2014. július 23., szerda

74.rész

Jade

   Már két hete, hogy élvezem a saját otthonom nyújtotta magányt. Az első pár napban többször is azon voltam, hogy ez nekem nem fog menni és felhívom Damient, de aztán erőt vettem magamon és nem tettem.
  Harry szinte mindennap meglátogatott, hogy lecsekkolja, hogy minden rendben van-e velem. Nem beszél a fiúkról, és tudom, hogy csak azért nem mond semmit, hogy ne idegesítsen fel.
  Mostanában, hogy lefoglaljam magam és ne az elcseszett életemen rágódjak, dalszövegeket írok. Már egész halommal van belőlük. Úgy látszik a terhesség ösztönzőleg hat rám. A konyhaasztalon körmölöm az éppen eszembe jutott sorokat, mikor megérkezik göndör hajú barátom. Igen, kétségkívül kijelenthetem, hogy Harry az elmúlt napokban a barátommá nőtte ki magát. Mellettem volt, mikor az idióta hormonjaim miatt beindult az érzelmi hullámvasutazásom. Az egyik percben még a fellegekben jártam, a másikban pedig már szarrá bőgtem Hazza pólóját a kilátástalan helyzetem miatt. Ő végig türelmesen fogta a kezem és próbált lelket önteni belém kisebb-nagyobb sikerekkel.
 - Kész vagy? Mehetünk? - állt meg felettem és beleolvasott az írásaimba. - Ez... - emelt fel egy lapot - ezt te írtad? - pislogott rám meglepetten.
 - Amint látod - vontam meg a vállamat, miközben azt néztem, hogy kapkodja fel egyik papírt a másik után.
 - JB, ezek rohadt jók - mondta, miközben fel sem nézett az olvasásból.
 - Köszi - pirultam el.
 - Ezt elvihetem? - mutatott az egyikre.
 - Minek az neked? - ráncoltam össze a homlokom.
 - Megmutatom a többieknek - mondta, majd ijedt arcomat látva folytatta. - Nem tudják meg, hogy te írtad, majd azt mondom, hogy egy régi ismerősöm volt. Most úgyis megvagyunk akadva, mert pár szám nem elég jó az albumra és ez pont passzolna rá - magyarázott hevesen gesztikulálva.
 - Rendben - bólintottam rá -, de tényleg ne szóld el magad.
 - Nyugi - mosolyodott el amitől édes gödröcskéi megjelentek az arcán. - Megígértem, hogy megtartom a titkodat és ehhez tartom is magam. Pedig néha nagyon nehéz - sóhajtott. - Főleg, mikor Niall szomorú kiskutya szemekkel kérdezgeti, hogy vajon mi lehet veled.
 - Nekem is nagyon hiányoznak, de így a legjobb. Így nem teszek senkit tönkre.
 - Csak magadat - morogta az orra alatt, de meghallottam és kérdőn néztem rá. - Semmi, semmi - legyintett egyet. - Indulnunk kéne - nézett az órájára terelésként.
 - Basszus tényleg - álltam fel gyorsan, de a hirtelen mozdulattól megszédültem. Harry azonnal a derekamhoz kapott és magához ölelt.
 - Jól vagy? - fürkészte aggódva az arcomat.
 - Persze, csak túl gyorsan álltam fel - mosolyogtam rá. Nagyot nyeltem, mikor megláttam mennyire közel van hozzám. A megbolondult hormonjaimnak köszönhetően még jobban kívántam a szexet, mint eddig. Csakhogy most nem volt itt Joe, hogy kiélhessem rajta a vágyaimat. Hazza szemeire néztem, aki megbabonázva figyelte az ajkaimat, így könnyű volt rájönnöm, hogy ő is hasonló cipőben jár, mint én. Hatalmas lelkierőmbe tellett, hogy kibújjak a karjai közül és ne teperjem le a konyhaasztalra, de nem akartam ezt is elszúrni.
 - Menjünk - mondtam halkan amivel kibillentettem a bambulásból. - Lekésem az időpontot.
  Szónélkül mentünk a kocsihoz és ültünk be. Ez az állapot a kórházig nem is változott. Mindketten a saját gondolatainkba voltunk temetkezve. Ahogy megérkeztünk, én kiszálltam és besiettem a recepcióhoz. Úgy beszéltük meg Harryvel, hogy megvár az autóban, mert nem akarunk feltűnést kelteni. Gyorsan végeztem a vizsgálatokkal és óriási mosollyal az arcomon huppantam be mellé.
 - Minden rendben ment? - nézett fel rám a telefonjából.
 - Igen - bólintottam jókedvűen. - Manócska teljesen jól van.
 - Szuper - nevetett rám Harry majd indított és meg sem állt hazáig.
 - Bejössz? - pislogtam rá reménykedve, mert nem akartam egyedül lenni.
 - Háát - túrt göndör fürtjei közé. - Igazság szerint enni akartam, mert majd meghalok éhen és...
 - Csinálok kaját - vágtam rá azonnal, mire elvigyorodott.
 - Akkor ott a helyem. Beállok a garázsba a kocsival, elintézek néhány telefont és majd utánad megyek.
 - Oké! - pattantam ki mellőle boldogan.
   Besiettem a házba és első utam a hűtőhöz vezetett. Gyorsan felmértem a kínálatot majd neki álltam egy gyorsan elkészülő ételnek, ami natúr csirkemellből és friss salátából állt.

