Merry Christmas and Happy New Year!

Minden kedves olvasómnak, szeretetben és boldogságban gazdag ünnepeket kívánok!

91. rész

Joe

   Le kellett higgadnom, ezért megszaporázva a lépteimet magam mögött hagytam a stúdió épületét. Idegesen turkáltam a zsebeimben mire végre a kezembe akadt a gyújtóm így végre rágyújthattam a számból kilógó cigimre. Lehunyt szemekkel tüdőztem le a nikotint, várva a nyugtató hatására.

 - Hogy tehette ezt velem? - kattogott az agyam, majd eszembe jutott, hogy honnan is indult ez az egész.

 "Mikor leültünk Paul elé, már a mosolyából éreztem, hogy valami történni fog, de erre nem számítottam. Felmutatott egy cd-t, majd becsúsztatta a lejátszóba. A szobát azonnal betöltötte egy lány hangja mire Damiennel egymásra néztünk. Ezt a hangot bárhol felismertük volna.

 - Lehetetlen - suttogta a bátyám míg engem elöntött a keserűség, a csalódottság és a fájdalom. Ordítva ugrottam fel a székemből és azonnal felelősségre vontam a menedzserünket, aki csak szótlanul hallgatta a vádaskodásomat.

 A dühtől szinte semmit nem látva indultam el a folyosón, Jadet keresve, mert éreztem, hogy valahol a közelben kell lennie és igazam lett. Az egyik ajtó előtt belebotlottam a One Direction két tagjába, így valahogy sejtettem, hogy a mellettük lévő ajtó mögött kell keresnem a lányt. Mikor benyitottam, egy pillanatra megtorpantam és elvesztem a rémült kék íriszekben. Ahogy körül néztem, megláttam a szobában ülő srácokat és azonnal leesett, hogy ők is tudtak róla. Teljesen átvágva éreztem magam. Tekintetemet visszavezettem a lány arcára, ami valahogy másképp nézett ki, mint emlékeimben, de csak akkor jöttem rá, hogy miért, mikor felállt és észrevettem árulkodóan gömbölyödő hasát. Mintha tőrt döftek volna a szívembe mikor rájöttem, hogy terhes. A lány, aki egykor az életet jelentette nekem tovább lépett és újra kezdte nélkülem. Ami keserűség csak volt bennem, mind kitört belőlem és az arcába vágtam, főleg miután Styles magához szorította és ebből arra következtettem, hogy együtt vannak. A levegő fullasztóvá vált számomra, így otthagytam őket."

 Villogásra kaptam fel a fejemet. Egy mentő gördült be a főbejárat elé és egy ideges férfi ugrott ki belőle. Kíváncsian vártam, hogy mi történhetett, de mikor megláttam Harryt, kezében az ájult Jade-del, elszégyelltem magam. Lehet, hogy ez miattam van? Egy ideig lesokkolva néztem a távozó mentő után, majd láttam, hogy a többi fiú rohanva közelíti meg az egyik parkoló autót, majd nagygázzal utána indult.

 - Gyere már te idióta barom! - kiáltott rám mérgesen a bátyám miközben lefékezett mellettem a kocsijával. Kérdés nélkül ugrottam be mellé. Egy ideig szótlanul követtük az előttünk haladókat.

 - Mi történt? - bukott ki belőlem a kérdés.

 - Te, baszd meg, te történtél! - ordította. - Jade-nek elfolyt a magzatvize, beindult a szülés és ahogy a srácok reakciójából levettem, még nem volt itt az ideje.

 - Úristen - pislogtam ki a fejemből - én...nem akartam ezt.

 - Tudom - nyögött fel a testvérem megenyhülve. - Megértem, hogy kiakadtál, de akkor sem kellett volna így neki támadnod.

 - Most mi lesz? - haraptam be az ajkamat.

 - Nem tudom, de szerintem jobb lenne, ha egy darabig nem mutatkoznál előttük - bökött a fejével az előttünk haladó autóra.

  Szótlanul bólintottam.

 Néhány pillanat múlva leparkoltunk és figyeltük, ahogy Tomlinson felrázza Stylest a letargiából.

 - Szereti - suttogtam megtörten. - Gyerekük lesz.

 - Joe - nézett rám szomorúan Dam. - Ne emészd magad.

