélkül.

 - Amint lesz egy kis szabadidőnk, repülök hozzátok - ígérte.

 - Na persze, mert a világ másik feléről olyan könnyű ám csak úgy lelépni - húztam el a számat.

 - JB., ne csináld! - hajtotta le a fejét a vállam és a nyakam közé. - Te is tudod, hogyha tehetném, nem mennék sehova. Mindig veletek lennék - nyomott apró csókot az érzékeny bőrre, amitől jóleső vibrálás kúszott fel a gerincemen. Sóhajtva simultam ölelő karjai közé és hagytam, hogy az érzelmeim felül kerekedjenek a józan eszemen, így mikor a kezemet megfogva magával húzott a házába, szó nélkül követtem.

103.rész

Jade

 - Na? - dőlt neki a konyhaszekrénynek Zayn karba font kézzel, miután követett és figyelte ahogy elkészítem a lányok kajáját.

 - Mit na? - néztem rá értetlenül.

 - Sikerült döntened?

 - Miben?

 - Ne csináld már - sóhajtott fel. - Tudod te azt. Kit választasz?

 - Mondtam én egy szóval is, hogy választok? - álltam meg a mozdulatom közben.

 - Jade, ne játsz az idegeimmel - csóválta meg a fejét. - És nem csak az enyémmel, hanem a fiúkéval sem.

 - Nem játszom - csattantam fel idegesen, de megpróbáltam a hangerőt olyan szinten tartani, hogy a többiek semmit ne halljanak meg abból amit beszélünk. - Egyszerűen csak kell még egy kis idő.

 - Mire? 

 - Mérlegelni - sóhajtottam fel. - Muszáj végig gondolnom mindent, mert már nem csak rólam van szó. A lányok szempontját kell a magamé elé helyeznem. Itt már nem csak én számítok. A döntésem kihatással lesz rájuk és az életükre magyaráztam hevesen.

 - Igazad van - nézett rám hatalmas barna szemeivel. - Én erre nem is gondoltam - vigyorodott el.

 - Én viszont igen - forgattam meg a szemeimet majd kézbe vettem a cumisüvegeket és odasétáltam a babákhoz, akik Harry és Joe karjaiban feküdtek. - Itt a kaja - mosolyodtam el a látványukra.

 - Pont jókor - vette el tőlem az egyik üveget a göndör - Hanna baba már kezdett éhes lenni - nyomta a kicsi szájába a cumit.

 - Te beszélsz? - nyúlt a másik üvegért Joe. - Joanne az éhen halás szélén járt - vigyorodott el mikor a kislány kapkodva vette birtokba a finomságot. - Nem is tudom, kitől örökölte a falánk természetét - nézett szúrós szemekkel a bátyjára, aki csak nevetett ezen.

 - Legalább ezt az egyet örökölte a McIntry vérből - vonta meg a vállait Damien.

 - Miért mást nem? - pislogtam értetlenül.

 - Nézz már rájuk, ezek a babák szépek. Ja és nem utolsó sorban lányok - mutatott vigyorogva a hangosan nyeldeklő kicsikre.

 - Te bolond vagy - ráztam meg nevetve a fejemet. 

Körül néztem a szobában és tetszett a látvány. Jó érzés volt, hogy mindenkit akit itt ült, a barátomnak mondhattam. Niall csillogó szemekkel nézte a hercegnőit, Liam és Louis fogadtak, hogy melyik lány végez hamarabb az evéssel, Harry és Joe elmélyülten figyelték a kezükben szuszogó lányokat, Zayn lehunyt szemekkel relaxált és Damien... Nos ő engem vizslatott áthatóan. Kérdő tekintetemet látva, intett a fejével, hogy menjek utána a kertbe. 

 - Baj van? - kérdeztem idegesen mikor utolértem, de ő csak megcsóválta a fejét.

 - Nincs, csak szerettem volna beszélgetni veled egy kicsit.

 - Ha azt akarod tudni, hogy kit választok, akkor el kell, hogy keserítselek, mert még én sem tudom - szögeztem le gyorsan. - Túl sok mindent kell végig gondolnom és nem akarom elkapkodni a döntésemet.

 - Megértem - bólintott komolyan. - De ugye tudod, hogy bárhogy is döntesz, én mindig itt leszek, hogy segítsek? - nézett rám kedvesen.

 - Köszönöm - suttogtam rekedten, mert a rám törő érzelmektől a sírás kerülgetett.