2014. július 17., csütörtök

73.rész

Jade

   Amekkora hévvel jöttem fel a lépcsőn, akkora tanácstalansággal ültem le az ágy szélére, kezemben a telefonommal. Ha felhívom Damient rá fog jönni, hogy valaki a fiúk közül tudja hol vagyok és addig nem nyugszik, míg ki nem deríti, ki az. Viszont ha nem szólok neki, hogy semmi bajom akkor ezen fogja emészteni magát. Mit tegyek? Végül úgy döntöttem, hogy írok neki egy sms-t.
 "Ne aggódj miattam, jól vagyok!"
  Mielőtt meggondolhattam volna magam, gyorsan rányomtam a küldés gombra, aztán kikapcsoltam a készüléket. Kivettem a sim kártyámat. Majd veszek másikat.
 - Minden oké? - dugta be a fejét kopogás után Harry.
 - Fogjuk rá - sóhajtottam fel. - Rohadt szar érzés, hogy otthagytam őket, de tudom, hogy így lesz a legjobb nekik.
 - És neked?
 - Nem tudom - vontam meg a vállam. - Majd túlélem... ezt is - motyogtam az orrom alá.
 - Éhes vagy? - kuncogott fel a göndör, mikor meghallotta a gyomrom korgását.
 - Kicsit - sütöttem le a szemeimet.
 - Akkor gyere - nyújtotta felém a kezét és felsegített az ágyról. - A te állapotodban nem jó, ha koplalsz - mondta miközben lefelé tartottunk a lépcsőn.
 - Kösz Harry - mondtam a hátának zavartan.
 - Nincs mit - torpant meg egy pillanatra, de aztán tovább vezetett a konyhába. Leültetett az asztalhoz és mindenféle finomságot pakolt elém. - Nem tudom, mit szeretnél enni, ezért mindent ide hoztam. De ha kell, rántottát is csinálhatok - vigyorgott rám.
 - Nem kell - mosolyodtam el. - Ebből is tudok választani.
  Ő is leült mellém és szép csendben megreggeliztünk.
 - Köszönöm, ez jól esett - simítottam végig a hasamon az utolsó falat után. Hazza megbűvölve nézte a mozdulatomat.
 - Mi a baj? - kérdeztem.
 - Semmi - rázta meg a fejét - csak elgondolkodtam.
 - Min?
 - Milyen érzés, hogy kisbabád lesz? - kérdezte elpirulva.
 - Először fura volt. Fel sem fogtam addig, míg kezembe nem nyomták az ultrahang képet - merengtem el. - Még szinte csak egy pötty, de akkor is tudom, hogy ő egy aprócska élet. Belőlem és... - akadt el a szavam - és Joeból vagy Zaynből - böktem ki mikor erőt vettem magamon.
 - Sajnálom - suttogta Harry.
 - Ne tedd, mert én sem teszem. Sőt már örülök neki. Így lesz egy igazi családom, még ha kicsit csonka is - mosolyogtam rá. - Most felmegyek, felöltözöm és utána szeretnék elmenni a házamhoz, ami állítólag pont nekem való - álltam fel ezzel is jelezve, hogy lezártnak tekintem az előző témát.
 - Rendben, amint kész vagy elviszlek. Nagyon fog tetszeni - somolygott titokzatosan.
  Felsétáltam a lépcsőn és egy gyors zuhany után visszavettem az esti ruháimat, mivel a bőröndjeim a kocsiban voltak. Hajamat csak végigszántottam az ujjaimmal, majd lementem Harryhez, aki a nappaliban ült és a tv-t kapcsolgatta.
 - Kész vagyok, mehetünk - álltam meg mellette.
 - Gyors voltál - nézett rám és kinyomta a készüléket.
  Kisétáltunk az utcára és én kérdőn pislogtam a fiúra. Miért nem kocsival megyünk? Harry vigyorogva fogta meg a kezemet és néhány méter után megállt.
 - Ez komoly? - döbbentem le.
 - A legeslegkomolyabb - bólogatott nevetve és kinyitotta a szomszédjában álló ház ajtaját.
 - Te megőrültél - ráncoltam össze a szemöldökömet.
 - Nem hiszem. Szerintem ez ideális megoldás. Itt vagy a szomszédban és ha kell valami segítek, de mégis önálló lehetsz. Ja és még nem is láttad belül - húzott be az épületbe. - Ha ez nem tetszik neked, akkor semmi - mondta magabiztosan.
  Ahogy beléptünk, már tudtam, hogy igaza van. A ház pont olyan volt, mint amit elképzeltem. Meleg és barátságos. Harry leült az egyik fotelbe és hagyta, hogy magam fedezzem fel az egészet. Mosollyal az arcomon jártam körbe a szobákat. Mindenre rácsodálkoztam és egyre jobban tudatosult bennem, hogy ez az én házam. Az én első igazi otthonom. Mikor végeztem, odafutottam Hazzahoz és hatalmas ölelésben részesítettem.