 - De miért pont ő? Miért az aki tönkre tette? Azt hazudta, hogy nem tud többé szeretni és én elfogadtam, erre pont vele - temettem az arcomat a kezeim közé.

 - Hé - érintette meg a vállamat a testvérem - ezen már kár filóznod. Viszont most megyek és megnézem mi van vele, de te maradj itt! - parancsolt rám majd kiugrott az autóból és a többiek után szaladt.

  Percekig bámultam utánuk és az ujjaimat tördeltem az idegességtől. Vajon mi történik most Jade-del? Mikor már nem bírtam tovább a tétlen várakozást, lezártam az autót és a testvérem keresésére indultam. A recepciónál készségesen eligazítottak, így megcéloztam az emeletet és felsétáltam a lépcsőn. Az egyik sarkon befordulva megláttam a fiúkat, így visszaléptem a fal takarásába. Mivel senki nem volt a folyosón, így minden szavuk eljutott hozzám. Döbbenten hallgattam, hogy nem a göndör a gyerek apja, hanem nagy valószínűséggel Zayn vagy én. Én? Úristen - kerekedtek el a szemeim - ha a lány sem tudja, akkor...akkor az utolsó éjszakánkon foganhatott meg. Az elmúlt hónapok darabjai, mint valami kibaszott puzzle, összeállni látszottak előttem.

 - Lányok - sírt fel hirtelen Horan, mire felé kaptam a tekintetemet. - Az én kis hercegnőim.

 A szívem szúrni kezdett a gondolatra, hogy lehet, hogy az én lányaim vannak odabent.

 - Ikrek? - hallottam meg Damien döbbent hangját. - Akkor tuti biztos, hogy McIntryk, hiszen mi is... - lelkesedett fel, de Zayn szavai lehűtötték, ahogyan engem is.

 - A mi családunkban is vannak.

 Csalódottan vettem tudomásul a szavait, és csak később jöttem rá, hogy azért, mert nem szerettem volna, hogy Jade tőle terhes. Én akartam a lányok apja lenni.

  Hirtelen egy orvos lépett ki a műtőből és valami vérről hablatyolt. Mindenki egy emberként pattant fel és követte a nővért a laborba. Fejemet a falnak vetve vártam vissza őket, ami néhány perc múlva meg is történt, majd újabb idegölő percek múlva megjelent egy nővér, kezében egy papírral.

 - Damien McIntry - mondta ki a bátyám nevét, amitől felsóhajtottam.

Az enyémek - terült el széles vigyor a képemen. Elégtételként néztem végig ahogy Zayn arcára kiült a csalódottság, de mégis a legnagyobb boldogság akkor töltött el, mikor Harry keserű mosolyra húzta a száját. Ha már megkapta Jadet, a gyerekeimet nem adom - határoztam el magamban. Vigyorogva néztem végig, ahogy a barna srác eltűnik az egyik kijáraton. Őt már legyőztem, már csak a bongyor hajú van hátra. A nővér szavai térítettek vissza a valóságba.

 - Jöjjön Damien, a maga vére segíthet a babáknak életben maradni.

 Ez az egyetlen mondat elég volt ahhoz, hogy felfedjem magam a többiek előtt.

 - Az enyém jobban - léptem a nővérhez, mit sem törődve a gyilkos tekintetekkel. - Mert ha jól vettem ki az előbbi kis beszélgetésetekből, akkor én vagyok az apa.

 - Mit keresel itt? - pattant fel a göndör hajú és fenyegetően megindult felém. - Takarodj innen! Már épp elég bajt okoztál!

 - Félted a pozíciód Styles? - néztem rá gúnyosan. - Nem mondhatod meg, hogy mit tegyek, mert ők az én gyerekeim.

 - Uraim - lépett közénk a nővér. - Sem az idő, sem a hely nem alkalmas arra, hogy most egymásnak essenek. Két apró baba küzd odabent az életben maradásért, úgyhogy sietnünk kell - ragadta meg a karomat és magával húzott a laborba. Odabent leültetett egy ágyra, majd szakszerűen előkészített mindent.

 - Egy apró szúrás lesz - mondta egy csepp mosoly nélkül.

 - Mennyire komoly a dolog? - kérdeztem félve, de a választól még én is megijedtem.