 - Gyere ide - tárta ki a karjait és én úgy bújtam a mellkasához, mint egy félős kiscica. - Tudom, hogy okosan fogsz dönteni. 

Megnyugtató érzés volt beszippantani az illatát. Dam olyan volt nekem, mint egy báty és mint olyan, fontos volt a véleménye. Percekig álltunk így és ez az idő elég volt arra, hogy feltöltődjek a belőle áradó szeretetből. Felemeltem a fejemet és mosolyogva néztem rá, míg ő a homlokomra nyomott egy puszit. Vidáman csillogó szemekkel tértünk vissza a többiekhez, akik már megint valami új zenei alapon dolgoztak. Legalábbis erre engedett következtetni a dudorászás, a térd csapkodás, az asztalon való ujjdobolás és az egymás szavába vágás, ahogy a sorok végi rímeket keresték. 

Sziasztok!

Nem szoktam ilyet csinálni, de most muszáj, mert megszeretném köszönni a több, mint 100.000-es megtekintést. El sem hiszem, hogy már itt tartunk. :) Eszméletlenül boldog vagyok és ezt nagyon, nagyon szépen köszönöm nektek! Puszi: Dolores <3 <3 <3

Kaptam egy díjat! Köszönöm szépen Sophia Abraham!

Nem küldöm tovább, mert annyi jó blogírót ismerek, hogy nem akarok senkit sem megbántani, ha kihagyom. :)

Kérdései:

Mi alapján jön az első ötleted a történetedhez? 

Ez jó kérdés. :D Nem tudom. Egyszercsak kipattan az agyamból egy ötlet és azt tovább szövöm, egészen addig, míg egy kerek történet nem lesz belőle. :D

Mi akartál lenni kiskorodban, ha majd felnősz? 

Fodrász vagy óvónő. 

Milyen zenét hallgattál utoljára? 

Nehéz lesz elhinni, de a 1D-től az akusztikus Night Changest. :D

Van kedvenc idézeted? Ha igen, mi? 

 Én hiszek az álmaimban.

Szerinted melyek a legerősebb tulajdonságaid? 

Az empátiás készségem. 

Egy közös kép vagy egy ölelés a One Direction valamelyik tagjától? (Nem lehet mindkettő! :D ) 

Egy ölelés. (Ha már nem lehet egy ölelgetős kép. :) )

Kedvenc városaid?

 Madrid, Milánó.

Legtávolabbi pont ahol eddig jártál?

 Olaszország Caorle. :)

Szeretnél-e komolyabb foglalkozni az írással, vagy csak marad hobbinak? 

Egyszer talán, ha elég felkészültnek érzem majd magam, akkor neki állok és írok egy könyvet.

Mi volt az első olyan könyv ami nagy hatással volt rád?

 A Gyűrűk Ura. :)

Kellemes Húsvéti Ünnepeket Kívánok Mindenkinek!

102.rész

Jade

   Percek vagy talán órák óta ültem Lou nappalijában és vártam, hogy megszólaljon, mert ahogy megérkeztem, kiöntöttem neki a szívemet és a legapróbb részletét is elmeséltem a múltamnak. Ha ki is akadt, jól titkolta, mert az arcáról nem tudtam semmit sem leolvasni. Idegességemben az ujjaimat tördeltem, és nem figyeltem a mellettem ülő nőre, aki már sokadszorra szólhatott hozzám.

 - JB.? Itt vagy? - simogatta végig a karomat majd tenyerével befedte a kezemet.

 - Persze - néztem rá egy halvány mosoly kíséretében.

 - Aha - nevette el magát - pont úgy is nézel ki. Figyelj - komolyodott el aztán hirtelen - amit elmondtál, az nagyon megdöbbentett. Eddig is tudtam, hogy nem volt könnyű életed, de még csak végig gondolni is szörnyű, amiket mondtál. Egy ilyen fiatal lány nem ezt érdemelné a sorstól - rázta meg a fejét szomorúan. - De bárhogy is történt, a múlton már nem tudsz változtatni.

 - Tudom, de a jelenem és a jövőm múlik azon, hogy most mit csinálok - dőltem hátra a kanapén és kezeimet a fejem alá támasztottam. - Viszont képtelen vagyok dönteni. Az egyik oldalon ott van Joe, akire mindig számíthattam, segített amikor senki nem volt mellettem, összekapart amikor padlóra kerültem. A mérleg másik oldala pedig Harryé, aki igaz, hogy a múltban csúnyán elbánt velem, de amikor a lányokat vártam végig támogatott és nem is tudom, mi lett volna ha ő nincs - temettem az arcomat a tenyerembe.