2014. július 14., hétfő

72. rész

Harry

  - Hol voltál? - kérdezte egy ideges hang a hátam mögül. Összerezzentem, mert reménykedtem benne, hogy még aludni fog mire visszatérek, de tévedtem. Lassan fordultam meg, miközben azon gondolkodtam, hogyan adagoljam be neki, mi is történt az elmúlt órákban.
 - Jó reggelt! - húztam mosolyra a számat mikor megláttam. Az egyik kinyúlt pólómban, kócosan álldogált előttem. Úgy nézett ki, mintha most kelt volna fel egy kiadós dugás után. Az ágyadból - tette hozzá egy hang a fejemben, amit azonnal el is zavartam onnan.
 - Neked is - nézett rám mérgesen. - Válaszolnál? - tette keresztbe a karjait, amitől a póló feljebb csúszott rajta és láttatni engedte karcsú, hosszú lábait. Nagyot nyelve emeltem fel az arcára a tekintetemet, ami még mindig kérdőn vizslatott engem.
 - Niall hívott, hogy vészhelyzet van - kezdtem bele. - Aztán meg elmentünk Damienékhez.
 - Hova? - emelkedett meg a hangja és nem engedte, hogy elmagyarázzam. - Te képes voltál beköpni? Úgy tudtam, hogy nem bízhatok benned - kezdett csapkodni, majd fel-alá járkált miközben válogatott szitkok hagyták el a száját. Egy pillanatra sem hagyta abba és így egyre jobban felhergelte magát. Más ötletem nem lévén, elkaptam a karját és miután magamhoz rántottam, ajkaira tapadtam, hogy elhallgattassam végre. Sikerült. Egy dologgal viszont nem számoltam, mégpedig az érzéssel, amit ez a csók kiváltott belőlem. Ahogy megéreztem az ízét, még többet akartam. Nyelvemet végighúztam ajkain, bejutásért kuncsorogva és legnagyobb döbbenetemre megkaptam az engedélyt. Jade résnyire elnyílott ajkai közt úgy surrantam be, mint az éjszakai betörő a hálószobába. Óvatosan cirógattam végig bársonyos nyelvét az enyémmel. Karom a derekára csúsztattam és egyre közelebb húztam magamhoz. Felnyögtem, mikor apró kezei a hajamba túrtak. Úristen, de rég volt mikor utoljára így öleltem őt. Gondolataim visszatértek a múltba és ahogy mostanában mindig, átkoztam magam a hülyeségemért. Ha akkor nem vagyok akkora barom, talán még mindig az enyém lenne. Kezem lejjebb csúszott és belemarkoltam Jade feszes fenekébe.
  Egyik pillanatban még Jadeval csókolóztam, a másikban pedig már a kanapén pislogtam értetlenül. A lökés elég erőteljes volt ahhoz, hogy beessek a párnák közé. JB kipirulva, zihálva nézett rám.
 - Ez... ezt nem lett volna szabad - dadogta zavartan. - Miért csináltad? - kérdezte vádlón.
 - Mert csak így tudtalak elhallgattatni - vigyorodtam el, majd elkomolyodtam. - Figyelj! Nem mondtam senkinek semmit. Niall reggel felhívott, hogy gáz van és menjek át. Mikor megérkeztem, a többiek is ott voltak. Együtt mentünk át Damienhez és ekkor már gondoltam, hogy miről lesz szó, de nem akartam feltűnést kelteni, így eljátszottam a meglepettet.
  Láttam a lányon, hogy magában mérlegeli a szavaimat, és feszült tartásából arra következtettem, hogy nem hisz nekem.
 - Megígértem, hogy segítek, miért csapnálak be?
 - Nem tudom - temette a kezei közé az arcát miközben leült mellém. - Már semmit sem tudok - sóhajtott fel.
  Átöleltem a vállát és meglepetésemre úgy bújt hozzám, mint egy kiscica.
 - Pár nap és leülepszenek a dolgok. Lenyugszol és máris másként fogod látni a világot - vigasztaltam.
 - Remélem - suttogta -, mert jelen pillanatban úgy érzem magam, mint egy hajótörött, aki csak úszik az árral, és mikor végre azt hiszi, hogy megmenekülhet, jön egy hullám és lenyomja a víz alá.
  Percekig nem szóltunk egymáshoz, csak szavai súlya lebegett köztünk a levegőben. A beálló csöndben szinte hallottam szívének dobbanását, olyan közel bújt hozzám. Szórakozottan cirógattam a hátát és a karját az ujjaimmal, miközben élveztem a testéből felém áradó melegséget.
 - Nagyon kivannak? - lehelte a mellkasomba a kérdését. Egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy hazudok, de aztán letettem róla.
 - Igen - bólintottam. - Mindketten magukat hibáztatják. Damien pedig nagyon fél, hogy valami súlyos betegséged van, azért léptél le.
 - Miből gondolja ezt? - kerekedtek el a szemei.
 - Beszélt a rosszulléteidről...
 - Basszus - kapta a kezét a szája elé miközben szemeiben könnycseppek gyülekeztek. - Tudnia kell, hogy semmi bajom, mert különben emészteni fogja magát egy hülyeség miatt, ami nem is igaz. Felhívom! - ugrott fel mellőlem, majd felszaladt a vendégszobába. Megütközve néztem utána. Miért van az, hogy már most hiányérzetem van, pedig még itt van a házamban?