 - Őszintén? - kérdezte szomorú szemekkel.

 - Igen - száradt ki a szám a válaszára várva.

 - Ötven százalék az esélye, hogy életben maradnak. Túl kicsik még. A hetedik hónap a legkritikusabb, még nem szabadott volna megszületniük - sóhajtott fel, majd magamra hagyott. Meredten néztem utána.

 - Az nem lehet - nyögtem fel fájdalmasan. - Életben kell maradniuk. Istenem, de barom vagyok! Miért kellett úgy neki támadnom? Ha bármi gond lesz a kicsikkel, az az én hibám lesz - csorgott le egy könnycsepp a szememből, amit még több is követett.

 Magányomban azon imádkoztam, hogy ne történjen semmi rossz egyikőjükkel sem. Nekik muszáj élniük, hiszen ők szerelem gyerekek, az én szerelmemé.

 Óriási nyüzsgésre kaptam fel a fejemet. A nővér elvitte a levett véremet majd elsietett.

 - Elnézést - szólítottam meg egy másik dolgozót. - Mi történt? Ugye nem a babákkal van gond? - kérdeztem idegesen mire a nővérke rám nézett és egy sajnálkozó mosollyal válaszolt.

 - Nem, ők úgy néz ki túlélik, viszont az anya összeomlott...

 - Mi? Hogy...?

 - Leállt a szíve és újra kellett éleszteni. A doktor úr most próbálja stabilizálni az állapotát - suttogta részvéttel teli hangon.

 - Jade - sóhajtottam, szemeimet lehunyva a lány nevét. - Ne add fel!

  Üveges szemekkel indultam ki a folyosóra, de ahogy kiléptem, Harry a falnak taszított.

 - Ha bármi baja lesz, megöllek te szemét! - szorította meg a nyakamat.

90.rész

Harry

   Mosollyal az arcomon kormányoztam be az autómat a parkolóba. Három hete, mióta Jade a barátnőm lett semmi sem tudta elrontani a kedvemet. A fiúk sokat ugrattak vele, hogy olyan lettem mint egy szerelmes tini, de nem érdekelt. Besiettem a szúdióba, ahol az utolsó simításokat végezték Jade feléneklésével kapcsolatban. Ma van a napja, hogy szembesítik az ikreket az "új" énekesnőjük hangjával. Kíváncsi lettem volna az arcukra mikor meghallják, de nem lehettem ott, mert az én helyem Jade mellett volt, aki egy távolabbi szobában várta a reakciókat. Benyitottam a helységbe, ahol azonnal kiszúrtam a kanapén ücsörgő, szemmel láthatóan ideges lányt. Kezeit tördelve kapta rám rémült tekintetét.

 - Nyugi életem, csak én vagyok - vigyorogtam rá, mire kifújta a benne rekedt levegőt. Leültem mellé és kezeit az enyémek közé vettem majd finoman puszilgatni kezdtem az ujjait. - Hol vannak a többiek? - kérdeztem szétnézve az üres szobában.

 - Niall éhes volt - vonta meg a vállát, halvány mosollyal az arcán.

 - Bélpoklos - morogtam. - Néha azt hiszem nem is te vagy terhes, hanem ő.

 - Pedig ha jól megnézel minket, szemmel látható a különbség - húzta el a száját.

 - Szépségem - simítottam az arcára a tenyeremet - már mondtam neked, hogy te vagy a legszebb kismama a világon akit valaha is láttam.

 - Hát persze - legyintett lemondóan.

 - Jade - fordítottam magam felé az arcát. - Azt hiszed hazudok? Azt gondolod, hogy a te jó közérzeted miatt mondom ezt? - fúrtam tekintetemet a riadtan figyelő íriszeibe. - Basszus Kicsim - sóhajtottam fel csalódottan. - Mit tegyek, hogy elhidd, nekem te vagy a legszebb? - kaptam el a kezét és a nadrágomhoz húztam. - Érzed ezt? - kérdeztem elfúló hangon. - Azért ilyen kemény, mert minden percben vágyik rád, ahogy én is. Ha csak eszembe jut, hogy mit műveltünk tegnap este vagy csak bevillannak a képek a gyönyörű telt melleidről, amik ágaskodva várják, hogy kényeztessem őket...