 - Miért nem hagysz egy kis időt magadnak a gondolkodásra? - szólalt meg Lou kedvesen. - Ne foglalkozz most a pasikkal. Minden figyelmedet fordítsd a kicsikre és meglátod, hogy amikor nem is várod, akkor jössz majd rá a megoldásra - nézett rám egy biztató mosollyal.

Szavai elgondolkodtattak. Miért is kéne nekem azonnal döntenem? Csak mert a fiúkban túlteng a férfi hormon?  Lounak igaza van. Megvilágosodott tekintettel néztem a nőre.

 - Köszönöm - öleltem át.

 - Nincs mit - fonta körém ő is a karjait. - Remélem tudod, hogy bármi gondod van, mindig számíthatsz rám?

 Könnyes szemekkel bólogattam, majd elköszöntem tőle és haza indultam. Sokkal könnyebbnek éreztem a lépteimet, mintha hatalmas súlytól szabadultam volna meg. Jókedvűen léptem be a házba, ahol jó néhány kíváncsi szempárral szembesültem.

 - Sziasztok! - köszöntem mosolyogva a vendégeknek.

 - Hol jártál báránykám? - hajolt hozzám Niall, hogy megpuszilhasson.

 - Csak kellett egy kis friss levegő, na meg egy jóbarát, aki meghallgatott - mondtam halkan, de Harry is és Joe is felkapták rá a fejüket. Kérdő tekintetüket elkerülve ültem le Liam mellé és már nyújtottam is a kezem a térdén lovagló hercegnőmért.

 - Ne már - húzta el a száját szomorúan Li. - Olyan keveset volt nálam.

 - Nálam is - nevettem fel, de nem adtam vissza a kislányt, inkább a karomba fektettem és ringatni kezdtem. Halk dúdolásba kezdtem és tekintetemet a csodaszép kék szemekbe fúrtam, amik engem fürkésztek kíváncsian.

 - Mi az amit énekelsz? - kérdezte Harry érdeklődve.

 - Csak egy dallam foszlány - vontam meg a vállam és tovább dúdoltam.

 - Ez baromi jó - húzta össze a szemét Damien majd az ujjaival ütemet adott neki.

 - Nekem is bejön - fülelt Liam, aztán ő is elkezdte ritmusra emelgetni a vállait.

Mire észbe kaptam, az egész szobát betöltötte a fiúk által kiadott hangok kavalkádja, ami meglepően hasonlított egy új dalhoz.

 - Ez tuti nyerő lesz - kapott a telefonja után Niall. - Még egyszer, mert otthon szeretném lekottázni - tette az asztal közepére a készüléket és megnyomta a felvevő gombot. A fiúk lelkesen követték az utasítását. Körbe néztem és meglepetten tapasztaltam azt a nyugalmat, amit az egész társaság ontott magából. Mindenki együttműködött a másikkal és nem voltak ellentétek. Nem hiába mondják, hogy a zene csodákra képes, mert ami a nappalimban történt az felért egy kisebb csodával. Merengésemből a kezemben tartott pici lány térített vissza, aki gőgicsélve jelezte, hogy neki is nagyon tetszik amit a fiúk csinálnak. Mosolyogva simítottam végig a puha arcán, majd meglepetten kaptam fel a fejemet, mikor kinyílt a lányok szobájának ajtaja és egy álmos kisbaba jelent meg az ajtóban egy még álmosabb Zayn kezében.

 - Hát ti? - kérdeztem, szavaimmal megszakítva a többiek zenélését.

 - Bevittem Hannat aludni, aztán valahogy engem is elnyomott az álom - puszilt bele a hajamba a pakisztáni énekes.

 - Add ide Joannet - nyúlt készségesen a lányáért Joe, de nem maradtam gyerek nélkül, mert Zayn máris pótolta a hiányt a kezében lévő tündérkével.

Az eddig nyűgösen nézelődő baba most hatalmas szemekkel pislogott rám és amikor ennek hatására elmosolyodtam, ő is így tett. Édes kis hangocskájával elvarázsolt mindenkit a szobában. Az az érzés ami ekkor költözött a szívembe leírhatatlan. Először tudatosult bennem úgy igazán, hogy életem legjobb döntése volt, amikor vállaltam őket. Tudtam, hogy rengeteg gondom lesz velük, de éreztem, hogy az ilyen pillanatok miatt éri meg az egész küszködés.