2014. július 10., csütörtök

71. rész

Damien

   Összetörve néztem az öcsém után, aki elrohant a lépcsőn. Fejemet hátrahajtottam a kanapé támlájára és becsuktam a szemeimet. Még mindig alig hittem el, hogy Jade elment. Reggel ahogy megláttam a levelet a párnámon, már tudtam, hogy semmi jóra nem számíthatok, de mikor elolvastam a tartalmát, az túlszárnyalta a legrosszabb rémálmaimat. Nekem is az volt az első dolgom, hogy a lány szobájába lépve megbizonyosodjak róla, hogy ez nem egy idióta vicc. Sajnos nem az volt. A szekrények üresen tátongtak és a bejárati ajtó előtt ott hevert Jade kulcsa, amit a levélnyíláson dobhatott be. Összezavarodva ültem le és próbáltam rájönni, hogy miért tette? Miért pont most? Azt írta "el kell mennem, de az okát nem mondhatom el". Ez vajon mit jelent? Köze van a rosszulléteihez? Lehet, hogy beteg csak nem mondta el? - vergődtem a kérdések csapdájában, miközben a kétségbeesés erőt vett rajtam. Hova mehetett? Hiszen nincsenek barátai rajtunk kívül.
Vagyis, várjunk csak - kattogott az agyam. - Niall! - ugrott be a szőke ír képe. Ő és Jade nagyon jóban voltak. Lehet, hogy ő segített neki? Meg sem gondolva, hogy mit teszek, már hívtam is az énekest. Türelmetlenül vártam, hogy felvegye végre és mikor ez megtörtént, szinte letámadtam szegényt.
 - Dam vagyok. Jade ott van? - tértem rögtön a tárgyra.
 - Neked is szia - köszönt jókedvűen a telefonba. - Nincs, mégis mit keresne nálam?
 - Nem tudom - higgadtam le. - Nem is tudod, hol lehet?
  Úgy látszik, Niall érzékelte a hangomból kiszűrődő aggodalmat, mert komolyabb hangon kérdezte.
 - Mi történt Damien? Összevesztetek?
 - Bárcsak így lenne - sóhajtottam fel. - Egyszerűen elment. Érted? Itt hagyott minket.
 - Ez...ez biztos? Nem csak elszaladt a boltba?
 - Összepakolta az összes cuccát és hagyott egy levelet. Nem lehet, hogy valamelyik fiúhoz ment? - kérdeztem belekapaszkodva ebbe az utolsó szalmaszálba.
 - Nem hiszem, de tudod mit? Felhívom őket és ha megtudok valamit, akkor szólok.
 - Előre is köszi. - nyögtem ki.
 - Ez természetes. Akkor majd kereslek - tette le a telefont, én pedig újra letargiába süllyedtem. Kusza gondolataimból a csengő irritáló hangja szakított ki. Elindultam a bejárathoz, miközben hallottam, hogy Joe mögöttem letrappol a lépcsőn.
 - JB? - kérdezte reménykedve, de azonnal elkámpicsorodott, mikor meglátta az ajtóban állókat. - Ó, csak ti vagytok? - húzta el a száját, majd fancsali képpel elkullogott a konyha felé.
 - Bocs, de nagyon kivagyunk - invitáltam be Niallt, Louist, Liamet, Zaynt és Harryt a lakásba.
 - Mégis mi történt? - pislogott rám Louis értetlenül.
 - Nem mondtad el nekik? - kérdeztem az írt, aki csak a fejét csóválva válaszolt.
 - Felhívtam őket, hogy nincs-e náluk, de nem mondtam el miért. Szerintem ezt neked kell - tette a vállamra a kezét.