 - Elég - lehelte vágytól elhomályosult szemekkel. Imádtam benne, hogy már ennyitől is beindult. - Elég.

 - Mikor fogod már fel végre, hogy megőrülök érted? - csaptam le az ajkaira. Fel akartam falni, meg akartam neki mutatni, hogy mit is érzek iránta, így az összes érzelmemet belevittem ebbe a csókba.

 - Khm, gerlepár - szólalt meg Liam hangja az ajtóból. - Talán nem itt kéne egymásnak esnetek - vigyorogtak a fiúk miközben besétáltak az ajtón.

 - Hoztam sütit a Hercegnőimnek - huppant le Jade mellé Niall és kezét azonnal a már igencsak gömbölyödő pocakra simította.

 - Minden rendben? - kérdezte Louis suttogva, hogy csak én halljam. Fejemmel az ajtó felé böktem és mielőtt még kiléptem volna, egy utolsó pillantást vetettem a lányra, aki nevetve tűrte, hogy az ír srác teletömje édességgel.

 - Mi a baj? - kérdezte a barátom újra miután becsuktuk az ajtót magunk után.

 - Nem tudom - túrtam göndör fürtjeim közé idegesen. - Egyszerűen csak félek - mondtam ki végre ami már napok óta nyomasztott.

 - Mitől?

 - Hogy nem leszek neki elég, hogy egy szép napon fogja magát és lelép...

 - Hazza - tette Louis a vállamra a kezét. - Ne gondolkodj ilyen hülyeségeken. Most veled van és csak ez számít. Idővel ... - hangos szóváltás szakította félbe a beszélgetésünket.

 - ROHADTUL ÁTVERTÉL MINKET PAUL! VÉGIG TUDTAD, HOGY HOL VAN ÉS NEM MONDTAD EL! - üvöltötte egy ismerős hang majd a folyosó elején lévő szoba ajtaja kivágódott és megláthattuk a hozzátartozó, tajtékzó fiút is. - HOL VAN?

 - Joe állj le! - próbálta csitítani a bátyja, de az arcán látszott, hogy neki sem tetszik a dolog.

 Louis-zal egymásra néztünk. A torkomat gombóc kezdte fojtogatni. Nem akartam, hogy rátaláljon Jadere, de mire észbe kaptam, már ott is állt előttünk.

 - Á, Styles és a bandája - habzott a szája a méregtől. - Ti is tudtatok róla, igaz!? - kérdezte dühtől eltorzult arccal.

 Nyikkanni sem volt időnk, már be is rontott a szobába, ami a lányt rejtette. Egy pillanatra megtorpant, majd mikor meglátta a keresett személyt, fújtatni kezdett mint egy bika. Ijedten léptünk utána.

 - Hát itt vagy - nézett végig gúnyosan a lányon, aki félelemtől tágra nyílt szemekkel pislogott rá. - Hogy teheted ezt!? Eltűntél és egy kibaszott életjelet sem adtál magadról - ordított Joe magából kikelve és még közelebb lépett a lányhoz. Jade hirtelen felállt, így látszott, hogy keze lába remeg, de állta a fiú tekintetét. Ahogy a másik végig nézett a lány alakján, a döbbenete szinte köztük koppant a padlón.

 - Joe, szerintem higgadj le és aztán megbeszélitek - tette Liam nyugtatólag a srác vállára a kezét, de az lerázta.

 - Higgadjak le? - kérdezte először normál hangerőn, majd újra ordítva. - Higgadjak le, mikor valamelyiktek felcsinálta azt a lányt akit mindennél jobban szerettem? Szerintem te nekem kurvára ne mond meg, hogy mit tegyek! - üvöltött megint torkaszakadtából. - Te pedig... - nézett vészjósló szemekkel JB-re, akinek már patakokban folytak a könnyei és reszketett, mint a nyárfalevél, ezért félre lökve az ikreket hozzásiettem és magamhoz öleltem. Egész teste remegett, próbáltam csitítani, de a dühöngő őrülté vált Joe miatt nem lehetett.

 - Szóval Styles-sal? - köpte gúnyosan a nevemet. - Tudod mit Jade, nem is érdemelsz jobbat! Egy ribanc vagy és az is maradsz! Basszátok meg egymást! - ordította majd elhagyva a szobát magunkra hagyott minket. Utána néztem, de csak Damien meggyötört arcával találkoztam, aki nem tudta eldönteni, hogy mit tegyen. Maradjon vagy menjen az öccse után. Ez azonnal eldőlt, mikor meglátta, hogy Jade a kezeim közé omlik.

 - Úristen, Kicsim - néztem a halott sápadt lányra, aki ernyedten lógott a karjaimban. - Louis, hívjátok a mentőket! - kiáltottam, mikor megláttam egy hatalmas tócsát a lány alatt. - Nem, nem , ennek még nincs itt az ideje - motyogtam miközben a karjaimba kaptam őt és elindultam vele a bejárat felé.

 - Minek nincs itt az ideje? - kérdezte Niall és Dam szinte egyszerre.

 - A szülésnek - nyögött fel Zayn is, aki csak most tért magához. - JB.-nek elfolyt a magzatvize.

 - De mégcsak hét hónapos - kerekedtek el Louis szemei az ijedtségtől.

 - Tudom, tudom - nyeltem a könnyeimet, míg magamban az égiekhez fohászkodtam, hogy ne legyen semmi bajuk.

  Ahogy kiértem az előtérbe, már láttam ahogy a mentő befordul a főbejárat elé és az orvos rohanva lép hozzánk. Mivel nem akartam letenni a kezemből, így én fektettem be a hordágyra.

 - Ha hozzátartozó, akkor velünk jöhet - nézett rám a doki, mire elgyötörten válaszoltam.

 - A barátja vagyok - ültem mellé és a kezét fogva figyeltem, ahogy az orvos vizsgálni kezdi.

 - Mi történt?

 - Egyszerűen csak összecsuklott - futották el szemeimet a könnyek.

 - Érte valami sokk hatás előtte?

 - Igen - sóhajtottam fel - találkozott az exével.

 - Értem - bólogatott a férfi miközben különböző vizsgálatnak vetette alá a lányt, útban a kórház felé. - Mennyi idős terhes?

 - A hetedik hónapban van. Ikrek - nyögtem fel.

 - Ez nem jó hír - csóválta meg a fejét az orvos, majd fura nyelven kezdett beszélni a mentő rádióján.

  Körülöttem megszűnt a világ, csak a lányt láttam magam előtt. Hófehér volt, bár lélegzett mégis úgy nézett ki, mintha már nem élne. A gyönyörű csillogó szemei most csukva voltak, míg kívánatos ajkai sápadtan, vonallá szűkülve vesztek el fehér arcában.

 - Megérkeztünk - szólt a doki, majd mikor kivágódott a mentő oldala, minden felgyorsult. Egy csomó ember jött, szakszavakat kiabálva egymásnak, elvitték őt. Csak álltam egy helyben és bámultam utánuk, egészen addig míg a barátaim le nem fékeztek mellettem és kipattanva az autóból kérdések millióit zúdították rám.

 - Mi van vele?

 - Jól van?

 - Mi van a babákkal?

 - Hazza - rázott meg Louis óvatosan - most nem omolhatsz össze. Szüksége lesz rád.

 Pillanatok alatt tértem észhez. Hatalmas léptekkel mentem az információs pulthoz, ahol közölték, Jade a műtőben van. Felsiettünk a megadott emeletre és helyet foglalva a székeken, vártunk. A csend nyomasztó vattaként nehezedett ránk. Óráknak tűnő percekig néztük az ajtót, hátha kinyílik és valaki tájékoztat minket a fejleményekről, de nem történt semmi.

  Arcomat a kezeim közé rejtettem.

 - Hé, haver nem lesz semmi baj - szólalt meg Liam, de nem hozzám beszélt, hanem a teljesen összetört Zaynnek.

 - De lehet, hogy az én lányaim - nyögött fel fájdalmasan. - Mi van, ha történik velük valami?

  Szívembe belemart a tudat, hogy lehet neki több joga van itt ülni, mint nekem.

 - Hogyhogy lehet? - kérdezte egy hang, ami Damien értetlen tekintetével párosult. - Nem Harrytől terhes?

 - Nem - fordítottam el a fejemet.

 - Ezt nem értem - pislogott ránk még mindig zavartan.