 - Az a helyzet, hogy JB összepakolt és lelépett az éjjel - summáztam gyorsan a dolgokat, hogy minél hamarabb túl legyek rajta.
 - Mi van? - néztek rám döbbenten a többiek.
 - Hagyott egy levelet, hogy így lesz jó mindenkinek.
 - Dehát ti annyira jóban voltatok - fakadt ki Liam. - Sose hittem volna, hogy ez valaha is másképp lesz. Mi változott?
 - Joe és én sokat veszekedtünk mostanában - sóhajtottam fel. - Jade azt írta, hogy nem szeretné, ha miatta megutálnánk egymást - csuklott el a hangom.
 - Tesó, ez nagyon kemény - biztosított együttérzéséről Zyan.
 - Az.
 - Nem is sejtitek, hova mehetett? - kérdezte Harry.
 - Fogalmunk sincs. Azért is hívtam fel Niallt, hátha ő tud valamit. Hiszen annyira jóban voltatok - néztem reménykedve Horanra, de ő csak szomorúan megrázta a fejét.
 - Sajnálom, de nálam nem jelentkezett.
  Láttam rajta, hogy igazat mond, így egészen magamba roskadtam.
 - Paul - kiáltott fel hirtelen Liam. - Ő talán tudja, hol van.
 - Honnan tudná?
 - Ő adja a fizetést, rémlik? - pislogott ránk, mint a hülye gyerekekre. - Gondolom valamiből neki is élni kell majd.
 - Okos - simított végig a fején Louis.
 - Tudom - igazgatta meg idegesen a frizuráját, amit a barátja szétzilált.
 - Zsákutca - jelent meg Joe a konyhaajtóban. - Első dolgom volt felhívni, de ő sem tud róla semmit. Annyit azért kiszedtem belőle, hogy a pénzét egy bankba utalják, még csak nem is kártyára.
 - Bassza meg - boxoltam idegesen az egyik díszpárnába. Tehetetlennek éreztem magam és az is voltam.
 - Miért nem hagytok neki egy kis időt? - szólalt meg Harry. - Ma van, ha lehiggad, rájön, hogy hülyeséget csinált és visszajön?
 - Látszik, hogy nem ismered - húzta el a száját az öcsém. - Amit egyszer a fejébe vesz, azt bunkósbottal se vered ki onnan.
 - Szerintem Harrynek igaza van - nézett Niall a göndörre. - Várjunk, hátha meggondolja magát.
 - Legalább tudnám, hogy jól van - tört ki belőlem. - Mostanában sokszor volt rosszul. Néhány napra kórházba is került. Félek, hogy valami súlyosabb gondja van, csak nem mondta el.
 - Erről én miért nem tudok? - csattant fel Joe. - Mármint a kórházban ott voltam, de a többi rosszullétről nem tudok.
 - Talán mert épp valamelyik macáddal voltál elfoglalva? - húztam el gúnyosan a számat. - Mostanában az se vetted volna észre, ha három szeme vagy füle nő.
 - Nyugi fiúk! - csitított minket Liam. - Ha jól értettem, Jade pont azért ment el, hogy kibéküljetek.
  Mindketten rákaptuk a tekintetünket, majd összenéztünk és elszégyellve magunkat lehajtottuk a fejünket.
 - Bocs - suttogtam elgyötörten az öcsémnek.
 - Nem, én kérek bocsánatot. Igazad volt, mostanában tényleg nem voltam a helyzet magaslatán - csuklott el a hangja.
 - Idióták - csóválta meg Niall a fejét. - Ha ezt hamarabb megbeszélitek lehet, hogy Jade nem megy el.
  Fájdalmas grimaszba rándult az arcom, hiszen teljesen igaza volt. Mi tehettünk róla, hogy a húgom lelépett.

2014. július 8., kedd

70.rész

Joe

   Reggel elég későn ébredtem, legalábbis a sötétítőn beszűrődő fénysugarakból ítélve. Nagyot nyújtózva keltem ki az ágyból és mintha egy pillanatra JB illatát éreztem volna, de ez csak érzékcsalódás lehetett. Hiányzott Jade. Hiába próbáltam más lányokkal pótolni, nem sikerült. Belőle csak egy van. Ma éjjel is vele álmodtam, és micsoda álom volt - húzódott mosolyra a szám, és a boxerem amit épp magamra kaptam, hirtelen szűkös lett. Jókedvűen, vigyorogva sétáltam le az emeletről.
 - Helló tesó! - szóltam oda vidáman a nappaliban magába roskadva ülő bátyámnak. - Mit búslakodsz itt egyedül? - Először néztem Damien arcára és a döbbenettől hátrahőköltem. - Te sírsz? - kérdeztem megütközve. - Mi történt?
  Nem szólt semmit, csak kezembe nyomott egy gyűrött papírdarabot. Egy levél volt és ahogy a kézírásra néztem, azonnal tudtam, hogy Jadetől van.
 - Mi a ...? - értetlenkedtem, de Damien sírástól rekedt hangon megszólalt.
 - Elment - ejtette ki a szót amitől úgy éreztem, hogy a szívembe tőrt döftek.
 - Hova? Mikor? Miért? - támadtam le kérdésekkel miután észhez tértem a kezdeti sokkból, de ő csak megrázta a fejét és a papírra bökött.
 - Olvasd!
  Mellérogytam a kanapéra és szemeimmel azonnal falni kezdtem a betűket.
                       "Drága Damien!
          Nem tudom, hogy valaha is megérted-e majd a tettemet, de kérlek ne gyűlölj meg nagyon miatta. El kellett mennem. Az okát nem mondhatom meg, csak arra kérlek, fogadd el a döntésemet és ne keress, mert úgysem fogsz megtalálni. Gondoskodtam róla.
  Dam, én egyetlen bátyuskám, köszönök mindent amit az évek során értem tettél. Nagyon fogsz hiányozni. Az ölelésed, a nevetésed és a tanácsaid is, amikre most is nagy szükségem lenne.
  Ígérd meg nekem, hogy helyettem is nagyon vigyázol Joera. Béküljetek ki és ne veszekedjetek, inkább örüljetek, hogy vagytok egymásnak. Jegyezd meg amit már annyiszor elmondtam, senki sem ér annyit, hogy összevessz miatta a testvéreddel.
  Szeretlek és pont ez az oka annak, hogy mikor reggel felébredsz én már messze járok. Nehéz döntés volt, de helyes. Éljétek az életeteket nélkülem, felejtsetek el. Talán egyszer képes leszek újra szembe nézni veled, veletek, de amíg ez nem így van, addig az a legjobb döntés részemről, ha eltűnök. Tudom, hogy most haragszol rám, amit megértek, mert hálátlannak tűnhetek, de hidd el tisztában vagyok vele, hogy még senki nem tett annyit értem, mint te és Joe, és ezt soha nem fogom elfelejteni. Bocsáss meg és próbálj meg ne gyűlölni. Egyszer talán majd én is megfogok magamnak, de az még messze van.         
                         Mindig szeretni foglak titeket: JB."

 - Ez mi a szar? - szakadt ki a torkomból és csak most vettem észre, hogy az én arcom is nedves a könnyektől. Felpattantam, a levelet az asztalra dobtam és felszaladtam a lány szobájába. Szinte berobbantam az ajtón. Szemeim azonnal körbepásztázták a helységet, ami kongott az ürességtől. Idegesen nyitogattam ki a szekrényajtókat, de csalódottan vettem tudomásul, hogy mind üres. Összetörve rogytam le az ágyra, majd eldőltem rajta. Jade illata körbe ölelte a testemet és én mélyeket lélegeztem a párnájából, hogy megnyugodjak, de nem használt semmit. A könnyeim megállíthatatlanul csorogtak le az arcomon, mikor tudatosult bennem, hogy tényleg itt hagyott.

2014. július 4., péntek

69.rész

Jade

  - És igen! - kiáltott fel Akiro, aki a felvételek elkészítésben segédkezett. - Elkészült a lemez!
  Elégedetten dőltem hátra a kanapén. A fiúk hangosan éljeneztek, míg én a szokásos rosszullétemmel küszködtem.
 - El sem hiszem! - huppant le mellém Damien. - Kész az első albumunk! - vigyorgott rám, majd elkomorult. - Jade, jól vagy?
 - Persze, csak megint elfáradtam - hazudtam immár sokadjára a héten.
 - Nem tetszik ez nekem - csóválta meg a fejét és kezét a homlokomra csúsztatta. - Lázas nem vagy.
 - Dam - ráztam le magamról - tényleg  nincs olyan bajom, amit egy kiadós alvással ne lehetne orvosolni.
 - Oké, de ha megint baj lenne, ugye szólsz? - simított végig a karomon.
 - Hát persze bátyus - bújtam hozzá, hogy ne lássa a könnyes szemeimet.
   Harry felhívott a héten, hogy megtalálta az ideális házat nekem és Manócskának. Mivel nem értem rá megnézni, kénytelen voltam megbízni benne és látatlanban belemenni az adás-vételbe. Hazza szerint nem fogom megbánni a döntést és a legfontosabb, bármikor költözhetek. Még azt is elintézte, hogy a bútorok maradhassanak, így azzal sem kell majd foglalkoznom.