  Felsóhajtottam, majd könyörgő tekintetet küldtem Louis felé, aki megértette néma kérésemet, így a kíváncsi fiú felé fordult.

 - Jade sem tudja, ki a picik apja. Zayn vagy...vagy az öcséd - mondta ki halkan.

  Dam egy pillanatra ledermedt, majd tekintetét végig vezette rajtunk, hogy az átverés kicsiny kis szikráját megtalálja, de nem jött össze neki.

 - Úgy érted, hogy lehet, hogy Joe az apjuk? - kúszott magasba a hangja majd lerogyott a mellettem lévő székre.

 - Ő vagy Zayn - sóhajtottam.

 - Akkor te hogy kerülsz a képbe?

 - Engem kért meg, hogy segítsek neki eltűnni, de közben beleszerettem és rengeteg időmbe tellett míg meggyőztem, hogy legyen a barátnőm, de sajnos nem tőlem terhes. Én csak biztonságban akartam őket tudni - nyeltem le feltörő könnyeimet.

 - Ezért ment el - nem kérdezte, megállapította.

 - Igen - vetette fejét a csempének Zayn. - Nem akarta elbaszni az életünket - húzta el a száját. - Mi is csak később tudtuk meg, hogy miért lépett le.

 - Ez rá vall - mosolyodott el halványan Damien, majd hirtelen elfehéredett. - Szóval lehet, hogy odabent az én unokahúgomért vagy öcsémért küzdenek? - állt fel hirtelen.

 - Lányok - sírta el magát Niall. - Az én kis hercegnőim - dőlt Liam vállának szipogva.

 - Ikrek? - döbbent meg a srác. - Akkor tuti biztos, hogy McIntryk, hiszen mi is...

 - A mi családunkban is vannak  - hűtötte le őt Zayn.

 - Ó... - ült vissza a helyére a fiú.

 - Érted már milyen bonyolult és szar ez az egész? - sóhajtottam fel fájdalmasan. Válaszolni viszont már nem tudott, mert kivágódott a műtő ajtaja és egy doki jelent meg előttünk.

 - Vér kell! - közölte kicsit sem finomkodva. - AB Negatív. Melyiküknek van ilyen vércsoportja? - nézett végig rajtunk, de mivel látta, hogy gőzünk sincs az egészről, hívott egy nővért, aki elkísért minket a laborba. A vérvétel után percekig álltunk, reménykedve, hogy valamelyikünk segíthet Jaden. Aztán megjött a nővér, kezében egy papírlappal.

 - Damien McIntry - a fiú a nevét hallva felpattant és szélsebesen a nő előtt termett.- A maga vére AB negatív.

  Csalódott sóhaj hagyta el a számat, hiszen reménykedtem benne, hogy talán az enyém is az és akkor én segíthetek rajtuk, de nem így lett.

 - Ez azt jelenti...? - kérdezte Zayn elhaló hangon.

 - Sajnálom haver - szorította meg a vállát Liam - ők nem a te babáid.

  A pakisztáni fiú elhúzta a száját, majd hátat fordított, hogy ne lássuk a szemeiben gyülekező könnyeket.

 - Azt hiszem elszívok egy cigit - közölte rekedt hangon azután magunkra hagyott minket. Louis felpattant, hogy utána menjen, de Liam megállította.

 - Hagyd! Szüksége van egy kis magányra.

 - Jöjjön Damien - mosolygott a fiúra biztatóan a nővér. - A maga vére segíthet a babáknak életben maradni - szorította meg a karját.

 - Az enyém jobban - szólalt meg egy hang a folyosó végéről mire mind odakaptuk a fejünket. - Mert ha jól vettem ki az előbbi kis beszélgetésetekből, akkor én vagyok az apa - húzta el a száját a hívatlanul felbukkanó Joe.

89.rész

Joe

   Zúgó fejjel, kiszáradt torokkal ébredtem. Szemeimet résnyire nyitottam és körülnézve megnyugodva konstatáltam, hogy a saját szobámban vagyok. Egy fájdalmas nyögés után felültem, hogy elinduljak a fürdőmbe mikor egy idegen hang megállított.

 - Hova mész szivi?

  Ijedten kaptam tekintetemet az ágyamra ahonnan egy szőke, nagy mellű nehézbombázó pislogott rám. Mi a jóistent keres ez itt?

 - Uhw, zuhanyozni? - méregettem idegesen.

 - Csatlakozzak? - húzta pajzán mosolyra felpumpált ajkait.

 - Inkább tűnj el! - mordultam rá mire arcáról leolvadt az idegesítő kéjenc vigyor és szinte felnyársalt a szemeivel.

 - Köcsög! - vágta a képembe majd kipattant az ágyból és magára kapkodta a szobában szanaszét heverő ruháit. Nem vártam meg míg távozik, hanem inkább magamra csuktam a fürdőszobát. Még az ablakok is beleremegtek, mikor bevágta a bejárati ajtót. Vállat vonva álltam be a vízsugár alá. Jóleső borzongás futott végig rajtam mikor a meleg víz végig folyt a testemen. Arcomat a zuhanyrózsa felé fordítottam. A hő jót tett a fejfájásomnak, mert kezdett alább hagyni a bantu négerek dobolása a fejemben.

  Nagyot sóhajtva léptem ki a tükör elé, hogy kezeimet végig simítsam az arcomat borító szőrzeten, amit Jade eltűnése óta növesztettem. Farkas szemet néztem a tükörképemmel, miközben idióta gondolatok, kérdések lepték el az elmémet. Jade. Vajon merre lehetsz? Mit csinálhatsz most? Biztos találtál már új játékszert magadnak, akivel jól eljátszogathatsz. Keserű mosolyra húztam a számat. Miért nem tudtál viszont szeretni mikor én mindent megtettem volna érted? A csillagokat is lehoztam volna neked, ha velem maradsz. Szomorúan hajtottam le a fejemet miközben a szívem fájdalmasan összerándult.

 - Ó, a fenébe! - nyitott rám a bátyám, de nyomban vissza is csukta az ajtót. - Öltözz már fel! Nem vagyok kíváncsi a pucér seggedre!

 - Most miért? - rebegtettem meg a pilláimat picsásan majd elnevettem magam, elűzve az előbbi rossz kedvemet.

 - Mert akárhányszor a tükörbe nézek ugyanazt látom - röhögött fel és beljebb jött, miután bekukucskálva látta, hogy már egy törölköző van a derekamra tekerve.

 - Hogy-hogy ilyen korán fent vagy? - néztem rá értetlenül.

 - Először is, mert "valaki" olyan erővel vágta be az ajtót, hogy a környező erdők összes madara ijedten repült el - húzta el gúnyosan a száját.

 - Bocsi, de nem volt kedvem egy reggeli menetre, így elküldtem - vontam meg a vállam miközben már a szekrényemben keresgéltem valami normális göncért. - És mi a másik? - kiáltottam el magam.

 - Ne ordíts - szólalt meg Dam mögöttem, amitől majdnem összehugyoztam magam ijedtemben.

- A picsába! Minek lopakodsz a hátam mögé?

 - Nyugi tesó - röhögött a képembe. - Ne ijedezz, mert árt a szépségednek.

 - Hülye fasz - intettem be neki. - Elmondod végre, hogy mi a másik dolog?

 - Ja, Paul hívott, hogy ma be kéne mennünk egyeztetni valamit - dőlt végig az ágyamon. - Fúj baszd meg! Tiszta szex szagú az ágyneműd - pattant fel fintorogva.

 - Mivel én dugásra is használom, nem csak alvásra - ütögettem meg nevetve a vállát.

 - Látom - pörgetett egy fekete tangát az ujjai közt.- - Szuvenír?

 - Dobd már ki az istenért - mordultam rá, mert most gondolni sem akartam a nőkre.

  Nevetve sétáltunk le a konyhába ahol egy inkább ebédnek mondható reggelit készítettünk magunknak.

 - Szerinted mi van már megint? - kérdeztem Damet a stúdió felé tartva.

 - Nem tudom. Szerintem szimplán csak lecseszés jön, hogy nem találtunk még énekest magunknak - tekerte be a kormányt az épület elé.

 - Mintha az olyan egyszerű lenne - tört fel egy mély sóhaj a torkomból. - Egyszerűen nincs olyan aki helyettesíteni tudná őt.

 - Ezzel csak a zenekarra gondolsz vagy az életedre is? - nézett rám kérdőn Damien.