  Éjjel kettő virított a digitális órámon, mikor kibújtam az ágyból. Eljött a pillanat, hogy itt hagyjam a fiúkat. A holmim már napok óta összecsomagolva állt a szobám sarkában. Gyorsan magamra kaptam egy melegítőt és egy pulóvert, majd vártam a jelre, ami percek múlva már fel is villant az ablakon keresztül. Halkan lopakodtam le a lépcsőn a két bőrönddel, amibe minden cuccom belefért.
 - Azt hittem meggondoltad magad - nézett rám Harry, mikor kinyitottam az ajtót.
 - Nem, csak nem akartam zajt csapni - suttogtam, majd visszaléptem a házba. - Mindjárt jövök, addig légyszi rakd ezeket a kocsiba - kértem a fürtöst, aki bólintott.
  Fellopakodtam az emeletre és kinyitottam az egyik ajtót. Damien szétvetett lábakkal hason aludt. Szívem görcsösen szorult össze, mikor a párnájára tettem a búcsúlevelemet.
 - Szeretlek bátyus - súgtam a levegőbe, majd amilyen halkan jöttem, úgy távoztam.
  Benyitottam a másik szobába is, ahol Joe fedetlen teste vonta magára a figyelmemet. Ajkamba haraptam a látványtól. Még így is hatással volt rám. Közelebb hajoltam hozzá és kisimítottam arcából a fonatait. Ajkára hajoltam, de mielőtt megcsókolhattam volna, meggondoltam magam. Nincs jogom hozzá - villant fel előttem, így csak könnyektől elhomályosult szemekkel vettem tőle búcsút.
 - Sajnálom - suttogtam a levegőbe és majdnem kiugrott a szívem a helyéről, mikor megmozdult.
 - Jade... - szakadt ki nevem ajkai közül. Lemerevedve vártam mi fog történni, de úgy látszik csak álmában beszélt. Amilyen gyorsan csak tudtam, becsuktam magam után az ajtaját és a bejárathoz siettem. Utoljára még hátra néztem és elbúcsúztam a szeretett háztól.
 - Köszönök mindent - súgtam, majd bezártam az ajtót és a kulcsot bedobtam a postaládába.
  Lehajtott fejjel léptem a fekete terepjáróhoz, majd beültem.
 - Jól vagy? - kérdezte Harry aggódva.
 - Semmi baj, majd elmúlik - tettem a szívemre a kezem, ami fájdalmasan dörömbölt a mellkasomban. Elindultunk. Fejemet az ablaknak döntve néztem az éjszakai fényeket. Harry volt olyan tapintatos, hogy nem kérdezgetett. Szerintem látta rajtam, hogy most senkire sincs szükségem. Arra eszméltem, hogy megáll egy kapu előtt, ami kinyílik majd behajt rajta.
 - Hova hoztál? - kérdeztem csodálkozva.
 - Nyugi, csak hozzám. Ma itt alszol és holnap elviszlek az új otthonodba.
 - De... - próbáltam akadékoskodni.
 - Nincs de. Nem szeretnélek most egyedül hagyni - pislogott rám kedvesen. - Gyere, már előkészítettem neked az egyik vendégszobát.
 - Köszi - motyogtam és elfogadtam a felém nyújtott kezét. Igaza volt. Én sem akartam egyedül maradni ma éjszaka.