 - Mindkettőre - nyögtem ki néhány pillanatnyi hezitálás után. - Hiányzik - suttogtam csak magamnak, de a mellettem sétáló így is meghallotta.

 - Hidd el, nekem is. Csak remélni tudom, hogy megtalálta a számítását - komorult el az arca.

  A maradék utat csöndben, a gondolatainkba merülve tettük meg.

 - Szabad! - szólt ki a már jól ismert hang a kopogásunk után. - Á, sziasztok - állt fel a menedzser és kezet fogott velünk. - Helyezzétek kényelembe magatokat - mutatott a fotelekre.

 - Hűha, ez nagyon hivatalosnak hangzik - húzta fel a szemöldökét Dam, miközben velem együtt leült.

 - Mondjad, ne kímélj! - néztem keményen az előttünk ülőre, mert már lelkileg felkészültem egy nagyobb vitára az énekesi poszt betöltését illetően.

 - Nyugi fiúk - nevetett fel Paul. - Olyan feszültnek tűntök, pedig nincs rá okotok.

 - Ezt most nem értem. Nem azért hívtál minket, hogy lecsessz amiért még nincs énekesünk? - nézett rá értetlenül a bátyám.

 - Dehogyis - legyintett a kezével Paul. - Azt én már megoldottam. Csak szerettem volna, ha tudjátok, hogy három hét múlva stúdióba vonultok, hogy elkészítsétek végre a lemezt.

 - Énekes nélkül? Mégis hogy a fenében gondoltad ezt? - csattantam fel.

 - Joe - szólt rám a bátyám.

 - Nehogy azt mond, hogy nincs igazam - paprikáztam fel magam. - Jade lelépett és mi ha belegebedünk sem találunk mégegy olyan hangot, mint az övé.

 - Mint mondtam, ezzel ne foglalkozzatok, mert ezt már megoldottam - dőlt hátra elégedetten a székében a férfi.

 - De hogy a picsába? - ugrottam fel. - Találtál egy ugyanolyat, mint ő?

 - Úgyis mondhatjuk - nézett ránk somolyogva.

 - Az kizárt - ráztam meg hevesen a fejemet. - Nincs mégegy olyan.

 - Figyeljetek - hajolt közelebb és hol Dam, hol az én szemembe nézett, hogy nyomatékosítsa a szavait. - Három hét múlva mindent megtudtok. Addig készüljetek fel lelkileg, mert ha beindul a mókuskerék, akkor egy darabig nem lesz időtök pihenni.

 - Van olyan jó, mint JB. volt? - szólalt meg végre Dam is.

 - Ugyanolyan jó - mosolyodott el Paul miközben furcsán csillantak meg a szemei. - De ezt majd ti is meghalljátok három hét múlva.

 - De... - kezdtem volna akadékoskodni, viszont a bátyám leállított.

 - Oké - állt fel. - Akkor három hét múlva találkozunk - indult el az ajtóhoz velem a nyomában. - De ha csak egy icipicivel is rosszabb, mint Jade volt, akkor az egész lefújva - nézett határozottan a menedzser szemeibe.

 - Megegyeztünk - bólintott a férfi is elkomolyodva.

  Halk köszönés után elhagytuk az oroszlán barlangot és elindultunk a parkoló felé.

 - Szerinted van rá lehetőség, hogy olyan jó legyen, mint ő? - kérdeztem idegesen.

 - Kizárt - rázta meg a fejét Dam. - Jade pótolhatatlan - vigyorodott el.

 - Az igaz - nevettem fel én is.

  Befordultunk az egyik folyosóra ahol megláttuk Stylest, aki egy csaj szájából lógott ki éppen. Nem zavartatták magukat, mert a Göndör még közelebb húzta magához a csajt, mintha felakarná falni, így nem sokat láttunk belőle.

 - Csak ésszel Harry fiú - nevetett fel Damien mikor melléjük értünk.

 - Hé, Bongyi! Legalább hazáig bírjátok ki! - röhögtem fel én is majd összepacsiztam a tesómmal. Jókedvűen szálltunk be az autóba majd haza hajtottunk. Otthon felhívtuk a többieket és felkészítettük őket, hogy három hét múlva kezdődik az őrület.