2014. július 2., szerda

68. rész

Jade

   Értetlenül néztem a hirtelen távozó fiú után. Vajon mi üthetett belé? Gondolataim kusza hálójában vergődve vártam, hogy végre visszatérjen, ami pár perc után meg is történt. Ahogy ránéztem elöntött egy furcsa érzés amit ne tudtam hova tenni.
 - Van valami konkrét terved? - ült le mellém. - Mert gondolom nem véletlenül kerestél meg.
 - Hát nem - sóhajtottam fel. - Az az igazság, hogy már elterveztem az új életemet, de Manócska közbe szólt.
 - Manócska? - mosolyodott el kedvesen.
 - Amíg nem tudom, hogy kisfiú-e vagy kislány, addig ez lesz a beceneve - vontam meg a vállam. - Szóval most teljesen át kell szerveznem mindent.
 - És miért pont hozzám jöttél? Ne érts félre, örülök, hogy megkerestél, csak nem értem, hogy jövök én a képbe?
 - Bárkihez mennék, rájönnének hol vagyok. Te vagy az egyetlen akire nem gyanakodnának a múltunk miatt - sütöttem le a szemeimet.
 - Értem - komolyodott el a hangja, majd némaságba burkolózott. Idegesen tördeltem az ujjaimat, míg vártam, hogy megszólaljon, de végül én nem bírtam tovább és megtörtem a csendet.
 - Számíthatok rád?
 - Ha elmondod, mit szeretnél, akkor igen - válaszolt határozottan amitől nekem mázsás kövek gördültek le a mellkasomról.
 - Segíts venni egy házat. Nem kell nagy, csak akkora amit a szüleim utáni biztosításból fedezni tudok.
 - Miért én?
 - Mert mostanában rám vannak kattanva az újságírók és ha én nézegetnék lakásokat, feltűnő lenne. Ráadásul most, hogy rosszul voltam, Damien folyton a sarkamban van. Ma is alig tudtam megszökni előle. Megteszed? - esdekeltem, mert ő volt az egyetlen reményem.
 - Mi az elképzelésed? - sóhajtott fel és ebből azonnal tudtam, hogy nyert ügyem van.
 - Legyen benne két szoba, nappali, egy pici konyha és fürdőszoba. Tényleg nem kell több. Ja és ha lehet, közel legyen a kórházhoz, mert ha szülni fogok nem szeretném az egész várost átkocsikázni.
 - Rendben, utána nézek. És Eli... Iletve Jade, mikorra tervezed a lelépést?
 - Ahogy sikerül találnod egy lakást és befejezzük a lemezt. Már csak két számot kell felénekelnem és végeztünk. Legalább ebben nem akarom cserbenhagyni őket - sóhajtottam fel.
 - Mégis azt teszed - ráncolta össze a szemöldökét.
 - Az más. Hidd el, jobb lesz nekik nélkülem. Joe és Dam már alig beszélnek és nem akarom, hogy végleg összevesszenek miattam.
 - Úgy gondolod, ha eltűnsz az életükből, akkor jobb lesz nekik? - kérdezte cinikusan.
 - Harry, kérlek! Így is elég szar ez az egész. Nem kell, hogy még te is emlékeztess rá.
 - Bocs, csak nem szeretném, ha később megbánnád a döntésedet - simított végig meglepő kedvességgel a karomon.
 - Elhiszed, ha azt mondom, hogy már most bánom? De nem tehetek mást. Nincs jogom elcseszni Zayn kapcsolatát, mikor annyira szeretik egymást Perrievel, és Joe életét sem akarom tönkre tenni a babával.
 - Nem gondoltál még rá, hogy... - nyelt egy nagyot Harry, majd lesütötte a szemeit.
 - Soha - csattantam fel. - Ő egy pici élet, és nem tehet róla, hogy ilyen zavaros körülmények közt fogant - simítottam végig a hasamon.
 - Oké - mosolyodott el Harry. - Ne egyél meg, csak kíváncsi voltam, mennyire vagy eltökélt vele kapcsolatban, de úgy látom teljesen.
 - Tudod - néztem a zöld szemekbe - nekem most már ő jelenti a családot. Olyan, mintha kárpótlásként kapnám a szüleim miatt - csordultak ki a könnyeim.
 - Ne sírj! - ölelt át Hazza, de ettől csak még jobban zokogni kezdtem. - Vagy tudod mit? Sírd csak ki magad, mert ha elfojtod az árthat Manócskának - húzta mosolyra a száját, miközben óvatosan ringatott a karjaiban. Hálásan bújtam hozzá egészen addig, míg meg nem nyugodtam.
 - Köszönöm, hogy segítesz - suttogtam rekedt hangon, miután befejeztem a sírást. Megtöröltem a szemeimet és a Harry által nyújtott zsebkendőbe kifújtam az orrom. - Utálom ezt - sóhajtottam, majd a kérdőn néző fiúhoz fordultam. - Azt mondta a doki, hogy számítsak arra, hogy sűrűn fog ingadozni a hangulatom a hormonok miatt.
 - Én meg már azt hittem, alapból vagy ilyen flúgos - vigyorgott rám.
 - Hülye - löktem meg a vállát majd én is nevetni kezdtem. - Tényleg köszönöm, hogy segítesz - pislogtam rá.
 - Azok után, amit tettem veled, ez csak töredéke a törlesztésnek.
 - Harry, én azt már megbocsájtottam - néztem rá komolyan.
 - Tudom és köszönöm, de én akkor is úgy érzem, hogy tartozom neked amiért...
 - Csssh - tettem az ujjamat a szájára. - Tiszta lappal indulunk, oké?
  Meglepetten nézett rám, majd elmosolyodott és megpuszilta a szája előtt lévő ujjamat.
 - Oké. Akkor holnap felhívom egy-két ismerősömet és elkezdem a lakáskeresést.
 - Rendben - mosolyodtam el én is, majd az órámra néztem. - Basszus, már ennyi az idő? Mennem kell - pattantam fel a kanapéról.
 - Miért sietsz ennyire? - állt fel Harry is.
 - Mert szerintem Damien már riasztotta a különleges egységet. Rosszabb, mint egy börtönőr - morogtam az orrom alatt, de Hazza meghallotta és nevetni kezdett. - Nem nevet, együtt érez! - csaptam a mellkasára, de én is vigyorogtam.
  Végül elköszöntem a fiútól, aki megígérte, hogy holnap felhív, hogy mit intézett. Megkönnyebbülten lépkedtem hazafelé. Talán Harry segítségével sikerül egyenesbe hoznom az elcseszett életemet.